Egy katolikus vallással, első világháborús hős apával és hazafias érzelmekkel bíró, népi írókért rajongó 18 éves fiatal a hírhedt bori munkatáborba kerül zsidó származása miatt. Aztán hazajön, és úgy tesz, mintha mindez meg sem történt volna. Beáll a kommunista pártba, aztán ötvenhatban fegyverrel áll a forradalom mellé. A Kádár-rendszerben boldogan éli az életét, majd a nyolcvanas években kiábrándul a kommunizmusból és a hazai zöldmozgalmak atyja lesz, hogy halála előtt az újra megerősödő szélsőjobboldal közelébe kerüljön.

Ezt a poént Szabó István egyszer már elsütötte a Napfény íze című gigantikus filmeposzában, viszont azzal szemben ez a történet teljesen igaz. Ráadásul nem is akárkivel történt meg, hanem György Péter esztéta, egyetemi oktató, kommunikációs tanácsadó közelmúltban elhunyt édesapjával, György Lajos „Pirossal”, aki maga is ismert volt a zöldmozgalmárok, később a radikális jobboldal köreiben is.

Lehetséges-e, hogy valaki az élete során a huszadik század összes szerepét végigjátssza, minden történelmi és politikai katasztrófájába belekeveredjen, és minden létező politikai identitás típus-figurája legyen? Lehetséges, erről szól az Apám helyett, György Péter legújabb könyve.

Már megint a holokauszt?

Eddig persze lehetne rá mondani, hogy „történelem alulnézetből” típusú családtörténet, amit Temesi Ferenc megírt a Porban, Esterházy Péter pedig a Harmonia Caelestisben és az azt követő Javított kiadásban. Nem lep meg az sem, hogy a szájbertérben már található olyan kommentár, amely szerint újabb „zsidósegg-nyalásról” van szó, és esélyes, hogy sokan fogják azt gondolni, megint „csak” egy újabb holokauszt könyvvel, múlttal való mártírkodással van dolguk.

Egyrészt valóban zsidótörvényekről, Holokausztról, Kádár-rendszerről szól az Apám helyett, benne a kamasz György Péter Adrian Mole-i kalandjaival szerelem és kommunizmus terén. Másrészről viszont a könyv nem csak behatárolhatatlan műfajú, de sokféleképp olvasható. Magyarázatot próbál adni a korra, ami ilyen életpályát termelt ki magából. Méghozzá olyan magyarázatot, ami nem csak zsidók számára érvényes. Arról, hogy miért volt mindennél károsabb a Kádár-rendszer, és mégis miért hitték el rengetegen, hogy nekik az lesz a legjobb. Miért akarja valaki letagadni a saját múltját, és miért káros az elhallgatásokra, elfojtott frusztrációkra épülő identitás.

Az Apám helyett kórlap a zárt osztályon fekvő poszttraumás magyar társadalom rácsos ágyán. Magyarázattal szolgál arra, hogy miként lesz egy holokauszt túlélőből kommunista, zöld, aztán szélsőjobboldal-szimpatizáns, de sok minden megérthető belőle abból, hogy mit keres 2011-ben rovásírásos Szerb Antal-kötet az Országos Széchényi Könyvtár archívumában, miért Kádár János minisztere írja az antikommunista jobboldali kormány alkotmányát, miért liberális jogvédő szónokol a liberalizmus-gyűlölő párt élén, és miért a kommunista káderből lett nagypályás bizniszmenek aggódnak a legjobban a kisemberekért.

Miért is kell apám helyett emlékezni?

György Pétert lehet azzal vádolni, hogy ugyanazt a szöveget írja hosszú ideje. Egy végtelen hosszúságú, terjengős és sűrűn lábjegyzetelt vádiratot a nácik, a kommunisták, a Horthy- a Rákosi- és a Kádár-rendszer ellen, miközben megpróbál egyszerre magyar, zsidó, magyar zsidó, zsidó magyar, nemzsidó zsidó, illetőleg ember és polgár lenni egy olyan közegben, amelyik a zsidóságot és a magyarságot csupán űberfarizeus politikai ideológiák jelszavaként hajlandó értelmezni.

Viszont rajta kívül nem sokan fogták még fel, hogy Trianon, a zsidótörvények, a holokauszt, a Don-kanyar, a svábok kitelepítése, Rákosi terrorja, az ötvenhatos forradalom, majd Kádár János hosszú országlása egy katasztrófa. Nem „csak” a zsidóké, vagy a keresztény középosztályé, hanem azé a magyar társadalomé, amelyik ezek miatt hullott szét látszólag jóvátehetetlenül zsidókra, keresztény középosztályra és egyéb darabokra. A sebeket a Kádár-rendszer pedig nem begyógyította, csupán letagadta, ezért valójában nincs semmi meglepő abban, ha hatvan-nyolcvaniksz év múlva is megy a kardozás Trianonnal és a Holokauszttal, a maga vállalhatatlan színvonalán.

György Péter a maga nem túl könnyen emészthető modorában erről magyaráz már régóta. Hogy ezzel csinálni kell valamit. Kellene. Nem csak azért, mert neki ez a rögeszméje, hanem mert amíg ez a probléma nincs kezelve, addig lesz sehova sem vezető sérelmi politizálás, Jobbik, trianonozás, zsidózás, kommunistázás, emlékműgyalázás, turulszobor, Holokauszt-, Gulág- és Trianon-relativizálás, egymás problémáinak megértés-képtelensége, folytonosan a múlton kesergő, önkritika nélküli, őszintétlen, rossz közérzetű, frusztrált társadalom, értelmiség és politika. Ezért kell emlékezni azok helyett, akik azt hitték, hogy minden rendben lesz, ha hallgatnak évtizedeken át. Németország húsz évig bírta a harmadik birodalom témájának a szőnyeg alá söprését, és Ulrike Meinhof és társainak terrorja kellett hozzá, hogy kikezeljék magukból a problémát - figyelmeztet György Péter.

Az Apám helyett igen szubjektív mű, kijelentései néhol túlzóak, erősen sarkítottak, vagy vitathatóak. Az sem mindig világos, hogy György Péter pontosan mit is szeretne látni a múlttal való szembenézés címén. Viszont azt biztosan nem, amit sokan mások: elszámolást, börtönt, kötelet, a társadalom egyes rétegeinek kiközösítését, és mindent vissza. Az Apám helyett felbosszant, elgondolkoztat és vitára késztet. Nem könnyű olvasni, de Örkény egyperceseivel ellentétben nem csak a mű hibája, ha a felbosszantásnál tovább nem jut vele valaki.

• X-faktor: vége a dalnak »

• Szélsőséges aktivisták támadtak Schiffer Andrásra »