hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

Szétesőben: veszélyben a Petőfi Rádió

11626 26

Feszült légkör uralkodik Such György elnök júliusi távozása óta a Magyar Rádióban (MR). Az elmúlt két hónapban több tucat újságíró, szerkesztő, technikus mondott fel, sokan pedig attól teszik függővé a maradásukat, hogy ki lesz az új vezető. Egyelőre az sem világos, hogy az új médiaszabályozás nyomán kialakítandó irányítási, gazdálkodási keretek között mi marad meg az elmúlt négy évben megújított, a közrádiót piacvezetővé tevő műsorrendből, ahogy azt sem lehet tudni, hogy mi lesz az MR közel kétmilliárdos bankbetétjével.

„A rádió esetében el kell ismerni azt a gazdálkodási teljesítményt, amit annak ellenére ért el, hogy ebben a szabályozás, a struktúra nemhogy érdekelté, de ellenérdekelté tette. A dicséret azonban nem vonatkozik a tartalomra. A gyár jó, a termék sok kívánnivalót hagy maga után” – értékelte Such György rádióelnöki ciklusát a hvg.hu-nak adott augusztusi interjújában Szalai Annamária, a nyáron létrejött új médiahatóság elnöke.


Szalai véleményének nagy súlya van, ugyanis a műsorszolgáltatókat felügyelő Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a frekvenciákat felügyelő Nemzeti Hírközlési Hatóság összevonásából létrejött Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének meghatározó szerepe lesz a közmédiumok vezetőinek kiválasztásában.

hirdetés

Az új szabályozás szerint az NMHH elnöke egyben a műsortartalmi kérdésekkel foglalkozó Médiatanács vezetője is lesz, márpedig ez a szerv delegálja a közmédiumok vezérigazgatóit kinevező kuratórium elnökét és egyik tagját, akik a szavazásokkor – miután a tagság fele-fele arányban kormánypárti és ellenzéki küldöttekből áll majd – a mérleg nyelvét képezhetik.

A közrádiót gyökeresen átalakító és megújító Such György megbízatása július 31-én járt le. Bár heteken belül leköszönő rádiós kuratórium MSZP-s és SZDSZ-es tagjai májusban felajánlották mandátumának automatikus meghosszabbítását, az elnök fideszes támogatás nélkül nem akarta folytatni a munkáját.

Zavarokat okozó káderhiány


Míg a Magyar Televíziónak (MTV) több mint két éve nincs elnöke, az MR-nél csak július óta tart az átmeneti időszak, viszont az elmúlt két hónap jelentősen felforgatta a rádiósok életét.Júliusban ugyanis nemcsak Such, hanem a menedzsment többi tagja is távozott: Kerényi György és Csillag János távozása óta főszerkesztő nélkül működik a rádió két főadója, sőt a Kossuthnak (MR1) Szikra Zsuzsanna felmondása miatt főszerkesztő-helyettese sincs.

Az elnökkel együtt távozott Mészáros László gazdasági igazgató és zenei együttesekért is felelős Cseh Gabriella ügyvezető igazgató. Jelenleg egyetlen posztján maradt vezetőnek sincs önálló aláírása joga, a döntéseket egy háromtagú csapat hozza, sőt, az egymillió forint feletti kifizetésekhez rendszeresen a megszűnés előtt álló kuratórium jóváhagyását kell kérniük.

Folyosói pletykák

A Hírszerzőnek nyilatkozó rádiós szerkesztők és újságírók azt mondták, a „folyosói pletykálkodás” során eddig öt olyan név merült fel, akiket esélyesek tartanak a vezérigazgatói posztra. Időnként lábra kap az a híresztelés, hogy júliusban leköszönt elnök visszatér, ám ezt Such cáfolta a Hírszerzőnek. A Népszabadság nyáron arról írt, hogy az InfoRádió ügyvezetője, Módos Márton kerül az MR élére, de ezt az érintett később cáfolta.

 

Az elmúlt két hónapban hírbe hozták Jónás Istvánt, a Lánchíd Rádió szerkesztő-műsorvezetőjét, de szintén a „folyosói pletyka” kategóriájába tartozik, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője venné át a közrádió irányítását. A MR munkatársai sokkal valószínűbbnek tartják, hogy Gazsó L. Ferenc, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztője lesz közrádió új vezérigazgatója, igaz, őt az MTI igazgatói posztjára is esélyesnek tartják.


Visszavágnak Such reformjaiból

Gazsó L. Ferec nevét hallani a rádió folyosóin
Gazsó L. Ferec nevét hallani a rádió folyosóin
Forrás: Dudás Szabolcs

Míg a leköszönt vezetők többségének határidős szerződése volt, melyet Such mandátumához igazítottak, a kilépő szerkesztők, újságírók nagy része felmondással, önként távozott. Such még tavasszal indította el az önkéntes távozási programot, mely szerint a távozni akaró, a rádiónál legalább két éve dolgozó munkatársak végkielégítést kaphatnak. A Hírszerző úgy tudja, több tucat újságíró, szerkesztő, technikus élt ezzel a lehetőséggel nem várva meg az új vezetőség kinevezését. Az MR egyik neve elhallgatását kérő, vezető pozícióban lévő munkatársa szerint több műsornál káderhiány van, ezért egyre nehezebb tudják kitölteni a műsoridőt.

„Akárki is jön, bizonyos mértékben vissza lesz bontva, amit felépítettünk az elmúlt években, és ebben nem szeretnék részt venni” – mondta a Hírszerzőnek Szikra Zsuzsanna, miért mondott fel Such távozása után. Az MR – a Magyar Távirati Irodához (MTI), az MTV-hez és a Duna Televízióhoz hasonlóan – jelentős átalakulás előtt áll. A parlament által július 22-én elfogadott új médiajogszabályok szerint a közmédiumokat nem elnökök, hanem vezérigazgatók irányítják majd, akiket a közszolgálati kuratórium bármikor felmenthet.

Egyelőre nem tudni, hogy a közmédiumok átalakítása milyen hatással lesz a műsorszerkesztésre. Egy, a fideszes médiaműhelyben zajló munkára rálátó forrás szerint továbbra is tartja magát az az ötlet, hogy a közmédiumok hírgyártását áthelyezik az MTI-hez, közös hírigazgató irányításával gyártják le a szöveges híreket, kép- és hanganyagot. Ez jelentős hatással lehet az MR-ra, hiszen a saját gyártású reggeli 180 perc és a Déli Krónika című műsorai piacvezetőnek számítanak.
Az új vezetés fogja eldönteni – részben a kuratórium és a Médiatanács jóváhagyásával –, hogy mi marad meg azokból az arculati elemekből, műsorokból, amiket a Such-időszakban alakítottak ki. Egy, a fideszes médiapolitika terveit ismerő forrás szerint szinte biztos, hogy az adók számokkal jelölése (MR1, MR2, MR3) megszűnik, és ismét a Kossuth, Petőfi és Bartók neveket használják majd.


A Hírszerzőnek nyilatkozó, névtelenséget kérő forrás szerint biztosra vehető, hogy rövidesen megszűnik a Petőfi könnyűzenei jellege. Az ORTT még 2008. január 30-án – a fideszes delegált, Szalai Annamária igen szavazatával – elmarasztalta az MR2-t, mert a csak zenét sugárzó adó a testület szerint, „nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségét.” A közrádió bíróságon támadtak meg az ORTT-határozatot, majd idén meg is nyerte a pert (a bíróság hatályon kívül helyezte a testület határozatát).


Elülő Fideszes hátszél


A Hírszerzőnek több rádiós szerkesztő is azt mondta, meglepte őket Szalai Annamária hvg.hu-s interjúja, hiszen az elmúlt négy évben a Fidesz csak elvétve bírálta a MR műsorait, az ORTT fideszes delegáltja pedig többnyire támogatta Such intézkedéseit. „Úgy csináltunk végig két választást (az európai parlamentit és a tavaszi országgyűlésit – a szerk.), hogy a Jobbikot leszámítva egyik párt sem kifogásolta a műsorainkat. Több mint két évtizede dolgozom a Kossuthnál, de még ilyen nem volt” – állította az egyik név nélkül nyilatkozó szerkesztő.

Elvonják a vagyonát
Egy hétfőn beterjesztett – Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők jegyezte – törvénymódosító szerint rövidesen elvonják, és egy közös alapba helyezik a közmédiumok vagyonát, illetve ingatlanjait. Ebből az MR akár még rosszul is jöhet ki, hiszen míg az MTV milliárdos forráshiánnyal küszködik, székházat 2,4 milliárdért bérli évente, a közrádió saját ingatlanjaiban működik, és a közel kétmilliárd forintos bankbetétje van.


Négy évvel ezelőtt egyébként Such György – igaz, csak második nekifutásra – a Fidesz támogatásával került az elnöki székbe, és a ciklusa alatt több vitája támadt a rádiós kuratórium MSZP-s tagjaival, mint a jobboldali kurátorokkal. Márciusban a testület fideszes elnökhelyettese – jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára –, Gál András Levente levélben dicsérte meg az „elkötelezett munkájáért” a leköszönő Suchot. „Bár tudták róla, hogy autonóm személyiség, Gyurinak korrektnek mondható kapcsolata volt a párt konzervatív-liberálisnak tartott politikusaival, többek között Navracsics Tiborral és Kósa Lajossal, többnyire támogatták a terveit. Nem értem, miért akarnak most mindent visszacsinálni” – mondta a rádió júliusban távozott vezetésének egy tagja.


Az egyik hírműsorban dolgozó szerkesztő szerint már a kampányban érzékelhető volt, hogy változóban van a kormányzásra készülő párt hozzáállása a rádióhoz: hiába kérlelték, a fideszes politikusokat, csak nagyon ritkán vállaltak szereplést a rádió műsoraiban. Az MR több munkatársa is azt állította a Hírszerzőnek, hogy Such távozása óta elbizonytalanodtak a szerkesztők, egyre ritkábban mernek politikai, a kormány tevékenységét érintő témákkal foglalkozni, mert nem tudják, milyen irányt szab majd az új vezetőség.

Hozzászólások (26) , melyek közül a legfrissebbek:

Toma

Ez a rádió semmi más nem volt mint párszáz mp3, véletlen lejátszásban. Persze hogy meg tudott takarítani pénzt, hiszen csak egy számítógép kellett hozzá valamelyik sarokban. Egyébként, az hogy mi az igényes zene, az személyfüggő. Tény hogy sokat nem hallgattam az mr2-t, mert nem bírtam, de szerintem ez egyszerűen rétegzene. Annak pedig nincs helye közszolgálati rádióban. Szerintem a szerkesztett szöveges műsornak van helye a 21. században is a rádióban, hiszen ez a rádió lényege, ha csak zene van akkor minek rádiót hallgatni, ott van millió webrádió amin csak zene megy, meg van mp3, berakod oszt hallgatod. Szerintem a rádió feladata, a szórakoztatás, tájékoztatás, ismeretterjesztés egészséges arányban. A Lovasi András Kossuth díjáról is meg van a véleményem egyébként. Szerintem a következő lehetne Szintiboy. Erről ennyit.

Toma

mr2 mehet a levesbe, pedig huszonéves vagyok

Dirr

Ha valami sikeres(ebb) és hatékonyabb működést mutat fel, miért kell ismét megváltoztatni, hogy legyen megint NB1-s körkapcsolás meg dumaszínház szerű izé, ami eddig is felfért a kossuthra??? VAN MÉG EGY ADÓ, amelyre simán átvehetné a kifogásolt tartalmakat, és még országos sugárzású is...MR3-Bartók...hallgatottság 0-3%, .......

körte

A Petőfi rádió hallgatottsága 2010 első félévében 3% sincs. (2,9)
Erre veritek magatokat? Szánalmas

nemhivo

A kedvenc adóm az "emrkettő, nagyon zene!"

Akiknek az észosztás hiányzik, azok hallgassák a mária, meg a lánchíd rádiót...

blogen

Látom beindult a hazudozás arról, hogy a Petőfi hallgatottsága nem nőtt, hát akkor itt a valóság néhány hónnappal az arculatváltás után mi történt:

"A június 1-én megújult programstruktúrát és a későbbi
arculatváltást megelőző májusi adatokhoz képest a rádió stratégiaváltáskor meghatározott célcsoportjában, a 18-39 évesek körében 265 százalékkal magasabb elérést produkált Budapesten és a 18 megyeszékhelyen a mérés időszakában. Ez a szám a fiatalabbak, a 18-29 évesek körében már 543 százalék. A budapesti mutatószámok ugyanezen célcsoportokban hétszeres, illetve tizenötszörös növekedést mutatnak májushoz képest. A kutatás kimutatta az MR1-Kossuth Rádió hallgatottságának 14 százalékos növekedését is a 15-49 évesek korosztályában."
http://www.emasa.hu/cikk.php?id=3173

Tehát mégegyszer:
265%-os növekedés a 18-39 évesek körében
543%-os növekedés a 18-29 évesek körében
14%-os növekedés a 15-49 évesek körében

Ami összességében ezt jelenti:

"Átlagosan négyszeresére növelte hallgatottságát az MR2-Petőfi Rádió a GfK Hungária helyi rádiók hallgatottságát vizsgáló szeptemberi kutatásának eredményei alapján - olvasható az MTI-hez a Magyar Rádió (MR) által szombaton eljuttatott felmérésben."
http://www.mfor.hu/cikkek/GfK__negyszeresere_nott_a_Petofi_Radio_hallgatottsaga.html

Tehát mégegyszer:
Néhány hónap alatt NÉGYSZERESÉRE növelte a hallgatottságát azzal, hogy a teljesen szükségtelen pofázást száműzte, mert egy rádióban élőbeszédnek a 21. században nincs helye. Az internet forradalmát követően a rádiózás teljesen elvesztette a nyilvánosság fórumának a funkcióját, aki hozzáfér az internethez, annak nincs igénye rá, hogy a rádióban zenén és alapvető híreken kívül bármi is menjen, mert az interneten saját személyében is részévé válhat annak a nyilvánosságnak, amit korábban csak néhány kiválasztott beszélgetését hallgatva érhetett el. A rádió kizárólag a zene a friss hírek közvetítője. Ebbe belefér egy rövid, néhány mondatos ismertető egy filmről vagy új albumról, beleférnek a hírek és némi reklám, de a műsoridő 90%-ban elvárt követelmény a tiszta zene. A Petőfi rádió pedig azáltal, hogy igazi közszolgálati médiaként magára vállalva a kockázatot a még be nem futott kortárs magyar popzene és a jó minőségű külföldi propagálására a kommersz külföldivel és magyarral szemben hatalmas kulturális jelentőségre tett szert. Önmagában a Petőfi rádió az elmúlt években többet tett a magyar zenei kulturáért, mint az összes magyarországi rádió az elmúlt évtizedekben együttvéve.

nananna

akkor értékeljék ezt is:
http://pilu.blog.hu/2010/02/06/ime_az_ortt_hivatalos_lapja

akinek elkerülte volna a figyelmét, főszerkesztő:
szalai annamária----és még ki is írták, bár lehet, hogy csak névrokonság?

körte

Milyen sportműsorról beszélsz a petőfin drága barátom? A reggeli 3 perces sporthirekről 6.42-kor? Esetleg a senki által nem hallgatott vasárnap éjjeli "sportműsorról", aminek a 60%-a zene? Ugyan már.
Vagy arról miért nem beszélsz, hogy a "műsorvezetőnek" meg van tiltva, hogy élőben beszéljenek?
Emberek, ébredjetek már fel.
A Petőfi olimpiákat közvetített hatalmas sikerrel. Akkor volt ott sport. És volt kabaré. És volatk színvonalas műsorok, perszue gyengék is akadtak, na de nem a gyengéket kell visszahozni.
Szalai Annamáriáék vissza fogják hozni a sportot, a kabarét, az igényes ex-Petőfis adásokat (nem vízállásjelentésre gondolok.)
Ugyanis, ami most van, az van másik 30 magyarországi rádióban. Tessék odamenni.
Aztán: ti azt mondjátok, ez kell a fiataloknak. Amikor 2007-ben megvolt a nagy átalakitás, 9%-ra felment a hallgatottság. Most 3% 240.000 ember. Ennyien a régit is hallgatták.
Ami pedig az igényes zenét illeti: ha ez annyira igényes és kell, miért nem adja a többi rádió? Mert kell a xarnak (bocsánat). Az az igény, hogy a Belga zenekar káromkodik? Aha...
Szóval, remélem, hogy januárban már a Petőfin hallgathatom a férfi kézilabda világbajnokságot és persze ott lesz a londoni olimpia. Aki pedig ez ellen van, annak felhívom a figyelmét, hogy egyre több magyar sportesemény megy majd át a nézhetetlen digi tévére. Sokaknak a rádió fog maradni csak.

amádé

blogennek van hatalmas nagy igazsága, a tételmondat: "VAGY ZENE, VAGY POFÁZNAK".

Tegyük e mellé, hogy a Petőfi hihetetlen sikerét nem csak az hozta, hogy a zenéi nem hallhatók máshol. Az MR2 az elmúlt három évben fiatal, világszínvonalú magyar együtteseknek adott addig elképzelhetetlen módon (!) országos frekvenciát, tehát megszólalási lehetőséget és színpadot a nyári fesztiválokon. Kulturális, számítástechnikai, filmes, világzenei és sportműsora mellett máshol nem hozzáférhető komplett külföldi vagy hazai koncertfelvételeket játszik, a legfrissebb brit zenéket mutatja be és saját gyártású akusztikus műsora megszámlálhatatlanul sok magyar zenekarnak jelentett egyedülálló bemutatkozási esélyt.

A magyar könnyűzene soha nem kapott még ekkora lehetőséget, márpedig ha létezik nemzeti ügy, akkor a magyar tehetségek felkarolása egyértelműen az.

Persze lehetséges, hogy többen vannak, akik a XXI. században rádión akarnak futballközvetítést követni, akkor nem szóltam.

paskom

blogen! Én sajnos már nyugdijas korban vagyok, de őszintén mondom, hogy a Petőfi rádiót élvezet volt hallgatni. Ezen az adón - szemben a többi zenei adóval - gyakran hallhattam ritkán játszott, kiváló magyar számokat.

salaca

Nem értem, vagy inkább nagyon is, miért kell elrontani, ami nagyon is működik. Nem vagyok egyedül vele, ezt bizonyítják a felmérések is, hogy tudom, hová kell tekerni, ha közszolgálati műsorokat, igényes popzenét vagy klasszikust-dzsesszt akarok hallgatni. Szerintem ez a legtöbb, amit a három közszolgálati rádió együttesen adhat.
Ha meg akarják szüntetni, vagy át akarják alakítani az M2 műsorkoncepcióját, akkor merjék Lovasitól is visszavenni a Kossuth-díjat, elvégre amit ő csinál, az nem része a magyar kultúrának.
Egy szánalom. A köztévé után már közrádióról is le kell mondani. Marad a net.

neeev

nmarton vagy bérblogger vagy fordítva ül a lovon.
Ha van egy több százezres hallgatótáború rádió, akkor abból nem "normálisat" kell csinálni, hanem fejőstehenet. Bár ez a kereskedelmi média receptje...
Az legsúlyosabb kérdés, hogyan lehet valami közszolgálati, érdekes és jövedelmező egyszerre?
Mi az hogy közszolgálati? Ha nem érdekes, akkor lehet közszolgálati egyáltalán?

Adolph

Bal-jobb, bal-jobb, mennek a majmok...
Werböczy óta nem sok változott szellemileg a magyar ugaron.
Ámen, áldás & békesség.

blogen

És épp ez a lényeg. Az öregeknek ott van féltucatnyi piacvezető kereskedelmi rádiójuk, tehát az ígényeik maximálisan ki vannak elégítve, a Petőfi arra a felismerésre alapozta a jelentős sikerét, hogy nem volt Magyarországon fiataloknak szóló rádióadó, így megcsinálták a majdnem teljesen zenei rádiót és elsöprő sikert arattak. Mert ez volt az egyetlen piaci rés, ahol a közszolgálatiság találkozhatott egy jelentős és fiatal hallgatósággal.

Végül is tök mindegy, szét lehet kúrni a Petőfit, az iTunes és az iPod pótolni fogja, csak majd egy páviánketrecnyi politikailag kontraszelektált fasznak magyarázkodnia kell, hogy hova tűntek a hallgatók az ő zseniális koncepciója bevezetése után.

blogen

"A Petőfiből viszont mindenképp normális adót kell csinálni szerkesztett műsorokkal (amely teret ad a magyar kortárs könnyűzenének is, mondjuk a műsoridő 20-30%-ban)."

Igen, pontosan ez fogja néhány hét alatt a Petőfi jelenlegi háromszázezres hallgatottságát néhány tízezerre levinni. A Petőfi ugyanis néhány tízezerről úgy tornászta fel magát háromszázvalahányezerre, hogy csak jó minőségű kortárs popzenét adott igen erős magyar jelenléttel. Aki hallgatja azért hallgatja, mert nem pofázik senki bele a majdnem folyamatos zenébe, amit csak minimálisan szakítanak meg hírek, így minden együtt van amire egy rádiónak szüksége van.

Nem szabad a kettőt keverni, vagy zene, vagy pofáznak. Namost a Kossuth-on és a Bartókon pofáznak eleget, aki mások hülyeségeit akarja hallgatni annak van hova tekernie, a Petőfit a zene arányának csökkentésével csak kivégezni lehet. De pont erről beszélek, van itt egy nyugdíj előtt álló generáció, aki számára a rádiózás egy műmájer pofázását jelenti és van egy fiatal generáció, aki csak a zenére kíváncsi, mert vagy van saját véleménye mindenről, ezért nem érdekli másoké, vagy nincs és nem is akar ilyesmire szert tenni, ezért nem érdekli másoké. Ez az egyszerű oka a Petőfi hallatlan sikerének és rendkívüli hallgatottságának ahhoz képest, hogy milyen mélyről indult az új zenére építő koncepció előtt, amikor senki álltal nem hallgatott műsorokat csináltak zene helyett. Ugyanis nincs jó műsor a zene ami jó.

Lehet, hogy a rádió évtizedekkel ezelőtt a nyilvánosság egy fontos színtere volt, csak azóta jött az internet, meg kifejlődött egy impresszív kocsmakultúra, szal már az öregeket leszámítva itt nincs ígény arra, hogy emberek bármiről is beszéljenek rádiókban.

nmarton

Szerintem pedig bizony nincs létjogosultsága a mai formájában a Petőfinek. Túlságosoan össze van zsúfolva a Kossuthra az összes közszolgálati tartalom. Ami meg nincs ott, az és nem zene az két és fél három millió ember számára csak interneten érhető el a regionális frekvenciákon. A Bartókot és a Kossuthot jól pozícionálták, nagy kár lenne értük. A cenzúrát eredményező politikai nyomással a hírműsorok irányában a Fidesz csak a szokásos formáját hozza, a pártatlan, netán kritikus hangvétel el nem viselésében, sőt üldözésében. Szalai Annamária Lakatos elvtárs méltó utóda lesz az új médiahatóság élén. A Petőfiből viszont mindenképp normális adót kell csinálni szerkesztett műsorokkal (amely teret ad a magyar kortárs könnyűzenének is, mondjuk a műsoridő 20-30%-ban). S erre az adóra kellene tenni az ország közepén hallgathatatlan regionális frekvenciákra kiüldözött sportközvetítéseket, s a fiatalok által fiataloknak készített szerkesztett produkciókat, visszahozni a gyermekműsorokat sőt az archívumból régi könnyűzenei koncertfelvételeket, kortárs s archívumból szerkesztett jazzműsorokat készíteni stb. A Such féle idióta petőfis ámokfutás lényege az volt, hogy hülyének nézte a fiatalokat, hogy nekik csak zene kell, ráadásul ezzel a silány, fantáziátlan felhozatallal. Az egész csak pénzspórolásra volt jó, azt leplezték vele. A fiatalok, s a többi adófizető polgár is többet érdemel a mostani Petőfinél az adóforintjaiért cserébe.

pirtyesz

Az 50-65 évesek tartják el az államot adóbefizetésükkel? Akkor a többiek mit csinálnak??
...
Az okos zseniről meg a sokak által kedveltről annyit, végre hallgatható lett a rádió. Nézz utána mennyi volt a hallgatottság előtte és utána.

Tollas Elefánt

Aki tudta, hogy "Gyuri autonóm személyiség", az most miért csodálkozik, hogy seggbe lesz rúgva? Ilyeneknek nincs helye a Nemzeti Együttműködésben! Le velünk!!!

psch

Ahhoz a korosztályhoz tartozok aki adóbefizetésével jelenleg eltartja az államot (50-65 év) és valószinüleg ahhoz az 53 százalékhoz aki nem ment el szavazni vasárnap. Naponta az MR-t hallgatom, ugyanakkor ismerem a többi adót is. Aki most a Petőfi és a Kossuth átalakítását tervezi, az csak a 2 Mrd eltapsolásában akar részt venni vagy a barátait helyzetbe hozni.

blogen

Tele van az éter neked való szutyokrádiókkal V.Á., tekerj át valamelyikre!

Vincze Árpád

Csodálom, hogy még működik.Egy OKOS ZSENI pár évvel ezelőtt kivégezte az addig sokak által kedvelt rádió műsorszerkezetét és átszervezte fantasztikusra a műsorokat. Igen változatos lett. Zene ébredőknek, iskolásoknak,dolgozóknak, nyugdíjasknak,délutáni sziesztázóknak,vacsorázóknak stb. Ehhez fantasztikus elmére lehetett szükség,már csak az hiányzik, Kossssssút díjat kapjon érte.Valakinek eszébe juthatna már, hogy ismét normális műsorokat sugározzon ez a szép napokat megélt adó. Szeretném megélni.

blogen

A Petőfi rádiót kinyírni a FIDESZ legnagyobb hibája lenne. A Petőfit fiatalok tömege hallgatja, ha bármilyen formában átalakítják és megszűnik magas színvonalú magyar könnyűzenét sugárzó adó lenni, a FIDESZ elveszít egy olyan médiumot, amelyen keresztül fiatalok százezres tömegét érhette el és ezek a fiatalok majd áttekernek egy valószínűleg balos könnyűzenei adóra, amely sietni fog az e téren vezető Petőfi helyét átvenni a kortárs magyar könnyűzene adójaként. Ez tipikus példája lesz annak, amikor a médiapolitikát negyven-ötvenéves káderekre bízzák, akik képtelenek nyugdíjkorhatár alatti ígényeket kezelni.

Nem véletlen, hogy a kormányváltás után néhány balos fejes sietve rádiókba fektette a pénzét, mivel számítanak erre a lépésre és könyörtelenül ki fogják használni, hogy a Petőfi hallgatóit megszerezhetik és a jó zene mellé egy kis diszkrét, de egy generáció számára meghatározó jelentőséggel irányadó Orbánozást keverhetnek.

Ha ezt a hibát a FIDESZ elköveti azt megérdemli, ahogy az esztergomi idiótájuk Meggyes is megérdemelte.

atany

valoszinuleg tul sok idot toltottem tavol hazanktol, de en ezt nem artom - marmint egyes hozzaszolokat:

Fidesz penzelte radio? Khm? Azt hittem, hogy ez KOZradio, nem FIDESZradio. De persze tevedek, gondolom. Mert hat azt is hittem, hogy az allam, ugye, mindenkiert van, nem csak a fideszert. Ja, oreg idealista libsi, az vagyok. Le velem.

A tavozoknak kell elszamolni a lelkiismeretukkel? En csak a cikkre hagyatkozom, de akkor miert? Mert felepitettek valamit es nem akarjak lerombolni? A liberalis metely, na azert kell nekik bunhodni, le veluk (is).

Komolyan, beteg ez az orszag.

loláb

"a kilépő szerkesztők, újságírók nagy része felmondással, önként távozott"

Mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy hogyan dolgozik.
Lehet úgy is, hogy egy váltás esetén rettegni kell a végkielégítésért, meg lehet úgy is -mint a rádósok többsége- hogy nyugodtan várhat akármilyen vezetőt.
Nem sajnálom azokat, akik inkább lemondtak, számoljanak el a saját lekiismeretükkel.

alma

A Magyar Rádiót közismerten azok a figurák uralják, akik a Magyar Hírlapot dominálták, annak SZDSZ-es korszakában, és csupán az MH jobbratolódása miatt ejtőernyőztek oda, namármost őket egyrészt aligha lehet objektívnek tartani, másrészt aligha életszerű, h a Fidesz egy vele ellenséges közrádiót pénzelne.

akril

"elbizonytalanodtak a szerkesztők, egyre ritkábban mernek politikai, a kormány tevékenységét érintő témákkal foglalkozni, mert nem tudják, milyen irányt szab majd az új vezetőség."

Ez az utolsó mondat garantáltan kiverné a biztosítékot a média függetlenségét szentírásnak tekintô demokratikus - nyugati - kultúrállamokban. Az áldemokrácia jelenléte és a vele járó hírmanipulációk sora a közszolgálati sajtóban tagadhatatlan.
Ez az út a diktatúra elôszobája felé vezet.

Új hozzászólás



hirdetés

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X