hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

„Széles Gábor nem ezt várta” - Drasztikus leépítés a Magyar Hírlapnál

12456 31

„Nem igazolódtak Széles Gábor elvárásai a választások után”, tíz millióval csökkenti a Magyar Hírlap havi büdzséjét.

Tizennégy embert, köztük vezető újságírókat rúgtak ki azonnali hatállyal a Magyar Hírlaptól – értesült a Hírszerző. Az elbocsátottak között van Dippold Pál főszerkesztő helyettes, vagy Várkonyi Balázs, a publicisztika rovat vezetője, illetve tényfeltáró újságírók is. A leépítés után a Hírvilág című rovat teljesen megszűnik, és alig marad újságíró a sportrovatban is.


A lapjának rendszeres interjúalanyaként szereplő Széles Gábor laptulajdonos tíz millió forinttal csökkenti a Magyar Hírlap havi költségvetését. „Nem jöttek be az általa remélt plusz bevételek a kormányváltás után, csalódott a kialakult helyzetben” – beszélt Széles lehetséges motivációiról egy forrásunk.
A Magyar Hírlap jelenleg napi 15-19 ezer példányban fogy, az elmúlt hónapokban ezt nem sikerült növelni, mint ahogy információink szerint az előfizetők számát sem. A lapnál a leépítés előtt 55 újságíró, fotós és szerkesztő dolgozott.

Hozzászólások (31) , melyek közül a legfrissebbek:

Soma

Ha valaki Széles cégeihez szerződik, hitelt ne vegyen fel. Neki 10, 20, 500, vagy 5000 ember kirúgása nem jelent problémát.

Aki pedig napi rendszerességgel jobbos s€gget nyal az ott szokásos módszerrel, az készüljön fel arra, hogy előbb-utóbb hiteltelenné és nevetségessé válik.

nana43

Édes Istenem! A hozzászólások helyesírását látva, szegény Lőrincze Lajos forog a sírjában!

vica

tISZTEL sZÉLES UR, HA A VÁMOSATYA FIZETÉSÉST, ODA ADNÁ, KÉT IGEN TEHETSÉGES FIATAL UJSÁGIRÓNAK, MEG A TÖBBI VÉN TALPNYALÓJÉT SZÉTOSZTANÁ A FIATAL TEHETSÉGEK KÖZÖTT, ÖNNEK , BIZTI, HOZNÁK A LOVÉT, DE, A BEGYEPESEDETTTEK ÁLLAPITSÁK MEG, KI A TEHETSÉGES, KI NEM, ÉBRESTRŐ, MIG NEM KÉSŐ. HIDJE EL, NEM A PÉNZÉT SAJNÁLLOM, CSA AZ OLVASÓKAT, ÉS A NÉZŐKET, MERT A TALPNYALÓI, MÉG TÉNYLEG BEAKARJÁK ÖNNEK BIZONYITANI, HOGY JÓL CSINÁLJÁK, PEDIG CSAPNIVALÓ A MÜSORUK, MEG A LAPJUK IS, BESZÉLLNEK ŐK ÉNHELYETTEM IS, . ÉN MÁR MEGETTEM A KENYEREM JAVÁT, NÉKEM NINCS SZÜKSÉGEM A PÉNZRE, MERT MEGVAGYOK, DE ADJON ESÉLYT A FIATAL TEHETSÉGEKNEK , IGEN, BIZNI KELL BENNÜK, MERT A VÉN VÁMOSATYA FÉLÉK, OLYANOK MINT A VADKUTYÁK. ANNAK IS HA ENNIADNAK, AZTÁN MEGHARAP...

vica

Tisztelt széless Ur, ha ön, nem nyul a FATAL TEHETSÉGESEKHEZ, akkor Önnek szépen elfolydogál a kis pénzecskéje, negondolja, Ön, hogy a VÁMOS bátyóval nagyot fogott az ECHO tévében, Kérdem öntől, melyik fiatalt nézőt érdekli, mikorlát tisztán 56, ból, amit a VÁMOS ATYA fenkölten hangoztat, unalmas frászokat kerget, itt megy el, meg még más sokhelyen a vénemberek szajkóztatásával a LOVE, ha már megvan a csatornája, hát kére, no, no, no Önt szépen megvezetik, lefejik, a sok talpnyaló. Nyuljon, és kezdeményezze a fiatalok tehetségéthasználló müsorokat, BIZNI KELL A FIATALOKBAN, IGEN TEHETSÉGES ÉS MAGAS TUDÁSUK VAN, RÁADÁSUL, MÉG HASZNÁLHATÓAK IS ...

pkecso

oTT VAN KÁLMÁN OLGA, NO MEG AZ ACCÉL, MEG A BOLGÁR, TUDJA KEDVES SZÉLESS UR, HA MAGÁNAK MEGTOLYT A SAS FIÓKA, AKKOR, NÉZZEN KÖRÜL ÉS TALÁL MÉG A FIATALOK KÖZÖTT EGY NÉHÁNYAT,AKIKNEK VAN HASZNÁLHATÓ TUDÁSUK, IGAZ, NEVÜK NINCS NEM HIRESEK, DE TUDÁSUK AZ VAN, IGY VAN AZ, MIKOR VALAKI VAKON KÖZLEKEDIK, NEHOGY AZT HIDJE ÖN, MINDEN A PÉNZ, LEGYEN BÁTOR, ÉS KAROLJA FEL AZ IFJU TEHETSÉGESEKET. , KÉREM, NEM TANÁCS, DE TAPASZTALATBÓL TUDOM, HOGY EZEK A MAI FIATAL TEHETSÉGEK, KIRÁZNÁK A KISUJJUKBÓL,-AZT AMIT A TEHETSÉGTELEN A BUTASÁG KÖZVETITÉSÉBEN RUTINOSNAK MONDOTT. SZNOB ÖREGEK, GONDOLKOZZON, NE A VÉN,,,E,,,HALLGASSON, OTT VANNAK A FIATALOK, ENNYI..

pkecso

Széles ur, milyen miniszterelnök lett volna Önből, mikor ezt a néhány FIRKÁSZT SEM TUDJA KIVÁLASZTANI, AKIK A BÖRÉT NYUZZÁK A SEMMI IRÁSAIKKAL, VEGYEN FEL NORMÁLISAKAT, . MÉG AKAD KÖZÖTTÜK, EGY-KETTŐ, AZ IS IGAZ SELEJTES, MÁR AKKOR MEGHALTAK, MIELŐTT MEGSZÜLETTEK VOLNA.

pkecso

Éless ur, kérem vegye már tudomásul, ilyen-olyan ujságirókkal kell Önnek dolgoztatni, nemtudja KELMED, nem nagy a választék, a firkászok között, halldoklik az ujságirás, hol él ön....képzetlen valakik, csak a bulvárt tudják, használható tudásuk nuku... ez itt a reklám helye,

kalap

Széles a miniszteri álláson kívül nyilván az áprilisi forradalomba befektetett pénzét is várta volna, de egyikből sem lett semmi. Hiába remélt a fideszes önkormányzatoktól és önkormányzati cégektől tömeges - kötelező- előfizetést, még tömegesebb - kötelező - hirdetést, fuccs. Akrilnak van igaza. Megvan a győzelem, minek kellene az a sok újság, pláne megbízhatatlan újságírókkal? Éppen elég az az egy, akinek Orbán sk. szel tortát a fideszes bulikon...?

nyilassmisi

csak az a kérdés, SZG mikor kezdi el a JOBBIK "seggét nyalni" , hogy hű maradjak a cionista portál stílusához

nyilassmisi

kárörvendő liberálbolsevikok, SzG pofáraesése sem feledteti, hogy előtte az MH liberális SZDSZ-es szennylappá züllött, ezért jutott csődbe és lehetett megszerezni. SZG ott hibázott, hogy nem lehet egyszerre radikális, antiszemita és JOBBIk-ellenes, mert a célcsoportot elveszítette, a konformista FIDESZ hívőknél pedig az MN lépéselőnyben volt

vica

Hát kérem, ami az ujságirást illeti, azt sok baromságot amit leirnak, csak azért olvasom el, mert kiváncivagyok, van -e még lejjebb, necsodálkozzon senki, ha tönkre mennek a lapok, Kérem, eggyet tudomásul kell venni, A HIR IGAZ, A VÉLEMNY MEG SZABAD, DE EZT A FIRKÁSZOK NEM ISMERIK. ENNYI.

barbi

Láttam a TV..ben a hazai turizmus, hát mitmondjak, levoltam döbbenve, mikor a tiszteletre nem méltó riporter, fiatal emner, saját maga egyenes adában mondta a SÁROSPATAKI -várnál, figyelj,, NEMTUDTAM, HOGY ZEMPLÉMBEN VAGYOK. Kérem, ez szégyen, hát ezek azok, akik, ,,,,a faatal ember a BARÁTOKBAN, szerepelt valamikor ő igen Ő VOLTA GORGÓ, okos gyermek, hát adjunk néki mikrofont a kezébe, csak igy tovább, kérem, lelehet az adást ellenörizni, ez szégyen, ilyen tájékozottak, IGEN EZEK A RIPORTEREK, HAJRÁ SZERKESZTÖK,

barbi

Nem csodálkozom, elég hitvány kis semmi cikkek, no de ilyen az ujságiró társadalom, mitvárjunk. ez van és kész ez itt a reklám helye, Pedig az uságirók azt gondolják ŐK AZ OKOSTOJÁSOK, de nem sok a kivétel,

paskom

Ez a lap széles szinrelépésével egy szar újság lett !

hatamarcsi

Orbán úgy hálálta meg Széles választási kampányban végzett munkáját hogy meghívta a Kötcsei bulira. Pedig ő szegény miniszter akart lenni. Remélem az ECHO TV-nél is lesz elbocsátás. Én először Vámost küldeném el örökre.

fideszes oligarchák

rohadt tolvaj banda ez mind!!!
Széles, demján, csányi és a többi fideszes oligarcha orbán hathatós segítségével szétlopják az egész országot...

ÉBRESZTŐŐŐŐ!

iszapszemű

Én a vezír ilyetén pofára esésére várok.Nagyon nagy élmény lesz,látni a rohadékot ismét veszteni.

szkeptikus

Lesznek még itt bőven, akik "nem ezt várták"...

kaiser

Ekkora példányszámot Szombathy Pálék is hoztak, amikor még ők csinálták a lapot kb. 5-6 évvel ezelőtt, amíg Széles hagyta őket dolgozni. Egyébként az volt Mo.-n az utolsó napilap.

mendson

Ja és igen.MDF-es képviselőként dzsigelt a videotonért csak mikor megszerezte akkor lépett le a parlamentből.

mendson

A dolog igy nem igaz kedves éleslátó.Széles az Antall kormány idején és az Antall kormány segítségével szerezte meg a vidit szaré-húgyé.Még egy ilyen olcsón eladott céget nem tudnak mutatni széles-e honban.Vételár egyrészt állt pénzből ez igen kicsiny volt (valami 10 millió körüli) és állt Széles szellemi apportjából ami a tudását jelentette volna.Na ez értékelte valami 600 millióra Széles.Igy csak a pénzbeli értéket kellet fizetnie Szélesnek amit a Videoton árbevételéből fedezhetett.Vagyis kvázi ingyen kapta meg a fehérvári céget amelynek csak a Hüvösvölgyi uti ingatlana vagy 200-400 milliót érhet ma.

Éleslátó

Széles Gábor egy politikai köpönyegforgató alak!
Az IKARUSZ-ügy kapcsán megzsarolta az MSZP-SZDSZ kormányt is, pedig ő maga mindig az MSZMP oldalán sertepertélt, ennek eredményeként jól privatizált - azaz lenyúlta az állami vagyont, de nagyon: Ikarusz, Videoton, stb...!!!

Mit reméltél Gabi? Netán azt, hogy az óriáskerék tetején maradhatsz minden körben?
Gábor! A kerék forog: van fent és lent is!
Most nem jött be a köpönyegváltásod!
Megszívtad!
Csak azokat sajnálom, akik az utcára kerültek!A Bayer Zsolt nevű köcsöggel kellett volna kezdened!!

lendvaiildinéni

A MH eladási példányszáma annak idején Gyurcsány "közbenjárására" ugrott meg, amikor be akarta tiltatni a lapot, de fordítva sült el a fegyvere. Mára kiderült, hogy a lap annyira azért mégsem jó... Mindenesetre érdekes, hogy Széles pont olyan igazi szakembereket (és mérsékelt újságírókat) küld el a laptól, mint Dippold és Várkonyi.

tudomisén

A Magyar Hírlap mint olyan a választásokat megelőző egy-másfél évben az ordenáré stílusban megírt támadó cikkek, ( és itt nem a jogosságát firtatom, csak a stílust) illetve Bayer népszerűsítési kampányának köszönhetően lendült fel. Minek után ez ez a kiélezett helyzet a választások után alább maradt, örüljenek hogy ennyi olvasójuk van jelenleg is. A nemzet mérföldekkel színvonalasabb, bér igaz onnan is menesztettek pár embert, más okokra hivatkozva.

mami54

Nem értem, hogy mi a túrót várt Széles Gábor?! Aki eddig sem vette/olvasta a lapját, az ezután sem fogja, nyilván. Nem értem, nem értem...

xypszilon

munkatárs alatt a státusszal rendelkező belsősöket éretem, nem a lótifuti újságírókat, akik ki tudja milyen szerződéssel, vagy anélkül dolgozzák hülyére magukat még pluszban a munkatársak keze alá dolgozva.

xypszilon

Ezt azért nem mondanám, hogy az 55 újságíró sok lenne. sőt, nézzük csak meg New York egyik újságját:
The Times has 1332 newsroom employees, the largest number in its history; ...
Egy rendesebb napilapnál akár csak a belpol rovatban kellene kb 80 unkatárs, akik max 2-3 hetente kellene, hogy leadjanak egy-egy exkluzív anayagot. 15 ember egy rovatban max csak az mti híreket tudja beszerkeszteni, nem hogy még utánajárjon egy-egy fülesnek.

nana

Egy nullát lefelejtettél. A New York Times egymillió példány mellett 350 munkatársat foglalkoztat...

akril

"A Magyar Hírlap jelenleg napi 15-19 ezer példányban fogy"
"A lapnál a leépítés előtt 55 újságíró, fotós és szerkesztő dolgozott."

Ennyi újságírót New York összes lapja sem foglalkoztat! Nyugaton a foglalkoztatási norma 100 ezres példányszámonként 3-5 újságíró-szerkesztô és 1-2 fotós.

Persze azok többnyire nyereségesek. Úgy lehet is. Mit csinált annyi újságíró hónapról-hónapra Szélesnél?

NaWe

Most, amikor a média 90%-a ugyanazt a segget nyalja, feleslegessé vált a többségük.

Értetlen

Ki olvas ma már újságot? Még egy-két évtized és mindnek vége lesz.

Új hozzászólás



hirdetés

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X