"Olyan is van, hogy fajgyűlölet, ezt ki kell mondani, kész" (+galéria)
Forró, izzasztó nyári napok, két borsodi falu, szegénység, munkanélküliség, fülledt várakozás, hogy egyszer majd valami történni fog. Cigányok és magyarok, Ároktőn egymás felé nyitottan, Szomolyán egymástól teljesen elzárkózva. Ebbe a két teljesen eltérő világba robbant be az Új Néző közösségi színház csapata, hogy szembesítsenek, és fórumot biztosítsanak az ott élő emberek problémáinak megbeszélésére.
"Itt nincsenek rossz emberek, cigányba se, magyarba se." (egy ároktői roma asszony véleménye)
Ároktő egy 1200 fős elzárt falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a lakosság közel fele cigány származású, a munkaképes lakosok 75 százaléka munkanélküli. Munkalehetőséget helyben szinte kizárólag az önkormányzat és az iskola tud biztosítani.
"Olyan is van, hogy fajgyűlölet, ezt ki kell mondani, kész." (Egy szomolyai roma fiatalember véleménye)
Szomolya szintén BAZ-megyében van, 1800-an lakják, 15 százalékuk vallja magát cigánynak. Gazdaságilag valamivel jobb helyzetben van, mint Ároktő, de mára már inkább agglomerációként működik, nem önálló faluként. Egy megye, két teljesen különböző település, más-más problémákkal, romák és magyarok gyökeresen eltérő együttélésével.
"Imádok itt élni"
Ároktőn a roma és a magyar lakosság feladatnak tekinti a harmonikus együttélést, s ezt szinte idillikusan kivitelezik, köztük a határvonal nagyon rugalmas. Sok a vegyes házasság, nem akarják letagadni az esetleges különbségeket, hanem nyíltan kimondják: "meg kell tanulnunk együtt élni". "Én is magyar vagyok, ő roma, elvagyunk" - mondja párjára mutatva egy ároktői férfi.
Egy falubéli fiatal lány tiszta cigány osztályba járt egyedüli magyarként, de ő is azt vallja, együtt kell működni. "Imádok itt élni, itt van a családom, nekem ez tökéletes." Horváth Kata, a két falut feltérképező, társadalomkutatókból álló anBlokk csoport antropológusa azt mondja, Ároktő esetében egy olyan szerencsés helyzet alakult ki, hogy a zártságából adódóan van egy belső, nyilvános élete, működik mint falu, ahol van tér arra, hogy együtt beszéljenek a problémáikról, és egyeztessenek.
"Szomolyán az a legjobb, hogy van sok barátom, testvéreim, csajok" (egy szomolyai fiú véleménye)
Szomolyán ezzel szemben a család áll a középpontban - sokkal erősebb megtartó erőként működik, mint maga a falu. Emellett az erősen és tradicionálisan hierarchizált környezetben a cigányok és a magyarok szinte soha nem találkoznak. Bár egy cigánytelepet nemrég felszámoltak Szomolyán, most is van belőle kettő, így a romák erősen szeparálódnak.
Itt nincs közös tér, ahol megbeszélhetnék a problémáikat, s mivel a társadalomkutatók megfigyelése szerint erősen etnicizált közegben élnek, szinte minden konfliktus cigány-magyar kérdésként csapódik le. Horváth Kata azt mondja, ehhez az is hozzájárul, hogy a politika sem ad erre más nyelvet a kezükbe. A választások előtti két évben nagyon sok közéleti témát cigánykérdésként interpretáltak, az antropológus szerint pedig ez az országos diskurzus nagyon veszélyes lehet egy-egy falu életére nézve.
Belép a képbe a színház
Míg Ároktőn az a központi kérdés, hogy miképp lehet sajátként megélni egy "cigányfalunak" stigmatizált települési létet, addig Szomolyán fontosabb, hogy az élesen kettészakadt cigány és magyar lakosság közös térben is mozogjon, s el lehessen kezdeni a konfliktusokat együtt feloldani.
Ebben segített az Új Néző közösségi színházi program, amely egy 10 hónapos előkészítő munka után 2010 augusztusában valósult meg. A projekthez olyan magyar falvakat kerestek, ahol a cigány-magyar különbségtétel magától értetődő, az ennek nyomán kialakuló pozíciók, határvonalak és feszültségek pedig meghatározzák a helyi közösségek dinamikáját.
Ez az első olyan kísérlet Magyarországon, amely a színház eszközeit használva hozott létre nyilvános teret lokális társadalmi konfliktusok, kiemelten a "cigány-magyar" különbségtétel feldolgozására. A színházi program 2-2 hétig tartott az egyes falvakban, középpontjában pedig a közönség részvételén alapuló színházi akciók álltak, amelyek témáit mindig a helyi viszonyok adták.
A projekt résztvevői úgy akarták megjeleníteni a cigány-magyar relációt, hogy ne erősítsék meg azokat a pejoratív, sztereotip és gyakran veszélyes jelentéseket, amelyek csak a konfrontációnak adnak teret, és a fenyegetettséget erősítik.
"Jó a színház, csak felzaklat"
"Jó a színház, csak felzaklat. Életteli történetek jönnek elő, kegyetlenül idegesít" - meséli az ároktői programról készült dokumentumfilmben egy asszony. Az Új Néző programot ugyanis nem a romák és nem romák közötti konfliktuskezelő, feszültségoldó projektnek szánták, nem akartak direkt mediátori szerepet betölteni, hanem közös fórumot szerettek volna biztosítani a lakosságot közvetlenül érintő problémák kezelésére, az érintettek intenzív bevonásával.
| Így látták a résztvevők I. |
| "Nagyon jók voltak az előadások, fontos üzenetet hordoztak magukban. Megmozgatta a falu minden rétegét, korosztályát. Együttműködtünk, kikapcsolódtunk." |
"Azt adták elő, amit mindennap megélnek a faluban az emberek. Ha van olyan, amit már én is átéltem, akkor erősen odafigyelek, és olyankor én is meghatódok" - meséli egy másik ároktői résztvevő. Romankovics Edit, a KÁVA Kulturális műhely színésze és drámatanára azt mondja, pont a húsbavágó, szorongató kérdések által lesz jó és hiteles a színház, a projekt során ugyanakkor arra is figyeltek, hogy ne legyenek annyira provokatívak, hogy feldolgozhatatlan érzelmeket hagyjanak maguk után.
Mivel a KÁVA alapvetően gyerekeknek tart színházi nevelési foglalkozásokat, a felnőttek bevonása új kihívást jelentett a csapatnak, ezért kétségekkel és félelmekkel utaztak Borsodba. A falubeliek azonban bizalmukba fogadták őket, nyitottságuk pedig eloszlatta ezeket a sztereotípiákon alapuló félelmeket - mondja a drámatanár.
"Télleg, itt még strand sincs"
A programsorozat alatt nem csak a kezdeti bizonytalanságot sikerült leküzdeniük a projekt résztvevőinek, de tanultak is a falubeliektől. Irénke, aki bolti eladóként dolgozik, minden este ott volt a színházban. "Miközben a színházi helyzetben az általam játszott feleséget instruálta arról, mit tegyen, hogy a férje ne veszítse el az önbecsülését, éreztem, hogy van mit tanulnunk egymástól" - meséli Romankovics.
A férfiúi önbecsülés kérdése egyébként Ároktőn kifejezetten érzékeny téma, ott ugyanis háttérbe szorulnak a férfiak. A polgármester és az iskolaigazgató is nő, és talán az sem véletlen, hogy a színházi akciók résztvevőinek többsége is nőnemű volt. Horváth Kata azt mondja, ehhez az is hozzájárult, hogy a rendszerváltás után, mikor megszűnt a téesz, és a falu gazdasága hanyatlásnak indult, a férfiak kevésbé tudták feltalálni magukat az új helyzetben. A munkahelyek megszűnésével és a férfiak szerepvesztésével pedig a szellemi pezsgés is kezdett kiveszni a faluból.
| Így látták a résztvevők II. |
| "Egész egyszerűen azt tudom mondani, hogy nagyon jó volt! A két szó semmit nem mond, mert ami a 7 nap alatt történt, leírhatatlan! Közösségépítő volt egyértelműen, a falu lakóinak egy közös eseménye volt, ami örök központi témává válik, hogy ilyen is volt Ároktőn!" |
"Nincs pénz, nincs tehetség, de éhes a falu a szórakozásra" - mondja egy másik ároktői asszony. Ezzel az egyik helyi kamaszfiú is egyetért, folyamatosan magyaráz, miközben végigvezeti a stábot a falun: "Ároktő nagyon nyugodt, nincs benne semmi, nem fiataloknak való […] télleg, itt még strand sincs, semmi". Egy huszonéves lány viszont azt mondja, csak rajtunk múlik, találunk-e szórakozási lehetőséget.
A gazdasági és kulturális hanyatlásnak mindezzel együtt pozitív hozadéka is volt a faluban: hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy a lakosság körében etnikai hovatartozástól függetlenül kialakuljon egyfajta sorsközösség, amelyben a szegénység is összekovácsoló erő. Ároktőn emellett a régi idők gazdagsága és virágzása iránti nosztalgia is összetartja az embereket.
"Olyan is van, hogy fajgyűlölet"
Nem így Szomolyán, ahonnan az elmúlt húsz évben vagy elköltöztek az emberek, vagy a környező településeken dolgoznak, haza pedig már csak aludni járnak. Az anBlokk Egyesület tagjai úgy látják, itt inkább a családi élet színterein folyik az élet, ami viszont nyilvános, az hamar beleszalad a "cigányozásba"; a merev határvonalak cigányok és magyarok között nagyon nehezen oldhatók fel. Ennek egyik módja lehetne a vegyes párkapcsolatok általi közeledés, de Szomolyán ez sem egyszerű.
"Kerülöm itt a fiúkat, mert pletykásak a faluban, meg sok a rokon. Ha az ember nincs sokat kint a faluban, akkor jó" - meséli egy fiatal szomolyai roma lány, aki inkább az interneten ismerkedik. Ha pedig valaki el is jár szórakozni, könnyen falakba ütközhet, az egyik falubeli fiatal srác legalábbis így tapasztalta: "Olyan is van, hogy fajgyűlölet. Ezt ki kell mondani, kész". Azt mondja, régen le tudtak ülni egymással magyarok és cigányok, most viszont olyan is előfordul, hogy azért nem engedik be őket egy kocsmába, mert romák.
Ezért is volt Szomolyán nagyobb kihívás a színházi projekt, hiszen itt a hétköznapokban nem keverednek a cigányok és a magyarok. A hierarchiaharc részeként a helyi iskolából is elvitték szinte az összes magyar gyereket más településekre. Ezt viszont utólag többen úgy interpretálják a faluban, hogy a romák "elvették tőlük az iskolát".
Sérülés, megaláztatás
Szomolyán inkább a roma közösség vett részt a játékban, ám a szervezők valamilyen szinten mégis elérték, hogy magyarok és romák együtt gondolkodjanak a faluban jelenlévő problémákról.
| Így látták a résztvevők III. |
| "Ez az elmúlt közel 2 hét rendkívüli módon boldogította a falu lakóit, hiszen tudták, hogy van a napnak értelme, ahol egy kicsit kikapcsolódhatnak. Tehát egyrészt közösségkovácsoló, másrészt nagyon jó kulturális programsorozat volt. Nagyon szeretem a színházat, ha lehetőségem van, akkor szívesen ellátogatok néhány előadásra. S most legnagyobb örömömre 'helyembe' jött a SZÍNHÁZAK netovábbja, egyszerűen fergeteges volt, mert nem csak előadtak, hanem lehetőséget adtak számunkra is, hogy véleményünket kifejezzük, tehát interaktív volt." |
Érzékeny jelenség például, hogy az emberek sokszor elmennek egymás mellett köszönés nélkül az utcán, ezzel sérülést okozva, megalázva és megszégyenítve a másikat. A színház eszközei viszont alkalmasak arra, hogy tükröt tartva lelassítsanak, felnagyítsanak és kielemezzenek ilyen mindennapos szituációkat.
Egy másik jellegzetes probléma Szomolyán a nagyfokú bizalmatlanság és a pletykálkodás, melyen sokat ront a romák és nem romák között húzódó éles határvonal, a közös élmények hiánya. Horváth Kata beszámolója szerint épp emiatt volt olyan magyar résztvevő, aki először megrémült a programon összegyűlt sok cigánytól; a játék végül mégis működött.
A "cigányozó", "magyarozó" körök elkerülése
A programmal többek között azt szerették volna bebizonyítani, hogy ezek a faluközösségek képesek létrehozni egy kulturális párbeszédet, egy közös élményt. Ároktőn ebben kulcsszerepe volt a polgármesternek is, aki mindennap a hangosbemondóban hirdette ki a programot, és a közös játékban is intenzíven részt vett. Érdekes, hogy ezzel szemben - talán pont az általános bizalmatlanságnak köszönhetően - a szomolyai faluvezető egyszer sem jelent meg a színházi esteken.
A projekt célja az volt, hogy a néző ötletelni kezdjen a viszonyok megváltoztatásáról, egyes szituációk kimozdításáról. Az emberi csapdahelyzetek és a hozzájuk bőrszíntől függetlenül tartozó tapasztalatok (kiszolgáltatottság, bizalmatlanság, megfosztottság élmény) színházi megjelenítése pedig elkerülte azt a csapdát, hogy a külsődleges, stílus- és életmódbeli különbségeken elakadjon a saját nehézségekről folyó gondolkodás. Az így felbukkanó hétköznapi jelenetek pedig segítik az emberi élethelyzetek jelentéseinek megfogalmazását, anélkül, hogy belefutnának a szokásos "cigányozó", "magyarozó" körökbe.
A programban részt vettek a KÁVA Kulturális Műhely, a Krétakör, a Retextil Alapítvány és az anBlokk Kultúra- és Társadalomtudományi Egyesület. Az elkészült dokumentumfilmeket és további felvételeket itt tekinthetik meg!
