Miért lesz jobbikos egy kommunista zsidó?
Egy katolikus vallással, első világháborús hős apával és hazafias érzelmekkel bíró, népi írókért rajongó 18 éves fiatal a hírhedt bori munkatáborba kerül zsidó származása miatt. Aztán hazajön, és úgy tesz, mintha mindez meg sem történt volna. Beáll a kommunista pártba, aztán ötvenhatban fegyverrel áll a forradalom mellé. A Kádár-rendszerben boldogan éli az életét, majd a nyolcvanas években kiábrándul a kommunizmusból és a hazai zöldmozgalmak atyja lesz, hogy halála előtt az újra megerősödő szélsőjobboldal közelébe kerüljön.
Ezt a poént Szabó István egyszer már elsütötte a Napfény íze című gigantikus filmeposzában, viszont azzal szemben ez a történet teljesen igaz. Ráadásul nem is akárkivel történt meg, hanem György Péter esztéta, egyetemi oktató, kommunikációs tanácsadó közelmúltban elhunyt édesapjával, György Lajos „Pirossal”, aki maga is ismert volt a zöldmozgalmárok, később a radikális jobboldal köreiben is.
Lehetséges-e, hogy valaki az élete során a huszadik század összes szerepét végigjátssza, minden történelmi és politikai katasztrófájába belekeveredjen, és minden létező politikai identitás típus-figurája legyen? Lehetséges, erről szól az Apám helyett, György Péter legújabb könyve.
Már megint a holokauszt?
Eddig persze lehetne rá mondani, hogy „történelem alulnézetből” típusú családtörténet, amit Temesi Ferenc megírt a Porban, Esterházy Péter pedig a Harmonia Caelestisben és az azt követő Javított kiadásban. Nem lep meg az sem, hogy a szájbertérben már található olyan kommentár, amely szerint újabb „zsidósegg-nyalásról” van szó, és esélyes, hogy sokan fogják azt gondolni, megint „csak” egy újabb holokauszt könyvvel, múlttal való mártírkodással van dolguk.
Egyrészt valóban zsidótörvényekről, Holokausztról, Kádár-rendszerről szól az Apám helyett, benne a kamasz György Péter Adrian Mole-i kalandjaival szerelem és kommunizmus terén. Másrészről viszont a könyv nem csak behatárolhatatlan műfajú, de sokféleképp olvasható. Magyarázatot próbál adni a korra, ami ilyen életpályát termelt ki magából. Méghozzá olyan magyarázatot, ami nem csak zsidók számára érvényes. Arról, hogy miért volt mindennél károsabb a Kádár-rendszer, és mégis miért hitték el rengetegen, hogy nekik az lesz a legjobb. Miért akarja valaki letagadni a saját múltját, és miért káros az elhallgatásokra, elfojtott frusztrációkra épülő identitás.
Az Apám helyett kórlap a zárt osztályon fekvő poszttraumás magyar társadalom rácsos ágyán. Magyarázattal szolgál arra, hogy miként lesz egy holokauszt túlélőből kommunista, zöld, aztán szélsőjobboldal-szimpatizáns, de sok minden megérthető belőle abból, hogy mit keres 2011-ben rovásírásos Szerb Antal-kötet az Országos Széchényi Könyvtár archívumában, miért Kádár János minisztere írja az antikommunista jobboldali kormány alkotmányát, miért liberális jogvédő szónokol a liberalizmus-gyűlölő párt élén, és miért a kommunista káderből lett nagypályás bizniszmenek aggódnak a legjobban a kisemberekért.
Miért is kell apám helyett emlékezni?
György Pétert lehet azzal vádolni, hogy ugyanazt a szöveget írja hosszú ideje. Egy végtelen hosszúságú, terjengős és sűrűn lábjegyzetelt vádiratot a nácik, a kommunisták, a Horthy- a Rákosi- és a Kádár-rendszer ellen, miközben megpróbál egyszerre magyar, zsidó, magyar zsidó, zsidó magyar, nemzsidó zsidó, illetőleg ember és polgár lenni egy olyan közegben, amelyik a zsidóságot és a magyarságot csupán űberfarizeus politikai ideológiák jelszavaként hajlandó értelmezni.
Viszont rajta kívül nem sokan fogták még fel, hogy Trianon, a zsidótörvények, a holokauszt, a Don-kanyar, a svábok kitelepítése, Rákosi terrorja, az ötvenhatos forradalom, majd Kádár János hosszú országlása egy katasztrófa. Nem „csak” a zsidóké, vagy a keresztény középosztályé, hanem azé a magyar társadalomé, amelyik ezek miatt hullott szét látszólag jóvátehetetlenül zsidókra, keresztény középosztályra és egyéb darabokra. A sebeket a Kádár-rendszer pedig nem begyógyította, csupán letagadta, ezért valójában nincs semmi meglepő abban, ha hatvan-nyolcvaniksz év múlva is megy a kardozás Trianonnal és a Holokauszttal, a maga vállalhatatlan színvonalán.
György Péter a maga nem túl könnyen emészthető modorában erről magyaráz már régóta. Hogy ezzel csinálni kell valamit. Kellene. Nem csak azért, mert neki ez a rögeszméje, hanem mert amíg ez a probléma nincs kezelve, addig lesz sehova sem vezető sérelmi politizálás, Jobbik, trianonozás, zsidózás, kommunistázás, emlékműgyalázás, turulszobor, Holokauszt-, Gulág- és Trianon-relativizálás, egymás problémáinak megértés-képtelensége, folytonosan a múlton kesergő, önkritika nélküli, őszintétlen, rossz közérzetű, frusztrált társadalom, értelmiség és politika. Ezért kell emlékezni azok helyett, akik azt hitték, hogy minden rendben lesz, ha hallgatnak évtizedeken át. Németország húsz évig bírta a harmadik birodalom témájának a szőnyeg alá söprését, és Ulrike Meinhof és társainak terrorja kellett hozzá, hogy kikezeljék magukból a problémát - figyelmeztet György Péter.
Az Apám helyett igen szubjektív mű, kijelentései néhol túlzóak, erősen sarkítottak, vagy vitathatóak. Az sem mindig világos, hogy György Péter pontosan mit is szeretne látni a múlttal való szembenézés címén. Viszont azt biztosan nem, amit sokan mások: elszámolást, börtönt, kötelet, a társadalom egyes rétegeinek kiközösítését, és mindent vissza. Az Apám helyett felbosszant, elgondolkoztat és vitára késztet. Nem könnyű olvasni, de Örkény egyperceseivel ellentétben nem csak a mű hibája, ha a felbosszantásnál tovább nem jut vele valaki.
Hozzászólások (12) , melyek közül a legfrissebbek:
Most olvasom a könyvet, könyvtáros vagyok, van időm. Nagy bajom vele, hogy a szerző epigon. Kertész Imre és Györe Balázs sokkal erőteljesebben megadta a válaszokat apa és fiú viszonyra.
Györe Balázs két könyve, Halottak apja, Apám barátja, még a borítójában is előd. Kár, hogy a szerzőben nem volt annyi, hogy egy keresztény-közép apa szocialista korban történt szenvedéseit olyan szépen megíró Györe Balázst beidézze. És nagy kár, hogy az a könyv nem kapott ekkora visszhangot, mint ez e "fércmű", nem akarom bántani, de György Péter nem tud szépen írni. Ez nem irodalom, nem Sebald, és nem is esszé - hiszen - egyet értve a Magyar Narancs kritikusával - kerüli a valódi szembe nézést. Amit csak nagy íróink tudnak: Esterházy: Javított kiadás, Nádas Családregény vége, Kertész: Sorstalanság és Györe Balázs.
Itt a könyvtárunkban Kalocsán megvan minden, lehet jönni, olvasni őket,
köszönöm, h. hozzászólhattam.
Gelencsér Katalin
orthodoxia...! Nem tudom mire vélni az agyvásárlásra való felhívásodat, de az biztos, hogy ebből a szervből Neked igen kevés jutott !!!
Látni a fát, és az erdőt is nem mindenkinek adatik meg. Látni a világjobbító szándékot még az elromlott eredményben is, nem egyszerű, de meg kell próbálni. Lehet persze komcsizni, nácizni, fröcsögni, de attól ki fogja jobban érezni magát? Sem az aki a saját vakságába menekül, sem az akit ezzel bántani akarnak. A titok tényleg az elfogadás.
Én hiszek benn, hogy a Horhy-rendszer emberei közt is sokan jót akartak az országnak, és a kommunisták közt is sokan.
Ennyire futotta.
Mint ahogy a böszme Fleto is akart valami jót, bár jobban teszi, ha Öszöd után eltűnik ugyanúgy Viktorka szándékai között is akadnak az országot előrevivők. Ő is el fog tűnni egyszer.
Ha valaki megpróbálja az egészet látni, nem a kiragadott apró részleteket, sokkal szebb a világ. Ne higgyék el - próbálják ki!
Tisztelt ortho..................
Eddig hol élt?
Ajánlanám önöknek a magyar meditációt.A meditáció Shri Mataji Nirmala Devi meditációs technikájának felhasználásával készült.Gyakorlása esetén a fizikai és mentális állapotuk javul,kreativitásuk nő.Megtaláják a honlapomon..magyar meditáció
Vilmos Pál, 2011. március 2., 4:14
magyar meditáció
Vilmos Pál, 2011. február 18., 9:32
Ülj le kényelmesen egy székre,kezeidet helyezd fölfelé fordítva a térdedre.
Jobb kezedet helyezd a köldöködre és mond halkan a
következőket-Napatya én egy lélek vagyok azért jöttem a földre,hogy
téged megismerhesselek.Mond négyszer.
Jobb kezedet helyezd a szivedre-mond négyszer-Földanya én egy lélek
vagyok azért jöttem a földre ,hogy téged megismerhesselek.
Jobb kezedet tedd a nyakad külső részére és mond négyszer,Fölanya
Napatya én egyáltalán nem vagyok bűnös.
Jobb kezedet helyezd a homlokodra és mond négyszer,Földanya Napatya én
megbocsátok,mindenkinek,saját magamnak is.
Jobb kezedet helyezd a tarkódra és mond négyszer Földanya Napatya
adjatok nekem erőt az élethez.
Jobb kezedet helyezd a fejed tetejére és mond négyszer Földanya
Napatya adjátok meg nekem az önmegvalósulást.
Önvaló,.
Én a csendben vagyok
Túl a gondolaton
Hol a semmi se rezzen
Ölében tartva a Világmindenséget.
A meditáció és az ember életének célja az önvaló megismerése.
Az önvaló nem gondolatokban,hanem képekben és zenében mutatja meg magát.
Az önvaló elérésével megismered a nyugalmat és általános egészségi
állapotod javul.
Egészségedre.
Heller a magyar ellenes díszpéldány !
Ember ha hitelt veszek fel meg felzabáltatom a jövőt az a mostani kormánynak kell rendbe hozni a kommunizmus egy polgári társadalmat qurt el sunyi,, aljas .... előre kitervelt módon! Itt az eredménye kommonista libsi elvtársak szt tiszti ivadékok ! Bocsánatot kérni ...mi fizetjük a hiteleteiket ti elzabráltátok 60 év alatt egy ország teljes vagyonát ..mindenét minent ami magyar szokás és kultúra volt! Gazemberek!!!!
Amíg a zsidók zsidóznak, identitás zavaraikat magyarázva próbálnak helyzetet teremteni, ők addig nem tudnak beilleszkedni, normális egy- szerű módon viselkedni. Nekik is ugyanannyi joguk van élni, mint másnak, nem több és nem kevesebb. Az élet rövid, tegyük széppé és hasz-nossá. Alázattal a többi földi lénnyel szemben.
Szeretet fontosabb mint az, hogy ki zsidó és azt hogy éli meg. Béke veletek.
Kedves Vilmos , ön azt irja : "Csak egyetlen igaz filozofia van a taoizmus"
Ez a megközelités ellentmond nem csak a taoista tanitásoknak, hanem saját okfejtésének is. Pl a TM sem taoista tanitás....
Számtalan ut van , amelyek közzül természetesen nem mindegyik visz el a végső felismeréig, de az ut részét képezi.....
Lehet,hogy a Kádár rendszer sokkal rosszabb volt,mint hisszük,de ez a mai még annál is rosszabb.Ezt nem hisszük,hanem tudjuk,mert tapasztaljuk.
Kedves Vilmos , ön azt irja : "Csak egyetlen igaz filozofia van a taoizmus"
Ez a megközelités ellentmond nem csak a taoista tanitásoknak, hanem saját okfejtésének is. Pl a TM sem taoista tanitás....
Számtalan ut van , amelyek közzül természetesen nem mindegyik visz el a végső felismeréig, de az ut részét képezi.....
György Péter és nagyon sok liberális értelmiségi kiváló gondolkodók nem tudnak az általuk elfogadott sablonoktól szabadulni.Szeretnének eljutni valamiféle megoldáshoz,de képtelenek rá,talán azért mert akkor már nem lenne miről beszélniük.Tisztelt Péter György én most elárulom önnek a megoldást-ingyen-csak azért hogy ne szenvedjen tovább.-Sem ön sem más gondolkodók nem tudnak szabadulni attól a 2000-éves keresztény felfogástól,hogy a gondolkodás és a valóság-önök által rossznak tartott pólusát ki lehet irtani.Sajnos nem lehet.A jó és a rossz feltételezi egymást.Ennek a téves felfogásnak a következménye volt a történelem folyamán:a keresztes háborúk,az inkvizíció,a fasizmus,és a kommonizmus is.Csak egyetlen igaz filozófia van a taoizmus.Erre kell az embereket megtanítani.Az élet szenvedés is boldogság is.Az ellentétpárok minkét oldalát életünk útján meg kell tapasztalnunk és el kell fogadnunk.Az igaz ,hogy az embereket akkor majd nem hitegethetik azzal,hogy többet nem lesz majd háború béke lesz,az emberek jók lesznek és nem lesznek majd kommonisták és fasiszták .Az embereket meg kell tanítani a tao-t alkalmazni a való életben.Minden ember csak magán tud változtatni a másikon nem.A változtatás módja a meditáció a TM, és más meditációk.Meditáljanak és a boldogság a kreativitás az életerő gyakori vendég lesz önöknél és önnél is tisztelt Péter György tanár úr.Maradok az ön nagy tisztelője PÁL VILMOS a tarjáni paraszt filozófus.