hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

MSZP: luxusutakra nem sajnálja a pénzt a Fidesz

887

Az MSZP szerint bár tavaly tavasszal a Fidesz kisebb és olcsóbb államot ígért, az elmúlt nyolc hónapban "nagyobb és drágább luxusutazásokra fizette be kormányának hivatalnokait, mint bármely kabinet az elmúlt több mint húsz esztendőben".

Szabó Imre szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előbb egy 9 fős delegációt utaztatott Kínába 10 millió forintért, majd tizenhét hivatalnokot küldött Cancún tengerpartjára, 18 millió forintos költségkeretben.

"Miközben pedig ezekre a luxusutakra nem sajnálja a pénzt és az energiát a környezetvédelemért is felelős fejlesztési tárca, addig panelfelújításra - választási ígéretével ellentétben - a korábbi évek forrásainak csak a töredékét fordítja. Önálló környezetvédelmi tárca híján pedig a szén-dioxid-kvóta értékesítésében továbbra is tehetetlenkedik, csakúgy, mint az átfogó klíma- és energiapolitika, vagy épp az ár- és belvízvédelem ügyében" - állította az MTI-hez eljutatott közleményében a szocialista politikus.

hirdetés

Szabó szerint az írásbeli kérdésfeltevést követően a parlamentben azt fogja firtatni Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternél, hogy miért szerveznek luxusutazásokat a klímapolitikával foglalkozó munkatársai, miért került az emberek számára elérhető árnak a sokszorosába a kormány delegációjának az utazása. Kíváncsi arra is, hogy melyik szállodában szállt meg a küldöttség.

hirdetés

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X