Ma eddig: 0 cikk

Menekülési útvonal a BKV-nak

331

Január 27-én a BKV-nak vissza kell fizetnie kilencmilliárd forintot a hitelező bankoknak, ezért a közgyűlés szerdán hitelfelvétellel segítheti a közlekedési vállalatot - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.

Vitézy Dávid kiemelte, hogy egy kilencmilliárd forintos átmeneti tagi hitel felvételéhez járulhatnak hozzá a fővárosi képviselők. Hozzátette: ha nem szavazzák meg a javaslatot, akkor a BKV fizetésképtelenné válik.

Forrás: Túry Gergely

Eközben a Magyar Nemzet információi szerint nem lesz tárgyalás Orbán Viktor és Tarlós István között, viszont a főpolgármester informális ígéretet kapott arra, hogy a kormány - az uniós és az IMF-tárgyalásoktól függetlenül - megoldást talál a közlekedési cég helyzetének rendezésére.

Vitzéy Dávid az InfoRádiónak azt mondta, bíznak a kormány segítségében, és ő is úgy látja, hogy a kabinet kidolgoz egy megfelelő megoldást. A kormány a héten dönthet az ügyben. A városvezetésnek szerdáig kellene választ kapnia, mert annak ismeretében fogadja el vagy módosítja a Fővárosi Közgyűlés a BKV számára készített tervet.

A Fővárosi közgyűlés elé terjesztett javaslatban az új döntési pontokban még elvi szinten sem szerepel a tarifaemelés, ellenben rögzítik, hogy nem lehetséges a teljesítménycsökkentés. Eközben arra utasítanák a BKV vezetőit, hogy a még megvalósítható megtakarítási és racionalizálási lehetőségeket maximális mértékben érvényesítsék és hajtsák végre.

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X