hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

Fidesz, magzat, alkotmány: totális abortusztilalom előtt Magyarország?

10492 159

A KDNP-s és fideszes politikusok által jegyzett alkotmány-előkészítő eseti bizottság egyik munkacsoportja alkotmányos szintre emelné a magzat fogalmát. Kormánypárti politikusok szerint nem lesz szó abortusztilalomról, az alkotmányjogász szerint viszont a magzat alkotmányos védelme azt jelenti, hogy Magyarország szigorúbban büntetné az abortuszt, mint Írország.

A mai Magyarországon továbbra sem lehet betiltani az abortuszt. Ám azzal, hogy az új alkotmányba az ember fogalmát a "fogantatástól a halálig" vennék bele, azaz, megjelenne a magzat is az alkotmányban, Gulyás Gergely, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának egyik fideszes alelnöke szerint egy egészen más fajta értékmeghatározás mellett tenné le a voksát a kormány.

Gulyás a Hírszerzőnek azt mondta: nem lesz szó abortusztilalomról, mert "ez a mai Magyarországon irreális. Betiltani nem lehet, és a kellő tájékoztatás után a döntésszabadságot meg kell hagyni", de mint mondta: a magzatnak is jár a védelem, ha nem is a feltétlen és nem is abszolút. Nem zárta ki, hogy a magzati életről való jogszabályt is módosíthatják, mint fogalmazott: "a ma is létező állami kötelezettséget lehet erősebbé és hatékonyabbá tenni".

hirdetés

Más törvényt is módosíthatnak

A múlt héten ugyanis az alkotmány-előkészítő eseti bizottság támogatta azt, hogy az alaptörvénybe bekerüljön, az élethez és az emberi méltósághoz  való jog a magzati életet is megilleti. A kérdést felvető alkotmányos alapértékek munkacsoportjának részkoncepciója szerint alapvető kérdés az emberi élet legteljesebb védelme, ezen kívül megkerülhetetlennek nevezik a házasság intézményének elismerését és megerősítését.

Az alkotmányos alapértékek munkacsoport vezetője, a KDNP-s Tarnai Richárd a Hírszerzőnek azt mondta, azért szeretnék, hogy a magzat fogalma bekerüljön az alkotmányba, mert számukra az ember fogalma a fogantatástól a természetes halálig tart. "Ez számunkra fundamentális kérdés. Azzal, hogy egyébként milyen jogszabályokat kell, vagy lehet módosítani, mi nem foglalkoztunk."

A politikus szerint szükség van arra, hogy a magzat az eddiginél magasabb szintű védelmet kapjon. "Ha ez belekerül az alkotmányba, azt fogja jelenteni, hogy az Alkotmánybíróság a későbbi döntéseinél ezt kell, hogy alapul vegye." Tarnai azt mondja, ezzel ők csupán a Ptk.-t szeretnék magasabb szintre helyezni. Kérdésünkre, miszerint ez mennyiben választható le az abortuszkérdésről, Tarnai azt mondta: a KDNP-s frakció ezen nem gondolkodott, ők világnézeti alapon képeznek egységet. "Mi azt szeretnénk, ha bekerülne az alkotmányos alapértékek közé a magzat is. Ha nem járunk sikerrel, tudomásul vesszük" - mondja.

Mégis szigorodna a jelenlegi szabály

Halmai Gábor alkotmányjogász szerint ha valóban belekerül az alkotmányba a magzat fogalma, akkor ahhoz módosítani kell a terhesség-megszakításáról szóló törvényt is. Ez viszont azt fogja jelenteni, hogy a terhességet csak abban az esetben lehet megszakítani, ha az anya élete veszélyben van. Sem akkor, ha az anya egészsége van veszélyben, sem akkor, ha a születendő gyerek egészsége, sem akkor, ha a terhesség bűncselekmény következménye, de még akkor sem, ha az anya kiskorú.

Halmai azt mondja, ebben az esetben ugyanis a magzat élete egyenrangú az anyáéval, a magzat életét elvenni bűncselekmény, emberölés. "A törvény ezt csak akkor nem bünteti, ha jogos önvédelemről van szó." Az alkotmányjogász szerint ez csak nagyon kevés országban élő törvény a világon, még Írország sem ennyire szigorú. "Ha ez bekövetkezik, akkor vége az abortusznak Magyarországon" - mondja.

Hozzászólások (159) , melyek közül a legfrissebbek:

János

Kis ízelítő:
http://www.abortiontv.com/Pics/AbortionPictures6.htm
Ehhez tényleg van bárkinek joga?

János

Carramba hozzászólásához. Térjünk vissza Hitlerhez, miszerint csak akkor ér az életed valamit, ha elég produktív vagy? A selejtjét öljük csak meg? Nem alanyi jogon jár az élet mindenkinek? Hol húzod meg a határt? Öljük meg az összes egyetemre nem felvettet is a végén?
Láttál már felvételeket menekülni próbáló 12 hetes embrióról, akit darabokra vágnak, és kínhalált hal?

personanongrata

Kedves Blogen! F*sszal a lábam között én is könnyen tudnék ítélkezni...

Egyébként meg nem a XXI. században vagyunk véletlenül? Vagy visszaugrottunk az ötvenes évekbe, csak nem vettem észre?

"De aztán rendben lesz, minden rendben lesz, a küzdelemnek vége lesz. Diadalt fognak aratni önmaguk fölött. Szeretni fogják a Nagy Testvért."

ZSÓKA

HA MÁR DEMOKRÁCIA MEG EGYENJOGÚSÁG MEG SZABADSÁG MEG STB.....
SZÖGEZZÜK LE HOGY MINDEGGYIK FÉLNEK 50% JOGA VAN DÖNTENI A JÖVENDŐRŐL NEM TÖBB S NEM KEVESEBB.
AZ ELEVE ELRENDELTETÉSSEL SZEMBE MENETEL AZ OSTOBÁK ÉS ELEVE SIKERTELENEK FILOZÓFIÁJA.
VALÓSZINŰLEG MEG IS ÉRDEMLIK A SORSUKAT.

ZSÓKA

RE: MOSZÓNŐ

CSAK A FIGYELMEDBE AJÁNLANÁM AZON TÖRTÉNELMI TÉNYT, HOGY AZ ILYESFAJTA UN. MATRIARCHÁLIS SZELLEMISÉGŰ KULTURÁK SZERTE A VILÁGON A FIZIKAI MEGSEMMISÜLÉS SORSÁRA JUTOTTAK.
MÁR CSAK MUTATÓBAN VAN BELŐLÜK NÉHÁNY.
MIT GONDOLSZ MIÉRT TÖRTÉNT EZ.???

TONCSI

VÉRGE VALAMI AMI KIFELE MUTAT A RÁNK MÉRT HOLOKAUSZT DEMOKRÁCIÁBÓL.
LEGALÁBB LESSZ DOLGUK A NŐKNEK OLYAN AMIHEZ CSAK ŐK ÉRTENEK.
AZ ELLENLÁBASOK A HALÁL ÉS PUSZTITÁS KULTURÁJÁBAN HISZNEK.
LELKÜK RAJTA.
AKI ÁRVÁNAK SZÜLETIK LEGFELJEBB FELKAROLÓDHAT A MEGUJULÓ EGYHÁZI INTÉZMÉNYRENDSZER ÁLTAL.

carramba

És akkor az a válasz, hogy mondjuk a Down-kóros vagy egyéb, súlyos rendellenességekkel születendő gyermeket is kötelező kihordani? Mert ha a fogantatástól számít embernek, akkor csak és kizárólag az anya élete veszélyeztetése esetén lehet abortálni. (Lásd fentebb Halmait.)
Gratulálok ehhez a "keresztényi felfogáshoz".

Tejfol

Csak egy tényre szeretném felhívni a kedves mérgelődők figyelmét!
1956 és 1990 között 5 millió abortusz, terhességmegszakítás történt. Az azóta eltelt közel 17 évben újabb megközelítőleg 800ezer, ami persze csak a „legálist" jelenti. Ma két terhességre egy megszakítás jut. (Természetesen a bűncselekményekből fogant és beteg gyerekek más tészta, de őket is levonva óriási a szám.)
Aki ezt képtelen felfogni az nagyon mélyen alszik!

blogen

Egy nyolc hónapos csecsemő pontosan ugyanannyira életképtelen az anyja nélkül, mint egy nyolchetes az anyja testében. Pont erről szólt az alább már említett szki-fi, az abortáció határát a gyerekek önálló életre való képességének alsó határáig, tíz éves korukig terjesztették ki, egyértelműnek tekintve, hogy amíg azok a szüleiktől függnek, addig az életükről a szüleik dönthetnek.

carramba

a 8 hetes sejtkupacnak az életéről nem beszélhetünk az anya teste nélkül...jól nézne ki, ha ez a potenciális életlehetőség előnybe lenne részesítve az anyával szemben
nyilasmisi: csak utánad!

blogen: a 8 hetes sejtkupacot egy lapon emlegetni egy már megszületett gyermekkel eléggé manipulatív

nyilassmisi

carramba 32010. november 25., 19:08 ... egy 8 hetes sejtkupac a fogamzás pillanatától élet, egy ember korai fejlettségi állapotban, az élete teljesen egyenértékű a fogamzástól a halálig. De, ha másképp gondolod, hozzád hasonló kifejlett sejtkupacok esetében megfontolandó lenne, a végét előrehozni, miért is kellene kivárni, hisz vannak, akiknek csökkented a lehetőségeit, korlátozod a életterét.

blogen

Az önrendelkezési jog egyenlő a gyakorlattal. Amennyiben valaki nem él vele, gyakorlati esetben, akkor lemondott róla. Ha valaki nem él a fogamzásgátlás lehetőségével, akkor a testét átengedi előbb egy egy adag sperma kénye-kedvére, majd ha azok közül célbaérnek, akkor egy embernek kilenc hónapig. Az ember pedig a fogantatástól számítandó, mert ez az egyetlen objektív mérce, minden más spekuláció teret enged az életkori nihilizmusnak, hiszen ha egy két hónapost meg lehet gyilkolni, akkor azzal a két évesek, vagy húsz évesek meggyilkolása is megindokolható, csak ott kell meghúzni az abortáció alsó határát. Van is egy jó szkifi, ami arról szól, hogy tíz éves korig lehet abortálni és a csóri kiscsákók ott rettegnek valami szénapadláson az abortuszkocsi érkezésétől, ha rosszul viselkednek.

A nácik szerint például a zsidók egy parazitafaj csúnya sejtkupacai voltak és abortálták is őket a picsába az uralmuk alatt álló Európa társadalmaiból.

carramba

blogen: az önrendelkezési jog nem egyenlő a fogamzásgátlás jogával, az egyént egész életén át megilleti a saját teste, egészsége, élete fölötti rendelkezés joga
az abortusz kérdésénél az a vitás, hogy mikortól tekintjük embernek az embert
na, szerintem egy 8 hetes magzat még nem több mint egy sejtkupac, egy potenciális élet...ez áll szembe az összes alapvető emberi joggal bíró anyával ebben a kérdésben

ezusthaju

Azért a fejembe előjönnek különböző gondolatok, de ma ez nem aktuális. Ma a fideSS uralom idején KUSS van. Csak mielőtt bárki azt hinné ez jó majd a történelem itél. Mint szálasiról, rákosiró és kádárról. Fogja még nagyon rosszul érezni magát aki ezt a diktatúrát támogatja és akkor jönnek a késői megvilágosodottak. Láttunk már erre példát jó sokat. Az amnézia egy magyar népbetegség nem tisztelt magyar 2/3. Csak hozzáfűzném lessz még 2,7 millió a magyar kétharmad. Hátha nem kell olyan sokat várni.

blogen

Nem is akarja senki eldönteni a nő helyett, éppenhogy arról van szó, hogy a fogamzásgátlás alkalmazásával a nő maga döntse és ne testálja a döntést másra, például egy abortuszt végző orvosra. Az abortusz az önrendelkezésről való lemondást jelenti. Az abortusz teljes mértékben ellentétes a női önrendelkezéssel, az abortusz során nem a nő dönt a testéről, hanem az orvos aki végzi dönt, a nő csak alanya egy orvosi beavatkozásnak, amire csak azért kerül sor, mert a nő nem volt hajlandó a testével felelősen rendelkezni.

A XXI. században kizárólag a fogamzásgátlást tekinthető a női önrendelkezés eszközének, mivel az abortusz is csak azért vált ideiglenesen, a XX. század első felében kvázi fogamzásgátló-pótló eszközzé, mert még nem léteztek fogamzásgátlók. Mégegyszer hangsúlyozom és ez nem véleményezés kérdése: az abortusz a női önrendelkezésről való lemondást jelenti. Ha egy nő rendelkezni akar a testével, akkor fogamzásgátló módszereket használ. Az abortusz nem a nő önálló döntése, az abortusz semmilyen önállóságot nem hagy a nőnek, az abortuszra azért kerül sor, mert a nő az elmulasztott fogamzásgátlás miatt elvesztette az uralmát a teste felett és ezt csak külső segítséggel, műtéti beavatkozással tudja már helyreállítani, megcsonkítva önmagát. Nincs semmilyen abortuszhoz való jog, mert maga az abortuszra csak akkor kerülhet sor, ha már hónapokkal korábban a nő feltétel nélkül lemondott a testével való rendelkezési jogáról, amikor elmulasztott az önrendelkezéssel fogamzásgátlás útján élni. Jogilag ezt ragadhatjuk meg, hogy a teste feletti önrendelkezésről fogamzásgátlás hijján lemondó nő, először egy férfinak, majd egy magzatnak haszonélvezeti jogot ad.

Tessék leszakadni az avítt száz évvel ezelőtti retorikáról, mert a technológiai fejlődésnek hála a nők képessé váltak a testük feletti tökéletes uralom megvalósítására, persze kizárólag csak akkor, ah ők is akarják. Ha nem akarják, akkor az állam nem akarhatja helyettük, nem engedélyezheti az abortuszt csak mert egyes nők ostobák és képtelenek hatalmat gyakorolni a testük felett, mintha csak az embernél primitívebb állatok lennének. A szembejövő sávba átmenő autóst se mentesítjük a felelősség alól, ha arra hivatkozik, hogy elkapta a hév és ugyanmár, kivel nem történt ez még meg! Senkit se érdekel az ilyen vergődés, megbasszák a KRESZ megszegőit és meg is érdemlik, mert a szabályozás betartása hihetetlenül egyszerű és csekély erőfeszítést kíván, akárcsak a fogamzásgátlást. Hiába vergődsz ezen, nincs olyan kiskapu itt, ahol átférhet egy ostoba és a testével önrendelkezni nem akaró nő. A nők nem különös kívételek, akiknek szellemi fogyatékosságaik miatt pozitívan kellene diszkriminálni, mert arra se képesek, hogy fogamzásgátló szereket használjanak. Ha egy ember képtelen betartani például a KRESZ-t, akkor elveszik a jogosítványát, amely révén gépjárművek fölött rendelkezhetett, a nőket nem kezelhetjük úgy, hogy ha egyképtelen voltak fogamzásgátlót használni, akkor kapnak egy újabb, immár véresebb esélyt, mert a jogsi bevonását se késleltetjük lehetőséget adva debiljének, hogy egy véres balesetet okozzon, ahol már másnak is árt, ahogy az abortuszra menő nő is meggyilkol egy emberi életet csak azért, mert személyesen alkalmatlan volt a testével való önrendelkezésre. Igenis bele kell verni a nők fejébe, hogy egyenlőek a férfiakkal és nincs több joguk a férfiaknál, csak annyi, amennyi a férfiaknak is van és azzal felelősen kell gazdálkodniuk, mert egyenjogúak és igenis egyenrangúak is, minden nő képes kell, hogy legyen a felelős döntések meghozatalára.

HA EGY NŐ NEM AKARJA, HOGY KILENC HÓNAPIG TERHES LEGYEN, AKKOR HASZNÁLJON FOGAMZÁSGÁTLÓT!

Az alkoholt jól bíró sofőr pedig NEM ITTAS, mégis úgy kezelik, mintha az lenne, csak azért, mert a többség ittassá válik bizonyos mennyiségű alkohol elfogyasztásától. Ő éppúgy áldozata a közjónak, mint ahogy a fogamzásgátlás ritka hibáinak egyike miatt teherbe eső nő lenne abortusztilalom esetén. A jog ugyanis azért van, hogy mindenkire egyformán kiterjedő szabályozást alkosson, minden olyan esetben, amikor a jog különféle ürügyekkel kívételezni kezd arra érdemesnek hitt egyénekkel, csak a saját szövedékét rombolja le jogkerüléshez kiskapukat és kerülőutakat teremtve meg. Ha engedélyeznénk az alkoholt jól bíróknak az vezetést nagyobb véralkoholszintig, akkor mindenki aki piás arra hivatkozna, hogy ő is bírja az italt, pontosan úgy, ahogy ha abortusztilalom esetén a fogamzásgátlás hibái miatt engedélyeznénk az abortuszt, akkor szintén minden abortuszra jelentkező felelőtlen nő arra hivatkozna, hogy szedte, csak hibás volt. Ilyen kiskapukat nem lehet a törvényeken hagyni, mert bedöntik a jogrendet. A jogrend ugyanis arról szól, hogy nincs kívételezés és ennek legalapvetőbb következménye, hogy minden állampolgárnak tűrnie kell bizonyos mértékű, számára talán fölösleges, a közjónak hasznos korlátozást is, cserébe a jogrend nyújtotta előnyökért, amely előnyt, a kivételezés és kiskapuk nélküli mutyivilágot kizáró jogbiztonság jelent optimális esetben.

nyilassmisi

moszónő, nyuszmaci ... és egyébb nőneműek, mert a NŐ, az máshol kezdődik. A nőt a férfi emelheti magának NŐvé, és fordítva, aminek ezután meg lehet felelni. Szóval, mindenki maga választja kivel kezd kapcsolatot, és főleg hányszor ... nem másban kell keresni a hibát, főleg, hogy azokat is hozzátok hasonló anya nevelte. A létező legprimitívebb dolog a párkapcsolati, mentális, szociális és megélhetési gondokat nő-férfi viszonylatban, küzdelemben érzékelni vagy értelmezni. Ez a liberális, feminista szemlélet önmagában a természet rendje ellen való lázadás, és az élet, mint szövegetek igazolja meg is bosszulja magát.

Idontknow

Jó is lesz az abortusz-tilalom. Az állam megint jobban fogja tudni, mi a vállalási- és teljesítőképességem mentálisan és egzisztenciálisan, mint én. Jön megint a sok tiltott abortusz, esetleg a más országokba irányuló abortusz-turizmus... De jó is lesz. Megint nem a tehetős réteg fog "szaporodni", hanem aki mindezt nem tudja megfizetni.
Ez a tipusú konzervativizmus az impotencia maga.

carramba

Ja, és még vmi: én elmondtam, hogy miért van joga a nőnek az abortuszhoz, hogy sztem baromságokat mondasz, és azt is mondtam, hogy náci nézeteket vallasz. Hol ebben a "vulgárpszichologizálás" és a hiszti?
Szinte mindenkire ezt mondtad egyébként, érdekes vitakultúrád van. Ha vki nem ért veled egyet, akkor az hisztizik meg pszichologizál.

carramba

értem én az érvelésed, barátom, csak nem értek vele egyet
a magyar nyelvvel pedig sztem neked vannak problémáid, itt ugyanis világosan leírtam, hogy hogy is működik az abortuszhoz való jog

azé a döntés joga, akié a kockázat és a felelősség. A nő hordja ki a gyermeket, ő vállalja a terhességgel, szüléssel járó összes kockázatot, és utána bizony az ő felelőssége a gyermek sorsa is. A gyerekért elsősorban ő felel. Nem kilenc hónapos, hanem egy egész életre szóló projekt. Ezért aztán senki más nem döntheti el helyette, hogy ő vállalja e mindezt, vagy sem. Végképp nem döntheti el a társadalom, vagy néhány faszfej. Mert nem ők fogják a saját testükben kihordani, és nem ők fogják felnevelni sem.
Sztem elég világosan fogalmaztam: a nőnek, és csakis neki van joga erről dönteni, a társadalom nem kényszeríthet senkit arra, hogy szüljön, és gyereket neveljen
amit írtál, az pedig igenis náci mentalitás, mentálisan egészséges felnőtt embereket nem minősíthetsz alacsonyabb rendűnek a másiknál, sem neménél, sem egyéb adottságánál fogva, és nem beszélhetsz semmiféle gyámságról sem barátom

a vezetéses hasonlat pedig abszolút téves:
egy nő, aki védekezik, és mégis terhes marad, az gondosan járt el, mindent megtett, hogy kivédje a terhességet, de sajnos rajta kívül álló okok miatt nem sikerült
aki ittasan vezet, az felelőtlen, mások életét veszélyezteti, akármennyire is bírja a piát, ha elüt vkit, akkor azért ő a felelős, és messze nem mondhatjuk, hogy gondosan járt el, mindent megtett, hogy elkerülje a balesetet

blogen

Nem én tehetek az olvasási nehézségeidről carramba, hogy nem értesz egy magyar szöveget a kontextusában. Ez a te hibád, ne bonyolódj vitába, ha nem beszéled rendesen a nyelvet, amin a vita folyik, vagy túl buta vagy, hogy értelmesen érvelj! Amit írtál arról alább már féltucatszor volt szó és féltucatszor válasz is született rá, csak el kellett volna olvasnod, hogy ott folytathasd, ahol a többiek elakadtak, konkrétan ezek voltak a válaszok:

A lényeg továbbra is az, hogy egy a testével rendelkező, intelligens nővel csak extrém esetben fordulhat elő, hogy akarata ellenére teherbe esik, ilyen eset a fogamzásgátló hibája. Minden más esetben a nő vagy ostoba, vagy bűncselekmény áldozata, a társadalom egyik lehetőséget sem tolerálhatja, az ostobaság legalább olyan káros a társadalomra nézve, mint a bűnözők tevékenysége, így az abortusz csak bűncselekmény és súlyos, a magzat vagy az anya életét veszélyeztető betegség esetén engedélyezhető.

továbbá a nőt nem mentheti fel a társadalom a fogamzásgátlás felelőssége alól azzal, hogy a fogamzásgátló extrém ritka esetben előforduló hibáját indoknak tekinti az abortuszra, pontosan azért, amiért a más extrém körülmények közé kerülő emberek se kapnak felmentést a normákkal normális körülmények közt találkozó döntő többség felelősségvállalásának védelmében. Erre volt az alkoholt jól bíró ember példája a gépjárművezetéssel, ő se kap felmentést, pedig őt még hosszabb ideig korlátozza az alkoholtilalom egy élet során, mint kilenc hónap, pontosan azért, hogy a többiek számára ez ne jelentsen katasztrofális következményekkel járó kibúvót jelentő törvényi kiskaput a felelősségvállalás alól.

Innen már egyikőtök se jutott túl messzire, itt következett általában a hisztéria mint reakció. Itt ugyanis bezárult a kör, nincs hova tovább érvelni az abortusz mellett, mert nyilvánvaló, hogy:

1. Az abortusz ellentétes a női önrendelkezéssel, mivel az a korszerű fogamzásgátlást jelenti és nem az önrendelkezés hiányában előálló nem kívánt terhesség véres megszakítását az utolsó pillanatban ami csak azt bizonyítja, hogy a nő nem volt hajlandó a testével rendelkezni és végül egy férfi tette ezt meg, orvosi acél eszközökkel kaparva ki a testéből azt, ami ott ha csöppnyi esze és önrendelkezésre való hajlama van, akkor ott ki se fejlődhetett volna.

2. A ritka kívételek, mint a fogamzásgátló hibája társadalmunkban más téren se jelentenek kívételt a felelősségvállalást megkövetelő szabályozás alól, nem engedélyezzük az ittas vezetést sem, csak azért, mert vannak néhányan akik bírják az italt és őket konkrétan csak korlátozza az alkoholtilalom.

Namost ezek után ha kibuggyanna belőled a nácizás, a vulgárpszichológia vagy a hiszti akkor spórold meg. Alább ezt már lejátszották nőtársaid és akkor is csak saját magukat blamálták vele, rámutatva, hogy ők maguk sem tudnak észérvet felhozni az abortusz mellett.

carramba

A nőket jó színben tüntetted fel?!
"vagy elvenni az abortuszra menő nők választó és polgárjogait és egy felelősen gondolkodni képes férfi gyámsága alá rendelni őket, hogy az megfelelő intelligenciával instruálja az életvitelüket."
ha ez jó színben feltüntetés, akkor nem tudom, milyen lenne az, ha a férfinál alacsonyabb rendűnek tartanád őket...
a korábban már idézett óvszeres példádról meg ne is beszéljünk, miszerint arról is a nőnek kéne gondoskodnia
te az abortuszról való döntés jogát egyértelműen megvonnád a nőktől, ez a lényeg
intelligens nő nem jut el az abortuszig?! milyen baromság már ez? intelligens, kevésbé intelligens, tök mindegy, mindenkivel előfordulhat, hogy nem tervezett, nem kívánt terhességbe esik
aki ilyen helyzetbe kerül, az nem elég intelligens, értelmes szerinted, és azt gyámság alá kéne vonni
baszki, ez valami náci ideológia

Doktornéni

Haha

Nem válaszoltál a kérdéseimre.
Csak nem félsz tőlem?
Megfogom a kezed, ha szeretnéd, nem bánt a néni.

Miért vállaltál már Te felelősséget az életben?

Egyre inkább látom, hogy intelligenciaszinted zsugorodik.
Sajnos ez ellen nincs orvosság.

A magasságod kb. 150-160cm körüli lehet, ezért keresel kompenzációt a kis méreteidre, s ezért tünteted föl magad a teremtés koronájának, aki semmiért sem tartozik felelősséggel.

A férfiak szégyellik magukat, mert Te is oda tartozol, (bár annak egy igen visszamaradott ágához).

Csak sajnálni tudlak, s dolgozni fogok azon, hogy minél hamarabb kezeltetni kelljen az olyanokat, mint Te.

blogen

Titeket nem, még véletlenül sem rólatok van szó Doktornéni, mert ti itt buták vagytok mint a tök. Én az intelligens és egyenjogú nőket védelmeztem, részben tőletek, hogy ne a ti ostobaságotokkal azonosítsák a női nem javát. Mert az intelligens nő nem csordában egymást biztatva nyomja a hisztériával kevert vulgárpszichológiát, az intelligens nőnek a terhességmegelőzésről nem az abortuszhoz való jog, hanem a fogamzásgátlás jut eszébe, az intelligens nő egy politikai vitában érvelni szokott és még temérdek olyan tulajdonsága van, amiről ti mégcsak nem is álmodhattok.

Ti, ti nem tudom. Feltehetően arról van szó, hogy a progresszív eszmék élcsapata mindig kontraszelektált selejt.

Doktornéni

Visszakozol, védekezel, hogy Te voltál, aki megvédtél minket nőket, miközben újra gyalázkodsz.

Volt már valamilyen cselekedeted az életben, amiért vállaltad a felelősséget?

A nőkre hárítasz mindent, s ezt egy számodra nagyon tetsző (mivel azt ismételgeted folyton) csomagolásban próbálod megmagyarázni.

Indokot keresel a saját hülyeségedre, s kibújót keresel arra, hogy hogy ne vállalj felelősséget egy gyerekért.

Vagy talán erről van szó?
Van gyereked, akit elhagytál, s azzal akarod magyarázni, hogy hiszen a nő nem védekezett, minek volt ilyen marha?
Erről fúj a szél?

Ui: Egyre sürgetőbb az az orvos. Nem szégyen ám beismerni. Sőt! Elárulok egy titkot, egy igazi férfi attól méginkább férfi, ha beismeri, hogy hibázott, hogy gondjai vannak.
Neked szemmel láthatóan vannak, tehát még most sem késő szakemberhez fordulni.

blogen

Az asztrológia után közvetlenül a vulgárpszichológia a buta nők leggyalázatosabb időtöltése Doktornéni.

blogen

Az ne zavarjon carramba, hogy alább én voltam az egyetlen, aki a nőket jó színben tüntette fel, alapvetően egyenrangúnak és intelligensnek feltételezve a döntő többségüket.

Ezenkívül igen, a nő felelősségéről volt szó alább, majd olvasd el miről vitáztunk, mert éppenhogy a nő jogát védtem végig ahhoz, hogy a nő rendelkezzen a saját testével, hogy alkalmazza a korszerű fogamzásgátló módszereket, mint a testével való rendelkezés tucatnyi ésszerű módját, szemben az abortusszal, ami az önrendelkezésről való lemondás bizonyítéka, hiszen az abortusz csak azt bizonyítja, hogy az a nő úgy döntött nem rendelkezik a testével, hanem csak úgy tökéletesen felelőtlenül hagyja megtörténni magával a dolgokat, mint valami nagyon egyszerű állat tenné és nem egy értelmes ember.

Doktornéni

Ui: Hála istennek nem minden férfi olyan, mint Te, vannak nomális gondolkozással rendelkező, intelligens, érzelmes férfiak, akik a nőket nem csak tárgynak tekintik.

Te a könnyebb utat választod, s elbújsz az első ránézésre talán még megalapozottnak is tűnő érveléseid mögé, (amiről aztán hamar kiderül, megalapozatlan) mert annyi már nincs benned, hogy egyenesen, nyíltan kimondd, gyűlölöd a nőket.
Hátulról, körmönfont módon nyilvánítod ki ezen érzéseid.

Ez is egy újabb bizonyítéka annak, hogy mennyire súlyos a Te eseted. Már-már iskolapéldának is lehetne venni.

carramba

de ha érveket is akarsz: azé a döntés joga, akié a kockázat és a felelősség. A nő hordja ki a gyermeket, ő vállalja a terhességgel, szüléssel járó összes kockázatot, és utána bizony az ő felelőssége a gyermek sorsa is. Ehhez vagy van társa, vagy nincs, a gyerekért elsősorban ő felel. Nem kilenc hónapos, hanem egy egész életre szóló projekt. Ezért aztán senki más nem döntheti el helyette, hogy ő vállalja e mindezt, vagy sem. Végképp nem döntheti el a társadalom, vagy néhány faszfej. Mert nem ők fogják a saját testükben kihordani, és nem ők fogják felnevelni sem.

Doktornéni

Látod látod kedves blogen, éppen erről beszéltem.

Annyira elhatalmasodott rajtad a gyűlölet a nők iránt, hogy nem látod magad kívűlről.

A legnagyobb jóindulat és szeretet hangján szóltam hozzád, s a reagálásod egy kamaszé.

Talán mert az is vagy.

Még sürgetőbben javaslom, hogy keress fel egy szakembert.

Ha szeretnéd, segítek neked keresni egy megfelelő, kedves, diszkrét, férfi pszcihlógust, akinek nyugdtan beszélhetsz az életedről, aki megért, s orvoslja a problémáidat.

carramba

blogen: az a jó, hogy te itt vagy, és neked van értelmes véleményed. Nagy segítség ez az itt egybegyűlteknek!
Öregem! Nyomod itt az áltudományos blablát, a hímsoviniszta, évszázada divatjamúlt nézeteidet a nőkről, a férfi-nő kapcsolatról...nem te írod véletlenül ezt az új alkotmányt? Kb. ugyanilyen faszfejnek tudom elképzelni azokat, akik most ilyen "fundamentális" elveket kívánnak ráerőltetni a többségre.

blogen

És tényleg nem érzitek mennyire kínos a nőkre nézve, hogy meg se próbáltok érvelni csak a csajos fúrás megy a pocskondiázással. Volt erről egy nagyon jó jelenet az épp futó HBO sorozatban a Boardwalk Empire-ben. A huszas években vagyunk és épp megadják a nőknek a választójogot és egy középkorú fehér férfi egy idős fehér férfival ennek a jogosságáról vitázik, hát az egyikük megkérdez egy nőt a legfontosabb korabeli politikai kérdésekről:

- Szeretném ha elmondaná Mr. Thompsonnak, mi a véleménye a Népszövetségről!
- Pardon! Hogy monda?
- Mondja el Mr. Thompsonnak, mi a véleménye a Népszövetségről!
- A nagy összejövetelről a múlt héten. Nos? Párizsban...
- Nem tudom, hogy mi az, uram.
- És mi a véleménye a Harriday-törvényről.
- Hidegvér?
- Harriday.
- Lehetővé teszi, hogy a bankok leányvállalatokon keresztül működjenek.
- Sajnálom, kapitány úr, nem vagyok jártas ezekben a témákban.
- Hát persze, hogy nem. Ez a nők szavazata.

Amikor ezeket írjátok Doktornéni, carramba, pontosan egy ilyen nőt testesítetek meg. Aki egy politikai vitában képtelen bármiféle értelmes véleményt nyilvánítani.

carramba

blogen alatt sztem magát Boross Pétert tisztelhetjük. Ezek a friss gondolatok csakis onnan jöhetnek.
"...vagy elvenni az abortuszra menő nők választó és polgárjogait és egy felelősen gondolkodni képes férfi gyámsága alá rendelni őket, hogy az megfelelő intelligenciával instruálja az életvitelüket."

másik: "Az a nő, aki illegális abortuszba pusztul bele, pedig megérdemli, ennyi evolúciós hatást fenn kell tartani, mert a populációból mindenképp ki kell szelektálni azokat a degradált egyedeket, akik nem képesek a gumióvszer kezelésére. "
Na, most segítségképp annyit elárulnék, hogy a gumióvszert azt a férfiak szokták használni, tehát nem a nőnek kell kezelnie.

Doktornéni

Lányok, Hölgyek, Anyukák, Nagymamák és normális Férfiak, Férjek, Apák!

Együttérző ember lévén olvasom a hozzászólásokat, s látom magam előtt szegény blogen szomorú sorsát.
Már látom, miért ilyen szegény ember.
Szívből sajnálom.
Bizonyára sanyarú sorsa tette nőgyűlölővé, talán elhagyta az anyja, mert nem tudta volna tisztességgel fölnevelni, vagy csak egyszerűen az anyját is elhagyta az apja, s ezért nem vállalhatta be a gyereket, netán erőszak áldozataként kellett a világra jönnie, (árvaházban végezte), s mindezért a nőket hibáztatja.

A szövege bár első ránézésre jól hangzik, tudás nincs mögötte, ne tévesszen meg senkit!

Kimutatott tény, hogy amelyik csecsemő gyerekkorában nem kapja meg a kellő szeretetet, (árvaházban nő fel) az később labilisabb személyiséggé válik, amiért az anyját, s vele együtt minden nőt tesz felelőssé.

Blogennél egyértelmű jelei mutatkoznak ennek.
(Ha netán tévedek, s családban nőtt is föl egyértelműen látszik, hogy valamilyen oknál fogva mellőzték egész gyerekkorában, nem kapta meg a hőn áhított figyelmet, szeretetet, netán nem ő volt a kedvenc, (ami a legrosszabbat hozta ki belőle) s ezért az anyját hibáztatta, ami úgy ütközik ki rajta, hogy fröcsög a nők ellen, mert mindannyiunkat személyes ellenségének tekint, mondván, minden nő egyforma.

Mivel mi nők, (s a normális férfiak is) együtt érzőek vagyunk, szánjuk hát meg ezt a szerencsétlen párát.

Javaslom kedves Blogen, fordulj pszcihológushoz, mert nagyon súlyos gondokkal küzdesz, amit minél hamarabb meg kell oldani!

Tiszta szívből kívánok mielőbbi gyógyulást Neked!

Ui: A megbocsátás jó dolog. Bármilyen oknál fogva is gyűlölöd az anyádat, (vélt, vagy valós okból), bocsáss meg neki, de legfőképp bocsáss meg magadnak, amiért gyűlölöd az anyádat, s vele együtt minden nőt.

moszónő

blogen 2010. november 24., 20:12
Ne árulj te el nekem semmit és legfőképpen ne akard jobban tudni, mi a beírásaim alapja.
Nem látom értelmét, hogy én is bemásoljam Buddha tanait, de akár meg is tehetném.
Nem látom értelmét, mire volt jó neked ez a másolgatás?...
Az pedig, hogy te milyen következtetést vonsz le a különböző dolgokról, az csupán a te véleményed, semmi több.
- Úgy látom, nem ártana, ha éppen te lennél az, akinek ki kellene szabadulni a nyomorúságos kis világodból...

blogen

Az a baj a logikáddal, hogy ez alapján a gyilkosság többi formáját is legalizálhatnánk nemezis52. Elvégre a lakások sötétjében baltákkal véghezvitt bestiális rablógyilkosságoknál talán jobb, de mindenképp fájdalommentesebb és civilizáltabb lenne, ha a szerencsétlen áldozataikat képzett orvosok altatnák el risztelve vagyonukon az azokat az eutanáziaklinikákra bekísérő rablókkal.

blogen

Szal ne csodálkozzon senki, amikor a régi tibetiekről olvas az ott járt utazók megfigyeléseit, hogy tiltották be a lámák a focit, a rádiót, a zenés mulatságokat, vagy éppen a CNN-en adják a friss hírt, hogy a tálibok betiltották a zenét, az ujságban meg rövid hírt olvas az hindu lányról, aki nem illő módon nézett egy fiúra, ezért savval leöntötték a cédát. Ez nem kilengés, nem ellentétes annak a világnak az erkölcseivel, amiben ez történik, mert ez maga az indiai civilizáció. A hindusztáni iszlám és hinduizmus ennek az életet megbélyegző alapvetésnek a patriarchális, a buddhizmus pedig a herélteknek való változata. Hogy ez kialakult az nagyjából annak az évezredek óta tartó embertelen nyomornak, erőszaknak és jogfosztottságnak a következménye, ami az indiai szukontinenst jellemzi az ókor óta, amióta az első jelentős urbánus civilizációik túlnépesedtek és a megjelent a nyomorúságos életüket csak annak megtagadása révén elviselni tudó tömegnyomor azóta is csak fokozódik. Hadd ne ragozzam, ez utóbbi narratívát úgyis kifejtette már Lévi-Strauss.

A nyugati ezoblabla úgy teszi az eredeti indus embertelenséget a nyugati emberségnek fogyaszthatóvá, hogy először lefordítja keresztényre, a kereszténység fogalmait és hitét társítja ehhez, azt az alapvető hazugságot elkövetve, miszerint a nem ártás végső soron a szeretet vallását alapozza meg, miközben csak az emberi létezés mélységes és hiperindividuális megvetéséről van szó, amelynek a végcélja e megvetés tökélyre fejlesztése, hogy végre kiszabadulhassanak a nyomorúságos világukból.

blogen

Kímélj meg a Sikeres Cunci Magazinból felszedett ezoblablától légyszíves! Most elárulom neked, hogy a buddhisták, akárcsak a környék más vallású (hindu vagy muzulmán) népei a világ legfanatikusabb és életellenesebb vallási eszméit vallják, teljesen mindegy, hogy a síkság hinduiról, a Hindukus muzulmánjairól vagy a Himalája buddhistáiról van e szó, az egész indiai civilizáció alapvetése, hogy az élet értéktelen és minden ami az életet örömtelivé teszi egyszerűen bűn. A tálibok például nem azért voltak olyan fanatikusok, mint a tibetiek a kínai invázió előtt, mert muzulmánok, hanem ahhoz a kulturkörhöz tartoznak, amely a közembernek szóló krédóját a buddhizmus köntösében például így adja elő (a koldus az erényes ember szinonímája):

"S miből áll a koldus erényes élete, ó Nagykirály?

Nagykirály, a koldus tartózkodik attól, hogy más élőlényeknek ártson, az élőlények bántalmazásáról lemond, a botot és fegyvert elveti. Igénytelenül él, részvéttől áthatottan, minden élőlény üdvére gondot fordít. Az erényes életet részben ez teszi.

Tartózkodik attól, hogy az önként nem adottat elvegye, az önként nem adottnak elvételéről lemond. Csak azt kívánja, azt fogadja el, amit megkapott, becsületes szívű, a tolvajlást megveti. Az erényes élethez ez is hozzátartozik.

Tartózkodik a kicsapongó élettől, a kicsapongó életről lemond. Megtartóztatásban él, a köznép által űzött párzást megveti. Az erényes élethez ez is hozzátartozik.

Tartózkodik a hazugságtól, a hazugságról lemond, igazat szól, az igazsághoz húz, megbízható és méltó a bizalomra, az embereket nem csapja be. Tartózkodik a becsmérléstől, a becsmérlésről lemond, amit itt hallott, nem adja amott tovább, amit ott hallott, nem adja emitt tovább, hogy viszályt szítson az emberek között. A viszálykodókat megbékélteti, a barátok között az egyetértést segíti, az egyetértés megörvendezteti, az egyetértés lelkesíti, boldogságát az egyetértésben leli. Mindig olyan szavakat szól, amelyek egyetértést teremtenek. Tartózkodik a durva beszédtől, a durva beszédről lemond. Kellemes, szépen csengő, kedves, szívhez szóló, tiszteletteljes szavakat szól, sokaknak felvidítására, sokaknak örömére. Kerüli az üres fecsegést, az üres fecsegésről lemond, a lényegeset mondja. Üdvöset szól, a Tanról beszél, a fegyelemről beszél. Jóidőben mond emlékezetes szavakat, mértéktartó tartalmas beszédét példázatokkal támasztja alá. Az erényes élethez ez is hozzátartozik.

Tartózkodik a zúzott magokból és gyümölcsökből erjesztett italoktól. Napjában csak egyszer eszik, este böjtöl, minden más étkezésről lemond. A táncos, énekes, zenés mulatságoktól távol tartja magát.

Nem hord virágkoszorúkat, nem használ illatszereket és keneteket, nem visel ékszereket.

Nem alszik magas, fényűző fekhelyen. Aranyat, ezüstöt soha nem fogad el.

S mennyi az, amennyivel egy koldus beéri, ó Nagykirály? Beéri a magán viselt öltözékkel, s a testét fenntartó étellel, amit alamizsnaként kapott. Bárhová vezesse útja, magán hordja minden vagyonát. Olyan a koldus, mint a szárnyas madár, akit repüléskor csupán a tolla súlya húz… Hát ennyi az, amennyivel egy koldus beéri, ó Nagykirály."

forrás: Buddha tanításainak gyűjeménye; a hosszú beszédek gyűjteménye

nemezis52

Emberek! Ne bolonduljunk már meg!A "Tömjénke"szerint az a legnagyobb probléma,hogy a magzat alkotmányosan védett-e,vagy sem?Mennyive jobb tiltott abortusz mellett esetlegesen többszáz képzetlen "angyalcsináló",mint az ellenőrzött és relativ biztonságos,törvény álta szabályozott - orvosok által végrehajtott küret?Ja és szabadon főzhetünk 50 liter pálinkát(esetleg metilalkoholt?)Hányan értenek hozz
á?!Na ennyi.

nemezis52

Emberek! Ne bolonduljunk már meg!A "Tömjénke"szerint az a legnagyobb probléma,hogy a magzat alkotmányosan védett-e,vagy sem?Mennyive jobb tiltott abortusz mellett esetlegesen többszáz képzetlen "angyalcsináló",mint az ellenőrzött és relativ biztonságos,törvény álta szabályozott - orvosok által végrehajtott küret?Ja és szabadon főzhetünk 50 liter pálinkát(esetleg metilalkoholt?)Hányan értenek hozz
á?!Na ennyi.

punetti

"Keresztény templomban még nem találták magzatok ezreinek maradványait."

Csak az abortusz elől megmenekített gyermekeket megrontó pedofil pap - botrányok tömkelegét...

moszónő

- A BUDDHISTÁK LEGALÁBB ÚGY - HA NEM JOBBAN! - TISZTELIK AZ ÉLETET, MINT A KERESZTÉNYEK.
Teszik ezt annak ellenére is, hogy nem ragaszkodnak fölöslegesnek tartott, ilyen-olyan élvezetekhez. Ettől még mélységesen tisztelik az élőket, legyen az bármi. Amiről te akarsz hallomásból vakerálni, az kissé teljesen más.
Ők egyfajta körforgásban hisznek, amit a karma irányít, mozgat és ez nem engedi meg, hogy pl. öngyilkosságot kövessenek el, mert ez nem szabadítja meg őket a szenvedéstől, hanem éppenhogy visszaveti őket az útjukon, s még hátrábbról folytathatják tovább a következő születéssel. Vagyis tudják, hogy NEM SZABADULHATNAK a földi lét(ek) elől, bármit tesznek is, csak ha az erkölcsrendszerük szerint élnek, s valamikor eljuthatnak a nirvánáig. Ez az, ami az agyadat bezavarta, s emiatt kevered a szezont a fazonnal.
Az életet éppenhogy tisztelik, hiszen az az egyedüli terep számukra arra, hogy előrejussanak karmikus útjukon.
- Mint írtam, a törvény szigora mellett a beléjük ívódott erkölcsrendszerük sokkal erősebb, mint pl. itt, Mo-on a te erkölcsiséged, ami csak addig ér, hogy gyilkost kiálts másokra, illetve erőszak alkalmazását és üldöztetést vízionálj megoldásként, mint egy inkvízitor. Nem abban az időben élünk! Nyugodtan dugd bele az ujjad a bilibe és kapj a fejedhez kis vérszomjas kopó!
- Ja, csak hogy tudd: nem minden buddhista politeista, ugyanis a buddhizmus eléggé tágan értelmezhető és értelmezett fogalomkör.
- Mint ahogyan a pogányok is.
Bizonyos szemszögből pogány, aki nem egy Istent hisz, de pl. én téged ismeretlenül is pogánynak tartalak akkor is, ha semennyi istenben nem hiszel, mert egy keresztyén szemszögéből az Istent nem hívő ateistát is szokták pogánynak említeni, valamint a bálványimádókat is, hiszen tök mindegy, hogy valaki "isteneket" vagy más dolgokat imád, akkor is pogány.
Aki pedig Istent, az egyetlen ISTENT hiszi, az nem úgy nyilatkozik, mint a magadfajta.
Te a gyűlölet és a kéjes erőszak élő példáját hordozod bűnös testeddel megjelenve az egyetlen és végső földi életed során, melynek végén örökre porrá leszel.

blogen

Legyél következetes moszónő, mint a férfiak és az intelligens nők! Ha egyszer azt írod, hogy örökbefejezted a kommunikációt velem, akkor ez ne néhány óráig tartson. Ezenkívül Thaiföldön a laza törvényi szabályozás teszi lehetővé az illegális abortusz jelenlétét. Nem törekszik rá kellő eréllyel a thai kormányzat, hogy üldözze a gyilkosokat, felbujtóikat és segédeiket, mint a hírben is bennevan, eleddig egyetlen letartóztatás se történt abban az országban ilyen ügyben, tehát kvázi legális az illegális abortáció, mert de facto senki nem üldözi azt, annyi más minden mellett Thaiföldön.

A buddhizmus pedig nem tiszteli a földi életet, azt hitvány megvetendő szarságnak tartja, büntetésnek, amitől lehetőleg szabadulni kell. Ja, és a pogányok azok, akik nem egyistenhívők és a buddhisták bizony politeisták.

moszónő

blogen! ne keverj!
- A mi templomainkban nincsenek halottasházak.
- A buddhisták legalább úgy - ha nem jobban - tisztelik az életet, mint a keresztények.
Nézz utána.
- Ez tükör ahhoz, hogy milyen "hozadéka" lehet az abortusz tilalmának még akkor is, ha egy vallás, világnézet, erkölcsrendszer, vagy bármi erős béklyóban tartja a népet. Náluk kissé nagyobb arányban és talán komolyabban is veszik a tan tételeit, mint amilyen arányban itt vallásosak az emberek. Őket nemcsak a törvény tiltja, hanem nemzedékekre viszzamenő erkölcsrendszer is, -
mégis ilyen mértékben jelen van a kényszeredett
titkos aburtusz. Képzeld el, mi lesz itt, hiszen itt a lakosságnak csak egy része az, akit a törvénen kívül a vallás is visszatartana.
- Pogányok...? Kik a pogányok?...
Lehet, hogy pogányabb az, aki egy koronát imád, mint azt a thai buddhistákra fogni...

marjorie

"számukra az ember fogalma a fogantatástól a természetes halálig tart" a KDNP-sek elmezavarodottak, vagy mi? Akkor akit megöltek, az még él? Ezeket hogy lehet komolyan venni? Kabaré!

blogen

Nem véletlen, hogy mi nyugatiak a kereszténységet propagáljuk a pogányság helyett. Keresztény templomban még nem találták magzatok ezreinek maradványait.

moszónő

És ez hogy tetszik? Vagy ez nem számít?
http://www.hir24.hu/kulfold/172731/halott-magzatok-szazaira-bukkantak-egy-buddhista-templomban.html

dobray

Szerintem az abortusz gyilkosság, ergo be kell tiltani. Egyébként még egy blogposzt is meg tud menteni hat babát:
http://mandiner.blog.hu/2010/11/19/hat_magzatot_mentett_meg_az_abortusztol

nowayout

@moszónő: nekem is eltartott egy pár napig amíg rájöttem, hogy blogennel nem érdemes vitatkozni mert sötét mint az űr. Látszólag nagyon logikus, de igazából aljasan ferdít és hazudik. A szólásszabadságnak is vannak ugye árnyoldalai... az egyiket úgy hívják, hogy blogen.

moszónő

Igen, befejeztük, mert oly szemellenzős vagy, hogy még az utószavadban is csak a belédrögzült dogmák és a merev tekinteted visz előre egy csőben.
1: Nem véletlen tettem idézőjelbe a társadalom szót. Nem! Nem mindig és nem mindenütt a hatalom az alap, bármennyire is hisztizel ez mellett. Nem tudsz kimászni a hatalommániás férfi fölfogásból az abroncsos koponyáddal.
2: Rossz hírt hozok. Szinte mindent a férfiak rontottak el...sajnos.
Azért sajnos, mert így csakis ők hozhatják azt helyre, tehetik jóvá, ám egyáltalán nem ezt teszik.
nem is érzékelik a hibákat, a bűneiket, nemhogy korrigálják azokat a jövendő érdekében!
Ha a nők rontották volna el, a világ meg lenne mentve, mert ők felismernék, beismernék, bevallanák, s kijavítanák. Nem a nőkön fog múlni sajnos.
3: A Bibliát is a férfiak írták, maguknak sajátítva ki a hatalmat. De ennek sem így kellett volna történnie. Még egyszer leírom, lassan: Isten egyenlőnek teremtette a két nemet. A "paradicsomban" nem volt uralkodó a férfi, s a nő nem rontotta meg.
...úgysem érted, hatalmaskodó hímsovi...
Sem most, sem később.

blogen

Akkor itt le is zártuk moszónő, mert egyetlen férfi és valóban egyenjogú és művelt nő se lenne hajlandó tovább folytatni a nép egyszerű leányainak a felvilágosítását ott, ahol azok a leányok, hatalom nélküli társadalmakról értekeznek, amelyeket a csúnya hímsovén (és OPNI-ba való) férfiak megrontottak, annak ellenére, hogy a férfiak és a nők Istentől egyenlőséget kaptak hatalom helyett. :)

Hiszen:
1. Ha társadalomfejlődésről beszülünk, akkor alap, hogy minden társadalom alapja a hatalom és javak megosztása, ez a differenciálódás szüli a társadalmakat.
2. Ha evolúció, akkor jobb ha tudod, hogy a férfiak évmilliók óta változatlanok, így nem volt mit megrontaniuk.
3. És ha már vallás, hát Isten hatalmat adott a férfiaknak először a Paradicsom, majd miután a nők ott megrontották az ártatlan uralkodót és ezért az kitaszíttatott a halandó világba, hát afölött. Lásd: Biblia idevágó részeit.

erdélyi

nyuszmaci, egyetértek:))) Amúgy tényleg, hogy is merünk "hisztizni" olyan magasröptű hozzászólásai miatt, mint"...mert már otthonról az alárendelt szerepet hozza magával" Ez igen! Nem is kompromittáló és egy igen értelmes férfi (mint már tudjuk) szavai.
Hát tényleg ne bántsuk szegényt, hiszen az ilyen csak ilyenkor van női társaságban...különben is már teljesen elkanyarodott a témától.

moszónő

blogen 2010. november 24., 12:55
- Az van blogen, hogy megintcsak te vagy a hül.ye és az infohiányos. Nézz körül jobban a régi korokban és más vidékeken, s akkor talán rájössz, hogy megint hazudtál.
Közel is, távolabb is bőven voltak nem a hatalomra épülő "társadalmak", vagy nevezd, aminek neked tetszik. Nem is kell nagyon messze menni...
Csak a hataloméhes hímsovi pötsök megváltoztatták azokat, s anők hagyták, mert a nők alapvetően nem vágynak a hatalomra, a felsőbbségre, mert ők az egyenlőség pártján vannak. Amit Istentől kapott férfi és nő.
Ennek az erőszakos megváltoztatásának a levét isszuk mindannyian. Miattatok!
- Mama és Erdélyi fórumtársak véleményéhez igazodván befejeztem a veled való kommunikációt.
Te annyira elfajzott vagy, hogy ha időm engedné, - sem foglalkoznék veled, mert menthetetlen vagy.
Valóban OPNI-ba való.

Mama

Jaaaj, olyan jó lenne tényleg egy kicsit hisztériázni... :) Csak hiányzik hozzá a motiváció. De kár... :(
:) Vagy csak kevés kávét ittam és most nincs energiám terméketlen vitákhoz.
Vagy már túl sok ilyen alakot láttam a melóhelyemen és már tudom, hogy szemtől-szemben még véletlenül sem ilyen arcosak.
Vagy esetleg a szakdogájához akar anyagot összekaparni - valós meló nélkül, blöffölve. :)
Vagy a hirszerző szerződést kötött egy céggel, ahol a fórumozók tudta nélkül mindenféle malacsággal kísérletezhet a stáb.
Vagy a háttérben ott áll a szerkesztőség és bután röhincsélnek a kedves kollega névtelen/nemtelen megjegyzésein...
Vagy... öreg vagyok már én ehhez az egészhez... :)
További jó szórakozást. :)

blogen

Gratulálok Mama, nyuszmaci a jutalmad! :D

nyuszmaci

Kitaláltam a megoldást!!!!! A nemkívánt, de abortusz híján megszületett gyerekeket a parlament különtermében berendezett árvaházban fogjuk elhelyezni..a képviselők - akik ezt a baromságot kitalálták - fizessenek tartásdíjat ezen apróságok eltartására, a számla nélkül elszámolható juttatásokból síííííííííímán lehet fedezni a taníttatásukat és a szolgálati kocsikon lehet őket vinni múzeumba kirándulni, hogy ily módon okos művelt ifjúságunk legyen a jövőnk záloga.Ja és azt se felejtsük el hogy természetesen naponta minimun2-3 órát töltsenek a tisztelt képviselők velük tölteni, hogy személyes példájukon keresztük neveljék a nemzetet öntudatos a maga testével tudatosan rendelkező polgárává NA HOGY TETSZIK ? MEGSZAVAZZUK??

blogen

Azt nem veszed észre nyuszmaci, hogy mennyire kompromittáló amit művelsz itt a két Mamikával és erdélyivel a többi nőre nézve. A női egyenjogúságot próbáljátok védelmezni, de közben minden kommentetekkel pontosan a legdurvább hímsovén sztereotípiát támasztjátok alá, miszerint a nők képtelenek a logikus gondolkodásra, mert hisztériás természetük ezt elnyomja bennük. Ami ugyan nem igaz, hiszen azok a nők akiket ismertem eddig mind képesek voltak a férfiakhoz hasonlóan huzamosabb ideig tartó logikus gondolkodásra, mi több komplex kérdések érzelemmentes áttekintésére, tehát nincs gyakorlati különbség e téren a két nem közt, ám itt és most, ti mégis mintha minden erőtökkel azt akarnátok bebizonyítani, hogy tömör és velős érvekre egy nő az érvelő pocskondiázásán és a hisztin kívül semmi mást nem tud felmutatni.

sziszy

blogen! Te egy sajnálatra méltó ember vagy! igazat adok erdélyinek nem érdemes veled foglalkozni.

nyuszmaci

Ez megnyugtató maradjon is így. Kár lenne a drága "magodat" szanaszét szórni és mindenféle ocsmány nemes cél nélkül.. csak úgy a vakvilágba... Az előbbieket folytatva. A fiam kedvesével is beszéltem a fogamzásgátlással kapcsolatban. És most kapaszkodj meg!!!
Az édesanyjával is megbeszéltük a dolgot. Fogtad az infót cukorfalat!!!
AZ ÉDESANYJÁVAL!!!
Hogy nehogy olyan helyzetbe kerüljön, amitől MINDEN ANYA – akár fehérbőrű akár SŐTÉTBŐR- megóvná a gyermekét Szerintem ez a sok sületlenséget te egymagad találtad ki mert nővel ennyi buta dolgot nem lehet összehozni pasival meg ciki ilyenről beszélgetni,,, ugye kicsi bogár:)

blogen

Ha én nő lennék sziszy, akkor engem is elgondolkoztatna maga az ellenszenv megnyilvánulása, hogy vajon miért is nem szeret a többi csaj, ám mivel én férfi vagyok, ilyen rohadt hímsovén dologra: érvekre van szükségem a gondolkodáshoz, mert a férfiak nem szeretik egymást, legföljebb tisztelik vagy félik egymás intelligenciáját és erejét. Ugyanis férfiszemszögből nem arról szól a dolog, hogy egy párkapcsolatban, családban, munkahelyen, egy társadalomban az emberek meghallgatják egymást és megpróbálnak közös nevezőre jutni. Ez pontosan az, amit a férfiak nem tesznek csak úgy. Hogy ilyesmire kényszerítsék magukat, ahhoz komoly, még véletlenül sem női érzelmekben és boldogságban megnyilvánuló hasznot kell tudniuk realizálni a dolgon.

erdélyi

kedves sziszy, nyuszimaci, moszónő,
kár ennek a bigott hímsovinisztának bármit is válaszolni, hiszen minden hozzászólása provokáció, azt akarja elérni, hogy ő legyen a középpontban! Az ilyeneknek a legnagyobb büntetés az, ha mindenki mellőzi és figyelmen kívül hagyja magányos vinnyogását!

Mama

Továbbra is tartom, hogy ez provokáció. Sőt. Gondolom, 100 hsz-nál jön a "jutifalat" ahogy egy kutyás oldalon olvastam nemrég...:) Azt hiszem, nem érdemes magától értetődő dolgokat magyarázgatni. Aki nincs tisztában vele, hogy senki sem több a másiknál és nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos, ráadásul még csak nem is azért van itt, hogy meghallgasson másokat, csupán hogy önmagát erőltesse rá gyanútlan emberekre, azzal fölösleges foglalkozni. Csá és lapozzunk! :)

egyanya

Én eddig azt hittem, hogy olyan lények, akik 'blogen'-hez hasonlóan gondolkodnak nincsenek is! Egy biztos, ha vannak, akkor azok nem férfiak...Az ilyenekkel vitatkozni méltatlan, bár moszónő igen tehetségesen teszi!

blogen

Az van moszónő, hogy társadalmunk nem egy anarchoszcindikalista közösség. Mint szerte a világon minden civilizáció, így a miénk is hatalom megosztására épül különféle intézmények a lakosság kisebb-nagyobb csoportjai vagy egésze közt. Minden jog hatalmat jelent, az egyenjogúság, például azt jelenti, hogy két entitás egyforma mértékben bír hatalommal és terhelt alárendeltséggel és minden jog alárendeltséggel is terhel, mert a jog alávetéssel keletkezik. Csak a jogrend teljes felbomlása tudja az egyének és intézmények alárendeltségét megszüntetni visszataszítva a hatalmat a természetes, tehát szabályozatlan állapotába, ahol tisztán a hatalmat gyakorló képességei és erőforrásai szabnak gátat a hatalma mértékének. A jog ebből adódóan azt a hatalmat jelenti, amit a jog birtokosa valamely dolog vagy egyén fölött bír, beleértve saját magát is.

Ennél több választ az érzelmi kifakadásodra nem tudok adni. Remélem tudtam segíteni a jog természetét illetően!

sziszy

blogen! ha engem ennyien kritizálnának negatívan mint téged a hozzá szólásaid végett akkor elgondolkoznék rajta.Sajnos Te csak fújod a magadét és nem is próbálsz belegondolni a másik fél helyzetébe nincs benned semmi empátia.Egy pár kapcsolatban,családban,munkahelyen,egy társadalomban arról szól a dolog h az emberek meghallgatják egymást és megpróbálnak közös nevezőre jutni.Személy szerint tisztelem a férfi nemet de csak egyenrangú fél ként.Nem engedem,h kihasználjanak megalázzanak.Egy férfi akkor lett férfi amikor én nő! így semmivel sincs több joga semmihez mint nekem.Ez a törvény tervezet akkor lenne élet képes ha olyan feltétel lenne a társadalomba családba,hogy az emberek örömmel vállaljanak gyereket.De a kényszer sosem szül jót! felelőtlennek ki kiáltani egy nőt azért mert abortuszra megy igen durva,a férfi ugyan úgy ott volt.50%-ban ő is felelős!

moszónő

blogen 2010. november 24., 12:03
Te hülyébb vagy a sokévi átlagnál, csak azt hiszed, hogy jól adod elő a baromságaidat.
Alapvető fogalmakkal nem vagy tisztában, ami illő lenne ahhoz, hogy "érvelésekbe" bocsátkozz!
Idézem egyik baromságodat: "Ez a hatalom természete, ez az, amire a női egyenjogúság kiharcolásakor úgy vágytak a nők,..."
Kicsi pörsenés! Próbáld értelmezni azt a szót, hogy "egyenjogúság"! Ez ugyanis nem a hatalmat jelenti öcsi! A nevében van, hogy egyen...vagyis egyenlő. Az egyenlő azt jelenti, hogy nem több és nem is kevesebb. Próbálod fogni? Nehéz ez neked...tudom. Tudod ez azt jelenti, hogy a nők a tőlük hatalommal elorozott egyenlőséget - amit a férfiak erőszakkal, hazugságokkal, törvénytelenségekkel, Istentelen és erkölcstelen módon oroztak el - akarják visszaszerezni.
EGYENLŐSÉGET ÉS NEM HATALMAT!!!
Na, ennyit érsz, hogy ezt sem érzékeled, vagy direkt félremagyarázod, s a hazugságokra építed föl a váraidat.
Ezek vagytok ti, kis hímsovi állatfajták.
TISZTELET A FÉRFIAKNAK!! ( akik közé te és a fajtád nem fér be)
- Egyébként meg ne erőlködj tovább, mert alapjaiban hibás és ingoványos a "felépítményed", amiket itt adagolsz.
A dolog ugyanis ott kezdődik, hogy a férfiak ne pofázzanak bele a nők dolgaiba, mert eddig mindig ti hoztátok a minket érintő törvényeket önhatalmúlag, pedig nem kértünk rá soha titeket.
Kuss legyen a testünktől, a szellemünktől, az érzelmeinktől, mert fingotok sincs, hogyan működünk. Miattatok jutott ide a világ, ahol tartunk, s most már nincs helye tovább a hazugságnak.
Ha úgy érzitek, hogy folyton a mi életünkbe kell, hogy belepofázzatok, akkor mi meg azt mondjuk, hogy mi is ugyanennyi jogot kérünk arra, hogy a tiétekbe beleszóljunk.
És kezdjük pl. azzal, hogy hány évig legyetek sorkatonák, milyen kiképzéssel, és folytassuk azzal, hogy milyen szelekció alapján válasszuk ki közületek az utódnemzésre általunk megfelelőnek
tartott egyedeket, míg a többieket sterilizáljuk.
Mindezt persze a közjó érdekében, az utódainkért.
Jobb, ha befogod, még mielőtt valakinek a tenyere nekimegy a cserfes pofikádnak.

blogen

Egyetértek nyuszmaci, amennyiben lenne fiam, magától érthetően tanítanám neki, hogy ha igénye van ilyesmire rendelkezzen a nő testével, pláne ha az önként ajánlkozik fel, mi több el is várja ezt tőle, mert már otthonról az alárendelt szerepet hozza magával!

nyuszmaci

Kedves Blogen!
egy picit - de csak egy picit - közönséges vagy de elnézem neked -szegény-szegény bloger…. Tanulmányaid során valószínűleg stilisztikára és a kulturált kommunikációra már bizonyára nem futotta az idődből…
Egyéb iránt az általad említett tevékenységben rajtad kívül más is örömét szokta lelni? Kétlem, ha az eddigiek alapján jól értelmeztem a személyiségedet De félre a tréfát nem fogok lecsúszni a szintedre – bevallom az eddigiek alapján úgy tűnik tévesen többre becsültelek. Visszatérve az abortusz témájára.
Nekem van egy 19 éves fiam. Neki egy 18 éves kedvese. A fiamnak korábban vettem az óvszert mert először ciki volt.. ma már ez teljesen természetes – hála égnek megtehetem, van rá pénzem. Arra tanítottam, AZ Ő FELELŐSÉGE IS a védekezés. És ez nálunk természetes.
De MEGTETTED EZT TE IS a gyerekeddel… - fiaddal… Mi erről a vélemény?

blogen

A család intézményének védelmében támogathatónak látom a házasságtörés büntetését. És eleget téve a kérésednek: Kedves KDNP, a nők innen üzenik, hogy hiszti lesz, ha a férfiakkal való egyenjogúságot a logikus gondolkodásban tőlük is megpróbáljátok megkövetelni!

erdélyi

blogen, te egy igen szánalmas provokátor vagy, de remélem jelented pártodnak azt is amit itt több nő ellenez...
Talán egy olyan törvényt is be kellene terjeszteni, hogy az a férfi, aki elhagyja feleségét, családját, terhes párját, vágják le a farkát. Persze a közjó érdekében! Na, te hány %-ba kerülnél? Remélem minél többször feláldozod magad a többség érdekében...több mondanivalóm nincs üres fecsegésdre.

blogen

Megint ott tartunk nyuszmaci, hogy az együttlétnek nem kizárólagos formája az a vaginális behatolás. Egy szopást nem feltétlenül szükséges a női egyenjogúságra apellálva felvezetni.

blogen

A valóság az moszónő, hogy az újszülöttek örökbeadási statisztikája így alakul:

1 héten belül: 64%
2 héten belül: 17%
1 hónapon belül: 8%
3 hónapon belül: 8%
15 hónaposan: 1%
6 évesen: 1%

A faji statisztika pedig nagyjából így alakul: fehér: 40%, roma: 40%, kevert: 20%

Jól látható, hogy mindössze a csecsemők kettő százaléka nem kerül örökbeadásra három hónapon belül, magyarán a csecsemőknek nincs miért aggódniuk, ugyanis örökbeadásukat csak valamilyen jogi malőr akadályozhatja meg, általában az, hogy az anya nem hajlandó lemondani róluk, de nevelni sem, beszorulnak a rendszerbe.

nyuszmaci

Kedves Blogen!
Szívesen szervezek neked egy hét végét egy amazonnal…. Kíváncsi lennék milyen általa is közérthető nyelven – lásd magyarul, mindenki számára érthetően, fölösleges idegen kifejezésektől mentesen - magyaráznád el hogy Te most nem akarsz vele lenni mert a tested a Tied és most éppen felelőséggel önrendelkezel és különben is fáj a fejed…

blogen

A nő rendelkezik a testével vagy nem? Két válasz létezik, akárcsak a fekete és fehér esetében sziszy, ez ilyen egyszerű. Ha nem, akkor megette a fene az egészet, mert már csak a nőkkel való rendelkezés mértékéről és módozatairól van értelme tovább vitázni, ha igen, ha a nő rendelkezik a testével, akkor viszont ezzel a hatalmával élnie kell és nem hivatkozhat semmilyen mentő körülményre, mivel az nincs. Ez a hatalom természete, ez az, amire a női egyenjogúság kiharcolásakor úgy vágytak a nők, de úgy tűnik egy kisebbségük nem igazán tudta miről van szó, hogy minden hatalommal, azonos mértékű felelősség is jár, ahogy ezt ma sem hajlandó tudomásul venni és a legkülönfélébb kifogásokat keresi, hogy miért is van joga neki a testével nem önrendelkezve önrendelkezni minden felelősség nélkül és hogy a rohadt férfiak tehetnek erről az ellentmondásról és annak minden következményéről is.

punetti

Tehát egy olyan dologról beszélünk, ami KÉT ember felelősségén (és néha a pechen/szerencsén) múlik, de a valós felelősség csak a nőre van hárítva! Akkor a férfi ne léphessen le, ha már egyszer teherbe ejtett egy nőt, és ne mehessen el k*rvázni, mondván hogy genetikailag képtelen a hűségre. Nevelje fel a gyerekét rendesen. Tisztelet a kivételnek természetesen! És a megerőszakolnak valakit és úgy lesz terhes? Vagy kiszakad a gumi? A férfiak is lehetnek felelőtlenek, nem csak a nők...

Mama

Tudjátok, van még valami, ami szomorú ezen a fórumon - és ezzel sajnos, nincs is egyedül... Tudniillik hogy külföldön olvassák ezeket a hozzászólásokat, (főleg, ha "jóakarók" fel is hívják rá a figyelmet), aztán az ilyen marhaságokra hivatkozva képesek kijelenteni ország-világ előtt, hogy na, EZ Magyarország. Pedig hiszem, hogy nem. Aki fröcsög, talán csak egy elkeseredett ember. Vagy megkérték rá, hogy "futtassa fel" ezt a fórumot. Vagy bármi más... A lényeg akkor is az, hogy ezeket használják fel határon túl csak hogy bizonyítsák: ez egy primitív ország.

moszónő

blogen 2010. november 24., 11:30
Tisztán, világosan és magyar nyelven írsz bődületes baromságot, vagy pedig egyszerűen : hazudsz.
Ismereteidet frissítsd, informálódj és rájössz, hogy
a nemidénbarnultak részéről nem jellemző, hogy a cigány csecsemőket fogadják örökbe.
Egészen más a nevelőszülő, mint az örökbefogadó szülő. Nevelésbe még inkább kiveszik a kisgyerekeket, mint a csecsemőket örökbefogadják. Rossz a forrásod fiú! Hazudsz!

blogen

Igen erdélyi, az egyén ha nem is bármire, de igen sok dologra kényszeríthető a közjó érdekében, mint azok az emberek, akik különös módon jól kezelik az alkoholos befolyásoltságot, így igen komoly mennyiségű alkohol elfogyasztása se akadályozza őket a biztonságos gépjárművezetésben, ám ők sem szolgálnak érvként az alkoholfogyasztás tilalmának felfüggesztése érdekében és nekik is áldozatot, jelen esetben a józanság áldozatát kell hozniuk a közjó érdekében, ergo nem rendelkezhetnek szabadon a testük felett, életük egy jelentős részét józanul kell tölteniük, összességében többet is, mint kilenc hónap. Ez a fajta áldozathozatal minden téren magától érhetődő és a nők sem jelentenek különös kivételt ez alól.

Mama

nyuszmaci: és nem kell a nőknek! :)))))))

nyuszmaci

Kedves Mama !
sajnos BIZTOS!
és az is hogy iskolázott, művelt, bigott....

moszónő

blogen 2010. november 24., 11:21 !
A kifejezéseddel élve, érzelemmentesen, de mindenféle érvelés nélkül fogunk úgy itthagyni titeket, hogy egyszer csak azt veszitek észre, hogy tele van az ország magadfajta hímekkel és erősen kreol nőkkel, akik szíves örömest átadják nektek a testük fölötti rendelkezést.
Föl fogtok füstölődni, mint a kolbász.
Az "érveidet" meg földughatod magadnak öcsi-pöcsi.

blogen

Az álmod, amelyben a férfiak hordják ki a csecsemőket nincs alaposan végigálmodva, ugyanis a következő problémákat és következményeket veti fel:

Ki termékenyít meg kit?
1. Nő a férfit - ez esetben rövid semmi se változott, a férfi az új nő, a nő pedig az új férfi, a nemek egyszerűen felcserélődtek, hosszú távon pedig evolúciós úton a nemiszervek át fognak alakulni, mert a tág lukból a szűk csőbe juttatni a spermiumot sokkal nehezebb mint fordítva.
2. A férfi a nőt, aztán valahogy a megfogant magzat helyet cserél - ez esetben a női nem pusztán a szaporodás kellékévé degradálódik, aminek következtében rövid távon a nő szimpla tárggyá válik egy kialakuló petesejt és szórakoztató biodroidpiacon, hosszú távon pedig evolúciós léptékben mint megannyi hasonló evolúciós szituációban, egyszerűen a férfi parazitájává válik, egy méh+pina kombót felmutató elkorcsosult csökevénnyé, amely a végső evolúciós fázisban, már csak egy állandóan a férfi testére tapadó, vagy talán már a testét el sem hagyó petesejtet termelő parazita lesz.
3. A férfi a férfit vagy önmagát - ez esetben a női nem rövid távon egy szórakozás célját szolgáló tárgyként fog funkcionálni, hosszú távon pedig evolúciós okoknál fogva egyszerűen eltűnik.

Az empátia pedig a nők különös képessége a csoporton belüli nők közti agresszió csökkentésére és nők közti kommunikáció fokozására, amelynek előnyös következményei vannak az agresszívan versengő, a csoport erejét jelentő férfiak kvázi létbiztonsággal és információval való ellátására nézve.

sziszy

blogen! ezek szerint csak fekete és fehér létezik? szerintem ez azért bonyolúltabb mint hogy rá húzzuk a vizes lepedőt,hogy csak a Nő dolga! a másik ha a nő felelős azért teljes mértékben akkor miért akarnak a férfiak bele szólni az abortuszba? akkor nincs joguk hozzá! nagyon szűk látókör vagy.

erdélyi

blogen, kezdem azt érezni, hogy te a kdnp trombitája vagy...hát add át nekik üzenetünket!
Érdekesen kiszámoltad azokat a százalékokat... szóval, aki belesik a te 0,1 %- odba, az már bármire kényszeríthető a "közjó" címén... Fogalmad sincs miről firkálsz itt össze-vissza, mert nem éltél át egyetlen valós/kínos helyzetet sem, csak lelketlenül nyomod a paragrafus-szagú száraz, ismételt monológod. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, férfi vagy...

Mama

nyuszmaci, biztos vagy te abban, hogy itt férfi akit annak gondolsz - pusztán azért, mert ordenáré módon ír a nőkről? Szerintem nem biztos.

nyuszmaci

Megint kénytelen vagyok kijavítani téged meg ne haragudj érte... de én valóban CSECSEMŐKRŐL beszéltem- lehet hogy bepárásodott a szemüveged a meghatottságtól saját nagyságod láttán:) a kreol bőrű - általad cigánynak nevesített - csecsemőkről beszéltem. Ha egy ici-picit is tájékozottabb lennél a dologgal kapcsolatban amit gondolom férfiúi nagyságod tiltja – tudhatnád hogy Magyarországon NEM DÍVAT sötétbőrű csecsemőt örökbe fogadni….
De hát mit is tudtok Ti férfiak a divatról másrészt mutass nekem egy olyan PASIT aki azt modja örökbe fogadás előtt IDE NEKEM EGY sötétbőrű babát .. és kizárólag ilyet akarok…
Mondtam te egy másik dimenzióból jöttél.. esetleg marslakó…

Mama

erdélyi 11:27-es hsz.-ával maximálisan egyetértek. Annyit tennék hozzá, hogy még azt is megértem, a KDNP-nek "munkaköri kötelessége" így nyilatkozni, na de azért mégis... mindennek van határa. Ez aztán tényleg olyan téma, ahol (lássuk végre be,) nem lehet ideologizálni - akkor ugyanis tényleg nem jutunk dűlőre. Márpedig időtlen idők óta emiatt nem oldódik meg a kérdés.

steverubellreborn

" elvenni az abortuszra menő nők választó és polgárjogait és egy felelősen gondolkodni képes férfi gyámsága alá rendelni őket, hogy az megfelelő intelligenciával instruálja az életvitelüket."

Adolfka, veled is ez fog történni, azt nem fogjuk megengedni,hogy apa legyél ennyi ésszel.

Mama

Moszónő, ez aztán nem volt semmi! :) Komolyan mondom, Te képviseled a nők következő generációját. Akár tetszik, akár nem, a lényeg ott volt a soraidban és még én is, aki szeretem (a jó, az "igazi") pasikat, azt mondom, a jövőt vetítetted előre. Ez pedig félelmetes lehet... sokaknak. Leginkább azoknak, akiknek (már említettem) valóban semmi más esélyük nincs, mint hogy görcsösen kapaszkodjanak a személyi számukba... :) Meg hogy: "pedig anyukám megmondta, hogy én okosabb és szebb és jobb és etc. vagyok, mint a lányok... - hol itt az igazság?! " :)))) Beszélhetünk itt mellé, de igazad van. Amúgy ez a félelem vezetett évszázadokkal ezelőtt is a nők irtásához, "büntetéséhez", lealacsonyításához. A különbség csak annyi, hogy változik a világ.

blogen

Ők egy olyan törpe kisebbség erdélyi, akiknek pontosan a felelősen gondolkodó többség jogainak a védelmében kell elszenvedniük egy kellemetlenséget, egy terhességet. Ez a törvényes rend alapja, minden állampolgárnak kötelességei és jogai vannak a közjó érdekében. A közjó pedig azt követeli, hogy a többség, akik alatt a fogamzásgátlás ellenére teherbe esők kivételes esetében a női populáció 99,99%-át érjük, tehát gyakorlatilag mindenkit, felelősen rendelkezzen a teste felett és ne felelőtlenül, az önrendelkezésről lemondva essen teherbe minden lehetséges és hihetetlenül könnyen megelőzhető alkalommal.

blogen

A problémád ott kezdődhet nyuszmaci, hogy már a gyerek és a csecsemő fogalmai közt se tudsz különbséget tenni. Mint írtam, tisztán és világosan, magyar nyelven, a kreol bőrű csecsemőkkel ellentétben a koros cigánygyerekek azok, akikért nem kapkodnak a várólistás szülőjelöltek.

nyuszmaci

Álmodtam egy világról.... ahol a férfiak hordják ki a gyermekeket… nekik kell gondoskodniuk róla amikor a kapuzárási pánikos vagy csak egyszerűen önelégült nők elhagyják őket egy másik férfi miatt.... és támaszt keresve egy mádik nő karjaiban keresik a boldogságot a megértést a társat... és sajnos csalódottan veszik észre hogy amikor felelőséget kellene vállalni a közös együttlétből fogand gyermekük iránt a nő egyszerűen csak lelép... és a társadalom és a lelketlen nők elítélik lek…. zzák megvetik mert az abortuszt látja egyetlen megoldásnak.. nahát ez az érem másik oldala…..- ezt hívják úgy hogy empátia – megmagyarázzam mit jelent ez a szó ?

erdélyi

sziszy semmi baj, csak kicsit elcsodálkoztam...
blogen, te nagyon tudsz érvelni, de mi van akkor, ha valaki, mint egy ismerősöm, spirállal maradt terhes?? Több ilyen eset van, mert nem mindenki bírja a tablettákat szedni, hormonális, stb okokból. Hajtson fejet egy hím-hozta törvény előtt és tegyen eleget szaporodási kötelezettségeinek? Egy nőnek nincs ebben saját döntése, önrendelkezése? Szerinted ez nem megalázó? Sajnos én jól tudom mivel jár és mit fog maga után vonni egy ilyen idióta törvény; majd tele lesznek az árvaházak, az intelligens nők többsége külföldre menekül majd, de olyan is lesz, aki meghal a magzatelhajtó házi praktikák során. Ha valaki meg azt hiszi, hogy ez itt nem történhet meg, nagyon téved! Előbb a kedvező körülményeket kellene ebben az országban megteremteni (nem fordítva), aztán hadd döntse el minden nő, szabad akaratából!, akar-e gyereket vagy sem. Az eröltetett gyerekvállalás a legundorítobb beavatkozás valaki privát életébe, olyan, mint egy biológiai zaklatás és felér egy nemi erőszakkal.

blogen

Az óvszerallergia egy népegészségügyi probléma sziszy, ez meg is látszik a magyarországi abortuszok számán. Továbbá a védekezés elsősorban és szinte kizárólag a nő dolga, mivel AZ Ő TESTÉRŐL VAN SZÓ. Vagy talán azt állítod, hogy a férfi rendelkezzen a nő testével, azáltal, hogy a saját kezébe veszi a fogantatás megelőzését, merthogy ennek egy nagyszerű módja a nők jogfosztása is. Ha ugyanis azt akarod, hogy elismerjék a nők jogát a testükkel való rendelkezésre, akkor nem testálhatod ezt a rendelkezést a férfiakra!

Megint ott vagyunk, ahol az egész diskurzus kiindul, miszerint az egész történet kizárólag a nő felelősségéről szól, mert a nő testéről szól és a nő jogáról szól e test fölötti szuverenitásra. A férfiak pedig nem lusták, nagyon is szívesen rendelkeznek a női testtel, mint birtokba vett tárggyal, ezért kifejezetten perverz a női önrendelkezés védelmében a férfire testálni ezt a hatalmat, ettől remélve a felmentést a női felelősség és vele a szuverenitás szörnyű terhei alól, amitől jól láthatóan a nők egy kisebbsége minden lehetséges módon csak szabadulni akar, egészen az abortuszig odázva el a szembenézést az önrendelkezéssel.

Mama

Igen, elhiszem hogy ennyi ember nem születik meg és ez igen szomorú. Azt viszont nem értem, minek ide keverni még a cigányokat is? Néhány hónapja jártam egy nőgyógyászati osztályon, semmi baj nem volt a cigányokkal: mindegyik terhes volt. Aki abortuszra ment, mind... "nem-cigány" volt - vagy hogy kell mondani manapság...
Ami - szerintem - hiányzik, az a megfelelő tájékoztatás, felvilágosítás már az iskolákban (nem a röhögcsélős osztályfőnöki órák hozzák a megvilágosodást, az biztos), kellő gazdasági háttér, valamint a nők sokszor kiszolgáltatott helyzetén való változtatás. Túl sok már ez is ahhoz, hogy legyen esélye a megnyugtató megoldásnak. Mire valóban megtalálják a bölcsek kövét, Magyarország szépen elnéptelenedik. (Pedig nem is akartam pesszimista lenni...)

blogen

Igen, erről beszéltem Mamika. Nyilván a harmonneten és más női portálokon ez nem így megy, de itt a hírszerzőn, az időnként kitörő manifeszt zsidózást és fasisztázást leszámítva érvekkel próbáljuk meggyőzni egymást, és bizony az érvek kevésbé izgalmasak, mint a szitkomok és még stílusuk sincs, az érvek alkalmazásában gyakorlatlanok számára pedig egyenesen fárasztónak tűnhetnek.

Ez biztos azért van mert többségükben férfiak politizálnak, akiknek megrögzött ideájuk, hogy a politikának józan érvelésen, annak pedig jobbára mégiscsak érzelemmentes logikán kell alapulnia.

nyuszmaci

Úgy gondolom te egy picit tájékozatlan vagy ezügyben... javíts ki kérlek ha nem így van...
A nemre fajra való tekintet részről szólnék...
TE MELYIK ORSZÁGRÓL BESZÉLSZ ???? MAGYARORSZÁGRÓL ????? akkor te egy másik dimenzióban élsz- de jó neked:)- arról ne tudom hallottál- e már hogy milyen körülmények köztöö vavvan a magyarországi gyermekotthonok és hogy milyen mértékben kiöregedtel az alkalmas nevelőszülöl és hogy ma magyarországon hogyan lehet " nemre fajra való tekintet nélkül " örökbe fogadni... A te dimenziódban biztosan viszik a söétebb bőrű gyerekeket mint a cukrot- de ez ittt... ma Magyarországon UTÓPIA !!!!!!!

sziszy

blogen! te nagyon okosnak akarsz mutatkozni de nem így van.azok akik ilyen betegségben szenvednek nem szedhetnek vagy csak kevesen fogamzásg.gyógyszert,h miért nézz utána nem titkos.Egy párkapcsolatban két ember van és ma már értelmes kultúrált férfi nem várhatja el attól az embertől akit szeret,hogy mérgezze magát.A férfiak ebbe sem gondolnak bele,hogy a gyógyszerek milyen egészség károsodást okoznak hosszú távon pl.elhízás.Utána meg ugye félre megy mert,h néz ki a felesége! azoknak a férfiaknak akik ilyen lusták és önzők,h még azt is elvárják,h a nő húzza fel az óvszert azt kívánom csak a két keze legyen mikor nővel akar együtt lenni.Attól,h a Nő hordja ki a gyereket még nem törvényszerű,h csak az ő dolga legyen védekezés.A korlátolt felfogás megváltoztatható:TANULÁS,BIOLÓGIAI ismeret(ehhez a témához).

moszónő

Figyelem!
Kis lüke hímeim! Verhetitek fakó hulló szőrű vézna melleiteket, mint a kopasz seggű majmok, költhettek verseket az evolúcióról, stb., kigondolhattok hülyébbnél hülyébb eszmefuttatásokat a felsőbbrendűségetekről, vagy akár állhattok a tusolóban egész nap ugrásra készen egymás mögött, akkor is oly kevesek vagytok a reprodukálásra, mint a light-os macisajtban a brumm.
Ha mi úgy akarjuk, mindannyian megkapjátok idővel a második "h"-t is a nemetek elé, s immár homokos hímsovi pasik lesztek.
Ha mi úgy döntünk, lehet a far.atok aranyból, fenhetitek faraitokkal naphosszat azokat, írhattok róla ódákat, de akkor is csak egy semmirekellő, haszontalan csökevény marad.
Verhetitek magatokat, de hiába. Csak okoskodó kanocskák lehettek, akik - ha mi úgy döntünk -kihalnak e földről és írmagjuk sem marad.
Nagy a képetek, nagy a pof.tok, s azt hiszitek, hogy ha a far.atok is nagy, már nálatok a hatalom.
Elmehettek a nagy farokkal egymás bús vala.ába, de akár szájba is verhetitek vele magatokat, hogy csak ennyire tudjátok tisztelni a nőket.
Minél kisebb és minél vénebb egy hím, annál inkább vágyja a hatalmat, mert egyre inkább érzi, hogy valójában elveszíti azt is, amit ebben a tyúxaros életben összekapart magának egy-két nő mellett. Minél inkább belefolytok a nőket érintő
dolgokba, fontos döntésekbe, sőt! ti akarjátok a törvényeket hozni róluk, - annál inkább egyértelmű, hogy a mandulafa kidőlőben van, s ezzel akarjátok azt ellensúlyozni.
Hülyegyerekek! Kapjatok a fejetekhez, amíg nem késő, mert piszkosul ráfázhattok!
Sok magamutogató paprikajancsi, meg lajcsi, stb.
Ha nem vigyáztok, az unokáitok - ha lesznek egyáltalán - könnyedén megeshet, hogy kissé "kreolabb" színezetet kapnak, mint a ti kis hamvas pofás feletek.
Mi nők, nem várunk a végtelenségig arra, hogy megjöjjön végre az eszetek. Ha csak a fejetek nagy, de értelem nincs benne, kb. annyit ér, mint a nagy farkatok. Ha szívetek nincs, szívni fogtok.
Hallgassatok moszónénire és hagyjátok abba a hímségeiteket és kanságaitokat, amíg még nem késő.

blogen

Be kell terjeszteni egy módosító vip, amely a fogantatást az anya testére korlátozza és az őssejtkutatás előtt nyitva hagytuk a petricsészét.

Gregbító

Óránként hat terhesség megszakítás végeznek ma Magyarországon. Évente 52000-et egy városnyi embert pusztítunk el, mert véletlenek. És ők nem cigányok.

vip

Egy ilyen alkotmány meggátolná az össejtkutatást és rákényszerítené az országra a keresztény kisebbség meggyözödését.

blogen

Továbbá az örökbefogadható csecsemők listájához egy annál jóval hosszabb várólista is társul. Magyarán egyvalamivel biztos nincs gond, az pedig fajra és nemre való tekintet nélkül az állami gondozásba kerülő csecsemők örökbeadása. Merthogy még a kreolbőrű csecsemőket is viszik mint a cukrot, csak a már defektes szociokulturális közegből a rendszerbe bekerülő két-három évesnél idősebbekre nincs kereslet.

nyuszmaci

Kedvesem !
Én ezekkel a dolgokkal tiszában vagyok de örömmel veszem a segítségedet és megszervezek neked egy országos túrát ahol az ország legledugottabb telepulésein is népszerűsítheted ezt a valóban praktikus lehetőséget .Mikor érsz rá ???

blogen

A te problémád nyuszmaci könnyen megoldható, ha tájékozódsz a vaginális behatolást mellőző szexuális magatartásformák iránt. Segítségként adok neked egy kisebb több száz lehetőséget képekkel és rövid demonstratív videókkal ezekre a szegénység okán vaginális téren önmegtartóztatást követelő napokra:

http://www.perversius.com/

Mama

:))) A "Nem Mamikánál" hagytam abba az olvasást, közlöm, hogy továbbra is fölösleges nekem írogatni. Unalmas ez az erőlködés, unalmas a stílus és az egész úgy ahogy van, fárasztó, szemtől szemben is elfordulnék az ilyenektől, itt meg méginkább. Sok szomorú és keserű dolog történhetett az ilyenek életében, hogy végül itt izzadják magukból ezeket a sületlenségeket, de szerencsére semmi sem kényszerít arra, hogy ezeket végigolvassam.
Aki nem azért van itt, hogy civilizáltan beszélgessen más netezőkkel, aki itt éli ki sérelmeit és indulatait, az tegye. Csak nekem ne írogasson össze-vissza unalmas litániákat. Kösz. :)

nyuszmaci

Kegves Gretbitó!

te a fizetésed ? %-át ajánottad volna fel ezeknek a meg nem született gyerekeknek a felnevelésére..? mert ugye tudod ha a kórházban marad a baba állami gondozásna lerült volna ....
Tényleg milyen jó lennel..... vagy te öként és dalolva befogadtál volna 10-12 gyerkőcöt?

Mami54

Blogen annyi értelmetlen hülyeséget ír össze - ide nem illő dolgokat, hogy ha újra megnyitják a Pszichiátriai Intézetet, őt beutaló nélkül fel fogják venni, az itteni írásai alapján.

blogen

Megint egy jó példáját nyújtod annak Mami54, hogy a nők azért szorulnak abortuszra, mert nincsenek birtokában megfelelő szellemi képességeknek, ami ugyan nem igaz, de e mellett te magad érvelsz, amikor ezt írod:

"Sok okos, művelt nővel is előfordul, hogy pl. rosszul dönt és nem méltó partnertől esik teherbe, vagy bármi megtörténhet."

Tehát a művelt és okos nők, nem képesek egy férfi személyes kvalitásait, társadalmi, anyagi helyzetét, jövőképét és lehetőségeit megismerni, felbecsülni és ennek birtokában felelős döntést hozni, amely feltehetően életük egyik legfontosabb döntése is egyben, annak ellenére, hogy a törzsfejlődés során már az ízeltlábúak rendje is kifejlesztette azokat a képességeket, amelyek lehetővé teszik a tengerekben és szárazföldeken nyüzsgő csilliárdjaik számára a felelős párválasztást.

Nem tudsz olyan érvet mondani az abortusz fenntartása mellett a XXI. században, ami nem arra alapozna, hogy a nők nincsenek megfelelő szellemi képességek birtokában, ezért szorulnak rá az abortuszra a fogamzásgátlás helyett. Azt nem veszed észre, hogy a világ annyira megváltozott a biokémiának hála, hogy ma már csak az abortusz ellen lehet a női egyenjogúságot érvként felhozni.

nyuszmaci

Ja és most nem a kimondottan iskolázott művelt nőkről beszélek.....ámbár jelen gazdasági helyzetbe-munka lehetőség híján- elhiheted hogy a tabi lesz az utolsó amire a pénzt költi ha választani kell hogy a már meglévő gyerkőcnek vegyen cipót vagy fütetez vagy ennivalót vagy at áramot fizesse ki vagy bértletet vegyen vagy.. bagy..vagy...stb....

Gregbító

Óránként hat terhesség megszakítás végeznek ma Magyarországon. Évente 52000-et egy városnyi embert pusztítunk el, mert véletlenek. És ők nem cigányok.

Mami54

Ja, és még annyit, hogy a vallásosok ne kényszerítsék a saját ideológiájukat a másképpen gondolkodókra. Ők éljék az életüket, ahogy ők akarják (szüljenek annyit, mint a nyulak), a többieket pedig hagyják békén. Biztos,hogy a vallásosok vannak kevesebben, azért ilyen erőszakosak.

nyuszmaci

Hát tudod....
nagyon nehéz megmagyarázni a teremtés koronájának, hogy ebben a hónapban azért nincsen sex, - mert én most a testem iránti felelőségtől vezérelve- ellenállok mivel kenyérre és tejre kellett a pénz nem, tudtam a fogamzásgátlót kifizetni a gumi is pénzbe kerül sajnos juh bélhez már a XXIsz-ban ritkán jut az ember-amin neki vettem meg a cigit és a bort..... viszont mivel kikapcsolták az áramot és fűtés sincs, a meleget az összebújás lehetősége adja, test iránti felelőség ide vagy oda tuti hogy lesz sex, mert neki házastársi joga van erre..... ja és ha ennek megtagadásáért még el is kalapálja a férfi akkor azt mondják : hát a családon belüli erőszak sajnos hazánkban sajnos még igen gyakori. De azért kíváncsi lennél Te hajlandó lennél –e a fizetésed 1%-át arra fordítani hogy a fogamzásgátló tabletta díjmentes legyen és mindenki hozzá juthasson …..

blogen

Nem Mamika, ebben nincs semmi bonyolult, ez nem a horoszkópod. Ez egy rém egyszerű eset, ami tisztán a felelősségvállalásról és a női testtel való önrendelkezésről szól. Mivel a XXI. században, hála a korszerű fogamzásgátló szereknek, a női testtel való önrendelkezés egyik biztosítékává az abortusztilalom lépett elő. Amíg nem voltak korszerű fogamzásgátló szerek, addig ez pont fordítva volt, de a világ megváltozott és tarthatatlanná vált az a véres primitivitás, amit az abortusz jelent.

Nincs olyan érv, ami a fogamzásgátlás ellenében az abortusz mellett szólna. Józan állapotú emberek a jelzőlámpa piros jelzése ellenére nem szaladna be a két irányból meginduló kocsik közé, hogy juhéjj, mert tudják, hogy a testük integritására nézve súlyos következménnyel fog járni, ahogy a részegségre való hivatkozás is csak súlyosbító tényezőnek számít a bíróságokon balesetek okozóinál és nem elnéző mosolygást vált ki, hát igen, én jártam már így logika mentén, hiszen csak azok a szánandók nem okoztak még részegen balesetet, akik az anyjukkal élnek és nincs jogsijuk. Mert nem, az emberek többsége nem viselkedik így, mi több a társadalmunk kifejezetten bünteti az ilyen viselkedést és ha felmentést adunk bármilyen érvrendszer mentén a felelősségvállalás alól magunk és embertársaink jogainak és testének védelmében, akkor az eredmény a társadalom a felelősséghez való hozzáállására nézve katasztrofális és az embertársaink testét tekintve pedig szinte mindig véres lesz.

Mami54

Blogen rendkívül ostoba, szűklátókörű és tapasztalatlan. Sok okos, művelt nővel is előfordul, hogy pl. rosszul dönt és nem méltó partnertől esik teherbe, vagy bármi megtörténhet. Életeket lehet tönkretenni azzal, hogy rákényszerítenek valakit, hogy megszüljön egy olyan gyereket, aki olyan embereket fog összekapcsolni egy életre, akiket nem szabad. Én alapvetően inkább a megelőzés híve vagyok, de - úgy az én életemben, ahogy más családtagom életében már volt olyan, hogy az lett volna a nagyobb baj, ha megszületik az a bizonyos gyerek. Később - megfelelő körülmények között - megszületett a már örömmel várt és kívánt gyermek. Mindenkinek az a jobb. Nem hiszem, hogy Caucescu (lehet, hogy nem így kell helyesen írni) Romániáját kéne visszahozni, amikor is idejártak az ottani nők abortuszra, mert ott nem lehetett. Majd nálunk is ez lesz, vagy visszajön a háború utáni illegális abortuszok időszaka (anyukámtól tudom, neki is volt 49-ben, én utána 5 évvel születtem Ratkó Anna jóvoltából. )

sziszy

erdélyi! elnézésedet kérem tényleg nem a Te írásod volt.a címzett más a véleményem tartom.Trockijnak szól.Bocs mérgemben én is elírtam.

ritahu

Azt látom, hogy megint egy gumicsonton megy a hirig, a lényeg meg elsikkad:
"megkerülhetetlennek nevezik a házasság intézményének elismerését és megerősítését." Ezt tudja valaki, hogy mit jelenthet? Mert szerintem bármit. Mi fenyegeti most a házasság intézményét??! Hogyan akarják megerősíteni?! És főleg kik ellenében?

Mama

Éppen tegnap beszéltünk erről a témáról egy Írországban élő baráttal. Említette, valóban látszik az ország lakosságán, hogy abortusz-ellenesek...:) A legszomorúbb, hogy ez a tény kiegészül egy valóban felelőtlen mentalitással. De ez messze vezet, a lényeg, hogy túl bonyolult ez a kérdés, itt pedig néhányan csak nőellenességük kifejezésére használták fel ezt a témát. Nem szabad ilyen gyökér-egyszerűséggel kezelni ezt a problémát.
De most megyek, mert vár a konduktorom.

fuhur

>Az alkotmányos alapértékek munkacsoport vezetője, a KDNP-s Tarnai Richárd a Hírszerzőnek azt mondta, ... "Ez számunkra fundamentális kérdés. Azzal, hogy egyébként milyen jogszabályokat kell, vagy lehet módosítani, mi nem foglalkoztunk." <

Ez a lényeg nem foglalkoznak vele mert akkor gondolkodniuk kellene, azt meg tiltsa a vallás (Minden vallás)

Sok nőgyűlölő impotens álszent fasz.

Az egyházakat kellene inkább betiltani, csak sajnos az intelligenciát, meg az empátiát nem lehet kötelezővé tenni, mert az emberek nagyobb része képtelen rá. Lásd még a helyi kommentelő nácik beszólásait.

erdélyi

sziszy te olyasmivel vádolsz, amit nem én írtam! Legalább figyelj oda, a név a komment ALATT van...seemi közöm ősemberhez meg barlangokhoz, ami nagyon hűlye hasonlat a mai világban.

blogen

"1).miért csak a nőnek kell védekezni? 2).a férfiaknak is van rá lehetőség!"

Nem csak a nőknek kell, de a nőknek elemi érdekük, hiszen az ő testükről van szó. Tehát a védekezés ott kezdődik, hogy a nő semmilyen formában nem mentheti fel magát a felelősség alól, neki minden körülmények közt védekeznie kell, ha nem akar gyereket. Ja, és a cukorbetegség még egyetlen nőt se akadályozott meg abban, hogy a férfi faszára felhúzzon legalább egy óvszert, ha már a saját testébe nem hajlandó jó hatásfokú kemikáliákat adagolni. És legjobb tudomásom szerint a magas vérnyomásnak sincs olyan tünete, ami ebben a nőket akadályozná.

blogen

Igen Mamika, te jó példa vagy arra a nőtípusra, aki mint valami fekete lyuk nyeli el az észérveket, hogy zsigeri ostobaságot böfögjön vissza manifeszt. Van egy másik, intelligensebb nőtípus is, és pontosan az ő érdekükben kell a hozzád hasonlókat rászorítani az intelligens viselkedésre, hogy a normális és eszüket gondolkodásra használó nőket senki se bélyegezze szőkének és ostobának miattatok.

De itt kell megjegyeznem, hogy még a feminizmusnak se a női ostobaság és felelőtlenség általános normává emelése volt az eredeti célja, hiszen a szüfrazsettek is abból indultak ki, hogy a nők képesek rendelkezni a testük felett. Márpedig a női testtel való önrendelkezés a fogamzásgátlásnál kezdődik és végződik. A nem kívánt fogantatás az önrendelkezésről való önkéntes lemondás legnyilvánvalóbb bizonyítéka.

sziszy

blogen! ki vagy te honnan veszed a bátorságot,h így beszélj a nőkről? te is valami primitív korlátolt felfogású vagy mint az erdélyi? 1).miért csak a nőnek kell védekezni? 2).a férfiaknak is van rá lehetőség! tudod mi a baj,hogy többed magaddal még mindíg nem vetted észre,h már nem a sötét középkorban vagyunk! Az nem jutott el a csökevényes agyadig,h nem ilyen egyszerű a dolog pl.aki cukros,magas vérnyomásos,szív beteg,ott hagyta a k@csög férje stb,azokat így bünteti a társadalom.Sok mindent lehetne írni de te és a hasonló felfogású úgy sem érti!

blogen

A nők többsége ugyanolyan intelligens, mint a férfiak többsége pappRIKAlajcsi, hiszen eljutott a fogamzásgátlás és a nem kívánt terhesség megelőzése közti összefüggés felismeréséig. Természetesen a férfiak közt éppúgy vannak olyanok, akik nem értik mi a kapcsolat a spermájuk és a gyerekek közt, ám ez nem menti fel a velük kapcsolatba kerülő nőket, akiknek konkrétan a testéről van szó, az alól a felelősség alól, hogy ha nem akarnak gyereket, azt egyfajta intelligens és felelős módon előzhetik csak meg, az pedig a saját fogamzásgátlásuk, mert végtére is, hangsúlyozzuk a fogyatékosan haladók kedvéért: mégse a férfiak hordják ki azt a gyereket.

Az abortuszt jognak tekintő progresszív irányzat, mint minden progresszív célkitűzés, valami nagyon mélyen debil szinten kívánja az emberiséget egyenlővé tenni. Konkrétan az abortuszra szoruló szellemi fogyatékos nők szintjére degradálja azt a nőpopulációt, amelynek többsége ennél jóval intelligensebb.

A korszererű fogamzásgátló szerek, brutálisan minimális működési rendellenessége nem érv az abortusz mellett. Az az évi egy-két nő országosan, aki a fogamzásgátlás ellenére is teherbe esik, meg fogja tudni szülni a gyermekét, ez egy jó ár azért, hogy a nőket ne kezeljük fogyatékos alsóbbrendű hüllőszerű zsigerből létező ösztönlényként az abortuszok miatt.

Mama

Blogen meg társai szövegét legutóbb egy olyantól hallottam, akit még senki nem látott nővel, 35 éves és az anyjával él. :) Fáj az igazság, hogy egy általa vizionált álomvilágban éppen a magafajtákat dobnák le első körben a Taigetoszról... :) Vicces olvasni olyanoktól, akiknek más reményük sincs az életben, mint abba kapaszkodni, hogy "de nekünk egyessel kezdődik a személyi számunk!..." Hát, kedveseim, ez manapság édeskevés. Szerencsére. Az igazán (kívül-belül) jó pasiknak igenis, nagy a "keletjük", nem szorulunk selejtre... :))))

Mama

Hogy mekkora barmok élnek a XXI. században... Aki ennyire gyűlöli a nőket, annak sosem volt sikere náluk és próbál valami "fogást" találni rajtuk ilyen módon - ha már más módon nem megy neki... :)
Sikeres férfi nem fröcsög így a nőkről.

sziszy

erdélyi! sajnálom,h abban az időben nem alkalmazták az abortuszt amikor te születtél mert az ilyen egoista primitív korlátolt felfogású embernek nem kellene megszületni.káros a társadalomra.Te sötétség nem vetted észre.h már nincsenek ősemberek max csak te! az őskortól már igen eltávolodtunk és mind a családokban a társadalomban rengeteg változás történt! Te őstulok úgysem érted meg ezeket a minimum dolgokat.

pappRIKAlajcsi

blogen és nyilassmisi, amint látom, jól nyomjátok.
A nők csak ál.atok, semmi több. Mi, férfiak magasabbrendűnek születtünk. A nők veszhetnek.
Nem kár értük.

szf

Az abortusztilalom több jogot jelentene a magzatnak, mint amenyi egy felnőttnek van. Utóbbi ugyanis egy abortusztilalom általi totális védelemmel felruházott magzattal ellentétben akkor sem sajátíthatja ki másnak a testét, ha erre a túléléséhez szüksége lenne - nincs pl. kötelező véradás vagy csontvelő-donorság, és a szervadományozáshoz is a halott, ill. hozzátartozói hozzájárulása kell.

Ma egyik fogamzásgátási módszer sem nyújt 100%-os biztonságot (és a legbiztonságosabbat eü. okokból sem jó bárkinek), a gyermeket a nemi életért járó büntetésnek tekinteni pedig szimplán perverz.

nyuszmaci

Úgy gondolom, egyszerűen meg lehet oldani a problémát...
el kell kötni a felelőtlenül sexeló pasikat. - megtartunk pár jó keresetű intelinegs képviselőt- lehetőleg KDNP-s és fideszes politikus legyen az illető - és hozzájuk lehet fordulni a megfelelő minőségű gyermekanyag létrehozásáért. a megoldás tehát : a férfiak sterilizálása...... nna milyen klassz ötlet? máris fölösleges lesz az abortusz....

blogen

Az a nő, aki illegális abortuszba pusztul bele, pedig megérdemli, ennyi evolúciós hatást fenn kell tartani, mert a populációból mindenképp ki kell szelektálni azokat a degradált egyedeket, akik nem képesek a gumióvszer kezelésére. Szal az angyalcsinálás áldozatai egy újabb jó érv a teljes abortusztilalom mellett, úgy ugyanis nem lehet demokráciát csinálni, hogy alapvető polgárjognak tekintjük a hülyeséget és felelőtlenséget.

blogen

Ha valaki nem akar gyermeket és nem szellemi fogyatékos, akkor a rendelkezésére álló tucatnyi lehetséges módon védekezik ez ellen. Az abortusz a nők totális felelőtlenségének és szellemi képességeik hiányának a nyilvánvaló bizonyítéka, márpedig az állam semmilyen formában nem támogathatja az állampolgári felelőtlenséget, egyszerűen be kell tiltani úgy ahogy van, kivéve a nemi erőszak áldozatait és a súlyos magzati betegségek esetét, vagy elvenni az abortuszra menő nők választó és polgárjogait és egy felelősen gondolkodni képes férfi gyámsága alá rendelni őket, hogy az megfelelő intelligenciával instruálja az életvitelüket.

Diamond Vagina

Előző komment nyila ss 2010. november 24., 09:39
förmedvényére ment.

Diamond Vagina

nyila ss !
Mekkora bun.ó vagy!
De igen, szaporodnak, csak nem a te faragatlan pofátlan fajtáddal.

alfienaldo

@trockij:
Azért erről megkérdezhetnél egy ősembert is, hogy örült e neki.
Jah, nem tudsz, mert nem véletlenül felhagytunk azzal az életmóddal.
Ha neked jobban tetszik, akkor irány a barlang.

nyuszmaci

Na igen…A nem kívánt terhességek megelőzése érdekében a kormány majd ingyen fogja osztogatni az óvszereket, térítésmentes lesz a fogamzásgátló gyógyszer lesz minden iskolában mindenre kiterjedő szexuális felvilágosítás – esetleg betilthatnák a szexuális életet is. Természetesen, ha kimondottan gyereknemzés a cél akkor MINDENT BELE. De ha ezen körültekintő és mindenre kiterjedő intézkedés ellenére is teherbe esik egy nő – ez általában az ő problémája őt terheli a felelőség mert nem védekezett megfelelően ugyebár…- akkor majd a kormány biztosítani fog korszerűen felszerelt otthonos árvaházakat ahova a nem kívánt gyerekeket elhelyezheti.
Ja ..kifelejtettem, hányan fognak belehalni az illegálisan elvégzett abortuszokba – ezek díjazását hogyan fogja „kifehéríteni „ a kormány- mert ugye a törvényt javaslók sem gondolják komolyan, hogy egy nőt ebben bárki megakadályozhat…. És végezetül…nyithatunk majd egy külön parcellát a temetőkben azon piciknek, ahova azok a nem kívánt babák kerülnek akiknek az életét már a megszületésük után veszik el a teljes kétségbeesésben nem reálisan gondolkodó tizenévesek, lehetetlen helyzetbe sorolt nők…Igen ez sokkal humánusabb mint az abortusz…. DE MAGYARSÁG SZÁM NŐNI FOG így vagy úgy… Hajrá Ratkó Ágnes (1949 és 1953 ) Éljen a Demokratikus Magyar Köztársaság… ez lenne a XXI század????

Diamond Vagina

Sziszy!
Sokkal többen egyetértünk Veled, mint azt a legmerészebb álmaidban remélheted.
Vagyis nem vagy egyedül! SŐT!

Diamond Vagina

Te kis szánalmas nyilassmisi!
A tefajtád pedig kiviláglik a neved írásmódjából...
No komment.
Az anyaságról annyit, hogy pénz nélkül fölneveltem más gyerekét. Süllyedj el te szerencsétlen és informálódj, mielőtt mást megszólsz. Te valószínűleg egy kannak tartod magad és valóban az is vagy. Csak egy kan, semmi egyéb. Ha ugyanis értelmes és érző férfi lennél, akkor tudnád, mennyi tahó társad nem tudja, hogy a szex mire való. Ha tudnák, nem kellene ilyen sok nőnek az abortuszhoz folyamodni, amit a legtöbb esetben éppen a hülye kanok miatt kénytelenek tenni.
TISZTELET A NEM KEVÉS FÉRFI KIVÉTELNEK!
(te nem tartozol közéjük)

nyilassmisi

erdélyi ... a magadfajták miatt tényleg bűn lenne betiltani az abortuszt, az ilyenek ne is szaporodjanak!

erdélyi

Bocs, mérgemben elírtam....meffig-meddig

abcde

Csakhogy az ősember férfi nem hagyta el a nőjét és a gyerekét, hanem ellátta őket mindennel, amire szükségük volt. No ez a különbség az ősember férfi és a mai magyar férfi között. A mai magyar férfi erre egyre nagyobb számban nem képes, akár saját hibájából, akár nem.
A mai magyar férfi egyszerűen otthagyja a családját a házasság "szentsége" ellenére is, míg az ősember férfi tudta, hogy hol a helye.
Majd viszik a nők a gyerekeiket Semjén bácsiék küszöbére...

nyilassmisi

Diamond Vagina 32010. november 24., 09:00 …. és a magadfajták, tudod mi a különbség a NŐ és a nöstény között, vagy az Anyaságról, vagy, hogy a "szex" természetes rendeltetése szerint örömforrás, de nem szórakozás, ami felelősséget igényel, ha ismered ezt a fogalmat. Szánalmas, üres életű szingliként fog rátok visszaemlékezni a családokból sarjadó utókor.

erdélyi

Az egyik ok, amiért elhagytam Erdélyt 20 éve épp a komcsi Ceausescu diktatúra által alkalmazott abortusz törvény volt...Sok nő meghalt, orvosok, ápolók kerültek börtönbe, mert ha egyszer valakinek NEM KELL gyerek, mindent megtesz ennek érdekében. Nagyon megalázó időszak volt, itt is ezt akarják? Meffig fognak még bigott vallásos impotensek és vénemberek dönteni egy nő életéről? Vagy előbb a magzat aztán a kihordója, mint egy tartály??Gusztustalan politika!

trockij

Az ősember meg barlanga szült, aztán még örült is, hogy van gyerek. Nem rinyált, mint ti, hogy nincs rá pénz.

sziszy

Biztos sokan nem értenek egyet de én úgy gondolom,hogy ne férfiak döntsenek arról,h én szüljek vagy ne! vagy mi is úgy csináljuk mint a kisebbség:jöjjön sok gyerek majd a segélyekből elleszünk!nem hiszem,h aki egy kicsit is bele gondol feltudja mérni,h mennyi gyerek legyen mennyit tud eltartani akkor:mikor nincs lakás,munkahely,pénz,csak kilátástalanság van! erre kéne szülni? a másik dolog egy nőnek a szervezetét a terhesség szülés megviseli,a férfi ebben az esetben csak a jó oldalát ismeri miért is akarja nekem megmondani hány gyerekem legyen? azok akik a parlamentbe erről szónokólnak (férfiak)mutassanak példát! de könnyű több százezres fizetéssel ugrálni okoskodni! nem nekik kell azt mondani a gyereknek,h nincs,nem tudom megvenni stb.nekem 3 gyerekem van de megtudom érteni aki nem akar csak egyet v.egyet sem!

Ferencz Yolanda

Az tanulmányozta e valaki, hogy mennyi nő halt meg az " angyal csinálás " miatt??? Aki nem értené: különböző módokon szabadultak meg nők a nem kivánt terhességtől, amibe sokan belehaltak!

Diamond Vagina

fiatalnő!
Akik ezt erőltetik, kivétel nélkül mind impó vén majmok, akik már max. csak énekelni képesek, mást nem.
Ne idegeskedj, lesz megoldás a normális csajoknak. Idővel minden megoldódik annak, aki úgy érzi, hogy ezzel lealjasítja a kormány a nőket.
(merthogy le is aljasítja)
Az ilyen hímsovi b..i bunkó "társadalmat" szó nélkül itt kell hagyni a cigó csajoknak.
Aki akar, annak lesz hová menni.

Diamond Vagina

Szia Gold Fallos!
Az ilyen fényesített lógósoknak meg mint te is vagy,
nem az észt kell osztani, mert az nem sok van benned, mint tudjuk, hanem meg kell célozni a
copper keyhollét.
Mert mi hülyék ugye nem vagyunk!
Fordulj máshová helyettünk.
Kis sárga csökött...

sissy51

Engedje meg ez a szemét kormány,hogy én döntsem el,hogy erre a szemét világra szüljek,vagy ne.Ez lenne a demokrácia???Szüljön az,akinek van miből eltartani 4-vagy 5 gyereket,akik a parlamentben ülnek,jó pénzért,azok gyárthatnak gyerekeket,lesz miből eltartani őket.És ugyan mire szüljenek??Kukába,wécébe,köszönjük,hogy megszavazták,akik erre a kormányra szavaztak.Még mi jöhet???Vissza megyünk a középkorba???

ritahu

"megkerülhetetlennek nevezik a házasság intézményének elismerését és megerősítését." Van ötlet, hogy ez mit jelent? Mit kell a házasság intézményén elismerni (elismert) és megerősíteni? Ezentúl nem lehet együttélni? Aki házasság nélkül él együtt, az büntit kap? A gyereke meg "zabigyerek" lesz?

fiatalnő

Na menjen a fidesz a b. k. anyjába. Milyen jogon ugatnak bele egy ember életébe ilyen szinten? Ez mindenkinek a magánügye. Lassan azt is megszabják, hogy milyen gyakran és milyen pózban kell d..ni és persze betiltanak mindenféle fogamzásgátlást.
Remélem ezeknek a döntéshozóknak olyan beteg gyereke/unokája születik, aki az egész család életét is megnyomorítja.

Gold Fallos

Az abortuszt igénybe venni csak egészségügyi indokok alapján szabad engedélyezni. Cigányoknál a túlszaporodást viszont minden eszközzel gátolni kell. A sok csököttnek pedig nem Surjánozni kell hanem gondolkodni.

töreki

Már ideje lesz a nemzet gyilkos abortusz törvény hatályon kívüli helyezése amit a népirtó surján terjesztett be még az antal kormány idején!

Pici

Nyugi nyugi! A viagra ingyen lesz!:)

ibatisz

Mi történik MO-on kezdőik a 2. Ratkó korszak? Akinek nincs lakása az hova szüljön, mi az hogy kötelezik egy beteg gyerek megszületését, majd, ha a szülő nem bírja, akkor az állam gondoskodik róla? Rohadt, szemét gyilkos-kapitalista kormány. Csak rosszat csinálnak a szegény és éppen megélni tudó kisembereknek. Le velük!!!!!!

töreki

Az érdekes lesz ugyanis a ma hatályban lévő abortusztörvényt a surján elvtárs jegyzi ő terjesztette be még az antal kormány idején! Ha ilyen lesz az új is akkor a sz..nak adnak egy pofont!

Új hozzászólás



hirdetés

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X