Leköszönt Rényi Ádám
Alig két hónap után távozik a TV2 kommunikációs vezetői tisztségéből Rényi Ádám, aki egyben a 40 milliós játszma című vetélkedő főszerkesztője is. A vetélkedőben hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök helyesírási hibáira utaló kérdés szerepelt, de Rényi leszögezte, ennek semmi köze a távozásához.
"Már korábban is szakítani akartam a televíziós kommunikációval, de nem tudtam nemet mondani a TV2-nek. Rá kellett jönnöm, hogy nekem már más szektorban van a helyem. Simon Zsolt vezérigazgatónak és csapatának sok sikert kívánok a TV2 megerősítéséhez" - tartalmazza a nyilatkozatot a kereskedelmi csatorna közleménye. "Sajnálattal vettem tudomásul Ádám döntését, kiváló szakembernek tartom, megértem, hogy inkább más vizekre evezne" - hivatkoztak Simon Zsolt vezérigazgatóra.
Rényi Ádám azonban nem csupán kommunikációs vezető volt a TV2-nél, hanem annak a vetélkedőnek a főszerkesztője, amelyben hétfőn este a Schmitt Pál köztársasági elnök által elkövetett helyesírási hibákra utaló kérdések szerepeltek.
Rényi a műsort követően azt nyilatkozta, hogy nem állt politikai szándék amögött, hogy éppen az "államfő" szó Schmitt-féle változata szerepelt a műsorban, csupán aktualitása miatt foglalkoztak a dologgal. A hvg.hu-nak a TV2 csütörtöki bejelentését követően Rényi leszögezte, a hétfői vetélkedőben szereplő kérdésnek semmi köze nincs a távozásához. "Még tartott a próbaidőm, mint kommunikációs vezető, ezalatt döntöttem úgy, hogy inkább nem maradok" - mondta, hozzátéve, hogy a vetélkedőt végigviszi - igaz, ez már csak jövő péntekig tart, utána szünetelteti a műsort egyelőre a TV2.
A TV2 megbízott marketing és kommunikációs igazgatójaként, Rendes Zoltán felel a jövőben a csatorna kommunikációjáért, a PR csoport, a marketing csoport, az internet csoport és a kreatív osztály irányításáért.