"Álamfő": Schmitt Pál önkezével vet véget a magyar helyesírásnak (Képpel!)
Egy mondaton belül két ordító helyesírási hibát is vétett Schmitt Pál, amikor üdvözlő sorokat írt egy hegyeshalmi étteremnek.
Népszerű hely lehet a hegyeshalmi Paprika Csárda, valódi notabilitások is felkeresik rendszeresen, akiknek egy amolyan "hírességek falát" is kialakítottak a tulajdonosok. Tavaly szeptemberben - Bécsbe utazván - nem kisebb személyiség, mint az ország legfőbb közjogi méltósága is megállt itt egy kis időre.
Hű, de kínos
A köztársasági elnök is tollat ragadott, hogy üdvözlő sorokat hagyjon az étterem személyzetének. A csárda falán azóta is ott olvasható: "Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel: Schmitt Pál, 2010. szept. 7." Mint képeinken is látható, a köztársasági elnök kissé szálkás kézírása két ordas helyesírási hibát rejt.
Az államfő (vagy mostantól álamfő?) elnöki programja egyik leghangsúlyosabb elemeként emlegeti a magyar nyelv védelmét és művelését, nyelvi állapotaink romlása miatt rendszeresen felemeli a szavát. Ennek ellenére Schmitt Pál elnöki működését eddig végigkísérték a nyelvi hibák miatti kínos magyarázkodások.
Novemberben az államfő a készülő Alkotmányhoz küldte el javaslatait - az iromány hemzsegett a nyelvhelyességi és helyesírási hibáktól. A kínos eset betetőzéseként a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) kiadott egy közleményt, miszerint Schmitt Pál nem is látta a honlapra kikerült szöveget, majd a köztévé és Kiss Norbert hivatalvezető erre még rátett egy lapáttal: a tévé hamisan próbálta elkenni a levél ügyét azzal, hogy két műsorában is azt állította, a javaslatsor csak pár óráig volt elérhető, miközben hetekig olvasható volt.
A Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs vezetője pedig fontos tényeket hallgatott el, például azt, hogy a "Köztársasági Elnök Úr gondolatait tartalmazó" javaslatokat nem egy névtelen munkatárs, hanem a hivatal alkotmányossági kérdésekkel foglalkozó felelős vezetője jegyezte.
Alig három héttel később újabb KO-t kapott a köztársasági elnök a magyar nyelvtől, ezúttal hat konkrét javaslatot megfogalmazó írás jelent meg a KEH honlapján - ismét tele nyelvhelyességi hibákkal. Kiss Norbert egyetlen konkrét kérdésre sem volt hajlandó válaszolni később a köztévé riporterének, ellenben kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy Schmitt Pálnak és hivatalának láthatóan sikerült a nyelvhelyesség fontosságára felhívni a figyelmet, mert mindenki erről beszél.
Lehet, hogy a Paprika Csárda üdvözlő sorai is ezt szolgálják.
Hozzászólások (312) , melyek közül a legfrissebbek:
Csak azért lett kinevezve: Még véletlenül se
keljen felnéznie valakire BÖLCS VEZÍRÜNKNEK! Mert ezért lássuk be,ha át is
lett verve azért SÓLYOM MAGASABBAN
REPÜLT!!!!!
Undorító, hogy ez a féreg köztársasági elnök még mindig. Ez már tényleg szegénységi bizonyítvány
ennél lejjebb nincs már út.
Magyarország köztársasági elnökének azért nem illene lejáratni magát holmi alsó tagozatos tudnivalókkal...a többi elnök sem volt angyal, de nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy politikai bábu...itt még a látszatra sem adtak egy fabatkát sem...
Totálisan analfabéta hülye az ember a nemzet szégyene. Ha van a pucájában vér és igaz embernek tartja magán önként fel áll az elnöki székből. Mert ezek után is marad a székében a nemzet csótány a nemzet férge akkor valójában
súlyos elme zavarban szenved amit gyógyítani kell de sürgősen.
A Köztársasági Elnök Úr helyesírásán lehet csámcsogni, de ennél sokkal elkeserítőbb, hogy pl. a tv2 feliratozásán ordító helyesírási hibákat találhatsz! Legutóbbi lesújtó példa: múmiaröngten. Na! A tömegtájékoztatók hülyeségein tessék hisztizni! Vagy a beszélni nem , csak eeeeeee.........-jegni képes politikusokról fecsegjenek! Egyébként az előző közjogi méltóságok hibátlanok voltak?
magus perge a te szád szaros mert amit itt összehordtál az rád illik és passzol is hozzád. Gyalázdkodni gyülölködni azt tudtok ebben mind egyformák vagytok. Ez a szemét irás már mióta fenn van ez nem véletlen.
Azt is tegyétek fel,hogy Oszko Péter Bajnai lakája éppen telekcslási ügyben keveredett.Szép dolog egy ilyen kaliberű és anyagiakkal biró embertől, hogy egy öregembertől igyekezett kicsalni egy 100 millás ingatlant.Remélen itt is hallunk róla, mert ez lenne a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye és még sok máés. A sajtószabadság itt arról is szól, hogy nem kell betartani.
micsoda teljességgel alkalmatlan paprikajancsi. Seggnyalásból valóban megtestesíti a nemzeti egységet: nem találja a helyét, ha nem szaros a szája!
Ez a hülye államfő még írni sem tud de spicliskedni azt tudott a hazaáruló.
radanko
Tökéletesen osztom a véleményedet.
Azért Én még egy két dolgot tudnék írni de
minek.
Tisztelt hozzászólók! Miért kell bántani ezt a függetlenségét a FIDESZ-ért feladó, sok nyelven beszélő aláírógépet.
végre csinált valami 'emberit' is - ne bántsátok - tévedni emberi dolog - elég, ha aláírógép bohócnak beválik (:
radenko te aljas miért hazudsz? Schmitt nem volt besúgó, de hazudni azt szabad. Medgyes Péter SZT tiszt volt de Schmitt nem.Hiteltelen amit itt összevissza irnak,de itt ha a jobboldalt mocskolják akkor az rendben van,de ha a komcsikra tesznek megjegyzést azt hamar törlik.Nagyon balra hajaz mégpedig szélsőségesen ez a portál.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én akármilyen beteg vagyok, vagy fáradt, automatikusan írok helyesen, ahogy megtanultam!...
Esetleg talán részegen vétenék ekkora hibákat, ezt nem tudom, mert még ennyire sosem voltam részeg...
Viszont az írás grafológiai elemzése is megérne egy "misét"...
Tanultam grafológiát és ez a hátrafelé dőlő írás, a lefelé ereszkedő sorok, a betűkre tördelt írás (nem folyamatos!), a szálkás betűk, az aláírás...
No, erről lehetne egy szép jellemrajzot készíteni!
Kádár segnyaloból lett Fidesz segnyaló milyen köztársaság elnök ez valójában. Valójában besúgó tiszt volt a Kádári érába most megtagadja mert érdeke ez kívánja. Az ilyen ember egy szemét gyalázatos féreg akit el kell taposni minden áron.
Olvastam, hogy Hoffmann Rózsa megvédte – vagy inkább magyarázni próbálta – S. P. újabb helyesírási bakiját. http://hvg.hu/itthon/20110324_hoffman_rozsa_megvedte_schmitt_palt
Figyelmetlenség, túlhajszoltság, rossz fizikai állapot… „Diplomás ember, doktori címe van.” …
(Nem hiszem, hogy Rózsa néni egy diáktól elfogadná a figyelmetlenség, túlhajszoltság, rossz fizikai állapot magyarázatokat.)
Ezek nem lehetnek kifogások egy „tanult”, kulturált értelmiségi esetében.
Érzék, tanulás, gyakorlás, olvasás, megfigyelés kérdése, de alapvető érdeklődés is a magyar nyelv iránt. Ezek egyike is elég lenne, de hibádzik.
Nyilvánvaló, hogy az evangéliumokból nem lehet megtanulni az államfő helyes leírását, de azt kizártnak tartom, hogy e szót még soha nem látta leírva, és régen utazhatott az országban úgy, hogy egy épületen vagy útjelző táblán elolvasta volna, hogy Vasútállomás. Saját magáról is olvashatta akár, hogy „a nagykövet állomáshelyére érkezett”, vagy „elfoglalta új állomáshelyét”.
X számú nyelv tudása nem egyenlő X számú nyelvvizsgával, inkább konyhanyelv szinten beszél(het)i azokat. Ha véletlenül mégis van nyelvvizsgája, akkor a vizsgáztatók tapintatosan félrenéztek – látva a helyesírását. Ugyanez történhetett a diplomamunkánál (vagy ha egyáltalán kellett az ő doktori disszertációjához, akkor azon más dolgozott).
Megoldás: nem fogja ugyan megtanulni, de soha többet nem fog senki kérésére hasonló beírásokat tenni.
Hibája a magamutogatás, szereplési vágy. Még nagyobb hiba, hogy a hivatalában nincsenek különböző szakterületekhez értő emberek. A jelek szerint tökéletes titkárnője sincs, márpedig minden vezetőnek egyik jobbkeze az lenne.
Van viszont olyan embere, aki pofátlanul megmagyarázza a melléfogásokat. (Az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a nyelvhelyességre.)
Világéletemben szerettem a magyar nyelvet, a szókincset, a helyesírást, még passzióból is foglalkoztam velük. Szégyenszemre mégis az igazgatómtól tanultam meg, hogy a kultúrális helyesen kulturális. Na, ilyen támasz nincs a köztársasági elnök környezetében.
NOTA BENE részére: Senki nem szidalmazza az államfőt. Helyesebb a kifigurázás, megmosolygás szóhasználat.
„Köszőnetel”.
Azért nagy szerencse, hogy nem akart valami hoszabb szöveggel kedveskedni a vendéglátóknak. Egy vicc ország vicc vezetője.
Motiváció hajt előre a mutáció területén.Szemeimet kumom ha talentumom nem lesz konformista kommunista.Óh,nudista testemnek szadista lesz a végzete,s elvérezgetne utolsó cseppig?
Kiérdemelten emeltem nyelvemet fel a magasba,majd ütöttem magamat ököllel gyomorba,hasba,hogy ébredjek emberek közé a mába,hisz megkergült népünk szédülten kába?
Kicsit írhatnám finomabban,hiszen jobban belegondolva (egy szóval) finom abban magyar nyelvünkben Fente rímelése.
Termékenységünket és írói tevékenységünket jellemezze a nyitott éberségünk.Érettségünk értetlenül törékenyen töredezik össze tehetségünk meg egységünk hajnalán?Jaj,talán.
Szépeket nyelvünkre rászórva,oda varázsolva,gyönyörködtető dallammal,tempós irammal a fuvola fújja szét világunkra,hogy ámulatba ejtse az embereket nyelvünknek csodálatosságától?
Mának a feladatának tartom én,hogy erősítsük meg jövőnket,s ne sajnáljuk rá száguldó időnket.Nyelvünket őrizzük magyarnak,nagy gyárnak,ma annak,mi futószalagon termeli a megbékülést?
Hallotok?Mivé formálódtok e formátlan világ belsejében ha formátok formátlanul és nem hibátlanul küzd a negatív formákban?Forr mákban a sötétség?Sőt,kétség?
Tiszta levegő vételekkel tisztán tisztázódhatnak reggelekkel átitatott hazug álmaink,így helyre rázódhatnak,és választ adhatnak sötét zavaró kétségeink?
Begyöpösödött,de nagyképűségtől köpcösödött illemtelenségeink,az esztelenségeink határait súrolják?
Cudar hárpia utópia,manipuláció,edukáció nem lehet hatásos,magas fokon karátos,mivel potenciális majális garanciális megbízással áll is a kitáncolásig,helyéből való kitolásig?
Szavaknak értelmük,jelentésük van.Megsúgom halkan,hogy önkényes kényes uralmam nem hozhatja meg nyugalmam pihenni akarását.Emberek!Vettétek Fentének adását?
"én is"
Látod, jobb lett volna, ha nem szólsz bele, mert a dátumnál a nap után is kell pontot tenni!!!
Ülj le, egyes!
Ahogy egyébként olvasgatom az itteni hozzászólókat, hát, nem kis merészség kell ilyen helyesírással pont valakinek a helyesírását kritizálni... Még akkor is, ha a hozzászólók nem is lettek köztársasági elnökök. De ezen kívül sok alapjuk nincs ebben a témában bármit is idebüfögni!
Dátumnál a nap után sem kell pont...
Pistike hazatérve az általános iskola IV. osztályából, a nyelvtanból írt elégtelen dolgozatát, ekképp szólva mutatja meg az ő szomorú szüleinek: - Ez már köztársasági elnöki szintű! ;-)
Nos, ha az "első" és az "álamfő" ő-je hosszú magánhangzónak íródott, akkor a "köszőnettel" második, még hosszab ékezetű ö-je is minimum hosszú Ő. K Ö S Z ŐŐ N E T T E L ;-)
Alkotmányos,kocsmáros,pálinkás szép reggeleket.A korán kelőket pikáns szokás szerint szikár sziklás erősséggel rendelkező,teljesen meggyőző magyar nyelvemmel,magyar nyelvünkkel szeretném én ébreszteni,kicsikét hozzá kevés eszemet elveszteni.
Emberek!Szemet,szemeteket kinyitani,s lehet rímeimet remeken tanítani.
Szívem a magyaroké,igen.Oké!
Kicsit kicsiben:Primitíven keveredetten,összeszedetten forgatni,csurgatni,keverni-kavarni a szavakat csak a legnagyobbak,mindenkinél csak a jobbak tudják.
Én magyar halászként másként pecázom nyelvünkben kincsként leselkedő,ékeskedő,ágaskodó,kapaszkodó,ki nem mondható szellemiségét,végtelenségét.
Különösebben én már szebben,sem erősebben nem rímelgetek közöttetek.Különösképpen éppen középen tolódok jobbra-balra,s ott szépen esek törékenyen elvágódva orra-arcra?
adenko 2011. március 23., 20:09 ...hogy te milyen primitív barom vagy! Persze igazad van, a hülye között te is elférsz.
Görbe hetünk környezetünk tisztaságára nem tud kiegyenesedni,mivel meszesedni hagyjuk a felhalmozott szemetet,szeméthegyeket,s ezáltal fertőzzük jövőt,benne a gyerekeket,világmindenséget.
Az egyik Feri jön,a másik Feri megy,
De már nem lesz ebből nemzeti Ferihegy.
Érdekelne a véleményetek kedves emberek.Szerintetek Gyurcsány Ferenc vagy Liszt Ferenc játszott jobban saját hangszerén?
Hang szerény annál aki magában tartja mondandóját,és tollának nem használja tolltartóját.
Holnapokra,jó papokra
Késő előtt korán pokol:
Ördög szíve zarándokol.
Toldi erő rettentené,
Miklós hátsón billentené.
Angyal szárnyán bandukolok,
Isten felé elindulok.
Földünk forog,milyen dolog:
Hegy tetején mit tapsolok?
Házunknak nagy oszlopára,
Rászállott az oszló pára.
Betakarta ablakunkat,
Dérrel csípett tökmagunkat.
Templom háznak oszlopára,
Angyal sétál nemsokára.
Mára,napra,holnapokra:
"Isten áldás"jó papokra.
"Jeti kutatóintézetet nyitnának Szibériában"
Szólhatna valaki az elnök úrnak, nehogy már az oroszok megelőzzenek bennünket....:)
Röhög rajtunk a világ milyen idióta köztársasági elnöke van az országnak. Aki írni olvasni nem tud ráadásul még ügynök hazaáruló volt.
Ez a pàr sor amit Schmitt Pàl irt, 10 èv mulva igen jò pènzt hoz a tulajdonosnak! (Plàne igy òvatosan bekeretezve)! A szilveszteri "sètàlòjàt" beszèd közben - ha valakinek meglenne videon - vigyàzzon rà, mert èvek mulva azzal is pènzt lehet keresni. Nagy szòrakoztatò ereje lesz, ha erre a korszakra emlèkeznek. A kameremann-on csodàlkoztunk, neki kellett volna a làtottakat rögtön korrigàlni. Szerintem, ezek a dolgok emberiek - megbocsàjthatòk.
Mosolyogni rajta - mègcsak nem is illetlensèg, de tovàbb komentàlni nem màs mint a frusztràciò ès a politikai elègedetlensèg levezetèse.
A Köztársasági Elnöki Hivatal feltette honlapjára a bírósági ítéletet, amely tartalmazza az államfő 37 évvel ezelőtti közlekedési balesetének körülményeit. A bíróság foglalkozás körében elkövetett, súlyos testi sértést okozó, gondatlan veszélyeztetésben és társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálásban találta bűnösnek Schmitt Pált, akit négy hónapnyi szabadságvesztésre ítéltek három évi próbaidőre felfüggesztve.
A bírósági indoklásban szerepel, hogy Schmitt Pál az érettségi után egy évig kocsirakodóként dolgozott. 1964. április 14-én gépkocsiját vezetve a síkos úton megcsúszott, és a vele szemben szabályosan közlekedő bérgépkocsinak (taxinak) ütközött. A szabályosan közlekedő gépkocsiban a vezető mellett helyet foglaló utas nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, az autóban pedig 2 ezer forintos kár keletkezett.
Az ítélet szerint Schmitt Pál a bűncselekmény elkövetését és bűnösségét is beismerte. Védekezésül arra hivatkozott, hogy 1964 március 24-én tett gépkocsivezetői vizsgát, és ez volt az első eset, hogy síkos úttesten közlekedett, nem volt tisztában a keramit burkolat különösen csúszós, síkos tulajdonságával.
Hunhír.info kommentár:
Nem tisztünk védeni politikai okokból senkit sem, de a köztársasági elnök most abszolút korrekten viselkedve alázta szénné a bliberális gágogókat. A gépkocsirakodói státusz elnyerésért nem kellett szocialista összeköttetés, de még ügynöki tevékenység sem. Tapasztalatból tudjuk, hogy gyors- és gépkocsirakodóként funkcionálni nem pártállás volt az átkosban, sőt a "kasztba" leginkább politikai és köztörvényes elítéltek, rendszerellenes vagy csak simán lumpen, a társadalom által is semmibe vett, a hatalmasok által meg egyszerűen lenézett, megvetett elemek tartoztak.
Keti: ha hiszed ha nem direkte volt csak mellette a zárójelben elmaradt:az államfő után szabadon.Elfelejtettem pedig be volt tervezve, talán nagyon későn volt.
Most tárgyalkák az úgynevezett romagyilkosságos bűncselekményt. Harsogják a blibsi médiumok, és a sunyító jobbosok is, hogy romagyilkosság. Most miért nem lehet kimondani, hogy három cigány gyilkolta meg a szerencsétlen magyar asszonyt? Most miért fontos, hogy egy veszekedés után? Ha a cigány az úgymond áldozat, akkor az előzmények miért nem szerepelnek? Meddig kell a többségnek megtűrt, megalázott kisebbségként élnie a saját hazájában?
Kapcsolódó hírek:
Nyílt, keresztényellenes rasszista támadás Baján
Utazó cigány bűnözők rabolják le a balatoni településeket
1989 és 1992 között Egerben az Eszterházy ""Károly Tanárképző Főiskola matematika-számítástechnika szakán tanult."
Ez idézet Török Zsolt önéletrajzából. Mi a baj ezzel a szöveggel.Hiányzik belőle, hogy nem fejezte be. Ekkora hátszéllel ami akkor is lehetett neki nem tudta befejezni.
Erről is irjatok, mivel ezt nem teszitek meg ezért leirom én,hogy legyen ez a portál is kiegyensúlyozott.Nemigaz?
Itt Schmitt-et birálják,de elnézik az aberrált irásokat, mert az hasonló zászlót lenget eddig terjed az itteni kényes izlés vagy izléstelenség.
Magyar gazdaságot élénken élénkíti,ha ember becsületes keze megérinti?
Csak módjával,módjával,ne kőbaltával akarjátok törni jobbos,balos pofikátokat.
Ki tátogat és úgy látogat barátokat,az vessen magára.Több összpontosítással figyeljünk egymásra,Magyarországra.
Vitatkozni,nyilatkozni,pontosan számokat mondani?Minek?Direkt csak azért,hogy választásokat ne lehessen megnyerni?Rügyként eredni tavasszal,és hegyként fejjel a magasba lenézni emberekre,hogy milyen hiszékenyen,könnyen fütyülnek szeretetre,és készen állva,alig várva arra a tettre,amikor bosszúból nyomkodni magyart a sittre?Jöjjünk már létre,hisz létra sem visz bennünket előre.Jövőre erőre kapván nyilván erősek leszünk,s harapván halvány haragunk,ha magunk magunkba szállunk,és lépésről lépésre viruló gazt kaszálunk.Tiszta egészséges terepen szépen látszik a munka.Ki kialudta magát az biztos egyszer magához tér,s nem gondol arra;tisztít a vér.Azért majd még folytatom.Kimerültem,azt sem tudom mit írok?Jó napot.
Seven, akkor most inteligens vagy intelligens?
Én nem vagyok grafológus , de szerény tudásom és tapasztalataim alapján az Elnök írása nem egy többdiplomás és több nyelvet beszélő inteligens emberre vall ,hanem a hasonló nyelvtani hibákat elkövető "szerényen iskolázott" honfitársainkra emlékeztet.
A másik ami nagyon lényeges-ezt már említették néhányan- ilyen magyar nyelvtudással kizártnak tartom , hogy valaki bármilyen más ,idegen nyelvből le tudjon szabályos körülmények között államvizsgázni!
A 'tábornak', amely az egy zászló alá tartozik, így is tökéletes!
Rovásírásban veri Európát! Így is!
Tik még nem halotatok az uly hejesirássi szabájokrú? :-)
helyesen: szóban hehe :)
A "Schmitt" szúban is csak egy -t- betű van. Látható. hogy a "köszönettel" SZúban hogyan írja le a dupla -t- betűt.
diplomát
Továbbá az is érdekelne, hogy alkotmányozó borosss miniszterelnök péter lapjait és a többiekét ki tüntette el a Állambiztonsági Hivatalok Történeti Levéltárából.
Még kiderülne, hogy mindegyik III./3-as besúgó volt.
Hogy szerzett ez a .... két duplomát és doktorátust.
Persze engem jobban érdekelne a szt tartótiszt vallomása és az, hogy 1964-ben milyen bűncselekmények miatt ítélték el.
1964 kiesett a életéből, nem tud vele elszámolni.
Hahaha, az eltűnt idő nyomában.
Még kiderül róla, hogy köztörvényes bűnöző.
Bocsánat, kedves Fente Levente! Aki hibázott, az "Marcsi" volt. Megkövetlek érte! "europaer"
Idézet a cikkből: "...ordító helyesírási hibát is vétett " , majd Fente Leventétől: "...sorozatosan súlyos helyesi(í)rási hibákat vét..." Nos a hiba többszöröződött, ugyanis vagy HIBÁZUNK, vagy VÉTÜNK. A magyar nyelvben nem szabad "hibát véteni"! A röviden írt "i"-t kénytelen voltam "í"-re javítani. "csulon" megfogalmazása a helyes - köszönet érte - bár az "í" itt is hiányzott!
"...helyesi(í)rási hibáit követte el..."
Bemérgesedünk és magunktól elszedünk tűrőhatár képességet,s éppen széket csapkodunk felfúvalkodott kopott fejünkhöz,testünkhöz?
"Megtámadták Liptai Claudiát"-Persze tizenévesen,talán jó mérgesen?Én ötleteket adok:Vigyázzatok,jó mélyre ássatok,hisz rövid kitérő után ismét erőszakosan,de olyan laposan előre kitervelten,átverően támad a kegyetlen szappanoperás,a viperás természetű,aki azért tetű titulust most nem érdemel,még akkor sem ha a szélhámossága magasban tisztességet szétemel?Liptai Claudiának a mérgező ciánnak repkednek fejére a 10 milliók,igen mert megdolgozik érte.Úgy látszik az árát meg is kérte.Körte esne szilikon finom melleire.
Létező jelenség a rendellenesség,nem segíti rendesség küszöbén kívül tartani a rendetlen embereket,ezért lettek szemtelenek?
Azért az rendkívül kínos,hogy az ország első embere sorozatosan súlyos helyesirási hibákat vét
és a legutóbbit nem lehet a sajtóra fogni,mivel saját
kezével írta és pont Ő aki a magyar nyelv védelmében áll ki.Ennél sokkal alacsonyabb beosztású embereknél is alapvető követelmény a hibátlan helyesírás.Lehet,hogy élsportoló volt,de mind politika független,érdemi döntéseiben,mind
műveltségében elmarad elődeitől.
2050 Történelem óra:
I.(első) Smit Pál, magyarország első és egyben utolsó álamfője.
Nota Bene -- akinek azért azt javaslom, hogy mindent mégse jegyezzen meg jól, mert így rengeteg sületlenség is benne ragad az agyában -- talán a saját példáján keresztül megérti, hogy mi itt a gáz. Feltételezem, hogy amit Balczóról és az éneklésről írt, az helytálló.
Nos, ha a jelenlegi alelnök mozgalmat indítana a tiszta, hibátlan énekhang mellett -- nagyjából annyi értelme lenne, mint a nyelvőrködésnek --és nap mint nap a legkínosabb körülmények között dalra fakadna, az vajon mi a fene lenne?
Már a mentőakció része, vagy simán ostobaság?
(És ha már nyafog, azt is megkérdem, vajon hány esetben olvassa a ledorongolt újságírók cikkeit kéziratban? Mert az elektronikus megjelenéshez nem sok közük van, az a fórumozók kiváltsága, hogy nyíltan -- és persze név nélkül -- kérkedjenek az agyuk sötétjével.)
Nem az a baj, hogy SP nem tud helyesen írni, hanem az, hogy most sem szólt senki semmit,amikor az ominózos fogalmazási és helyesirási hibáit követte el, akkor is egy kerek hétem keresztül sunnyogott mindenki, pedig a pártoknak illene valamit mondani, elsősörban a kormányzó pártoknak.A sok vélemény már nem SP- ről szól. hanem a kormányzó páőrtokat is minősíti.Elnevetgélünk ,elviccelődünk az eseten, de borzasztó, hogy hivatalosan senki sem szól semmit.Azért SP-vel kapcsolatban már el kellene mondani hol volt egy éven keresztül és mit tett, mint szállodagóré annak idején.
Valaki írta, hogy a megszorítások már elérték az "L" betűket is!
Azért az qrva jó, hogy a helyesírni egyáltalán nem tudó seggfej újságírók bárkit is cikiznek a helyesírási hibái miatt!
Persze ettől az államfő írhatna helyesen, de egy közjogi méltóság esetében ez nem számít!
Azt is mondhatnánk (írhatnánk), hogy a JOBBIK ház-alelnöke (Balczó Zoltán) hamisan énekel, nemrég a Parlamentben produkálta magán a Himnusz közös éneklése közben. Attól még Balczó az egyik alelnök és egyáltalán nem biztos, hogy ő maga is hamis lenne.
Ez a hír(?) megint csak arra való, hogy az ultrabalos Hvg-csoport szidalmazhasson valakit.
És még merészelje azt mondani valaki, hogy nálunk nincs sajtószabadság!
Iszonyatos állatok vagytok!
Bagoly mondja...
DÁRTÁNYAN! Elég hülye ötlet, hogy az étteremnek kellett volna kijavítani a helyesírási hibákat. Én többször voltam már ebben az étteremben, és a fala tele van ilyen köszönetekkel mindenféle híres embertől. És mindegyik eredeti, nem piszkáltak bele az étteremben. Pali bátyánk pl. puskázhatott volna valamelyikből, hátha másolni még tud?!
Ti itt mennyi mindent összevissza sikáltok:Gondoljátok Palikátok örül neki?
Hagyjátok békén a "KARDFORGATÓT" , ha őt nem is, legalább a pozíciót tiszteljétek!!! Ha ez Mákosi Rátyással történik, először : reccs aztán Recsk,és főzhették volna a gulágnak a gulyást!!!
Természetesen az éttermet is elbontják........
Kis jóindulattal a személyzet vagy a tulaj is kijavíthatta volna,, de hát "MAGYAROK" vagyunk !!!!!
"TOLLFORGATÓK" csituljatok, "RISELJŐ" se írt egyszerre kutyabőrre.........................................
Mindenki leragadt a két hiányzó "l" betűnél, de szerintünk a köszönettel második "ő"-je is kínos...
Nagyon sok "tanult"embert vissza kellene ültetni az általános iskola padjába!
Olyan sötét az államfő, hogy a negró világit a szájába.
2009.03. 14-ei adásból
Kedves Dafke, és más "nyelvészők"!
Sajnos rossz linket küldtem, a jó ez: (38.25-47.08-ig)
http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=552491&pid=704062
Ugyan már... (elnézést a kivételektől, mert tudom, hogy sokan vannak) de már akkor is elkezdődött az amerikanizálódásunk... emberek sportteljesítmény és nem szellemi tudás alapján kerültek / nek be egyetemekre, ahonnan egyenes az út a sportlétesítmények vezetői széke felé, onnan tovább a politikába.
Kérem, semmi mást nem csinál csak sportol:
Schmitt Pál - Magyar nyelv : 12:0 technikai tus :(
Szerintem egykorúak vagyunk.Így az általános iskola 2. osztályában megtanultuk, hogy az állam és az állomás szót két l-el írjuk.Ha nem jött a nyakleves.
Kedves Dafke, és más "nyelvészők"!
"Hogy milyen nyelv ez a magyar, Európába hogy került?"
Hallgasd meg az alább beliknelt igen érdekes videót 36.50'-től 47.08-ig.:
http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=552491&pid=704062
Azt hiszem, valóban büszkék lehetünk a Magyar Nyelvre, és valóban komoly tiszteletet, védelmet érdemel.
Szerintem csak a munka megszervezésével van a baj. Elnök úr biztosan nem egyedül volt ebben az étteremben. Csak az egyik emberét, pl. a sofőrjét kellett volna megkérnie, hogy írja le, amit diktál, és neki csak alá kellett volna írni. Az már (még?) megy neki. Én is többször jártam ebben az étteremben, és rengeteg ilyen beírás van híres emberektől. Csak le kellett volna másolnia valamelyiket. De hát ehhez is ész kellene!
Egy golyóstollnak nem kell ismernie a magyar helyesírás szabályait!
Nagyon rondák vagytok, hogy így kicikizitek az "álamfőt"! A végén még írással kapcsolatos fóbia alakul ki nála! Aztán akkor mi lesz, ha már majd aláírni sem tud?
Illés, ne ijesztgess! Mi történt a Hungáriában? És mióta foglalkoznak igazi látnokok a magyar könnyűzenével? Ej, galambocskám, ha ezt Galuska Galagonya megélhette volna....
(Azért az túl szigorú ítélet lenne olimpikonunkra nézve, ha most kineveznék egyszerre vagy öt csapásnak és egynehány főbűnnek is, ha már erre járt. Nem, ő csupán egy buta rongybábu, s nem valami bibliai átok.)
"Az írott szó is elhal majd, - és egyre szegényebb lesz a beszéd, - a nemzetre egy TALÁNY hoz
bajt, - mely elveszi az emberek eszét"... "Amit értelmes elme el sem képzel, az megtörténik majd
Hungáriában. - Senki nem boldogul erővel, sem ésszel, - csak gyilkos ármány és ravaszság van!"
( igazi NOSTRADAMUS, - vagy csak a "reinkarnációja"? - és ráadásul versben! - HI ! )
Ez nagyon ciki Magyarország első embere Dr.cimmel alsó tagozatos helyes írási hibákat ejt.Lottón nyerte vagy vette a Dr -i diplomát.Szégyen ránk nézve,ez után mit várunk a többi méltóságtól .Ennyire vagyunk csak képesek értelmes okos emberek vannak és pont a leghülyébbet kellett megválasztani vele alálehet íratni mindent.Csak erre jó.
javaslom,hogy vegyenek fel egy magyar tanátr a Köztársasági úr mellé, hogy potolja nyelvtani hiányosságait.talán még van remény, bár kicsit késő.én az ellemiben tanultam ezt,
Történt, hogy az emberek elnöke lement a nép (az emberek) közé, és épp úgy viselkedett, mint a nép egyszerű fia. Vagy tán a nép egyszerű fia patent a helyesírásban?
Fényképet is mellékel,hogy tutira ne felejtsék el!
(azért megnézetném az írását grafológussal!)Meg,hát,eléggé balra dőlnek azok a bötűk.Roppant gyanús!
Anna-nak üzenem:
Amikor Palibácsi járt iskolába, még nem voltak dislexiásak a gyerekek, mivel ez a betegség akkor még nem volt. A régi olvasás-tanítás nem rontotta el a magyar gyerekek olvasási képességét. A dislexia a szóképes olvasás oktatásával kezdett tért hódítani a 80-as években iskolába került gyerekek közül kerültek ki először. A régi, hagyományos szótagolva tanulós olvasással mindenki megtanult normálsan olvasni, helyesen írni. Pali bácsi egyszerűen csak mint élsportoló mindig "engedékenyebben" lett kezelve az iskolákban, ez viszont sajnos így volt abban az időben.
Ez döbbenet! Hogy végezte el ez az ember az egyetemet, hiszen amikor ő járt iskolába, még érettségizni sem engedtek olyan embert, aki nem tudta a helyesírást! Ezek szerint nem igazi a diplomája, hanem - mint akkoriban sok sportolónak lehetővé tették - be sem kellett járni, vizsgákon előre megmondták, hogy mit fognak kérdezni, szóval: ajándékba kapta. Láthatjuk, hogy mit ér! Ez az ember csak annak köszönheti a "karrierjét", hogy mindig tudta, hogy kinek kell engedelmesen nyalni a talpát. Sportolónak lehet, hogy jó volt - erre nem emlékszem, mert még kicsi voltam, amikor ő sportolt -, de inkább maradt volna a kaptafánál. Sajnos az ostoba emberek azt hiszik, ha egy valamihez értenek, akkor már mindenhez értenek.
Érdemes lenne a szöveget írásszakértövel minősíttetni. Milyen viszonyban lenne ez a minősítés az elnök urunk személyiségéről és jelleméről közszájon forgó véleményekkel?
Magyarország leghülyébb elnöke Schmitt Pál
Későbbiekben a többiekben,mindenkiben hibákat veszünk észre,csak valahogyan magunkban nem látjuk hibáinkat,nem vagyunk tisztában azzal,hogy felelősség nélkül aljasan országunk kivénül,hisz ki nem lát,ki nem hall az szívén ül?
Megszünt a Mikroszkóp, hát most itt lehet röhögni...
Nincs itt véleménykülönbség, habár értékelésem erősen tömörítve van, s ezért talán némileg félreérthető, különösen a nyelv védelmét illetően.
Ám itt mégsem ez a téma, csakis egy ember, akit magasra fújt a szél -- idestova állandóan másik szél, de őt mindig valahogy fel a magasba --, most pedig már olyan nagynak érzi magát, hogy olyasmibe is beleszól, aminek még az ellenkezőjét se fogja fel ésszel. Azt persze tudom, hogy a buta ember jellemzője, hogy nem is kapizsgálja (hogy valami népieset is rittyentsek) saját korlátait.
Rövidebben: Schmitt Pál majd akkor védje meg az én anyanyelvemet, ha:
a., megtanulta (mert azt nem veszem be, hogy diszgráfiás*, hiszen ebben az esetben ez a tény zárná ki, hogy felelős állást betöltsön; avagy valaki szeretné, hogy egy betű- és szóértéssel hadilábon álló ember döntsön egy esetleges hadba lépésről, szükségállapotról, de akár egy harmadrangú törvény alkotmányossági megítélése felől is?),
b., azt maga a nyelv kéri tőle (miért ne, nyelv a nyelvnek csak nem vájja ki, inkább ott segít, ahol tud),
c., ha ő lesz az utolsó, aki még valahogyan bírja a magyart, habár akkor is inkább önmagától.
Úgy látom, egyik lehetőség sem túl posszibilis, de talán ha sokan és szépen kérnénk tőle, valami csak történne.
Cvekedlit porcukorral próbáltam, másképp nem tudhatnám, hogy nem így szeretem, és ez -- bár végképp kívül esik a cikk témáján, de még Katalin asszony káposztareszelőjén is -- a lecsóra éppen így vonatkozik.
*ha mégis ilyen problémákkal küszködik, akkor viszont kíváncsi lennék, hogy a napi félórányi Evangélium olvasgatást hogyan képzeljem el. Valaki tekeri a diafilmet, Dolák-Saly meg hangalámondással segít az értelmezésben?
< A rafinált Máté olyan okos ezen a képen, hogy csak mindjárt követi Jézust, de előbb kétes alakokkal elmulatja a délután csencselt nyakkendóselymek árát.>
No és a tárogatózás. Avagy a kottával -- írja azt bármelyik kéz -- már nincs problémája?
Egy biztos, nagyon unatkozni nem érhet rá önmaga mellett, pedig néha olvasgathatna valami egyszerűbbet. Korábban valahol már javasoltam, hátha másodjára megfogan: napi fél óra Ablak-Zsiráf és karácsonyra kap tőlem egy Gőgöst. Itt rohadjak meg, ha mához egy évre nem javul látványosan a teljesítménye. És akkor akár negyedik osztályba is engedheti a kedves tantestület. Ha jól számolom, kilencvenedik születésnapja környékén megvédheti a diplomáját is. Ha mással nem, hát párbajtőrrel.
[P.s.: a rádióban nem sűrűn hallani nyelvészeket, ott már régóta és rendszerektől függetlenül nyelvművelők vették át tőlük a szerepet, ők pedig a saját üzletüket rontanák, ha elismernék azt, ami nyilvánvaló: a nyelv nem tök vagy uborka, amit védeni kell. Már csak azért sem, mert nem hagyja magát. Nagyjából olyan blőd és értelmetlen kísérlet ez, mintha valaki az időjárást akarná megvédeni a gravitációtól. Persze ha valaki jól megfizeti, én magam hányom majd elő a jobbnál jobb elméleteket.
Mit akartok egy vivotol??
Hogy lehet érettségizni és doktorátust szerezni ilyen helyesírással? Persze olimpiai bajnok lehet!
Koromból adódóan volt szerencsém jó pár igen neves nyelvész műsorát hallgatnom a rádióban. Nem hiszem, hogy egyetértenének.
De még mindig azt gondolom nem ez a legnagyobb baj.
Mondanám, hogy a helyesírás intelligencia kérdése. De ez sem így van. Ismerek diszlexiás nagyon intelligens embereket, akik nagyon nem képesek helyesen írni. De ők ezt tudják magukról, nem próbálják magukat sem nyelvtanárként, sem lektorként eladni. :)
(a káposztás tésztát meg próbáld ki egyszer borssal és cukorral :) és ha ajánlhatom olvasd el ezt: http://www.magtudin.org/Nyelvlecke.htm )
Koromból adódóan volt szerencsém hallgatni jó pár igen neves nyelvész műsorát hallgatnom a rádióban. Nem hiszem, hogy egyetértenének.
De még mindig azt gondolom nem ez a legnagyobb baj.
Mondanám, hogy a helyesírás intelligencia kérdése. De ez sem így van. Ismerek diszlexiás nagyon intelligens embereket, akik nagyon nem képesek helyesen írni. De ők ezt tudják magukról, nem próbálják magukat sem nyelvtanárként, sem lektorként eladni. :)
(a káposztás tésztát meg próbáld ki egyszer borssal és cukorral :) és ha ajánlhatom olvasd el ezt: http://www.magtudin.org/Nyelvlecke.htm )
Szeretnék elolvasni jómagam is egy hosszabb írást Palitól, Legalább jót derülnék (röhögnék) rajta, mint anno Fülig Jimi levelein!:)
Hát ilyen "gagyi" köztársasági elnöke még nem volt hazánknak.Gondolom az SZT tisztek röhögtek / pedig azok sem voltak biztosan Einsteinek/ amikor olvasták a 70-es években leveleit! A diplomáját is biztosan sportsikereinek köszönheti, hiszen van erre számos példa !
Gagyi ország gagyi köztársasági elnök ez így dukál!
SZEGÉNY HAZÁNK
Szerintem inkább mi nem értjük Palit. Lehet, hogy csak jópofa szeretett volna lenni, és azt írta , hogy álomfő...csak mi nem tudunk rendesen olvasni...
@dafke
Személyesen senkit sem szólítottam meg, ezért ellenőriztem, nem estél-e abba a csapdába, amibe eleinte itt mindenki. De nem, az alattam elhelyezkedő két hozzászólásban sem olvastam olyat, ami megmagyarázná szavaidat.
Ám, ha már reagálok, akkor valamit érdemben is: a magyar nyelv éppen annyira kincs nekünk, mint bármelyik másik azoknak, akik anyanyelvként azt tanulták és tisztelik. Ezen a téren igazán nincs helye büszkélkedésnek, egyetlen nyelv sem előrébb való bármelyik másiknál. Nekünk, akik viszont magyarul eszméltünk, tanultunk, természetesen többet jelent puszta kommunikációs eszköznél.
De ami ennél -- és a témához kapcsolódóan -- azért most fontosabb: nem tekinthetem apró kis hibáknak elnökünk sorozatos baklövéseit. Ha a magyar nyelv -- és annak helyes használata, ami persze korról-korra alakul, változik -- a káposzta, akkor a következők közül vajon melyik a legideálisabb csősz?
1., a kecske,
2., a káposztász, avagy brasszeológus (ez is egy hallucinált ágazat, miért ne tanulhatnánk ilyesmit jelenlegi vezetőinktől? Persze költségtérítéses ágazatként nem ajánlanám.)
3., a First Lady (nem tévedés. maga az elnök emlegette így a feleségét anyanyelvvédelmi rohama előtt pár perccel, ami arra utal, hogy önkéntes szerepét ezen a területen inkább házi feladatként kaphatta valahonnan), de csak azon pillanatában, amikor a konyhán felbukkan a reszelővel, hogy egyszerűbb ízlésű, bár szeretett és tisztelt családi barátait káposztás cvekedlivel örvendeztesse meg.
Aki a hármas megoldás mellett voksol, ne csüggedjen, marad még elég indok a hirigelésre. Hiszen egyikünk porcukorral, másikunk sósan, némelyikünk pedig vélhetően egyáltalán sehogyan sem szereti ezt az eledelt. Ennél a hasonlatnál maradva azt mondom, hogy ma éppen az a legocsmányabb a hatalomban, hogy semmiféle választást nem enged. Ahogy Mihály gyerekkorában kapta -- példám légből kapott, az is lehet, hogy olyan szegények voltak akkoriban, hogy csak templom egerére és sárra futotta --, úgy kényszeríti ma belénk. Attól pedig még gusztustalanabb a szám íze, hogy ezt valami szent révülettel, általa sem tisztelt, de azért üzemszerűen használt vallásos szósszal körítve úgy akarja eladni mindannyiunknak, mit az egyetlen létező és megváltó csodaszert. E legutóbbi szót S.P. még elhibázhatja egy szép napon. Az lehetne egy szép, új repedés és egyúttal az ismét felszabaduló függetlenség áruba bocsátásának kezdete.
Száz szónak is itt a vége: nem védeni kell a nyelvünket, hanem megtanulni használni, s akkor már nincs is mit bábáskodni körülötte.
(Ja, én sóval és rengeteg borssal szeretem.)
Jellemző, hogy időnként visszaköszön a "hibát vét" bírálat, és persze az is, hogy azoknál, akik védelmükbe veszik a "hibát vétő" államfőt. Úgy látszik, ők csak okoskodni szeretnek, amibe egy kis munkát (olvasást, tanulmányozást) kell befektetni, az már nem megy. Ugyanis Grifter már március 19., 18:46 -kor belinkelte:
http://alag3.mfa.kfki.hu/dcsabas/kotnyelv/szofejt/sz_001.htm
- de jellemző, hogy ők nem olvassák el. Nincs kedvük mégis egy kis tanulmányozáshoz?
Attól még lehet jó államfő! Megmutatják, hol írjon alá, ha meg mást ír, hát Ő ilyen helyesírásból. Ezt, írásban adta.
Kedves Csulon
Megszólítottál, hát válaszolok Neked.
Roppant nagy tévedésben vagy. Soha nem tettem a narancsszínűek mellé egyetlen x-et sem.
Nagyon durvák a helyesírási hibák. De azt gondolom, nagyon boldogok lennénk mindannyian, ha ez lenne a legnagyobb hiba. Azt viszont jogosan várom el, ha valaki újságírásra adja a fejét, akkor kutyakötelessége helyesen, választékosan írni. Főleg akkor, ha más helyesírási hibáiról, és magyartalanságáról mond kritikát. Akkora kincsünk van (a magyar nyelv) amely a világon egyetlen népnek sem adatott meg. Akkor hát vigyázzon mindenki rá !
Nincs itt semmi hiba, csak egy betűt vétett, "a"-t írt "o" helyett, mivel köztudott, ő az "álomfő", OV Bulgáriai nyaralásán álmodta meg a számára ideális, álom-főt.
Ha valaki még nem olvasta!
http://laszlo.bartus.nepszava.com/2011/03/16/a-ripacs-es-a-piknik/
Lehet, hogy Orbán nem is vette észre, milyen sötét alakot választott kormányfőnek? Ez valójában őt is minősíti.
Gabinak: ez legalább bejött neki:
"a súlyos szereptévesztés ezen professzori fokozata előtt"
Valóban súlyos szereptévesztés.
Kedves Palim
Szetetnek elmeni hozad hejesirasi tanavcsadonak.
Lám, nincs új a nap alatt. De miért is lenne? Még egy ilyen egyszerű és nyilvánvaló ügyben sem a gondolkodás, csakis az indulat dönt. Akik eleve nem kedvelik a jelenlegi közállapotokat -- mint magam sem --, azok akkor sem tisztelnék "méltóságainkat", ha amúgy korrekt módon, de legalábbis szarvashibák nélkül végeznék a dolgukat, akik viszont hívei a most magas fordulaton robotoló centrális maflaságnak, azok akkor is, ha fotókkal és hangfelvételekkel bizonyítható anyagyilkosokról lenne szó. Gondolom, ez utóbbiak szószólói mégis csupán a "hibát vét" szerkezet kétségtelenül létező problémáján rágódnának -- zárójelben: nem helytelen, csupán kerülendő, ám annál használatosabb kifejezés, amint az itt is látható: http://www.google.hu/search?q=hib%C3%A1t+v%C3%A9tett&hl=hu&prmd=ivns&ei=DhuGTYDVKsbLswbEkdS3Aw&start=0&sa=N --, s nem a tényeken, amelyek viszont nem csupán Virág elvtárs szerint makacs dolgok.
Miért kéne mentegetni, akit nem lehet? Van egy ostobaságában megrögzött kényszeres konjunktúralovagunk, s most talált egy dakota lovakhoz remekül értő ménesgazdát, aki olyan paripát adott alá, amiről csak bukni lehet. De ez legyen az ő dolguk.
Nincs értelmes, elfogulatlan ember, aki ne tudná, miért került nyeregbe. S így az is nyilvánvaló, hogy nem egy ország szégyene ő, csakis azoké, akik hatalmi mámorukban -- amúgy természetes ösztönnel -- mindig a legkisebb ellenállás irányát keresik. Sőt, találtak ennél is jobbat: általa megvalósul a motoros egyensúlyozás támogatva "ellenőrző" figurája. Ki ne szeretné, hogy tetteit olyan ember bírálhassa csak fölül, akinek a leghőbb vágya az egyetértés? Különösen, ha az nem értelemből fakad, csakis idomulni vágyásból, ha a kiszemelt személy nem csupán zsarolható, de könnyedén le is fizethető? (Tegyük hozzá gyorsan: közpénzből. De ez sem baj, a bohócokat, talpnyalókat és a vidám csürhe egyéb hasznos elemeit mégsem kérhetjük, hogy magánkölcsönökből legyenek a híveink, birtokaink és bányáink pedig kellenek más nemes célokra.)
Mindezekre csupán legyinteni lenne érdemes -- majd eltűnik --, de ő nem nyugszik, nyomot akar hagyni maga után. Ebben pedig rettentően szorgalmas, egy valódi grafomán, csak éppen a tudás, a készség és a legalább minimális olvasottság hiányzik belőle. Védeni és óvni akarja anyanyelvünket, ami tisztességes -- bár hiábavaló -- szándékot is mutathatna, csakhogy esetében inkább egy vágóhídi mészáros alakja dereng fel előttem, aki hosszú munkanapja után nem pihenni, esetleg szórakozni tér, de lohol a háziállatokat védő bicsérdista liga tüntetésére és ő cipeli a legnagyobb tiltakozó táblát a háziállatok védelmében.
A hasonlat csak ott sántít, hogy ez a skizofrén hentes alighanem kiválóan érti a dolgát, ezért legfeljebb betegesnek nevezhetjük szabadidős tevékenységét, semmiképpen sem gerinctelennek, amíg nyelvőrnek önmagát felkent emberünk bizony már egy tőmondatot sem képes hibátlanul leírni, közben pedig tudatlanságát páncélként viselve voltaképpen önmaga ellen harcol. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy jelenlegi három dobogós legfőbb közjogi méltóságunk legelső személyes találkozása valamikor a nyolcvanas évek közepén valamelyik lerohadt területi ideggondozó kartonozója előtt történt: Hály jött az OTSH-ból, Ihály a Társadalomtudományi Intézetből, Mihály pedig focimeccsről. Mint látható manapság, a gyógyszerelésüket alaposan elvétették és sehol egy Winston Wolfe, hogy megszabadítson e hiba következményeitől, csinálhatjuk magunk, amíg még lehetséges...
Nekem Rigó utcai nyelvvizsgám van, és tudom, mit jelent idegen nyelvet tanulni. Szerintem ha valaki ennyire gyatra a magyar nyelvben, akkor képtelen megtanulni egy másik nyelvet. De én még eddig mindig csak tolmáccsal hallottam idegen nyelven beszélni Pali bácsinkat. Lehet, hogy csak papiron tud idegen nyelveket. Én már ezen sem csodálkoznék. Óvónő ismerősöm szerint SP jó példa a részképesség fejletlenséggel küzdők előtt álló karrierre. Lehet, hogy ez a jövő! Majd rögzítik az alkotmányban
Most már arra is kiváncsi lennék,hogyan jutott S.P. diplomához,és doktori címhez,valamint a 4 nyelv vizsgájához.
Amikor felvételiztem a Rigó u-ba francia szakra kizárólagosan magyar nyelvtanból kellett szóbeli és írásbeli vizsgát tenni,de nem tesztlapok kitöltésével.
Sokat ismerek,akiket dr-címmel nem vettek fel.
Fő az,hogy a nevét helyesen írja le...
Nem SP a hibás. Végülis gondoljunk bele, ha egy BÁBFIGURA kezei-lábai összeakadnak, akkor az őt mozgató bábjátékos a felelős. No meg esetleg a szél - ha nyílt színen zajlik az előadás.
Nem etalonként írom! Amikor barátnőt választottam, lényeges szempont volt az írása, beszéde, gondolva arra, esetleg megjelenek vele társaságban. Most hagyjuk itthon Palit?
Nem gondolom, kedves Baba, hogy a helyesírás pártállás kérdése lenne... Akár Fideszes valaki, akár nem, attól még nem írják pontos j-vel a hülyét.
Esetleg az új alkotmány mondja ki, hogy mindenkinek elidegeníthetetlen joga úgy alkalmazni a helyesírási szabályokat, ahogy az neki tetszik...
SP beiktatása előtti nyilatkozata, de ezt nem Ő írta csak mondta. Gondolatmenete is kitűnő.Idézet SP-től: "S ha már a Jóisten rám testálja az elnökséget, csinálni, bírni fogom, a feleségemmel, a first ladyvel együtt." A Magyar Köztársaság adófizető polgáraként meghajtom fejem a jövővel való bátor szembenézés, a meg nem rettenés, a menni előre ideája, a nagyot álmodás, és a súlyos szereptévesztés ezen professzori fokozata előtt"
dmarica! Hát, nem tudtál segíteni: nem tudom, miből látod az érzelmi intelligenciát, azt pedig nem tudom, hogy kellemes ember-e, vagy jó társalgó-e, mert személyesen nem ismerem. De ha ez mind igaz is, akkor is úgy gondolom, hogy ez nagyon kevés ahhoz, hogy valaki köztársasági elnök legyen. Az egyáltalán nem látszik, hogy élénken érdeklődik a közügyek iránt, sőt! A gerincéről pedig csak annyit, hogy utána kellene nézned, hogy a kádár rendszerben hogy lehetett valaki az OTSH (Országos Testnevelési és Sport Hivatal) vezető embere a Buda elvtárs mellett, hogy lehetett az ÁVÓ szállodájában igazgató helyettes, hogy lehetett a Népstadion igazgatója, stb. Miért akart az MSZP színeiben a főpolgármesteri választáson, majd a FIDESZ színeiben, aztán FIDESZ alelnök, és utána teljesen függetlenként, mindenki Pali bácsijaként államelnökséget vállalni. Nem kellene tudós ember erre a posztra, de pont most, amikor rengeteg új törvény születik, új alkotmány készül, és egyáltalán itt a "0" pont, mindent újra kell írni, akkor nem lenne hátrány a jog ismerete. Ha valakinek ilyen a helyesírása, van elképzelésem, hogy mennyit ért abból, amit elé raknak aláírásra!
Az elnök úr nekem személy szerint szimpatikus. Külföldön mint sportoló és mint sportdiplomatata igen ismert. Ennek ellenére ezek a fiaskók nem tesznek jót a Köztársasági Elnök úrnak és hivatalának. Én azt nem értem, hogy egy ilyen magas méltóságnak miért kell saját magának írni közleményeket, kommünikéket, stb. Ez a probléma megoldható lenne egy150 ezer forintos bruttó fizetésért, ha az elnöki hivatal alkalmazna egy munkanélküli magyar tanárt, akinek van egy ELTE magyar szakos diplomája. Munkaköre lehetne, hogy minden kimenő elnöki levelet -felelősséggel- átnézne, javítana, úgy helyesírásilag, mint nyelvhelyességileg.
A kilenc éves lányom elolvasta és rögtön megtalálta benne a két hibát ... :))
Jaj ezek a nagyszáju kritikusok!Végre van amin csámcsogni.Lemerem fogadni,hogy nem a kormányzó párt hívei vagytok.Nyugodjatok már meg,s inkább sziesztázzatok vasárnap délután.Nem ettől fog az ország szekere előbbre jutni.Ti mit mutattatok meg?Az olimpiai bajnoki címet nem a helyesírásért adták,ott teljesíteni kellett.A kkor a haza is büszke volt rá.Remélem csak három napig tart a szenzáció.Jobb ha bevesztek egy nyugtatót,hogy az éjjel aludni tudjatok!
Mindig tudtam, láttam, mit érnek a sportolók, szakszervezeti és pártfunkcionáriusok által kapott esti diplomák a régi rendszerben (főként jogász és néhány közgáz). A többség a jó sporttevékenységéért kapta, de lehet, hogy volt, aki másért. A Pali bá’ sportolóként a párbajtőrcsapatban mindig a 4., a tartalék volt. Mindig a könnyű ellenfeleknél tették be, amikor nem volt tét. Valamiért nagyon futtatta a Kádár-rendszer. Támogatta a Los Angeles-i olimpia bojkottját, derékba törve rengeteg tehetséges sportoló karrierjét. A 2002-es (?) NOB elnökválasztáson nem a rossz magyar nyelvtan tudása miatt maradt csúfosan alul, a NOB 150 választója nálunk feltehetően jobban ismerte a kvalitásait, ezért kapott kemény 6 pontot összesen a lehetséges 150 pontból. A magyar sajtó akkor NOB főtitkárként őt tartotta esélyesnek az elnöki posztra. A nemzetközi sajtó akkoriban írt a Samaranch körüli korrupció-gyanús botrányokról, ügyekről. Lehet godolkozni, miért is kapott csak 6 pontot…
Egyébként Pali bá’ nem jó magyar nyelvtanból, a FIDESZ jogászok meg matematikából buktathatóak, hiszen ők nem tudják, hogy 52,7 % nem egyenlő 2/3.
Nos amit én ki tudtam olvasni,:
"Glrő álvulői filoyutásoru
ekü ákom(bákom)ásán, Lhökűhétil."
Jobbra dűl és balra dűl, tücsök koma hegedül...
Sz..r az egész írás, mint a gazdája.
Szégyen és gyalázat!!!
Nagyon ronda és nagyon súlyos helyesírási hibák. Azonban ha a nyelvhelyességet kritizálja a kedves újságíró, akkor miért "hibát vétett" összetételt használja ? Én még úgy tanultam annak idején, hogy a véteni a hibázni szinonímája. Hibát hibázni ?
SZER most jelentette be, nem SP volt Hegyeshalomban, hanem az alteregója, a hasonmás követte el a helyesirási hibákat. Ld.Kósa Lala nyilatkozott, Lázár nem is azt mindta, amit mondott - hamísították a hangfelvételt.
Kedves katimami, azért mert valakinek van érzelmi intelligenciája,amitől kellemes ember és jó társalgó,még nem jelenti azt, hogy hízelgéssel vagy szolgalelkűséggel jut pozícióba. Különben a közvetlensége, az élénk érdeklődése a közügyek iránt, és a nemzetközi kapcsolatok ápolása teszi számomra szimpatikussá. Nem biztos, hogy mindig a tudós ember a legalkalmasabb egy ilyen pozíció betöltésére.
Ha mindössze két baki lenne a szövegben, de az "álamföi" és "elsö" szavakban az ö betűt rövid, a "köszőnettel"-ben meg a második ö betűt hosszú ékezettel írta. :D Xar az egész. Az írása is, és az ember is. Eddig volt egy bólogató Jánosunk. Most bevállaltunk egy bólogató Pált is. Kellett ez nekünk? Nekem nem. És nektek?
Ahhoz még csak szakképzett grafológusnak sem kell lenni, h elkeserítő következtetések olvashatók ki...(balra dőlés, betükapcsolatok hiánya, torzulásai stb, valóban rémes!)
Ne csak a szöveget! Az írást nézzétek!
Ez egy grafológus csemege!
Te jó ég - a köztársasági elnökünk!
Anna 2011. március 20., 10:28
Galambom, Churchill irodalmi Nobel-díjat kapott. Diszlexiásoknál ez nem gyakori... Meg kiváló szónok is volt. Ez sem a diszlexiások jellemzője...
Talán ezért tartják sokan többre a schmittpalinál...
Kedves kovagabi! Grafológusként azt mondanám írja Ön. Szerintem úgy helyes, hogy mondom, mert ugye le is írta. Ha pedig csak mondaná akkor még lehet gondolkodni rajta, addig amíg szót kap. Lehet az elnök urat mentegetni, de az írás magáért beszél. Ha Ön grafológus akkor inkább egy íráselemzést vártam volna Öntől.
Ez nem nevezhető "baki"-nak.Az általános iskola 6. o-ban ezért a nyelvtani hibáért 1-es osztályzat jár.
Persze egy államfő!!!-nek ? Pláne ha FIDESZ-es. Vagy talán a helyesírást is megváltoztatják alkotmányilag.úgy.hogy a helyesírást ezután úgy kell tanítani,ahogy azt az államfő akarja!!!! A 2/3 erre is felhatalmazást ad?
kovagabi 2011. március 20., 13:28 -nak:
Bocs, de nem az "a" betű (esetleges hiánya), hanem - két esetben is - az l betű hiánya (azaz "ll" helyet "l") a probléma. E nem ligatúra. Ez vagy véletlen betűkihagyás lehet(ne) (gyorsan ír, egyszer, véletlenül), vagy "ténybeli tévedés" (tudatosan írta így, mivel így gondolta jónak - helyesírási hiba). Sajnos a szöveg rövidsége, a hiba dupla jellege - és az, hogy nem hinném, hogy sietették volna -, inkább a helyesírási hiba esetét erősíti. :-)
Szóval EZ NEM "LIGATÚRA", ez helyesírási hiba, csak kérdés, hogy véletlen betűkimaradás, vagy rossz helyesírási ismeret áll a háttérben.
Én az utóbbira szavaznék. :-D
Kedves kovagabi - mindenek védőszentje, ez nett itt nincs helyesírási követelmény!
Na mármost a K. elnök úr az aki helyére akarja rakni a Magyar nyelvet ---------------
Miről is beszélünk akkor embertársam?
Grafológusként azt mondanám, lehet, hogy egyszerűen csak ligatúra (két betű összeolvadása), és nem helyesírási hiba. Főként azért, mert elképzelhetetlen számomra, hogy egy egyetemet végzett, 4 nyelven beszélő, művelt ember ilyet írjon. Különben meg felhívom a tisztelt szemfüles "újságíró" figyelmét, hogy hibát nem lehet véteni. Lehet hibát elkövetni, ejteni, de magyarul leginkább hibázni. Tanulja meg az anyanyelvét, majd azután ítélkezzen.
A diplomáját, már ha van neki, mennyiért vette, vagy mit adott cserébe? És a doktorátus semmire sem kötelez? Lehet, hogy a helyesírást ott nem pontozzák, és a nyelvhelyesség sem fontos.
Számít az,hogy ki mekkora böszme ebben az országban? Egy a lényeg! "politikus" lehessen.
Szabadon garázdálkodhasson a pénzünkkel.
De úgy kell nekünk! Megérdemeljük! Mi választottuk,dögöljünk bele!
Gyerekek!Schmitt Pált nem magyar nyelv- és
irodalom tanárnak alkalmazzák,hanem egysze-
rű mezei államfőnek.Tessék erre figyelni!
Ez az ember szánalmas. Ha csak magyarul nem tudna, az sem lenne szép ezen a poszton, de még talán elnéznénk neki. Ő volt a független főpolgármester jelölt, majd - miután elbukott - hirtelen függetlenből FIDESZ alelnök lett. A korrektségéről, őszinteségéről ennyit. A múltja is érdekes lehet: vajon hogyan lehetett valaki az átkosban MOB főtitkár? Biztosan nem az ellenzékisége miatt. Szégyen, hogy az államfői poszt ennyire lezülleszthető. A mostani betöltőjéről nekem egy Kft. nóta három sora ötlik fel: Bábu vagy, nem te lépsz, valaki irányít... Elszakad, elszakad a zsinór és leülsz, jól teszed, ha talpra állsz, s mielőbb menekülsz...
Végre egy mulatságos ál am fő, én jókat röhögök...
Jééé ő az ÁLLAMFŐ??? az állam fő:)
Mérhetetlenül szánalmas,de nemcsak ő,hanem azon politikusok is,akiknek még a ba-be,ban-ben is nehézséget okoz.Figyeljétek a híreket,naponta karmolom össze magam.
KAMILKA bullet32011. március 20., 11:06
Dmarica bullet32011. március 20., 11:02
Bocsánat, de ha tapintatlan valaki akkor az Schmitt Pál, mivel ő beszél mindig arról, hogy a magyar nyelvet védeni kell, persze azt eddig nem mondta, hogy tőle! Miért exponálja olyan dologban magát amihez nem ért? Ha nem játszotta volna az eszét a nyelv védelmezőjeként akkor lehetne akár tapintatos is az ember vele, de így, hogy mindig a saját hülyeségével büszkélkedik ez elég nehéz. Meg aztán elég sok helyen benyalt a jó ember, meg is kapta Orbántól a jussát, akkor most mi legyünk tapintatosak, ő meg nyugodtan riszálja magát bár hol a mi nevünkben???
Kedves dmarica! Meg tudnád mondani, hogy miért szimpatikus neked az elnök? Igazán érdekel, hogy mit tudtál felfedezni ebben az emberben. Hátha segítesz abban, hogy én is észrevegyek valamit, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Előre is köszi
Ilyen amikor védi Schmitt a magyar nyelvet :) Én kérem ezeket a védelmezőket, hogy engem hagyjanak az ellenségeimre, mert azokkal még elbánok valahogy, de ezek a barátok csak gondot okoznak!
Semmi gáz Pali,kicsit még én is törni madzsar,de döntéseket tudunk hozni,kenyeret vegyek,vagy levegőt?köszönetel:en
Azért azt a méltóságot nem csak viselni kéne, hanem kiérdemelni. Ha egyszeri elírásról lenne szó, dmarica-nak igaza lenne, de ez már folyamatos önlejáratás.
Még az is lehet, hogy szándékos, hogy inkább ez jusson mindenkinek eszébe róla, nem az, hogy az elnöki tisztség és a köztársaság megcsúfolása, hogy mindent gondolkodás nélkül aláír...
Szánalmas...
Ezt nem lehet kimagyarázni:))))Röhejes.
Ciki és kész!
dmarika-nak
KÖSZÖNÖM,VÉGRE EGY NORMÁLISAN GONDOLKODÓ A SOK CSÁMCSOGÓ HOZZÁSZÓLÓ KÖZÖTT
Azért tapintat is van a világon! Nem kellene ilyet közzétenni. Mégiscsak a legmagasabb méltóságot viselő személyről van szó. Nálam ez nem von le semmit az Ő emberi szimpátiájából.
Menthetetlen....................
- Úgy szeretnék már végre leírni valamit helyesen...
- S mit, Pál?
AZ UJSÁGIROKNAK és a sok unatkozó hozzászólónak üzenem - amilyen művelt itt mindenki - forditsa le a szöveget(norvég) és csatlakozzon ehhez a norvég kampányhoz,a Facebookon már 40 000 ember letette az esküjét.
Jeg, UJSÁGIRÓ lover at jeg ikke skal mobbe andre.
Jeg, UJSÁGIRÓ lover å bry meg, og gripe inn dersom jeg oppdager mobbing i min nærhet.
kotyogó - ez kurva jóóóóóóóóó!
Churchill is diszlexiás volt állítólag, és W. Bush is igen csak gyanús. Egyikük zseniális államférfi volt, szerintem, a másikuk kevésbé. Én nagyon le vagyok sújtva attól, hogy Schmitt Pál az államfő, de alapvetően nem azért, mert diszlexiás. Számos egyéb ok miatt.
P.S. Azért tényleg jó lenne, ha valami stratégiát kidolgozna a helyesírására.....
Most akkor az új alkotmány szerint Schmitt Pál is alkotmányellenes lesz.
Az unokái is kinevetik a nagypapát.Miből van doktori címe , csak nem magyar nyelvből?
Schmitt Pál valószínűleg diszlexiás. Szerintem ettől még lehet valaki jó sportoló, sőt, bármi más is lehetne kíváló belőle, de ki kellene találnia, hogyan kerülje el azt, hogy lépten-nyomon a helyesírása miatt cikizzék.
Elnök Úr,ha ilyen gyenge magyar nyelvtanból,akkor csak annyit irjon.Itt jártam és a nevét.Akkor talán nem hibázik.
Schmitt maga mondta. Csak két főnöke van: Isten és Orbán Viktor.
Vagy köztünk? Kerdezzük meg Pali bácsit.
" Mert ti tévedhetetlenek vagytok és mindig helyesen írtok, igaz? Könnyű ítélkezni."
Kedves Tina!
Mit gondolsz hány köztársasági elnök van kösztünk? Vagy erre a posztra feltétlenül a legszerényebb képességüt kell kiválasztani?
Schmitt a kor szellem leépültje.
Schmitt a kor szellem leépültje.
„Ember hiba nélkül nincsen, szerencsére ettől még lehet jó elnök!”
Igen, LEHET-ne!
Egy Köztársasági Elnöknek, a NÉPET kellene képviselni, s nem a pártérdekeket!
A mi Köztársasági Elnökünk, nem ilyen!
Ő, mint a Fidesz volt pártelnök helyettese, még mindig a volt pártja kiszolgálója!
Egy vicc róla:
A Köztársasági elnöki hívatat, takarítónője takarítja a II. emeleten a WC-t.
A felmosás előtt az ablakokat kinyitja, mikor azt látja, hogy egy használt w.c. papírt kivisz a huzat a lifhofba.
Utána néz, és látja, hogy a fekáliás WC papír az elnöki iroda asztalára esik.
Leszalad az elnök titkárához, elmondja az okot, hogy mi történt és kéri, hogy hozzák ki azt a WC papírt, mielőtt még baj lesz.
A titkár bemegy az elnöki irodába, majd sápadtan jön onnan ki.
A takarítónő kérdi: „Nagy a baj?”
Válasz: „Nagy! Az elnök úr már aláírta!”
Valahogyan sokan velem együtt ezt érezzük, hogy Ő mindent aláír, elolvasás nélkül!
Ő mindent ír, rögzít, de hogy azt ellenőrizné azt már Tőle nem elvárható dolog!
Nem Ő mondta, hogy az egyik legfontosabb feladatának tartja a Magyar nyelv és helyesírás védelmét?
Ezt tartja egy célnak, de Ő két mondatot nem tud helyesen leírni!
Most sportos nemzet leszünk, egyszerűek, mint egy barlangrajz, áttekinthetőek, mint a levegő...
Ékszerként gazdag magyar bölcsőm,bölcsen ringattál bölcseknek házához,s tudásom halvány de hallván nagy bölcseket...úgy nyelvünkön át hű leszek hazához?
Mai rohanásunkban,örömükben,bánatunkban bárki követhet el bármilyen hibát,hát milyen ember az olyan aki nem,aki tökéletesnek,mindenkinél rendesebbnek érzi magát,és már saját szagát,saját illatát sem érzékeli valóságosnak,világosnak még akkor sem ha sötét éjszaka takarja el a napot,a legjobban világosságot adót??
Szegényebb az ember,egyre szegényebb,s nyilatkozata ezért sokkal szerényebb.Keményebb idők jönnek,keményebb:Reformok szívünkben mélyebb sebként fájnak,és tétlenül nem álldogálnak?
vzs, valóban ettől még lehetne jó elnök, de meg se próbálja. Valószínüleg Orbán zsarolja a múltjával. Ha zsarolható, akkor meg nem lehet jó elnök, mert nem önállóan, hanem a zsinór hosszúsága szerinti a puvoárja.
Az meg nagyon rövid. Nem ellensúlyi szerepet, hanem súlytalanságot szántak neki
Nagyon ostoba buta ember ül az elnöki székbe.
Én szégyellem magamat, hogy ilyen elnöke van hazánknak.
És a "köszőnettel" már meg sem lep senkit? Szerintem elég tisztán látszik, hogy a második ő hosszú....
Ember hiba nélkül nincsen,szerencsére ettől még lehet jó elnök!
Palibohóc... ennyit tud.
Kiváncsi lennék az elnök úr magyar nyelv és irodalom érettségi dolgozatára, szakdolgozatára, doktori disszertációjára.
Erre az irásra iskolában elégtelent adnának. Kiváncsi lennék egy grafológus véleményére. /Azt hiszem nem lepne meg/
Hát Pali bácsi nem tökéletes... De az sem, aki kinevezte.
Nagyon hosszúéletű, maradandó alkotás. Az utókor tanulni fog belőle, de okulhat is. A jelenkor meg ne felejtsen!
Aki másokat kipellengérez, az ne írja, hogy "hibát vét"!
Ezt küldenem kell!!
Lehetnek véletlenek,vagy csak a kések életlenek?Kérek mindenkit azért szándékosan gúnyból,balos dacból senki ne tűzdelje meg írásait előre kitervelten értelmetlen hibákkal.Igaz nem vagyok jós,se tudós,de tudom a negatív rossz ragadós,dagadós követőkkel:felnőttekkel,gyerekekkel,magyar nyelvet szeretőkkel.
Köszönettel-szeretettel:FENTE LEVENTE,aki a magas égről még az égő napot is levette?
Vigyázzunk békés kedvünkre,vigyázzunk ékes nyelvünkre.Hagyjuk a szánkban pihenni,és nem sértő bosszúra kifenni.
Nem értem a felháborodásokat!!!!!!!!!
orbánnak nem egy gondolkodóra volt szüksége! Mint köztársasági elnökre! Hanem egy üres fejű bábra ,arra pedig ,nagyon is meg felel palibácsi! Mi itt a gond ,nem nekünk akart ,köztársasági elnököt választani a viki ,hanem a saját céljai eléréséhez.Ez pedig jó választás volt.Ja, hogy nekünk nem tetszik ,arról biztos mi tehetünk!
Az elnök ÚR olvasni tud? Lehet, hogy az is CSAK SEGÍTSÉGGEL megy?
Alkoss már alkotmány igazságot,szeretetet,s megőrzően magyar nyelvezetet.
Kérem Isten,kérem szépen középúton szerepedet,egységesen kedveljed az embereket.Istenem,Istenem,és te nem...és te nem lehetnél független?
Kéréseim áldd meg Isten,áldd meg Isten,és add meg végre,add meg végre ami nincsen.
Mi itt a hiba? Egy hamisított amfői valódi nevét és jelentőséget eltitkoló omásán -- mindkét
esetben csakis az elsőről van itt szó -- tökéleteset alkotott a vendégfalra. (Gondolom, ilyen klassz kereteket minden útjára cipelnek utána serény hivatalnokai, hiszen ahány ház, annyi omás, az amfői köszöneteknek pedig méltó helyen és méretben kell tündökölniük. Nem adhatják alább a NENYI-nél!)
Félre a tréfával, hiszen alighanem a kávé vevé el Pálunk íráskészségét. No nem az, amit
ebben a Paprika Csárdában fogyasztott, hanem még azok a békebeli, karos-gőzös gépen
készült reprezentációs feketék, amit kiváló olimpikonunk az ő fennkölt függetlenségét időről
időre elfogadó elv-, sport- és nyelvtársakkal hörpintgetett néhány langyos évtizeden át.
Én mint adófizető állampolgár . Most én osztályozom a 3 . Magyar Köztársaság eddigi Köztársasági Elnökeit :
1) Gönc Árpád Államfő : 5 - Jeles
2) Mádl Ferenc Államfő: 2 - Elégséges
3) Sólyom László Államfő: 4 - Jó
4) Schmitt Pál "Álamfő" : 1 - Elégtelen
A magyar népre való tekintettel a ciklus ismétlésétől eltekintünk !
Ajánlat Skicc paliknak: TANULJUNK KÖNNYEN, GYORSAN MAGYARUL.Nyelviskola kezdőknek! Most kedvezménnyel, kizárólag a fidesz "álamfőinek"
"...a zemberek embere, midenki palibácsilya, a hejesírás védlmezőlye, a politika motorlya, a nemzet gojóstola, ö az orsszág némbervannya..."
Schmitt Pál a nemzet tola és az aklotmány védelmezölye!
ÁÁ! Szerintem éppen az álát törölgette a kocsmában mikor írta az "államfő"-t.ezért tévedett szegényke.De az a "köszőnetel" sem semmi! Persze ha valaki disgráfiás mi a fenének írogat!!De hogy pont egy ilyen marha vette védelmébe a magyar nyelvet! Szegény nyelvújítók! Szegény mi, sajnálom magunkat!!
Kiváncsi lennék elnökünk ált.iskolai bizonyítványára, különös tekintettek magyar nyelvtanból milyen jegye volt??? Állítólag több nyelven beszél -szerintem nagyon hibásan - de vajon,hogy ír??? SZÉGYEN!!!
Szegény feleségére kell csak ránézni...az a nő annyira boldogtalan...meg van rekonstruálva az arca és a haja, de szegényke nagyon sokat szenved Pali mellett...ez nyilvánvaló.
Amikor arra céloztam, hogy milyen az ország megítélése, ha ilyen az 1. ember, akkor én is arra gondoltam, hogy az látszik, hogy ő a legjobb közülünk. Persze ez túlzás, mert bármelyik eddigi államfőnk méltóképpen képviselte kishazánkat - még akkor is így van, ha én személyesen nem szimpatizáltam mindegyikkel. De az eddigiek miatt még nem kellett szégyenkeznünk. És most? Mit tett eddig Pali bácsi?
@betyárkörte
Pali bá nem a helyesírás forradalmára, hanem éppen az ellenforradalmára :-D
Egyébként vérciki az ember 'álamfőnek", nekem ég tőle az arcom. Ez az ország nem érdemel jobbat?!
Tina! És azt is vedd figyelembe, hogy ennek az embernek kellene vigyázni a jogbiztonságra, stb. Szerinted képes megérteni, amit elolvas? Képes lesz az új alkotmányt felfogni? Értette a média törvényt? Valaki írta, hogy azért ír alá mindent, mert ha kifogást emelne, akkor azt le kellene írnia. És az Isten mentsen meg mindenkit attól!!! Ő fog a magyar nyelv felett őrködni (ezt ő mondta!)
Tina! Most nem tudom, hogy véded a paraszt közelnököt, mert ha igen: Akkor engedd meg, hogy észrevegyem ha már ott van a szálka vagy az a paraszt szál ember a mélymagyarságunk élén harcolva olyan dolgokért amiről NEM tud semmit: lásd mindenhol a Pali helyesírását.(Bocsánat a parasztoktól)
A "más szemében a szálkát, magadéban a gerendát sem" típusú hozzászólóktól kérdezem, hogy szerintük milyen lehet egy olyan ország megítélése, ahol az 1. ember ilyen brutálisan hibázik a saját nyelvének használata közben. Azt kellene már végre megérteniük, hogy ha én, vagy Kovács Józsi, Kiss Pista és még sorolhatnám ilyen hibákat ejtünk, akkor is szégyen lenne, de az ország ELNÖKéről van szó!!! Ajánlani kellene O.V-nak, hogy valami OKJ-s helyesírási tanfolyamra be kellene íratni a Pali bácsinkat. Ha most nem "fussa" a közpénzből, én beszállok és segítek összekalapozni a rávalót. Ki mer küldeni egy e-mailt Viktornak?
Valaki mondta, hogy mivel ő olimpiai bajnok volt, letett már valamit az asztalra, ezért ne mondjunk rá rossz szót. Na, most: én két nyelvet beszélek felsőfokon, két diplomám van, napi 8-9 órát keményen dolgozom, és gimnáziumban matek oktv-én 3. lettem. Szóval, én is letettem már sok mindent az asztalra. Persze kommunista érában nem voltam az Astoria szálló vezetője. Ennyi ésszel én is lehetnék elnök, akár több ciklusra is.
A helyesírás forradalmára.
Mindentől függetlenül, ez igaz: "Schmitt Pál önkezével vet véget a magyar helyesírásnak."
Egyetlen hozzáfűznivalóm lenne ehhez a sok intelligens hozzászóláshoz: más szemében meglátjátok a szálkát, a magatokéban a gerendát sem veszitek észre... Mert ti tévedhetetlenek vagytok és mindig helyesen írtok, igaz? Könnyű ítélkezni... Látom, az nagyon jól megy. Kívánom, hogy egyszer hozzátok is hasonló jóindulattal viszonyuljanak...
"szebbjövőt"tudod e te hányadék,hogy Hitler a magyarságot /mint szolga népet/ az Ural mellé akarta kitelepítetni! Tudnád ha a gyülöletenkívül az agyadban más is lenne.....
Azt a szégyent, hogy ez az ember Magyarország államfője, ezt Orbán Viktornak köszönhetjük.
Ezt soha ne felejtsétek el :)
Döbbenetes! Magyarország államfője nem tud helyesen magyarul! Semmi nem mentesíti, lett volna rá ideje! Vagy: ne kapaszkodjon a csúcsra, mert lelepleződik!
Vackornak is elkelne egy kis továbbképzés!
Hemzseg a hibáktól az írása.
Magyar szakos...
Döbbenetes! Olyan államelnöke van Magyarországnak, aki nem tud helyesen magyarul!
Egyéni képviselői előterjesztés a"Magyar Helyesírási Szótár módosítására" tárgyában:
Előterjesztő: .................... a fideszmapop-KDMP-árt képviselője:
A Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs Hivatalának írott közleményeiben és a Köztársasági Elnök Úr önkezével lejegyzett szavaiban az "L" írásjegy a fontosságára való tekintettel kettőzött "L"-nek, azaz "LL" -ként
ejtendő!
A határozat kétharmados többséggel való elfogadása után mi a probléma ???
Csak kicsúsztak az időből...
Kamika ! A te helyesírásoddal is vannak gondok,ahogy látom. Tán ezért érint ennyire érzékenyen Gumugerinc Pali csörtéje a magyar nyelvvel. Ha szükséged lenne segítségre,üzenj, mint magyar szakos tudok rajtad segíteni.de csak abban az esetben, ha párhuzamosan eljársz pszichiáterhez is.
Ezt a szánalmas balfaszt :)
Eddig is minden megmozdulásával a Közjogi Méltóságok élő karikatúrája volt, de egyre inkább az rajzolódik ki róla, hogy siralmas. Emlékezzünk vissza, amikor FÜGGETLEN főpolgármester jelöltként indult. Bruhhahha..
Független... értitek... Narancssárga még a pöcse vége is, de ő független....
Nyilvánvaló, hogy azért lett ő a Zelnökúr, mert annyira primitív, hogy aláír bármit amit elé raknak, akár egy WC papírt is, nem hogy egy törvényt. Ez kell nekünk, Hajrá Magyarország! Kispados olimpikonok, meg kissebbségi (és) komplexusos Miniszarelnök... És mi vagyunk az EU soros elnökei... Büszkén dagadhat mellünk a sok tehetséges vezetőnk láttán. Szánalmas ez az egész ország úgy ahogy van!
mit kell nekemszívni
egész nap csak sírni
mert nem tudok olvasni
még kevésbé irni
Snitt Nyál gőz/társasági Elnyög
ui: nem látta valaki a Köztársaságot??..
Köztársasági Elnök Úr !
Ez bizony nyelvtanból ,elégtelen .
(Már nem ez az első elégtelenje "álamfőként")
Éjjen a hejesírók pártya, a Fidesz!
Brühaha.
Új alkotmányt ír Orbán, új helyesírási szótárt állít össze Schmidt. Jön a szép új világ.
haarpia
"az ezernyolcszázas években nem volt a magyar nyelv ennyire kötött, nem volt ritka az egy ellel írása annak, amit ma kettővel írunk. (nézzen meg valaki egy nagyon régi temetőt és annak sírfeliratait.)"
Mi köze a két évszazaddal korábbi, elterelő handabandához 2011-ben az ország - hatvanas éveiben járó - köztársasági elnökének? Nulla, azaz semmi. Kármentésnek is zéró.
Nyelvtanból fel volt mentve. Helyette dupla tornaóra, ezért lett olyan szép fess ember (mindannyiunk büszkeségére).
Sztem a nemzet tolla azért ír alá minden törvényt, mert akkor csak a nevét kell leírnia. Ha visszaküldené, indokolnia kellene, ami már nehézséget okozna neki. Amúgy egy tőmondatban két hiba nem egészen véletlen.De az is lehet, h felmentést kapott, mint a disgráfiás diákok, és csak a nevét kell leírnia.
borulato:fején találtad a szöget!Szerintem ez eszükbe sem jutott.Persze sima ELNÖK lehet.Vagy Nemzeti Elnök esetleg.Nádor - ez az!
katimami:jó.
Mélymagyar Ilona: Idétlenségeket hordasz össze, nem tudom, hogy jön ide pl. Gyurcsány. Itt Nyalipaliról van szó. Igazad van abban, hogy egy sportolónak joga van bunkónak lenni, hiszen neki sportolnia "kellett" az én adómból, amíg én művelődhettem (hogy aztán ő egy egyéni sportszámban csapatérmet szerezzen, mert ugye, a vívást nehéz csapatsportnak nevezni). De ha bunkó maradt, ne akarjon a Number One lenni egy országban. Véletlen-e az, hogy se a Mádlit, se a Sólymot nem gúnyolták soha, pedig ő sem a szoclibek embere volt? Nem véletlen, ők autonóm egyéniségek voltak, ez meg egy műveletlen seggnyaló senki. Mutass valakit a mai ballibből, aki ma vezető, és már a Kádár/Grósz kormányban miniszterhelyettes volt. Tudod, mi kellett ahhoz, hogy valaki a '70-es években az ország kb. egyetlen nemzetközi színvonalú szállodájának igazgatója legyen? Milyen (hmmmm) "elvárásokkal" járt? A fityisz itt villog az SZT-tisztek listájával, közben senkinek nem jut eszébe, hogy az imperialista kémek elhárításához a szállodájuk igazgatójának szívélyes együttműködésére volt szükség? És ahogy helyesen írtam imént - miért nem mondja meg, miért ítélték el jogerősen? Attól félek, hogy a fityisz tudja ezt, tudja az ügynökmúltját is, tudja a házasságon kívüli viszonyait, és ezzel tarja sakkban, ezért írja alá a szaros vécépapírt is.
buci
"A hiba az valóban hiba, de ha egy újságnak ez egy fontos hír, az meg egyenesen csőd."
A hírek nem az újságoknak fontosak, hanem az olvasóknak - tájékozódási célból, hogy a pórnépek megtudják, mi és hol, merre, meddig.
Lehet, hogy nem mindenkinek hiányzik a tájékozottság, de vannak akiknek fontos, hogy képben legyenek. Akit érdekelnek a napi hírek, események, híreket is olvas. Akit nem, az csak az érdektelenségét fitogtatva ír. Mint például "buci".
Kedves Magyar Ilona,kérem, ne izgassa fel magát.Láthatja, van, aki képes ócsárolni Elnök urat ezért a kis, jelentéktelen fogyatékosságáért, mások viszont megengedőbbek vele szemben.
Elnök úr eléggé a célkeresztben van,de nem okvetlenül a hozzászólók rosszindulatának köszönhetően.
Viszont tényleg nem igazságos, hogy egyedül indul a Nemzeti Helyesírási Vágtán; lássuk most már a többi országformáló politikus kézírását is!
Kedves Magyar Ilona! Már többen írták itt is, hogy hibázhatna, nem kellene neki műveltnek, olvasottnak lenni, ha maradt volna sportoló. Még most is büszkék lennénk rá. De ő ahelyett, hogy tanult volna, a s...ggnyalást vitte olyan magas szintre, hogy neki teljesen mindegy volt, hogy ki van hatalmon, csak ő kevés munkával jól élhessen. Ő magas pozicióban volt a 20 évvel ezelőtti rendszerben is, majd bepróbálkozott az mszp-nél, oda nem kellett (lehet, hogy még oda is buta volt?), a fidesznek kellett. Ha megnézi az életrajzát, mindig csak a protokolláris munkából élt. Most is csak azért van ebben a beosztásban, mert ez orbán így akarta. És azt csak ő tudja, hogy mi a terve ezzel az egésszel.
dollár! Lehetne a facebook-ra feltenni úgy, hogy rátaláljunk?
Párbeszéd:
- Úgy leírnék valamit helyesen!
- Igen? S mit, Pál?
:P
@Magyar Ilona: Az elnök úr semmit nem tett azért az éremért azon kívül, hogy ott volt, amikor szerezték. Attól még, hogy sportoló (sőt "bajnok") volt, legyen már benne annyi, hogy igazodik a nyilatkozataihoz-javaslataihoz és tudja már, hogy hogy írják azt, hogy "állam". Másfelől meg, aki káromkodik, még le tudhatja írni helyesen, amit káromkodik. A nyelvi műveletlenség sokkal elvetendőbb, mint egy kakofemizált kijelentés egy zárt ülésen, még ha közszereplő is az illető.
Hm... Ez elég ciki, de ennek a cikknek az írója meg azt írja le (vastagon szedett sorokkal), hogy hibát "vétett". Nos, hibát "ejteni" szoktak, nem véteni...
Nem biztos, hogy bunkóságból nem jó a helyesírása az ElnökÚrnak! A neve alapján sem magyar, vagy ha igen, a szülők vagy azok szülei bevándorlók. És aki családban nevelkedik, azt veszi át.
Különben is, az ezernyolcszázas években nem volt a magyar nyelv ennyire kötött, nem volt ritka az egy ellel írása annak, amit ma kettővel írunk. (nézzen meg valaki egy nagyon régi temetőt és annak sírfeliratait.)
Én nem látom tragédiának azt az éttermi üzenetet, inkább jópofa, kis fifikával így kommunikálnám a helyében.
Jaaaa, hogy miért van Magyarországnak mindig külföldi vezíre? ......Inkább ezen kellene rágódni, mert inkább az a röhejes. És ahogyan megfogadalomtéttették, hogy hűen szolgálja az alattvalóit, hát ez a másik röhej. .......be is váltották.....mikortól hivatalos nyelv a magyar Magyarországon?, a hívatalokban?, tessék mondni?!!
Most akkor mi a baj? Hogy a kardművészÚr töri a magyart?.........bolondok........
Egyébként nem kell megijedni, mert Viktátor eltörli a köztársaságot, sima Magyarország leszük, akkor minek köztársasági elnök. Biztosra veszem, hogy szövegértelmezési gondja is van. Buta mint hatpár rendőrcsizma.
És akkor még szó sem esett arról, hogy miért hallgat arról, mi volt az oka, hogy felfüggesztett börtönt kapott. Ezt nem illik eltitkolnia.
Az állam is leesett.
Nem ítélkeznék ilyen szigorúan, mert sokan nem hallják, nem érzik a szavakban a hosszú mássalhangzókat. Unokámnak hetekig tanítottam, hogy a nevét ly-l kell írnia. Elnök úr,Olimpiai érmével hazájának dicsőséget adott. Akkor ítélkezzen valaki, ha Ő maga hibátlanul tud írni, márpedig a mai buta helyesírási szab, miatt ez lehetetlen. Több kollégám volt élsportoló és csak vizsgázni jártak, mert 8 órai edzések mellett nem lehetett iskolába járni, de voltak eredményeink.Senki nem bántotta Őket, ma meg csak ócsárolni, káromkodni, diszkóba járni, drogozni tudnak a mai okosok. Ja el is felejtettem, hogy miért is van ez a sok elítélendő hozzászólás, mert nem Gyurcsány elnök úr írta, neki káromkodni szabad. Hiszen Magyar Állampolgár ezt hallja a színházban, rádióban TV-ben, ott művelődik.
dzsibi
Mi az hogy diszgráfiás? A diszgráfiának semmi köze a helyesírási szabályok ismeretéhez!
Az ilyen típusú hibák vétőjére az alul olvasottság jellemző. (Sportolóknál gyakori.)
Egyébként, grafológusok szerint a balra dőlő kézírás gazdája rendkívül önző, énközpontú ember!
Roberto:ne gondolj mindjárt a legrosszabra!
katimami:jó, de hogyan?
Ez a bunkó milyen jelentéseket írhatott besúgó korában? Lehet, hogy Kádárék azért tartották, hogy röhögjenek rajta?
Istenem Ő sem tudhat mindent valószinüleg
sokat hiányzott az iskolából amikor a magyar
nyelvtent tanitották.
Lényeg az,hogy jó széket kapott.
Istenem Ő sem tudhat mindent valószinüleg
sokat hiányzott az iskolából amikor a magyar
nyelvtent tanitották.
Lényeg az,hogy jó széket kapott.
Nekem nagyo n teccet. K. P.
Hát ez már igazi égés!
ne felejtsuk el, hogy o direkt sem tud helyesen irni, viszont remekul nyal, es joban van a mindenkori hatalommal. persze siman munkataborba kene zarni.
remelem, a fityisz szavazoi elegedettek palibacsival, meg lezerjanival. es ok csak a jeghegy csucsa..
Az senkinek sem jutott eszébe, hogy az elnök diszgráfiás? Ti meg mindannyian tökéletesek vagytok, igaz?
dollar! Ha lesz grafológustól véleményed, kérlek, tudasd velünk valahogy. Nagyon érdekelne!
T. "sanyi"! Szokásos alkudozás. Ott, abban a kontextusban a lapszus égbekiáltó. Ha hagyjuk elrákosodni, csak idő kérdése, s ilyesmiket olvashatunk majd: A csatár a kaputól öt méterre hibát vétett, s lábáról a labda a hálóban kötött ki. Kérem indoklását: a "hibázott" vagy a "hibát követett el", esetenként a "hibát ejtett" miért rosszabb, mint az Ön védence? (Nem mellesleg: Tabi László művelt, anyanyelvének teljes ismeretével fölvértezett kiváló író volt, s az idézett mondat tőle származik.)
Kedves sanyi 2011. március 19., 18:54
Tabi László (író) már 1989 óta nincs közöttünk!
Őt idézték és nem ő írta. Nem hátrány ha nem csak olvas, hanem érti is a szöveget.
Rendben van, a Schmittet nem az eszéért szeretjük, de ha már cikket írunk erről, lehetőleg ne rontsuk el mindjárt az első mondatot hibásan használt állandó szókapcsolattal! Véteni lehet, hibázni lehet, hibát ejteni lehet. Hibát véteni csak hibázva.
Kiscsirke, ne légy elfogult:az elnök úr odaírta, hogy "Köszőnettel"!
Bohocoknak el-lehet nezni a butasagot !
Egyátalán nem akarom védeni Schmitt Pált, de már bocsánat, szerintem az "állomásán" szóban egyértelműen két darab "l" betű van, és a másik szóban is nekem gyanús, hogy ha egy "l"-t akart volna használni, akkor nem így nézne ki az írás, nem lenne törés a betű alján.
Nézze meg mindenki a saját kézírását, és ugyanilyen "hibákat" fog találni.
Megj.: nem gyanús, hogy mindkét helyen pont a hosszú "l"-lel gyűlt meg a baja Schmitt Pálnak?
Én sejtek valamit. Mindez direkt történik. A helyesírási hibák még elnézhetőek, ő is egy tanulatlan ember,mint én. DE! Az életrajzból kimaradt és 2012-ig titkosított részletek nekem egy új,alkotmányosan megerősített elnököt vizionálnak. Talán elkezdődött a lemondási folyamat?
Engem még egy dolog zavar: Miért nem írta oda, hogy köszi a kaját, finom volt, vagy köszi a kiszolgálást, stb ...
Ez a csávó is csak magával van elfoglalva. Ez eléggé megütött ...
Rosszul látjátok! Ahogy ő írta le a szavakat, azt úgy kell mától, mert ő nem csak államfő, de zseniális nyelvnyújtó, .. öö .. nyelvújító is egyben!
Érdekes kézírás.(a KE helyesírási anomáliáival én már megbékéltem;istenem, ami nem megy, nem kell erőltetni.Lefelé hajló sorok,a hátrafelé dőlő írás, kiszámíthatatlan betűkötések."á" betű - a Pált leszámítva, mert abban nincs - öt szerepel a szövegben:kettőn sem azonos az ékezet.
Kinyomtatom és grafológus elé vetem,puszta kíváncsiságból.
Az itt a baj kérem szépen, hogy Schmitt "úr" nincs tudatában helyesírási hiányosságainak, mert ha tudná, akkor nem írkálna mindenféle üdvözleteket. Megérdemelnénk egy tiszteletre méltó köztársasági elnököt.
Jelenidőben:...........A Magyar (Köztársaság) parlament(je) ad hoc törvényt hoz.
Az új alkotmány-tervezetet is módosítják az alábbiak szerint:
.......Az államfőt álamfőnek, állomást álomásnak kell a jövőben írni!
(Az LMP javaslatát, miszerint hosszan (is) lehessen kimondani - leszavazza a fidesz kétharmad.)
- oszt jónapot!
Melyik törvény követeli meg a közt.elnöktől a helyesírás ismeretét?
Nem tudjátok megmondani. Schmitt csak élt a jogával.....:))
Egy grafológusnak is lenne mondanivalója erről az írásképről.
Élyen a hejesírási forradalom, a fülkeforradalom grammatikai kitellyesedése!
A döbbenettől szólni sem tudtam.. Utána nem irom le, mit gondoltam! És ez az ember volt vezérigazgató, nagykövet MoB, NOB akármicsoda?! Most meg államfő? Még magyarul irni sem tud helyesen, akkor a bonyolult jogi szövegek értelmezésével hogy állunk? Anyám!!!!
Kedves Bági !
Igen, elnéztem...
Elnézésed kérem!
Azért a "Figyelj jobban." végén nem szerencsés az a pontszerű írásjel. :)
Üdvözlésem...
Schmitt Pál mondjon le, mert emberileg és szellemi képességei miatt alkalmatlan a köztársasági elnöki posztra! Köztársaság bedarálva, Palika kövesse a fideszesek államformai utasításait, mert neki szánták. Inkább felszámolják a köztársaságot is, de Palika mégsem akar mozdulni.
Égeti a magyar nyelvet és a magyartanárok ezreit, megtéveszti a helyesen írni tanuló kisiskolások tízezreit. El vele!
Lázár János pedig a végtelen pofátlansága miatt mondjon le. Ember az ilyen? Tolvajok prímásaként ekézi a tisztességes nincsteleneket. El vele!
El velük a közélet közeléből is!
És ezután,HOGYAN értékeli a jog NYELVEZETÉT?
El kellene küldeni egy grafológiai elemzésre!
Opettaja! Figyelj jobban. Engem szólítottál meg, de más kommentjét elemezted! (aláírás lent) Elnézem Neked, mert latinos műveltségűnek látszol. A kedves bági
Tisztelt Tabi László!
A „hibát vét” esetben nem biztos, hogy helyes az az érvelés, hogy a kifejezés a „hiba hibázását” jelenti. Gyakorlatilag arról is lehet szó, hogy a „vét” mellett feltüntetjük a cselekvés végeredményét. (Mit vétetettél? Gyaláztad a magyar a népet.) Vigyázzunk arra, hogy nem mindegy, hogy „vétünk” nyelvünk ellen vagy „elvétünk” egy szabályt. Nem szerencsés a két szót összecserélni. Továbbá a „hibát vét” kifejezés véletlenül elkövetett hibára is utalhat, és akkor nem biztos, hogy ez terjengősség. Kérdés, hogy mit szeretnénk hangsúlyozni.
Összefoglalva az a véleményem, hogy ez egy érdekes, nem megoldott kérdés nyelvünkben, és nem biztos, hogy egyértelműen állást lehet foglalni. Tisztelettel: Kötél Sándor Zsolt
Állítólag a nevetségesség öl. Hogy lehet, hogy ez még életben van?
@ d.shannon: http://alag3.mfa.kfki.hu/dcsabas/kotnyelv/szofejt/sz_001.htm
Egyébként élnék a gyanúperrel, hogy nem birták kiolvasni és meg kellett tőle kérdezni, mit írt oda. (Vagy fél év kellett a megfejtéséhez)
Kamillka, korábbi kérdésedre válaszolva:
országunk azért tart ott, ahol, mert a fejétől bűzlik.
habakukk! Természetesen mindenki hibázhat, de ez az embere az, akinek el kellene olvasni és meg kellene érteni a törvényeket, mielőtt aláírja, és még sok mindenben kell felelősséggel dönteni. Hogy várható el egy ilyen szinten lévő embertől ez a feladat. Semmi gond nem lenne, ha nem államfő lenne!
Züzannyám!!! BALRA dől az írása... :P
Tisztelettel. A Dörögg Zulltán.
nemliberális
ha itt valaki ugat,az éppen ön volt. nem szégyelli magát-minimum elvárható,hogy országunk első embere helyesen írjon magyarul! Ehhez nem kell pártosnak lenni,hogy ezt elvárható legyen. Egyszerűen-szégyen! Érti?
Nem államfő, habakuk barátom, hanem álamfő!
kamilka, hogy b. meg! Miről beszélsz te itt össze-vissza? Nem egy elsős gyerekről beszélünk aki most tanul írni! Nem tűnt még fel, hogy az ország első emberéről van szó? Azért már valaki szólhatna neki, ha nem tud írni akkor inkább beszéljen,ha még tud magyarul.
Tűnés, nemliberális!
Hát ez ciki! Mondhatnám,hogy "halymeresztő " .
Ha írni nem is, aláírni azért tud, cs€ssz€ meg!
Tűnés libsik!!!
A liberális hivatalos megfigyelők most örömünnepet ülnek,hogy végre bele lehet ismét kötni az Államelnökünkbe.Ha nem tetszik ,hogy tévedett,akár mint minden embernek néki is lehet gyenge pontja , el lehet húzni a jó fenébe.fenébe,csahosok.
Ha már itt tartunk, az "elsö" és az"államfö" hosszú Ő! A "köszőnettel" pedig csupa rövid Ö!
Szerencsétlen!!! Vajon milyen jegye lehetett nyelvtanból? Igaz a kardforgatásnál nem kérdezték milyen hülye vagy fiam? Nem csak az állam és állomás hibádzik hanem a köszönettel is mert azt 2 t-vel írják palika!Ekkora szégyent!!Ha a pofájukon bőr volna,úgy elbújnának,hogy senki meg ne találja őket!!!
A helyzet az sajnos, hogy van ott több hiba is. A köszönettel szónál a második ö is rövid kell, hogy legyen úgy helyes. Vannak még alaki hibák is, de azt már el se várom tőle, hogy tudja.
Egyébként senki sem érti a logikát.Pofon egyszerű:azok a bélyeget és azon az érmék,papírpénzek érnek a legtöbbet,amelyeken valami nyodai hiba, vagy elírás van.A Mi esetümkben is erről van szó.SP már eleve arra számít, hogy kézirása az utódjainak rengeteget hoz a konyhára.Persze az is lehet, hogy az l betüt indigóval irta, azért látszik egy betünek.Rétegvizsgálat alá kéne venni az irományt.De azért ez csúcs: már be is van keretezve.
Kedves(?) "bági" !
Read the Bible! ~ De anyanyelvünkön is nagy B-vel...
Aztán: ... a nyelvtankönyvet...
Tudja: DECIPIMUR SPECIE RECTI.
:)
A cikk szerzője, rögtön a kopfban, ordító grammatikai, egyszersmind stílushibát követett el! Aki "hibát vétett", az nem hibázott, ugyebár! Illenék tudnia! "Mielőtt védjük a nyelvet, nem árt, ha előbb elsajátítjuk!" (Tabi László)
Egy ijen,bocsika, ilyen elnöknek minek tudni, hejesen, bocsika helyesen írni ! Majd a stáb, ja annak sem megy ! Hát akkor mit kell tudnia ! Motornak lenni ! Lafatyolni, nyalni ! Csak az a baj, hogy szegény Magyarországot húzza még jobban. Ilyenkor mondják azt, hogy a szegény embert még az ág is húzza !
Na majd a vekker viki megtanítja !
Spanyolul állítólag tud a k.elnök úr, hiszen nemrég a spanyol királlyal így beszélgetett. Beszéljen/írjon hozzánk is spanyolul és majd a magyar nyelvet kiválóan használó tolmácsok, fordítók hada segít a megértésben. Így elkerülhetők ezek a kínos esetek. Kerül amibe kerül!
Kicsit kevesebbet kellene a bibliát bújni, helyette nyelvtankönyvet ajánlanám.
Mit báncsátok a a a a plait! Huja kocsogok asziszitek nekem könyú vót megtanuni matyarul? keserves mukával, de si- si- sikeült.
Akinek nemteccik, jojjon ide - úgy elverlek, de úgy, hogy aztat nem is tutod!
Ha én megtanutam hejesen ini, másnak is mehet!
Az egész bagázs IQ-ját minősíti.
Embert a gatyájáról ismerd meg!
Ő is csak egy bábu a zorbán családi albumában.
A köztársasági elnök írása valóban meglehetősen "egyéni". (Mondhatni: randa.) Ám csak használatba kell helyezni egy jó fotónéző-szerkesztő programot... S bizony "megtisztelném" Schmitt Pál helyében e cikk bátor(?) szerzőjét!!!
Uraim, ilyenre csak egy "slambuc" vetemedik!
A magyar nyelv élvezet,elvezet a bőséges,mélységes változatos titkokig,hogy milyen jó írni,olvasni,még akkor is ha nem fejezünk ki vele semmit. Mindenkinek az aurája engedje be azokat az információkat,amire képes a befogadóképessége,s szabadon legyen ez a demokráciának járó ékessége. Gondoskodó,okoskodó emberségből kész!Bölcsész bölcsője a bölcs gondolatoknak kiépített tudás,tanulás,és a többség fölé kerekedésének szeretője,őrzője.Korosodó idő korossá teszi azt az embert kinek bölcsessége nem fogja károssá tenni haldokló földünket? Minden tiszteletem a tanultaké,azoké az embereké,akiknél minden oké?Zsoké is lovakon valahol lovagol valagon,s nem tenné azt elavult öszödi szavakon. Aki a fentieket nem érti mert zavarja a süket füleket,akkor ahhoz én ragaszkodom,hogy ne is olvasson engem,engemet.Igen,sok mindenhez nyitott ésszel kéne rendelkezni homályos embernek,s elsőnek magában keresse másban látott hibáit.Itt elég kedvesek az emberek,persze vannak tisztelt kivételek. Pillanatnyilag ha egy adott pillanatban a búbánatban örömérzés adódik,akkor feleslegessé,idegessé válik az a személy,ki a jóért aggódik.Javulásnak hitt javult helyzeted,elavulóban valóban elavult?Jegyzeted,jegyzeteid mit érnek,ha fejből ésszel nem kísérnek a dolgok megvalósításáig. Rondán kunkorodván tudás maradvány mint nagy állvány tornyosul rosszul az észnek forgatagában.Kevés maradék ésszel nem fog a csatában ész-szerűen,nagy-szerűen az sikereket könyvelni,könnyen verni,ráverni ellenfelére győzelmet,ha sok ésszel bátorsága nem küzdi le a félelmet.-Ölétek rosszat magatokból,és igazatokból betörétek köztudatnak tudatos fontos sikerébe,cserében fölétek hajolá idejében a szerencse,mi vágtatva lovagolá a többi lovak alá?Alá,alá,alászolgálja:Ember egyben Istent szolgálja?
Midenki maga döntse el, hogy sírjon vagy nevessen azért, hogy ilyen nívójú elnökünk van. Én csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy különleges alkalmazkodási képességre volt szüksége ahhoz, hogy ilyen műveltségi színvonallal az "átkosban" a Népstadion igazgatója, a MOB elnöke, nagykövet lehessen, majd (nagy fordulattal) FIDESZ alelnök és most (mindnyájunk szégyenére) az, ami most. Ez utóbbiért a felelősséget Orbán Viktor viseli!
Az unokám 2 évesen úgy mondja, hogy álmolás, ami állomást jelent. Van jövője a gyereknek!
Íme a Nemzet Tolla!
..edves kamilka! Te figyusz, mi a baj?! csak azt csinálom, amit a fidesz éra megkíván. Igen mondjuk nekik is (előző érában a mostani érának) figyelniük kellett volna, hogy mit lopkodnak balról meg középről, de akkor a jobb kéz az hallgatott. És azért törődöm vele és nem magammal, mert elkezdtek velem törődni DE nagyon szarul azért vazzeg. Azért mert ti amnéziás vakok elhisztek minden szart, ami a hazug debil szájukon kiaraszol.
Valóban nem ez a legfontosabb hír, de az ál(l)amelnökünkről van szó! Állítólag ő 6 vagy 7 nyelven beszél. Én csak 2 nyelvből szereztem nyelvvizsgát. De nem tudom elképzelni, hogy akinek ilyen nyelvérzéke, helyesírási érzéke van az meg tud tanulni egy idegen nyelvet. Hallotta már valaki idegen nyelven beszélni? Én mindig csak tolmáccsal láttam. Vagy hogy vizsgázott ő az egyetemen? Én is a régi rendszrben szereztem diplomát, és nem tudtam volna elvégezni az egyetemet ilyen tudással. Ez tényleg szörnyű!
Kedves szitnyainé, hosszú í nincs a billentyűzetén?
-tisztelt "Alomfo"-a lorinzce elvtars forog a sirjaban,de azert "csokutassa"...!!
Ő nem egy "álamfő",hanem "álomfő",meg írhatta volna így is:"láttogatásom"(mert múlt idő),meg "ellsőnek" is írhatta volna...
Ez rohadt kínos. Én elvárom országunk vezetőitől, hogy bizonyos alapfokú tudással rendelkezzenek.
Az esetet még kínosabbá teszi az a tény, hogy Schmitt Pál a magyar nyelv megőrzését tekintette elnöki programjának egyik legfontosabb alapelemének.
Kedves Kamilka! Nem hiszem, hogy országunk jelenlegi állapota, vagy az ide vezető út miatt ne lenne jogom kritizálni (kiröhögni) a köztársasági elnököt.
kamilka: Azért tart itt ez a zország, mert nem azok a zemberek vannak pozícióban, akik tudnak, hanem akik nyalnak. Ráadásul a te hozzászólásaidból is az derül ki, hogy az igényességre sajnos nemcsak hogy igény nincs hazánkban, de még a jelentőségét sem ismerik fel sokan. Sajnos.
http://hirszerzo.hu/belfold/20101118_schmitt_levele_helyesiras esse "semi"
Tényleg nem a legfontosabb hír!
A "kis színes"-rovatban lenne a helye, ha nem a Magyar Köztársaság Elnökéről lenne szó, és nem Magyarországon.
Sajnos, Schmitt úr zsarolható ember, elég csak bármelyik sk. írt önéletrajzát elővenni, és bekarikázni a nyelvtani hibákat.
A tartalmi zavarokra, elhallgatásokra már nem is kell rákérdezni
-Ugye hogy igazam van - oszt jónapot!
kamilka! üsse kű, amit írtál nem értem. De tán ha álamfő leszek, akor majd én is értelek :-))))
A hiba az valóban hiba, de ha egy újságnak ez egy fontos hír, az meg egyenesen csőd.
Hát ez tényleg nagy szégyen, tanulja már végre meg a magyar helyesírást !
fell a fellyel emberek! aki így tudik írni, az hogy tudik óvasnyi? :-))))
Megjegyzem ilyen hejjesírással nem lehet átmenni egy magyar nyelv és irodalom érettségin. Ilyen miatt ma is buktatnak gyerekeket az iskolában.
Tehát vagy nincs érettségije az elnök úrnak, vagy ha van akkor nyilván csalással szerezte, szóval el kéne tőle venni és beperelni csalásért.
Egyébként van hivatalos minimum-elvárás iskolai végzettség tekintetében az államfői pozícióra?
szitnyainének üzenem,hogy még olvasni sem tud helyesen,hiszen a kamilkát kamikának titulálja.
AZ ÖSSZES CSÁMCSOGÓ HOZZÁSZÓLÓNAK ÜZENEM: HA ILYEN SOK OKOS ÉS MŰVELT EMBER ÉL M.O-ON,AKKOR MIÉRT ÁLL OTT AZ ORSZÁG,AHOL VAN???
MEGMONDOM MIÉRT: MERT MINDENKI A MÁSIK EMBERREL,ANNAK HIBÁIVAL VAN ELFOGLALVA,AHELYETT,HOGY A SAJÁT DOLGAIVAL TÖRŐDNE
három baki az: köszőnettel :)
grafológus vajh mit hozna ki az erősen balra dőlt írásképből, szöges betűkből, melyek nincsenek egymással összekötve folyóírásban, kivéve a nevét?
hétfői mokka? feltéve, hogy túléljük a mai szuperholdat, és lesz hétfőn mokka...:D
Az általánosban már buktatnak ilyenért.
Háááát csak most esett le nékem is, a funkcionálisan analfabéta agyammal még álomcsászár is lehetek :-))))
Keddves KAMMILKKA, ha nemm haragsszol a megszóllításért. Enggem mekbuktattak hejesírásból de nem tudomm miért. E-setleg te mektudnádd mondanni talán?!
Kammillkka szerintem te sem-nem is vagy magyar, szerintem én sem-nem.
Japán a mosoly országa, Magyarország ettől is közröhej....
Kedves Kamilka! Ez a téma - mármint a nyelvtan - nem csak a hírszerző, de az Álamfőnk szerint is marha fontos kérdés. így azért kellemetlen a javából..
És mivel nálunk ma épp nem reng a föld és sugárzik az atom, Kadhafi sem bombázza egyelőre Bp.-et, a tőzsdék zárva és a parlament sem ülésezik, így erre a csendes szombatra ez maradt nekünk.
Mít csodállkosztok? Uj rendszer, uly hejesirás!
:-))))
Ezt nézd meg!
Nade Józsipapa :-) nem illik ám egy álomfővel így visnyekenni! :-)
Meg kellene kérni Hoffmann Rózsát, adjon helyesírási különórákat az "álamfőnek"
A nevét le tudja írni helyesen ez a jóember vajon? Az az sch, meg a 2 "t"... lehettek ott is gondok eleinte.
Nem mellesleg gyanús a második "ö" is a köszönettel szóban, hogy nem hosszúval írta e.
kamilka !
...s(tojás)nyalásból ötös
kamilka- aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.Ez nem csámcsogás, hanem ez borzasztó ! Ez a figura képvisel minket külföldön ? Természetes dolog, hogy az ember nem ír mindig helyesen.De vannak bizonyos elvárások: nem fujom az orrom az abroszba, a függönyt nem használom WC papirnak.Helyesen irok le valamit, ha nem tudom, más szavakat használok.
Ezeket úgy hívják: magas labda.De már negyedszer, ötödször ? Ez már hülyeség.
Álomtitkár, álomfő, álom min.elnök, álom ország. Hát ez van kéhem széken :=)
Ejnye kamilka, ki mondta, hogy ez a legfontosabb hír? Nem fontos ez, csak az "álamfőre" nézve felettébb kellemetlen. Látom, feszengsz is rendesen...
kamika:
egy köztársasági elnök ilyet nem engedhet meg magának. más kérdés, hogy az ország megengedhet-e ilyen elnököt.
kérlek ne is válaszolj, várd ki mit adnak majd ki a pártközpontban. lehet szombat miatt lassabbak.
Ez aztán a legfontosabb hir.
Kit érdekel Japán,kit érdekel Libia, kit érdekel,hogy Magyarországot lábra kell állitani MORÁLISAN és gazdaságilag
Jól el lehet rajta csámcsogni,hogy kimaradt 2 "l"
betű.
A hirszerző újságirói hála Istennek tökéletesek
UNDORITÓ
ÚRR ÍRR!
Aki nem tud hejessen írni, az annyit is ér.
http://www.youtube.com/watch?v=jjxbjysXUV0
vicc pali
Nem is az eszéért, hanem a nyelvéért lett az, ami. Az meg még most is csap nagyokat.
Analfabétának lenni legitim, csak nem kell államfőnek jelentkezni.
(Az más kérdés, hogy hibát az ember "ejt", nem pedig "vét", ui ha elvéti az ember a hibát, akkor jól csinálja...
Ha már egyszer...
:D
Ő csak spórol a betűkkel