Ma eddig: 0 cikk

A Békemenettel szolidaritást vállaló dokumentumfilmet mutattak be Varsóban

308

Bemutatták Ewa Stankiewicz rendező Míg élök (Dopóki Zyje) című dokumentumfilmjét a januári Békemenetről a lengyel főváros egyik legrégebbi egyetemi klubjában: a hétfő esti vetítés után a rendező és Bencsik András, a budapesti tüntetés szervezője beszélgetett a közönséggel.

A Gazeta Polska Codziennie független hazafias napilap varsói klubja által megszervezett bemutatón telt ház volt: a csaknem kétszáz fős közönség egy részének nem is jutott szék. A filmben elhangzó kijelentésekre a nézők élénken reagáltak. A rendező kiemelte, hogy alkotása "két civilizációnak", azaz a bal- és a jobboldali eszméknek az Európa jövőjéért folytatott küzdelméről szól, amelyet "csak nemzetek felett egyesülő erők képesek megnyerni". Reményei szerint sikerül felépíteni a magyar kormányfő által is védett nemzetállamok közösségét, és újra elismerni az alapvető értékek, egyebek közt a hit jelentőségét.    

Stankiewicz filmjében ütköztette az Európai Parlament (EP) januári plenáris ülésén elhangzott, nagyrészt a magyar kormány döntéseit erősen bíráló kijelentéseket az ugyanott felcsendült néhány pozitív felszólalással és a Békemenet résztvevőinek kiállásával a miniszterelnök mellett. A budapesti tüntetők, a kormányzatot támogató magyar értelmiségiek kiemelték, hogy a nemzet és a haza mellett kiálló kormányfőnek köszönhetik visszaszerzett becsületüket, biztonságukat, valamint a jövőbe vetett hitüket. Lelkes felszólalásaikat, amelyekben többször utaltak a magyar-lengyel sorsközösségre, átszőtték a magyar miniszterelnök olyan mondataival, amelyeket a lengyel televíziónak adott interjújában mondott el, és amelyekkel kormányának politikai döntéseit ismertette.    

A bemutató után kölcsönös köszönetek hangzottak el: a lengyel rendező és a nézők hálálkodtak a magyarok tettekkel is bizonyított barátságáért, egyebek között a második világháborús lengyel menekültek megmentéséért. Bencsik András azt mondta: a film "a lengyelekre jellemző szeretettel, érzékenységgel mutatja meg", hogy a Békemenet résztvevői "szelídek voltak és mosolyogtak". Megköszönte a lengyelek Magyarország melletti kiállását, ami szerinte eloszlatta a magyarok félelmeit, mert bizonyította, hogy nincsenek egyedül.    

A március 15-i tüntetésekre kitérve Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska hetilap főszerkesztője és az est moderátora kiemelte a lengyel tüntetők szívélyes budapesti fogadtatását, majd viszonzásul minden magyart meghívott a 2010. április 10-ei szmolenszki katasztrófa második évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésekre, amelyek helyszíne több lengyel város lesz. Egyúttal magyar termékek vásárlására buzdította a vendégeket. A film DVD-változatát a Gazeta Polska szerdai számához mellékelik.

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X