Ma eddig: 0 cikk

Kizárták a Jobbikból Endrésik Zsoltot

478

Kizárta a Jobbik a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást - közölte a párt Staudt Gábor vezette etikai bizottsága. Endrésik Zsoltot a Jobbik képviselőcsoportja a múlt hét szerdán titkos szavazással kizárta az országgyűlési frakcióból, és kezdeményezi a pártból történő kizárását is. Az indoklás szerint a Jobbik számára egyértelművé vált, hogy Endrésik Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Kisgergely András és Nagyházi Zoltán önkormányzati képviselők "önös politikai érdekeik alapján, valótlan információkkal" a párt megosztására törekedtek.

A párt közleményében azt írja, hogy Endrésik beismerte, hogy Pősze Lajossal rendszeresen tartotta a kapcsolatot.

Endrésik Zsolt a párt borsod megyei elnöke és a párt teljes megyei elnöksége április közepén mondott le. A hvg.hu akkor azt írta, hogy információik szerint az Endrésik vezette testület "így akarja a pártvezetés (elsősorban Vona Gábor elnök és Szabó Gábor pártigazgató) tudomására hozni, hogy elegük van a párt alelnökéből, Szegedi Csanádból."

A Jobbik elnöksége korábban közölte, hogy szerintük a frakcióból is kizárt Endrésiknek vissza kell adnia mandátumát, aki azonban azt nyilatkozta, hogy nem hajlandó erre.

Endrésik múlt csütörtökön azt mondta, hogy ismeretlenek feltörték a személyes email-fiókját és onnan belsős jobbikos címekre leveleket küldtek szét, amelyek egy része valódi volt, egy része manipulált, egy része pedig hamisítvány. A szétküldött levelekben - amelyeket szerdán a kuruc.info és a barikad.hu is nyilvánosságra hozott -  Endrésik Zsolt Pősze Lajossal, Kisgergely Andrással és Nagyházi Zoltánnal a hvg.hu-n megjelent cikk végleges tartalmáról egyeztetett. Az MTI kérdésére ugyanakkor Endrésik Zsolt kijelentette: ez "szemenszedett hazugság", semmilyen köze nem volt a megjelent cikkhez és sosem szivárogtatott ki a Jobbik belső ügyeiről semmit.

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X