hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

Véres zavargásokra számított a belügy a "bohócforradalom" napján

10062

Még a 2006. őszi legvadabb utcai demonstrációk idején sem rendeltek be annyi rendőrt országosan rendkívüli szolgálatra, mint amennyit a június 16-i "bohócforradalom", és a szerdai forgalomlassítások idején - derül ki az ORFK Hírszerzőnek küldött adataiból.

Az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) vezetése minden előzmény nélkül fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el a június 16-i, rendvédelmi szakszervezetek által szervezett "bohócforradalom" napján, reggel hét órától másnap éjfélig, és ugyanez történt a június 29-i félpályás útlezárások alkalmával is. Mint azt Kovács György, a Független Rendőrszakszervezet (FRSZ) Közép-magyarországi Régiójának vezetője június 16-án a Hírszerzőnek elmondta, a megyei rendőrkapitányságok vezetői "nem nyilvános" körlevélben utasították az állományt, így a levelek tartalmát nem is lehet közölni a sajtóval.

A június 16-i ORFK-rendelkezés azt jelentette, hogy mindenkinek - aki nincsen éppen betegállományban - kötelező volt megjelennie a kapitányságon, így azoknak is, akik éppen aznap reggel végeztek volna. A Hírszerző a június 16-i tüntetések másnapján írásban kérte az ORFK-t, hogy tájékoztasson: hány embert rendeltek be, és mennyi pénzt fizettek ki a túlórákra, dologi költségekre.

hirdetés

Az ORFK sajtóosztálya július 1-én, pénteken válaszolt a kérdéseinkre. Levelükben azt közölték lapunkkal, hogy a rendőrség személyi állományából összesen 19 ezren vettek részt a napi munkavégzésben. A napi szolgálati feladatokon túlmenően "1411 fő hivatásos állományú kolléga került berendelésre", a demonstrációkat összesen 1911-en biztosították.

60 milliós bérköltség

"A rendőröknek nincs sztrájkjoguk, így csak demonstrációkon tudják kifejezni a véleményüket, ezért levélben jeleztük a Belügyminisztériumnak, hogy szerintünk ez a gyülekezési jog megsértése, de ők azt válaszolták, hogy rendőrszakmai okai vannak a rendkívüli készültségnek, mert ennyi emberre van szükség a rend biztosításához" - mondta a Hírszerzőnek az FRSZ főtitkára, Pongó Géza.

Minderre aznap 60 millió forint bérköltséget fizettek ki, a technikai, dologi költségek tekintetében pedig 7, 8 milliós "költségkiadás keletkezett”. Vagyis nagyságrendileg annyiba került a BM akciója, mint amennyit a rendőrség a június 18-i melegfelvonulás biztosítására fordított. Ezt onnan tudjuk, hogy a KDNP parlamenti felszólalásban megkérdezte, hogy mennyibe került a felvonulás biztosítása, Kontrát Károly belügyi államtitkár pedig nagyságrendileg hasonló adatokat mondott - amit a kereszténydemokraták is sokaltak.

Keressen agresszív rendőröket a következő képeken (1)

Forrás: Túry Gergely

Pongó Géza úgy tudja, hogy június 29-én legalább ennyi embert rendeltek be, vagyis legalább 1900-an vigyáztak az egész országban az 1200 autóval végzett félpályás útlezárásokra. "Ez is abszolút túlzás, hiszen egy-egy helyen 15-50 autós végzett forgalomlassítást, mindenhol nagyon békésen és fegyelmezetten, ezt akár még a napi feladatokat ellátó kollégák is meg tudták volna oldani" - mondta Pongó Géza, aki ebben az esetben is arra gyanakszik, hogy a rendőröket azért rendelték be, hogy ne tudjanak tüntetni.

Az ORFK által ismertetett számok alapján Pongó Géza, az FRSZ főtitkára a Hírszerzőnek azt mondta, ennyi rendőrt a 2006-os őszi zavargások legvadabb napjaiban állítottak szolgálatban, mintha véres utcai zavargásokra készült volna a Belügyminisztérium a június 16-i "bohócforradalom", és a 29-i félpályás útlezárások napján. Egy átlagos hétköznapon egyébként a rendőrség 32 ezres közrendvédelmi álllományának nagyjából harmada dolgozik, vagyis körülbelül tízezer ember - mondta a Hírszerzőnek Kovács György, a 19 ezres számot ennek fényében érdemes értelmezni.

Keressen agresszív rendőröket a következő képeken (2)

Forrás: Stiller Ákos

Ha elfogadjuk a Belügyminisztérium érvelését, mely szerint mindenképpen szükség volt ennyi rendőr szolgálatban tartására ezen a két napon, akkor nem tudunk másra következtetni, mint hogy a minisztérium vezetése még a 2006-os zavargásoknál is súlyosabb rendbontásokra számított. Ez egyébként nem következett be, mint Kovács György június 16-án délelőtt lapunknak elmondta, a berendeltekkel láthatóan nem nagyon tudtak mit kezdeni a megyei kapitányságok: akiket lehetett, négyesével-ötösével autóba ültették, ők egész nap a településeken autóztak "járőrözés" címén, a többiek pedig "a kapitányságokon malmoztak".

A rendőrség az április 9-i (szombati) szakszervezeti tüntetés alkalmával is megkereste az ORFK-t, mert akkor is országos biztonsági akciót rendeltek el, akkor összesen 9444 ember dolgozott, és 1788-an vettek részt a demonstráció biztosításában, amit az FRSZ már akkor is soknak tartott.

hirdetés

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X