Visszavont támogatás: nem tűri a kritikát az Orbán-kormány
Nem folyósítja a Közigazgatási Minisztérium a Parameter.sk szerződést szerint járó támogatását, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyíltan megmondta a szlovákiai magyar hírportál tulajdonosának, hogy azért teszik, mert a kormányt kritizáló cikkeket is közölnek. Barak László perelni fogja a magyar államot.
"Én azért kerültem szembe a Csehszlovák Kommunista Párttal még a rendszerváltás előtt, mert korlátozták a sajtószabadságot. Nem gondoltam volna, hogy valaha is hasonló helyzetbe kerülök" - mondta a Hírszerzőnek Barak László, a legolvasottabb szlovákiai magyar hírportál, a Parameter.sk tulajdonosa.
A Parameter még tavaly májusban írt alá szerződést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, miután sikeresen pályázott a "Nemzetpolitikai célú média és kulturális tevékenységre" meghirdetett pályázaton. A szerződés szerint kétszer 1,5 millió forintot kaptak volna euróban. Az első részlet meg is érkezett a kiadó számlájára, a második azonban azóta sem, holott a teljesítés határideje 2010. június 15. volt.
Találkozás egy helyettes államtitkárral
A pénz helyett egyszer csak egy megkeresés jött, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkártól. Répás Zsuzsanna egy budapesti találkozóra hívta tavaly novemberben a főszerkesztőt, ahol Barak László elmondása szerint nyíltan megmondta, hogy azért nem akarják elutalni a támogatást, mert a Parameter kormánykritikus cikkeket közöl, és azt kérte, hogy vagy "hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal", vagy "mondjanak le önként" a 1,5 millió forintról.
"Természetesen nemet mondtam. Megkötöttük a szerződést, mi a ránk háruló kötelezettségeket teljesítettük, nekünk az a pénz jár. Ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy Répás Zsuzsa még csak nem is köntörfalazott. Hiszen mondhatta volna azt is, hogy nincs forrás, ezért nem tudnak fizetni. Ebben az esetben azt válaszoltam volna, hogy így is igényt tartok a nekünk járó pénzre, de jelöljék meg azt a karitatív szervezetet, amelyiket akarják, és én egyből átutalom nekik a teljes összeget. De hogy így, ilyen szemtelenül az arcomba mondja, hogy politikailag nem vagyunk kívánatosak, azt nem vártam. Ez nyílt cenzúra" - mondta Barak László.
A laptulajdonos végül tavaly decemberben ügyvédhez fordult, aki levélben kereste meg a KIM-et. Ezek után Répás Zsuzsa arra is hivatkozott, hogy nem számoltak el megfelelően az első 1,5 millió forinttal, de ez Barak László szerint nem igaz, az elszámolást ugyanis elküldték, a KIM jogi osztálya ezt láttamozta is, de azt kérték, hogy a szlovák nyelvű munkaszerződéseket ne csak ők fordítsák le magyarra, hanem hiteles fordítást készíttessenek. "Már több pályázatom volt korábban, sosem kértek hiteles fordítást, szerintem ez is csak időhúzás" - mondta Barak László. A Parameter vezetője pert is indít, ha másképp nem teljesíti a KIM a szerződésben foglaltakat.
Már az új MTI-nek sem tetszett a kormánykritika
Mint ismert, a kormányváltás után szeptemberben az MTI újonnan kinevezett vezetője, Belénessy Csaba törölte a Parametert a támogatott médiumok közül, és szüntette meg az ingyenes hírszolgáltatást, mert a lap Belénessy szerint "szélsőséges hangnemben" ír. Barak László akkor azt kérte az igazgatótól, konkretizálja kifogásait, de ezt Belénessy Csaba nem tette meg. Barak László szerint akkor is egyértelműen politikai cenzúra működött. Magyarországon olyan politikai kurzus bontogatja szárnyait, amely belebarmol a sajtószabadságba" - mondta a Hírszerzőnek szeptemberben Barak László - három hónappal a médiatörvény elfogadása előtt.
A KIM részére az alábbi kérdéseket küldtük el: Miért nem teljesíti a KIM szerződés szerinti kötelezettségét? Milyen politikai szempontoknak kell megfelelniük azoknak, akik támogatásért indulnak ilyen pályázatokon? Fellelhető ezeknek a politikai szempontoknak a listája valahol, vagy Répás Zsuzsanna asszonytól személyesen lehet őket megismerni? Ki ellenőrzi a KIM részéről, hogy ha valaki támogatást kap, megfelel-e ezeknek a politikai szempontoknak, és nem kritizálja a kormányt?
Válaszaikat természetesen közölni fogjuk.
Hozzászólások (32) , melyek közül a legfrissebbek:
Ja, és kedves 1%SZDSZ. A kormány nem a saját pénzét osztogatja. Úgyhogy ennek a rossz szagú parabolának semmi értelme sincs.
Hogyne, kedves Chopper. Erdélyi meg felvidéki testvéreinkből valahogy mindig gyüttment oláh meg tót lesz, valahányszor kiderül, hogy a magyar kultúra ápolása pénzbe kerül, vagy netán a Romániából jött ács olcsóbban vállalja el a munkát.
Egy szlovákiai magyar sajtótermék támogatását "külföldön lévő lap tulajdonosának adott" pénznek nevezni ugyanolyan
gyomorforgató, mint ugyanezt a támogatást megvonni, ha a támogatott nem dicséri eleget a kormányt.
No, én meg fel vagyok háborodva, hogy az adóforintjainkat (MILLIÓKAT!) külföldön levő újságok tulajdonosainak utalja át a kormányunk!
Mo-on sokezer éhező gyerek van, millió helye lenne a pénznek, az itt élőket naponta újabb és újabb megszorításokkal nyomorítja a kormány, erre kiderül, hogy a pénzeinket külföldre ajándékozzák?!
Kedves Méltatlankodók!
Amikor szlovákiai magyarként azt olvasom, hogy Amerika félti a sajtószabadságot, mert a magyar állam nem akarja támogatni a Parameter.sk portált, akkor az alábbi következtetéseket vonom le:
Barak megint blöfföl, és ebben segítségére van néhány médium Magyarországon, de hogy Amerikának fájna a Parameter.sk támogatásának megvonása?
A másik következtetésem, hogy a méltatlankodók talán nem ismerik Barakot. És biztosan nem ismerik a Parameter.sk-t. Mert ha ismernék, akkor tudnák, hogy messze nem a legolvasottabb szlovákiai magyar hírportál. De hogy a legtrágárabb, az biztos.
Magyarországi közpénzből miért kellene támogatni egy alpári, trágárságokat ömlesztő portált?
Önök leegyszerűsítik a problémát: nem az a baj, hogy Barak nem titkolt elfogultsággal, unos untalan kritikát fogalmaz meg a magyar kormánnyal szemben, hanem az, hogy naponta valamelyik nemi szerv jut az eszébe és adja közzé az olvasóknak.
Illusztráció gyanánt álljon itt egy-két találomra kiemelt írás címe a Paraméterről, a „méltatlanul" megbántott Barak László gyöngyszemeiből:
„A pina kétségkívül illatosabb, mint a magyar médiatörvény!!! ParaBarak, 2011, január 3 - 20:54
2011.március 28. Ki menjen a picsába?
És egy komment is a legutóbbi napokból: Kovács Balázs április 20.
Köszönjük Barak úrnak a velős tartalmat!
Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy két kurvázás között ne tessék csodálkozni, ha a magyar állam megvonja a pénzügyi támogatást, az MTI pedig nem járul hozzá tudósításaik átvételéhez."
A családi vállalkozás, melyet pillanatnyilag Barak László menye vezet, mivel fia, Barak Bálint a posztról a szlovák földművelésügyi minisztérium sajtóosztályának élére távozott Simon Zsolt miniszter felkérésére, összesen négy Baraknak nyújt munkát és anyagi bevételt. Lásd alább az impresszumot!
„Barak Mónika – lapigazgató
Rovatvezetők:
Ágh István - sport
Barak László - politika
Barak Eszter - bulvár
Bereck József - kultúra
Szilvási Tibor - régió
Főmunkatársak:
Kovács Zoltán
Lelkes Vince
Mészáros Veronika
Vas Gyula
Kmeť Vladislav
Rigó Konrád
Munkatársak:
Ardamica Zorán, egyetemi oktató
Széky János, publicista, az Élet és Irodalom szerkesztője
Ravasz Ábel, a Publicus Slovensko vezető kutatója
Fotó:
Barak Dávid
Németh Tibor
A portál létrehozója és fenntartója:
Brainsum, s.r.o. – www.brainsum.com
Kiadja a DARCUS, spol. s r.o.
Iroda/postacím: Bartók Béla sétány 790/4, 6. emelet, 929 01 Dunaszerdahely
Telefon/fax: +421/31 552 5975
Mobil: +421/902 714 417 Székhely: Kondé püspök utca 10., 929 01 Dunaszerdahely Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry Slovenskej republiky. A Paramétert a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatta."
A szlovák kulturális minisztérium 2010-ben 22 000 euróval támogatta a Parametert, egyedüliként a szlovákiai magyar hírportálok közül. Az idei év döntése még várat magára. Az, hogy a Paraméter 2010-ben támogatást kapott volna Magyarországról is, sehol nincs feltüntetve a portálon, pedig Barak maga ismerte el, hogy 1,5 millió forintot felvett, s még ennyiért szeretné beperelni a magyar államot. Azt sem tüntette fel a portál, hogy az MTI híreit szabadon használja-használta, pedig pénzben meghatározható értéke van e szolgáltatásnak is.
A Parameter portál igazán nincs is rászorulva a szlovák és magyar kormány támogatására. Fenntartójáról, www.brainsum.com tudni kell, hogy egy internetes reklámügynökségről van szó, mely Szlovákián kívül például Magyarországon, Lengyelországban is működik, lásd http://www.brainsum.hu/. Fenntartója és üzemeltetője mintegy 200 weboldalnak; többek közt honlapot üzemeltet a Soron Alkusz Kft.-nek, a Forlife n.o. nonprofit egészségügyi vállalkozásnak (kórházat, idősotthonokat tart fenn), az Ifjú Szívek Táncszínháznak (a szlovák kulturális minisztérium finanszírozta hivatásos együttes), a Most-Híd politikai pártnak, több biztosítónak, ingatlanforgalmazó ügynökségnek, az Apollo Business Center II-nek, a Panta Rhei könyvkereskedelmi hálózatnak, az Új Szó napilap on-line változatának stb. A fenntartónak vannak olyan bevételei, melyekből üzleti alapon fenn tudja tartani a portált, amelyet fizetős hirdetési felületként is használ.
Barak László további vállalkozása a Nap kiadó, mely szintén magyar és szlovák állami támogatásokból jelentet meg szépirodalmi műveket.
Tehát szemen szedett hazugság, hogy ki van közösítve a magyarországi támogatásokból, mert az Orbán-kormány ellen ír. Baraknak feltehetőleg azt nehéz elviselnie, hogy azonos versenyhelyzetbe került a többi szlovákiai magyar hírportállal, melyhez az elmúlt húsz évben nem volt hozzászokva, hiszen évekig aktívan politizált (FMK-MPP, MKP), s csak az egyesült magyar pártból történt kizárása után vált újra fenegyerekké.
Mellesleg: Barak Lászlónak a kommunista érában nem volt sajtószabadság miatti „balhéja" a kommunista párttal. Meglehetősen jó viszonyban voltak ők ketten. A dunaszerdahelyi járási párttitkárnak Barak még beszédeket is írt. „Balhéba" 1989 kora őszén keveredtek, amikor Bécsből hazafelé tartván Barakot is megmotozta a határőrség az államhatáron. Akkor kérte ki magának, hogy vele, a kommunista párt tagjával ilyesmi megtörténhet, s akkor lökte oda a pártkönyvét az elvtársai orra alá, úgymond a bocsánatkérésig. E helyett azonban az ún. bársonyos forradalom jött, s azóta lett rendszerváltó vezér. Budapesten vagy Amerikában terjeszthető róla, hogy a szabadság bajnoka, idehaza – akik ismerték – tudják, ki volt ő. A szavai hitelességét is ismerik.
Barak sok minden állít anélkül, hogy szavait alátámasztaná. Aki magyarországi pályázaton munkavégzésre költött összeget számol el, annak mindig is kötelessége volt hiteles fordító által igazolt munkaszerződést mellékelni magyar nyelven. Ha tőle ezt korábban nem kérték, az kivételes eljárás volt. Megint nem sérelemről van szó, hanem egy kivételezettség megszüntetéséről Barak esetében, amit ő zokon vesz.
Az MTI ingyenes szolgáltatása a kisebbségi sajtó és média számára soha nem volt korlátlan. Minden esetben konkrét számú és jellegű hír átvételét tette lehetővé a szerződés. Akkor is, ha ezt az MTI korábbi vezetése nem szankcionálta. Utánanéztek a méltatlankodók, hogy ezt Barakék betartották-e? Egyébként: minden cégnek, amelynek változik a jogállása és a vezetése, joga van felülbírálni a korábban megkötött szerződéseket, sőt egyoldalúan fel is mondhatja azokat. Indoklás nélkül is. Ha ettől valaki „para" lesz, magára vessen.
Nevetségesnek tűnhet, amit még végezetül ideírok: egy korrekt hírügynökségnek – amilyen a Magyar Távirati Iroda is – joga van rá, hogy megválogassa, kinek nyújt ingyenes szolgáltatást (mert alanyi jogon ez nem jár!), és milyen szövegkörnyezetben kíván hírforrásként megjelenni. Egy olyan portálon, amelyre ki kellene írni ocsmány szóhasználata miatt, hogy csak 18 éven felülieknek ajánlják, s ha tévé lenne, csak 22 óra után lehetne látható, ami rajta megjelenik, nem mindenki szeretne szerzőként, hírforrásként megjelenni. (A Drót c. amerikai filmsorozatot is éjféltájban szokták vetíteni.) Nem a véleménnyel van baj, hölgyeim és uraim, hanem a „tálalással". A szlovákiai magyar hírportálok latrinája – látogatottsága ellenére – nem tévesztendő össze a Michelin-csillagos étteremmel.
Moderátor! 1%SZDSZ nick már ismét cionozik.
Tisztelt 1%SZDSZ!
Ezzel csak az a baj, hogy az adót azoktól is beszedik akik kíváncsiak az igazságra. A kormány pedig az adófizetők pénzét osztogatja.
Barak úr félreérti a sajtószabadságot - a kutya nem korlátozza abban, hogy azt írjon, amit akar, csak ugye, akkor kerítsen pénzt máshonnan, és nem attól, akinek az asztalára szarik.
Ezek a szabadság bajnokai agyament senkik mondják,hogy a kormánynak nincs joga a nemzeti eszmékhez és nincs joga a nemzetieknek megfelelően gondolkodni.Ezek természetesen a sajtószabadság bajnokai és demokraták. Az igazság az,hiogy ezek megélhetési hazaárulók cionok és semmi keresnivalójuk nincs itt. Jó lenne ha zavarkeltés miatt eltünnének és hagynénak békén élni bennünket,mert ez alapvető emberi jog.A helytartóknak ugyis vége lesz egyszer,mert nem lehet egy fenékkel két lovat megülni ugyebár. A következő bukta végleges lesz hacsak vissza nem tér az ÁVO. Vannak itt AVO-s leszármazottak majd ők megcsinálják Ilyen az agyalágyult Bauer Tamás aki a gyilkos és körömtépő Bauer Miklós fia és itt van Pető Iván az ÁVO-s Pewtő László és AVO-s neje fiacskája vagy itt ugrásra kész cion Gyurcsányi a magyar nép tolvaja és félrevezetője stb. Ne higgyetek neki higgyetek csak Orbán Viktornak aki a következő Miniszterelnök fog lenni. Titeket meg egyen meg a penész a gyülöletben és a bosszúban.
Lagyiszláv bátyám, hát már csak ilyen mamelukokra telik?! Kicsit erőtlen a legény. Gond lesz az utánpótlással.
No akkor helló Berlin Schwarz Pako!!!
Hogy te milyen eredeti vagy! Ennél frappánsabbat, ha háromszáz évig élek sem bírnék kitalálni.
Egyébként rendkívül mulattat, amikor a kommunista kommunistázik, a cenzor a cenzúrát átkozza, a nemzetgyűlölő pedig a nemzetietlent ostorozza. Mindezt saját bűneinek fedésére.
Egy Fekete Pákó ne niggerezzen, mert kiröhögik!
Mielőtt a Hírszerző szlovák belügyekben járatlan olvasói elsiratnák Berlint, nem árt tisztázni, ki ez az ember?
Egy vidéki, tehetségtelen zugfirkászról van szó, aki a kilencvenes években döntött úgy, hogy bizonyos társadalmi és anyagi előnyök reményében szerepet vállal az állampártban, ahol aztán mohón nyalta a szent nagy bolsi Orbán segget! Egész a kormány váltásig. Akkor aztán "demokratává" szelídült, mint oly sokan, és átnyergelt majd vissza a FIDESS-vonalra. Belül azért mindig megtartott némi vörös színt, ennek jegyében ordenáré stílusú nemzetellenes hőbörgéssel töltötte az elmúlt húsz évet. Figyelem!: a leggusztustalanabb fideszes seggnyalást alkalmazva a szólás és vélemény szabadságát minden lehetséges eszközzel korlátozva megkontrázva!
Berlin megveti és gyűlöli a nemzet fogalmát csak álcának zsebmegtömésnek használva úgy Fidesses módra. s támadja a felvidéki nem orbánista média tevékenységét, nos, ez mindennél többet mond a személyiségéről. Pénzért a saját anyját is...
Mielőtt a Hírszerző szlovák belügyekben járatlan olvasói elsiratnák Barak Lászlót, mint az orbáni cenzúra határon túli áldozatát, nem árt tisztázni, ki ez az ember, aki állítása szerint szembekerült Csehszlovákia Kommunista Pártjával.
Egy vidéki, tehetségtelen zugfirkászról van szó, aki a nyolcvanas években döntött úgy, hogy bizonyos társadalmi és anyagi előnyök reményében szerepet vállal az állampártban, ahol aztán mohón nyalta a szent nagy bolsisegget! Egész a rendszerváltásig. Akkor aztán "demokratává" szelídült, mint oly sokan, és átnyergelt szadesz-vonalra. Belül azért megtartott némi vörös színt, ennek jegyében ordenáré stílusú nemzetellenes hőbörgéssel töltötte az elmúlt húsz évet. Figyelem!: a leggusztustalanabb cenzúrát alkalmazva saját hírportálján, a szólás és vélemény szabadságát minden lehetséges eszközzel korlátozva!
Barak megveti és gyűlöli a nemzet fogalmát. Hogy saját meggyőződése ellenére mégis pályázott nemzetpolitikai célú média és kulturális tevékenységre, nos, ez mindennél többet mond a személyiségéről. Pénzért anyánkat is...
Kedves Répás Zsuzsanna!
Bizonyítani tudom, hogy én még sosem bíráltam a Fideszt. Az alkatom nem is teszi ezt lehetővé.
Megkaphatnám-e azt a másfél milkónyi eurót? Pardon, forintban is jó lesz!
Hálásan köszönöm, maradok továbbra is az Ön és a Fidesz feltétlen híve!
Elképesztő arroganciával folyik a Fidesz -KDNP gátlástalan nyomulása ,az élet minden területén ,országunk minden szegmensében . Masíroznak a józan ésszel és a felvilágosodás eszményével szemben frontális rohamokat intézve .Minden ellen és mindenki ellen aki ,nem ők . Közben felmérhetettlen pusztítás jelzi útjukat,az életünk minden szférájában .Hölgyek és Urak,"Méltóságosék". Elég Volt ...!
"szerződést szerint járó támogatását"
Nem olvasták el a kisbetűs részt, pedig ott le volt írva. A pénz csak akkor jár, ha a fideszt vagy a viktort minden legalább második sorban dicsérik. Sőt az is benne volt,ha minden sor, úgy kezdődik "orbán király szerint:" még kétszeres támogatás is igényelhető.
A vekkekres csürhe sajátos hozzáállása a "határon túliakhoz", nem csupán ilyen, állítólag jelenktéktelen, szervezettel kapcsolatban mutatkozik meg, de még az olyan jelentősekkel is mint a "HÍD", oszt' a "doktor hakapeszik" azért nyalják a segget ezerrel, hogy egy kicsit másképppen mutasson a förtelem ami belőlük és megvezetőikből "árad"!
Meglehet, valami különös ok folytán, nem voltál kommunista, de, megnyilakozásod tükrében, a mentalitásod tökéletesen megfelel a korábbról megismert komcsi balfaszságnak!:)))
Tisztelt Hozzászólok! Itt is elmondom , hogy mindenki tudja!!!
Tiltakozom!!!!
Ezt azért már NE!!!!! Ebben az Orbán féle alkotmánnyal semmiféle közösséget Én mint Túró Rudolf NEM VÁLLALOK!!!!
Sőt tiltakozom nevem bemocskolása ellen amit ez az Orbán féle alkotmánnyal kapcsolatba hozás tesz!!!
Éljenek a Túró Rudolfok!!!!!
Le az Orbán féle alkotmánnyal, le a diktatúrával!!!!
Mindenkinek Rúdit egy igazi Túró Rudit!!!
Drhakapeszi!!!
Hiszi a piszi!!!! Most is az vagy hozzászólásod olvasva!!!!
Kedves deguduge! Én sosem voltam komcsi, Barak pedig sosem volt és nem is lesz demokrata. És újságíró sem. Marad, mi volt politikai agitátor, pártcsicskás. Ennyi. További szép hétvégét.
DrHakapeszi bullet32011. április 16., 11:59 Te biztos ismered a tulajt s tudod hogy régi vágású komcsi mert tevoltál az alapszervében a párt titkár ugye??? De sajnos Te TÉNYLEG KOMCSI IS MARADTÁL mig Ő képes volt demokratává válni!!! Azért ne siránkozz nyald a segget csak tovább!!!
1. Az állítás, mely szerint a parameter a "legolvasottabb szlovákiai magyar hírportál" lenne enyhén szólva bizonyításra szorul.
2. Az a beállítás pedig, amelyben a tulajdonos úgy tünteti fel magát, mintha a sajtószabadság régi bajnoka lenne (szembe került a CSKP-val), finoman szólva a valóság elferdítése. De mit várhat az ember egy régi vágású kommunistától?
azt lehet tudni milyen kapcsolatban van a parameter.sk és a hírszerző?
kicsit túl sok cikk jelenik meg erről a méltán világhírű és forrásértékű szlovákiai, "állítólag" magyar oldalról a hirszerzőn (ami önmagában nem baj, csak Ukrajnából, Szerbiából, Romániából semmi és a felvidéken sem csak ez van...)
Miért, mit vártak ettől a gátlásait túlkompenzáló autoriter, köpönyegforgató pasitól.
Hazug Orbán, hazug kormány!
Mint tudjuk az Orsós kormány, nagyon érzékeny a fordításokra...
Orbán olyan legény aki nem türi a szuverént,
"Mert a göbberszi propaganda" - leülhetsz, majd, ha ürülés lesz a Sándor 'pali'tában, értesítünk.
Várj csak hol is hallottam erről :szép új világ?A jövő befejeződött !!Legalább is nekem ,az alsó néprétegnek.Nincsenek megszorítások Nincsenek megszorítások nincsenek megszorítások:rosszabbul élünk mint 4 éve,és rosszabbul fogunk 4 év múlva,de kire szavazzak akkor?Persze ha még élek.Ja és a Kedves Vezető nyilván jobban tudja mi kell a Magyarország határain kívűl rekedt(,mocskos trianoni
diktátum miatt)magyaroknak,menjenek a túróba az ottani politikusok!Meg interenetes portálok is,meg persze minden hazájára rontó tudjukkik!
"Visszavont támogatás: nem tűri a kritikát az Orbán-kormány"
A címre reagálva! A valóságban Orbán vagy az Orbán-kormány nem tűri a kritikát? Nem mindegy!!!! Szerintem az előbbi, a többi csak egyszerűen mameluk, mert van az a pénz amiért a korpa közé lehet keveredni....
Mondj igazat betörik a fejed. A cigány Orbán azt mondja nem tűri a kritikát mi sem tűrjük, hogy beleszóljon a mi ügyünkben., A támogatás összegét pedig dugja a seggébe, hogy legyen benne valami.
... és ez még csak a kezdet...
Hírháttér.Com
"A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály 2011.02.17-én érkezett felszólítása alapján felfüggesztve "
Ez az Oldal volt az első, amit betiltott a "kolozsváry Borcsa".
Ezen gúnyolódott a sok ......BUNKÓ......., mondván; nyilván félkegyelmű a "világ leg echelon-tanúja."....
És persze, mindddd sorra kerül!!!!
Kivétel amelyik szorosan beépült a porhintő göbberszi propagandába. ....mondhatni, RÉSZE ANNAK!.....
Mert a göbberszi propaganda sunyin "dolgozik", még az "ellenoldal" is ........Ő MAGA......
Élő példa: ..........Kurucinfó; Hírszerző. .........
........."bocs, hogy élek, szólt a pók, a légynek"......