Újra rágyújt a dohányzásellenes törvényt benyújtó fideszes képviselő
"Fél évig bírtam cigi nélkül, tavaly szeptemberben megint rágyújtottam, azóta újra dohányzom" - mondta az Origónak Heintz Tamás fideszes képviselő, akinek a javaslatára tavaly fogadta el a parlament, hogy a zárt nyilvános helyeken, éttermekben, bárokban és munkahelyeken is legyen tilos a dohányzás.
A képviselő tavaly februárban javaslata benyújtásakor egy sajtótájékoztatón fogadta meg, hogy ő maga is leszokik a dohányzásról, és elmondása szerint akkor abba is hagyta a dohányzást, aztán ősszel mégis visszaszokott.
A képviselő szerint a cigimentes hónapokban rosszul érezte magát, és néhány hónap alatt huszonöt kilót hízott, "nem lehetett konfekció ruhát kapni rám, százötven kiló voltam". Heintz Tamás szerint nem sikerült életmódot váltania, szeptemberben elkezdődött a parlament őszi ülésszaka, amely "nem egy stresszmentes időszak volt". Hathónapos kihagyás után így újra rágyújtott. "Régebben napi két és fél dobozzal szívtam, most napi fél doboz fogy el, ennyi az előrelépés" - mondta Heintz Tamás. Hozzátette: most a radikális leállás helyett napról napra próbál kevesebbet cigizni, és rendszeresen jár úszni is, hogy ne hízzon el a kevesebb cigitől.
Heintz Tamás korábban azt mondta: családjától minden segítséget megkap a leszokáshoz, mert felesége is letette a cigit, orvostanhallgató fia pedig "lélekerősítő drukkolással, kívülről támogatja az akciót". Heintz Tamás elárulta még, hogy a felesége "decemberig bírta", azóta ő is dohányzik.
A képviselő tavaly a dohányzást szigorító javaslat benyújtása utána jelentette ki: láncdohányos volt, és épp ezért kapta ő a feladatot, hogy "kommunikálja a dohányzást zárt helyeken megtiltó indítványt és természetesen egyúttal szokjon le a cigarettáról".
A politikus honlapján található áprilisi interjúban azt mondta: "első körben a képviselői irodaházban és a Parlament épületében tartóztattam meg magam, csupán harmadannyit dohányoztam, mint korábban. Aztán egyik napról a másikra örökre letettem a cigarettát. Radikálisan álltam a dologhoz, mert másként nem megy".
Heintz Tamás egyike volt azoknak a képviselőknek, akik tavaly év végén benyújtották a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló javaslatot, amelyről a zárószavazást hétfőn ismét elhalasztották. A politikus azt mondta: bár több dohányzásellenes törvényjavaslat is a nevéhez fűződik, "nem vele kell szimbolizálni a dohányzásról való leszokást".