Lecsapnak a terézvárosi szocialistákra
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal élt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester és tizenkét további MSZP-s és SZDSZ-es képviselő ügyében.
Közülük szinte mindenki a vádlottak padjára kerülhet egy Andrássy út 47. szám alatt található palota eladása miatt, írta a szombati Magyar Nemzet. A kár120 millió forint, a rendőrség szerint megalapozott a különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés gyanúja.
A napilap információi szerint hétfőn kezdik meg az iratismertetést a nyomozók. Az érintett szocialista polgármester és társai döntő többsége az előző ciklusban is helyi képviselő volt, a gyanúsítottak közül pedig két MSZP-s, Hatvani Csaba és Tóth György jelenleg is képviselő Terézvárosban.
A nyomozás kiterjed az Andrássy úti ingatlanok, valamint a Liszt Ferenc téri, Bajcsy-Zsilinszky úti és Izabella úti ingatlanok, továbbá az önkormányzat tulajdonában álló, 65 tetőtéri ingatlan elidegenítésének és a Hunyadi téri beruházásoknak a vizsgálatára.
Hozzászólások (4)
Háttal nem kezdünk mondatot, de mindennek van határa. Hát nem lehetne találni valami -100-as IQ feletti bér-kommentezőt?
Egy percbe tellene, egy új e-mail cím/név kitalálása, a c/s, c/p használatáért nem kellene az adófizetők pénzét még itt is nyilvánvaló butaságokra/trágárságokra szórni!
Ne nézzenek minden magyar embert hülyének!!
A népellenes büntetteket hosszú demokratikus bírósági eljárásokban derítik fel, de felderítík! Ott (Hágában) nem mentség, hogy nem szándékosan, csak butaságból károsították meg a népet (K.L, Sz.P, O.V. stb.) .
Esetleg az tetszett, amikor a debreceni törpe okozott az ostoba kijelentésével többszázmilliós kárt? Vagy beavatott és a forint ellen spekuláltál?
A gond az, hogy a másik oldali tolvajok nem ülnek melléjük, gondolok itt pl. a dunakamyar ex polgármesterére! Vagy az rendbenlevő?
Csak így tovább. Mehet az összes csaló, adófizetők pénzét elherdáló MSZPs a rács mögé. Felkészülnek a filozófusok :DDD