Oligarchák írják a kottát: kampányfinanszírozás Magyarországon (1.)
Oligarchák kiszolgáltatottjaivá váltak a pártok az elmúlt húsz évben, magánzsebekből megy a pénz a hivatalos keretet sokszorosan meghaladó kampánybüdzsékbe - derül ki a kampányfinanszírozás hátterét feltárni igyekvő kétrészes cikksorozatunk első részéből. Kedden a kampány és a korrupció kapcsolatát mutatjuk be.
Ajtót mutatott a hozzá menesztett pártdelegációnak a Fidesz egyik fő támogatója 1998 őszén, az önkormányzati választások idején, mert úgy ítélte meg, előre lefutott a meccs, Demszky Gábort nem lehet megszorongatni, akkor meg minek a korteskedésre költeni - egy több főpolgármesteri kampányt belülről végigélt forrásunk szerint ez példázza a legjobban a hazai párt- és kampányfinanszírozás 90-es évek végére kialakult, és máig érvényes állapotát. "Nem pártvagyonok vannak, hanem állami megrendelésekkel óriásira hizlalt magánvagyonok, és ezek tulajdonosai osztanak vissza a pártoknak. Ez egy kölcsönös függés: a párt kiszolgáltatott az üzletember pénzének, az általa tulajdonolt cégek 'szívességeinek', de az illető maga is függ attól, hogy a politika nem ejti-e, ami természetesen az állami pénzcsapok elzáródásában, esetleg valamilyen kellemtelen hatósági vizsgálat formájában jelentkezne" - mondta forrásunk.
Hogy húsz év alatt milyen oligarchisztikus rendszer alakult ki Magyarországon, azt legutóbb a Figyelő cikke tette nyilvánvalóvá a nagyközönség számára is. A hetilap Simicska Lajos és Csányi Sándor üzleti érdekeltségeit bemutatva jut arra a következtetésre, hogy Magyarország jelenleg valószínűleg két legbefolyásosabb nem-politikus közéleti szereplője milyen céghálón keresztül kapcsolódik a Fideszhez, milyen szerepet játszottak felemelkedésükben az állami megrendelések, és milyen fideszes kötődésű kádereknek nyújtottak adott esetben "menedéket" cégbirodalmaikban.
A Hírszerző a Transparency International kezdeményezésére több más hazai sajtótermékkel közreműködve már 2009 eleje óta igyekszik minél jobban feltérképezni a párt- és kampányfinanszírozás témáját. Alábbi cikkünk információforrásai nagyrészt olyan politikusok, és a korábbi választásokban részt vett háttéremberek, akik tavasz óta már nem politizálnak aktívan. A téma érzékenységét jelzi ugyanakkor, hogy a megkérdezettek többsége még így sem állt kötélnek, a többiek is csak szigorúan inkognitóban voltak hajlandóak beszélni tapasztalataikról.
A "futottak még" sem megy csalás nélkül
Kezdjük az alapokkal: mennyit kell ma reálisan egy egyéni képviselőnek a körzetében a választási kampányra fordítania, és honnan jön össze ez a pénz? Egy Budapesten egyéniben induló MDF-es képviselő például elmondta, hogy ő hatvanezer forintról nyújtott be számlát nyomdaköltség címén pártjának minden hónapban, 2002 és 2006 között. Az adott "baráti" nyomda soha nem végzett semmilyen nyomtatási munkát, ellenben a pénzt "tartalékolták" a honatya számára, aki a választási kampányban egyszerre "hívta le" az időközben felgyűlt bő kétmillió forintot. Mint a ma már nem politizáló képviselő elmondta, neki ez jelentette azt a pénzmagot, amiből a 2006-os egyéni kampánya költségeinek egy részét finanszírozta.
"Akinek van esze, az a megválasztása után egyből elkezd tartalékolni: ha tudja, hogy a következő ciklusban is biztosan el fog indulni, akkor arra; ha pedig már előre tudja, hogy nem, akkor arra, hogy a civil életét elkezdje valahogyan" - fogalmazott, hozzátéve, ez különösen a kis pártok politikusainál van így, akikről pártjuk nem nagyon tud gondoskodni a parlamentből való távozásukat követően egy-egy cégvezetői, vagy önkormányzati tisztséggel. Marad tehát a "tartalékolás", minden lehetséges módon, már csak azért is, mert a képviselői fizetésből - ami az átlagfizetésekhez képest nyilván sok - magából túl sokat azért nem lehet félretenni. (Nem szorosan témánkhoz tartozik, de itt jegyeznénk meg, hogy ha valamikor, hát most igazán nagyüzemi módon folyhat ez a fajta tartalékolás, hiszen a 2014-es létszámcsökkentés miatt már most tudható, hogy sokan kezdték meg utolsó - vagy éppen első és utolsó - ciklusukat.)
Ugyanez a metodika működik a pártoknál is, csak természetesen más nagyságrendben. Egy az MSZP és az SZDSZ több kampányát is belülről végigkövető forrásunk szerint a pártok szintén közvetlenül a parlamenti választásokat követően kezdenek el spórolni a következő megmérettetésre. Itt az egyik legelterjedtebb technika, hogy a párt megrendel mondjuk egy "Köszönjük a bizalmat!" típusú kampányt valamelyik baráti óriásplakát cégtől, és a reális ár másfél-kétszeresét fizetik ki erre. A fennmaradó összeget a cég és a párt ugyanúgy számon tartja, mint bevezető példánk képviselője, a négy év során több hasonló ügylet követi egymást, végül a kampányidőszakban "lehívják" a "tartalékot". Egy helyi kampány esetében ugyanez működik: a polgármesteri hivatal felkér egy ismert előadót, hogy a ciklus közben egy kerületi rendezésű rendezvényen - legyen az például egy idősek napja - lépjen fel. A művészt jelentősen túlfizetik (a reális gázsi háromszorosát is megkaphatja), majd az illető - immár kampányidőszakban - "ingyen" jön el fellépni a polgármester kampányrendezvényén, így ennek költségeivel nem kell elszámolni sehova.
Húsz éve irreális
Mindez természetesen azért van, mert - mint egy MDF-alapító tag fogalmazott - a hivatalosan egy képviselőre fordítható egymillió forint legfeljebb 1990-ben fedezte reálisan a költségeket. Parlamenti karrierüket a 2010-es választásokkal befejező képviselőkkel beszélgetve 2006-ban egy "minimál-kampányt" sem lehetett 2-3 millió forintnál alacsonyabb összegből kihozni, de a már említett MSZP-SZDSZ közeli forrásunk szerint az akkori csúcsot az a képviselő tartotta, aki 60 milliót költött, az októberi helyhatósági választásokon pedig több forrásunk szerint egy nagy párt budapesti polgármesterjelöltje - főleg, ha eddig is hivatalban volt - százmilliónál is többet költhet akár.
Szedjük gyorsan össze, miből is tevődik össze egy "minimál-kampány" - forrásaink egyöntetű véleménye szerint aki egy kicsit is komolyan veszi magát, a most következő tételeket semmiképpen nem spórolhatja meg. Indulónknak már hónapokkal a választások előtt némi aktivitást kell mutatnia potenciális szavazói felé: a nem hivatalos kampány így legtöbbször már előző év novemberében megkezdődik. Ekkor a jelölt egy szórólappal adja tudtára körzete háztartásainak, hogy ő bizony az elmúlt négy évben itt volt, és sokat tett választókerületéért, vagy éppen most kívánja szétrobbantani ifjútörökként a kerületi "megalvadt struktúrákat". Egy színes A4-es szórólapot 2006-ban bruttó 15 forintért készítettek el - ebből legalább 30 ezer darabra van szükség, tehát máris 450 ezer forintnál járunk. A kikézbesítés költségei - attól függően, hogy lakótelepről, vagy családi házas környékről van szó - bruttó 3-5 forint között mozogtak, vegyük a középértéket, 4 x 30 000, vagyis 120 ezer forintot. Összesen tehát 570 ezernél járunk, és akkor még csak egyetlen szórólapról beszéltünk, ráadásul úgy, hogy ezt a módszert több kampányszervező forrásunk teljesen elavultnak, és rossz hatásfokúnak tartja, hiszen a postaládába csak úgy bedobott szórólapok legtöbbször kapásból a kukában landolnak. Ahhoz, hogy arcképünkkel ellátott üzenetünket legalább kézbe vegyék, ma már egyedileg megcímzett, borítékolt DM-levélre van szükség, aminek költsége jóval magasabb.
|
Kampányfinanszírozás: Finnországban sem jobb a helyzet? |
|
Két és fél éve tart Finnország egyik legnagyobb politikai botránya, aminek immár Matti Vanhanen volt kormányfő is "áldozatául" esett. A Centrum Párt politikusa idén júniusban lemondott, miután 2008 májusában frakcióvezetője Timo Kalli, kerek perec megtagadta, hogy kampányának pénzügyeiről nyilatkozzon (a finn szabályok szerint a választások után minden képviselőnek alá kell írnia egy nyilatkozatot, amiben kijelenti, hogy nem fogadott el illegális módon pénzeket), amiből óriási botrány keletkezett. Kalli ezt jogi következmény nélkül tehette meg, az akkori finn szabályozás ugyanis egyszerűen nem írt elő szankciót arra az esetre, ha valaki nem tesz ilyen nyilatkozatot.
Több finn lap is nyomozásba kezdett ugyanakkor Kalli kampánypénzeinek forrásait illetően, mire a politikus inkább az előremenekülést választotta, nyilvánosságra hozta az őt támogató üzletemberek nevét. Kiderült, hogy valamennyien a Kehittyvien maakuntien Suomi (magyarul nagyjából: Finnország Feljődő Régiói, KMS) nevű üzleti csoport tagjai, a csoport több ponton is a Centrum Párthoz köthető, például "véletlenül" a párt főtitkárának irodájában tartotta alakuló ülését. Vanhanen a múlt héten a bíróság előtt is megjelent az üggyel kapcsolatban. Erről, és a finn pártfinanszírozás sajátosságairól is beszélgettünk Maaria Haikaraniennel, a finn Zöld Párt (Vihreat de Gröna) képviselőjével.
A jelek szerint elég laza volt a korábbi szabályozás a pártfinanszírozással kapcsolatban, hogy működött pontosan? Igen, a képviselőknek egy nyilatkozatot kellett tenniük, hogy pontosan mennyit költöttek a kampányban és hogy honnan jött a támogatás. A baj az, hogy ily módon egyáltalán nem követhető, hogy ki is a valós támogató, a legtöbb esetben ugyanis a szponzorok nem közvetlenül, hanem kifejezetten erre a célra létrehozott donorszervezeteken keresztül adják a pénzt. Vagyis a képviselő csak azt vallja be, mely szervezetek támogatták, de ezeknek már semmilyen információt nem kell közölniük arról, hogy hozzájuk honnan jött a pénz. Jelen esetben mi derült ki, kik voltak a támogatók a háttérben? Nagy építőipari cégek. Kiderült, hogy közülük az egyik legnagyobb a többiek nevében is adott pénzt, és tárgyalt parlamenti képviselőkkel és helyi képviselőkkel is, és több esetben megpróbálta befolyásolni például a városfejlesztési terveket. Találtak az újságírók bizonyítékokat erre? Igen, néhány esetben egészen jól feltárták, hogy pontosan mely képviselőknek jutott a pénzből, és hogy hogyan tudták rajtuk keresztül a cégek ezeket a városfejlesztési terveket a saját szájuk íze szerint befolyásolni. Még egy könyv is született ebből, most pedig, mint mondtam, már a bíróság is vizsgálja az ügyet. De hivatalosan nagyon nehéz ezt bizonyítani, hiszen a cégektől sosem közvetlenül a képviselőkhöz ment a pénz, hanem a donorszervezetekhez, akik ezt kampánytámogatásként tudják feltüntetni, ami teljesen legális. Vagyis nem lehet közvetlen információkhoz jutni a pénzek eredetét illetően? Eddig nem lehetett, mert a donorszervezeteknek nem kellett nyilatkozniuk arról, honnan kapták a pénzeket. Legutóbb emlékszem például, hogy volt egy szervezet, Virágozzék Finnország, vagy valami hasonló vicces neve volt, senki nem tudott róla semmit, hogy kik ők, miért jöttek létre, mik a céljaik, csak annyit lehetett tudni, hogy 15 ezer eurót adtak egy pártnak. De most megváltozott a törvény, most már nekik is be kell számolniuk az adományozókról, így azért egy kicsit transzparensebb lesz a folyamat. Előfordult hasonló eset korábban? Ilyen nem, bár egy külügyminiszternek már távoznia kellett azóta, igaz az ő esete elég jellemző. Neki különböző cégek 17 ezer eurót dobtak össze egy fényűző születésnapi partira, de ő ebben nem talált semmi kivetnivalót, és a kormányfő sem szólította fel távozásra. Aztán kiderült, hogy sms-üzeneteket váltott egy sztriptíztáncossal, ebből nagyobb botrány lett, és ezután mondott le. Aztán nem sokkal a távozása után egy nagyon erős lobbiszervezet, a Finn Családi Vállalkozások Szövetsége szóvivője lett. Ez az üzleti életben legbefolyásosabb 200 családot tömöríti, és legalábbis érdekes, hogy egy volt miniszternek egyből egy jól fizetett állást ajánlanak. Finnországban van törvényes határa a kampányköltéseknek? Nincs. Mi, a Zöld Párt szerettük volna, hogy legyen, szerintünk képviselőjelöltenként 50 ezer euró bőven elég lenne. De nem kapott elég támogatást a javaslatunk. A donorszervezetek által adott támogatás limitált, az önkormányzati választásokra 3 ezer, a parlamenti választásokra 6 ezer, míg az európai parlamenti választásokra 10 ezer euró a felső határ. Persze ennek nincs túl nagy jelentősége, a "donorok" száma ugyanis szintén nem korlátozott, és továbbra sem jár semmilyen büntetés annak a képviselőnek, aki nem nyilatkozik a saját költéseiről a választások után. Nagyságrendileg mennyit költenek a finn pártok egy parlamenti választási kampányban? Legutóbb a legnagyobb politikai erő, a Centrum Párt 1 millió eurót, mi, a zöldek nem költöttünk összesen 100 ezer eurónál többet. Pontos számokat nehéz mondani. Példaként elmondhatom, hogy mi, zöldek Helsinkiben 30 ezer eurót fordítottunk a kampányra összesen. Ezek egyáltalán nem nagy számok, Magyarországon ennek a sokszorosát költik. Igen, de mi jóval kevesebben is vagyunk. 30 ezer euróból Helsinkiben már egy egészen látványos kampányt meg lehet szervezni. Jövőre ismét választások lesznek, már folyik a jelöltek kiválasztása nálunk, szerintem egy képviselőnk nagyjából 3 ezer euróból ki fogja tudni hozni a saját kampányát. Létezik a kampányszámla intézménye, vagyis hogy a kampányidőszakban minden pártnak külön számlát kel vezetnie a kampánykiadásairól? Nem, nincs ilyen, így nem is nagyon lehet követni, hogy egy párt mire mennyit költ. A számvevőszék felé be kell ugyan mutatni egy elszámolást utólag, de ha ezt egy párt elmulasztja, semmilyen következménnyel nem kellett számolnia. Most ez is változik azért, a számvevőszék hatáskörét megnövelték, és büntetést kell fizetnie majd egy pártnak, ha nem készíti el a beszámolóját. És honnan származnak a pártok bevételei? A jobboldali pártok hagyományosan a nagy cégektől kapnak pénzt, a baloldaliak pedig a szakszervezetektől. A kicsiknek szinte teljes mértékben az állami támogatás jelenti a működésük alapját, illetve nálunk, zöldeknél Helsinkiben például a költségvetés 70 százalékét a képviselők adják össze. Minden honatya a fizetése ötödét a pártnak utalja. Minden egyéb bevétel elhanyagolható, tagdíjakból tavaly például 800 euró jött össze, ha jól emlékszem. Van egy érdekes párt, a svéd kisebbség pártja, akik mindig rengeteg pénzt kapnak néhány üzletileg befolyásos, svéd nemzetiségű családtól. (A 200 tagú finn parlamentben a zöldek rendelkeznek az ötödik legnagyobb, 14 tagú frakcióval, az őket követő svéd pártnak 10 képviselője van, a kormányzó Centrum 51 fővel rendelkezik.) Ön Zöld Pártfinanszírozás címmel tart előadást Budapesten (interjúnk még ez előtt készült - a szerk.), mit ért ez alatt? Szerintem a pártfinanszírozásnak az állami támogatáson kell alapulnia. Be lehet vonni magánadományokat is, de csak nagyon limitált mértékben, hogy ne váljanak ennek kiszolgáltatottjaivá a pártok. A képviselők pedig saját fizetésükből támogassák pártjukat, ahogy ez nálunk s történik Helsinkiben. Mennyi Önöknél a pártok állami támogatása? Egy évben összesen 35 millió euró a parlamenti pártoknak, ez a frakciók nagysága alapján oszlik meg. (Ez összesen 10 milliárd forint, ennek a felén most két párt, a Centrum és a szintén 51 képviselővel rendelkező Nemzeti Koalíció osztozik, vagyis ők évente nagyjából 2,5-2,5 milliárd forintnak megfelelő összeget kapnak. Idehaza egy évben 2,5 milliárd forint jut a parlamentbe bejutott pártoknak összesen, és emellett összesen 1,3 milliárd forint jár a pártok alapítványainak, így a Fidesz összesen 1,57 milliárd forintot kap. (Magyarországon a parlamenti apparátus fenntartására külön keret jár még. A pontos számokat lásd cikkünkben.) Egy képviselő havonta 6 ezer euró (1,7 millió forint, ez egy átlagos magyar képviselői fizetés nagyjából háromszorosa) körül keres. |
A kopogtatócédulák gyűjtése előtt szükség van még egy szórólapozásra (vegyünk ismét csak 570 ezer forintot), majd jön a szelvénygyűjtés. Itt az aktivistahálózattal nem, vagy a Fidesznél és az MSZP-nél jóval korlátozottabb mértékben rendelkező kis pártok komoly hátrányban vannak, nekik fizetett gyűjtőket kell alkalmazniuk. MDF-es forrásunk szerint ő 2006-ban ezer forintot adott egy-egy kopogtatócéduláért, és összesen 600 ezret fizetett ki erre, érdekes, hogy az SZDSZ-ben ugyanez volt az árfolyam.
A liberálisoknál úgy folyt a gyűjtés, hogy egy 10-15-fős "rohamcsapatot" vetettek be azokban a körzetekben, ahol nagyon lassan gyűltek a cetlik, ennek tagjai szintén egy ezrest kaptak darabonként a cédulákért. Így is akadt egy-egy "horror körzet", ahol vért kellett izzadni azért, hogy egyáltalán elindulhasson SZDSZ-es, ilyen volt például Pásztó, itt a jelölt külön kapott pénzt a központi kasszából gyűjtésre. A kopogtatócéduláknak mára külön "piaca" alakult ki: egy MDF-es vezető például a mostani önkormányzati választásokkal kapcsolatban azt mondta, hozzájuk is eljutottak információk arról, hogy Budapesten 12 ezer összegyűjtött cédulával házaltak "vállalkozók", darabjáért tízezer forintot is elkértek. Azt több pártban is megemlítették, hogy helyi cigány kisebbségi önkormányzatok minden választás előtt minden pártot megkeresnek, felajánlva a roma lakosság kopogtatóinak "leszállítását", de - mint éppen egy liberális forrásunk fogalmazott - "általában nem veszik komolyan őket, mert tudják, hogy úgyis másokkal is tárgyalnak, és megbízhatatlanok".
Ha megvan a megfelelő számú cédula és hivatalosan is jelöltek vagyunk, illik egy kampánynyitót szervezni magunknak. Ez - és akkor tényleg a legfapadosabb variációval számolunk - félmillió forintból kihozható, főleg, ha van egy olyan baráti vendéglátósunk, aki egy gulyás-ágyút ingyen bocsát a rendelkezésünkre, megfelelően "töltött" állapotban. Ezt is meg kell hirdetnünk persze, de erre már elég egy sima fekete-fehér szórólap is, amit 7-8 forintból kihoznak, plusz a már említett négy forintos kézbesítés, vagyis ez csak 360 ezer forint.
A kampány heteiben még legalább két szórólapot el kell juttatni a választóknak, ebből az egyiket a szavazást közvetlenül megelőzően. Nem árt készítenünk egy pár perces kampányfilmet sem, MDF-es indulónk 2006-ban egy ötperces, és egy 40 másodperces verziót rendelt magának, valamint egy klipet négyévi képviselői tevékenységének "legemlékezetesebb pillanataiból", a filmet nagyon baráti áron, 100 ezer forintért megcsinálták neki, a klip is kijött 200 ezer alatti összegből. Vagyis, mindent összeadva máris a négymilliót közelítjük, pedig még bele sem számoltuk a legalább fél éven át működtetett kampányiroda, és a legalább egy asszisztens jelentette költségeket. És most hangsúlyozottan egy olyan indulóról beszéltünk, aki a "futottak még" kategóriába tartozik, győzelemre esélye sincs a körzetében, az elérhető maximum a második fordulóba kerülés. MDF-es forrásunk például összesen hatmilliót költött. A már parlamenti mandátummal rendelkező képviselőknek ugyanakkor gyakorlatilag korlátlan fénymásolási, nyomtatási, és kézbesítési lehetőségük van, ami nem elhanyagolható költségcsökkentő tényező - a legtöbben például DM-leveleiket már a parlament kontójára küldik ki, "a választókkal való kapcsolattartás" címén.
MSZP, Fidesz: röpködő kampánymilliárdok
Egy volt kampányfőnök szerint 2006-ban a Fidesz összesen 4,5-5 milliárd forintot, az MSZP nyolcat, az SZDSZ pedig egyet költött el korteskedésre. A kiadások struktúráját a párt politikai beágyazottsága, választóinak magatartása befolyásolja. A Fidesz például hatásosan operál a közvetlen kapcsolattartás eszközeivel, könnyen mobilizálható szimpatizánsai révén egy kampányban több nagygyűlést is szervez. Forrásunk például a 2002-es elhíresült "kétmilliós" Kossuth téri dzsembori költségeit 100-150 millió forintra becsülte, ez a szimpatizánsok utaztatásából, a biztosításból, hangosításból, a hirdetésekből jött össze. Egy pártkongresszus sem úszható meg több tíz milliós kiadások nélkül, egy átlagos SZDSZ-küldöttgyűlés például 15-20 millióba került, pedig a liberálisok ilyen jellegű rendezvényei általában jóval visszafogottabbak voltak a megjelentek létszámát, a rendezvény helyszínét és a programot tekintve is, mint például az időnként a Budapest Sportarénát, Syma-csarnokot is bérbe vevő MSZP-é, vagy a Fideszé.
Az utcai megmozdulásokra kevésbé mozgósítható szavazóréteggel rendelkező SZDSZ és MSZP inkább plakátokra, és médiamegjelenésre költött, egy a liberálisok és a szocialisták kampányába is belelátó forrásunk szerint mindkét párt esetében az összes kiadás fele erre ment el. Főleg az MSZP esetében volt ez látványos: a 2006-os kampányban volt olyan, hogy egyszerre 3000 MSZP-s óriásplakát volt látható, az arányok érzékeltetéséhez csak annyit, hogy összesen 20-22 ezer ilyen van az egész országban. A listaárak szinte semmit nem mondanak a valós kampányköltségekről: egyrészt többen is megerősítették, hogy ekkora nagyságrendnél már akár 70-80 százalékos kedvezményeket is ki lehet alkudni, másrészt a "baráti" hirdetőcégeknél úgysincs relevanciája a piaci árnak.
(Egy összpárti politikai tabu: honnan jön a pártokhoz a pénz a kampányra? Cikksorozatunk második részében ezt a kérdést járjuk körül kedden.)
A cikk a Transparency International Magyarország Képmutatás projektjének keretében készült. Külön köszönjük a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogi asszisztenciáját.
Hozzászólások (7) , melyek közül a legfrissebbek:
Paul/Nem az elmúlt húsz, hanem az elmúlt kb. száznegyven év társadalmi beidegződéseit kellene megváltoztatni, ha csak a kapitalista (és közben kb. negyven év államkapitalista) gazdasági berendezkedést vesszük alapul, és ebben az időszakban is csak tovább éltek azok a viszonyrendszerek, melyek a megelőző feudalisztikus társadalmi berendezkedésben alakultak ki. Érzékletes módon mutatta be ezt pl. Mikszáth. Ezt megváltoztatni csak akkor lesz mód, ha társadalom minden rétege megérti: mennyire káros ez, és mennyire eltorzítja és visszafogja M.o fejlődését. Pillanatnyilag nem efelé haladunk.
A gazdaság és a politika szétválasztása,mára szinne megoldhatatlannak látszó feladat. Oly sűrű a kapcsolati háló, olyannyira lekötelezettjei egymásnak a politikusok és cégvezetők, hogy csak valami nagyon radikális módszer vezethet eredményre. A tiszta közélet megteremtése, mára elengedhetetlen,hiszen az ország felemelkedésének a legnagyobb gátja. Az eltelt húsz év szocializációs környezete a politika által megfertőzte az egész társadalmat.
Ha az állam tisztán finanszírozná a pártokat, akkor nincs visszaosztás a beruházásoknál. Sokkal olcsóbba lenne nekünk akkor a demokrácia.
Minden más látszat-megoldás csak még jobban sötétít és ráadásul vakká teszi a választót is. Ezért nem kellene az álmegoldások felé mozdulni, ahogyan teszi ezt az elempé.
Eddig még nem hallottad, hogy magyar vállalkozó, üzletember nyíltan beszállt volna az elempé kampányokba. Pedig a cikk épp arról (is) szól, hogy elég rendesen elszálltak a reklám-pol.-i kampányok árai is. Ennyi megszállott, politikával foglalkozó civil lakosa nincs M.o.-nak, hogy a pártok kampányainak jelentős részét finanszírozni tudják! És pedig általában minden pol. pártnak vannak kispénzes támogatói is... :-))
Mitől lenne már nyilvános? Hány sárga csekket vegyek ki a postaablakból, amelyeken szét lehet dobni a felajánlott lóvét?
Vagy hány felajánlási nyilatkozatot nyomtassak adott esetben, ha valamilyen alapítványhoz folyik be a pénz?
Miért kell a választót hülyének nézni?
@Jucus: nem azzal van a gond, hogy magánpénzből van, hanem az, hogy nem nyilvános. Az LMP-é nyilvános, minden nagyobb összegű adománynál megmondják, kitől származik a pénz. Melyik másik pártnál van ez így?
Ha lenne megfelelő állami pártfinanszírozás, akkor erre se lenne szükség. De egy induló párt esetében nincs is más lehetőség. Noch dazu, a Fidesz csökkentette a párttámogatásokat, miközben a finanszírozás továbbra is sötétben van.
Az elempés "tarhálás" is magánpénzekről szól, magánzsebből pártkasszába. Ráadásul nem is szemlesütve, hanem büszkén és emelt fővel vállalva.
Az "amerikai ingatlanos" majd úgyis segíteni fog....
Inkább a pártfinanszírozáson kellene izmozni, tisztába tenni, mint szentkoronatanozni az alkotmányban.