hirdetés
Ma eddig: 0 cikk

Otthonszülés: ismét darázsfészekbe nyúlt Geréb Ágnes

3374 11

Újra fellángoltak a kedélyek amiatt, hogy kedd este Geréb Ágnes születésházában komplikáció lépett fel egy nem várt szülés miatt, s ami után előzetes letartóztatásba helyezték a szakmájától eltiltott szülésznőt. Ahogy pár évvel ezelőtt egy Geréb nevéhez fűződő tragédia után a döntéshozók nagy hévvel nekiláttak az otthonszülés szabályozásának, úgy a keddi eset után is felmerül az évi 250 kismamát érintő szabályozás szükségessége. Addig az egészségügyi államtitkárság csak "körültekintés mellett" ajánlja a kórházon kívüli szülést a terhes nőknek.

Ahogy eddig is, most is egy tragédia miatt figyeltek fel az emberek és a döntéshozók egy időzített bombára. Kedden este előzetes letartóztatásba helyezték Geréb Ágnest, mert az általa vezetett Napvilág születésházban komplikációk léptek fel egy koraszülésnél.

A jelenlévők szerint annyi történt, hogy Geréb Ágnes Alma utcai központjában felkészítő tanfolyamot tartott, amikor az egyik kismamánál megindult a szülés. A helyszínen lévők szerint nem az történt, hogy az apa kétségbe esetten rohant az utcára, hogy segítséget kérjen, hanem éppen a bábák hívták ki a mentőket.

hirdetés

A mentő azonban késett, az apa ezért ment ki az utcára, hogy ott várja őket. Az utcában azonban meglátott egy rohamkocsit, azt hitte, hogy az jött ki a családjáért, ám mint kiderült, egy másik esethez jött.

Az Országos Mentőszolgálat közleményében is azt írta, hogy rohamkocsijukat kedd délután a XII. kerületbe egy újszülötthöz riasztották. Amikor a mentők megérkeztek, a kisfiú nem lélegzett és nem volt elégséges vérkeringése, ellátását azonnal megkezdték. Az életmentésbe bekapcsolódott a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi és a koraszülött mentő személyzete. Az újszülöttet és az anyát kórházba szállították, a körülmények tisztázása a rendőrség feladata.

Geréb miatt újra fellángoltak az indulatok

A születésházban dolgozók azt nem tudták megmondani, hogy ki riasztotta a rendőrséget, a rendőrség mindenesetre nem sokkal a tragédia után előállított és még az éjszaka őrizetbe vett három bábát és a szülész-nőgyógyászati tevékenységtől eltiltott Geréb Ágnest. A rendőrök a születésházat lezárták és egész éjszaka a nyomokat vizsgálták, úgy tudjuk, a szülőket is kikérdezték.

Az otthonszülés támogatói ezért ma békés demonstrációt szerveztek az Arany János utcába, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság épülete elé. Békés Bence, a Szülők a Szabad Szülésért alapítvány képviseletében azt mondta a Hírszerzőnek, érthetetlen, hogy miért kell ilyen erős rendőri fellépést alkalmazni, hiszen a kórházat sem zárják le, ha egy műtőben szülésnél komplikáció lép fel.

Geréb Ágnes, vétkes vagy áldozat?
Geréb Ágnes, vétkes vagy áldozat?
Forrás: Végel Dániel

A csendes demonstrációt Békés Bence szerint azért szervezik, hogy együttérzésüket fejezzék ki a családnak, másrészt, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az otthonszülés szabályozásának szükségességére. Mert mint mondja, ha szabályoznák azt, hogy ki szülhet kórházon kívül és hogyan, akkor nem vinné el a rendőrség a bábákat és nem kellene bujkálniuk, ha kihívják a mentőket. "Mint ahogy az orvost sem tartóztatják le a kórházban, ha komplikáció lép fel a műtőben" - tette hozzá.

Minden kísérlet kudarcba fulladt

Bár több kísérlet volt, az elmúlt 22 évben egyetlen kormány sem tudta érdemben szabályozni az intézményen kívüli szülést. Pedig Magyarországon évente 200-250 kismama gondolja úgy, hogy nem kórházban szeretne szülni.

Geréb Ágnes többször volt már vádlott
Geréb Ágnes egyébként többször ült a vádlottak padján, jelenleg is folyik ellene eljárás. Egy otthon tervezett ikerszülést akart levezetni 2003 decemberében, de a csecsemő maradandó fogyatékosságot szenvedett. A szülésznőt 2007 októberében a bíróság jogerősen három évre eltiltotta a szakma gyakorlásától egy 2000-ben lefolytatott szülés során elkövetetett foglalkozási szabálysértés miatt. 2007 szeptemberében szintén közreműködött egy otthonszülésnél, ahol meghalt az újszülött. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, de ebben nem gyanúsították meg a nőt.

Az egyeztetéseken ugyanis érdekek és ellenérdekek feszültek egymásnak, a legfőbb kérdésben, hogy tulajdonképpen mit is nevezünk otthonszülésnek. Minden egészségügyi kormányzat és az orvosok is kizárólag az anya otthonában engednék a tervezett, kórházon kívüli szülést, a civilek szerint viszont nem helyrajzi számhoz kellene kötni, hanem engedni kellene születésházakban is, ahogy azt Európa számos országában teszik.

Az otthonszülés szabályozására az első próbálkozást egyébként még Hováth Ágnes tette meg azután, hogy néhány hét leforgása alatt több olyan eset is történt, amikor mentők segítségét kellett kérni. Az egyik eset például az újszülött halálával végződött, néhány nappal később pedig kivérzett állapotban vittek be egy anyát a kórházba.

Igaz, a liberális tárca szakmai javaslata hatalmas felháborodást váltott ki, mivel kötelezővé tették volna az orvosi jelenlétet. Az egyeztetések után azonban olyan törvényjavaslatot alkottak, amely szerint az anya választhatott volna az orvos és a bába között, de megfelelő tanfolyamhoz kötötték volna az engedély kiadását, kórházat is kellett volna választania az anyának, hogy komplikáció esetén fogadni tudja az egészségügyi intézmény. A tervek szerint az otthonszülést a TB is támogatta volna.

Elszállt a koalíció, elszállt a szabályozás

Az MSZP-SZDSZ közötti koalíciós szakítás után azonban elsikkadt a szabályozás, Székely Tamás pedig csak civil szervezeti nyomás után volt hajlandó újra napirendre venni az otthonszülést. Akkor a tárca megígérte, 2009-re elkészül a rendelet, rengeteg munkacsoportot hoztak létre, amelyek ugyan kidolgozták a javaslataikat, de az valószínűleg egy fiók mélyén porosodik.

Pedig most már Strasbourg is ránk figyel, egy anya ugyanis az Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordult, mert szerinte a magyar állam hosszú évek alkotmányos mulasztásával a magánélethez fűződő jogok tiszteletben tartását, és a diszkrimináció tilalmát is megsértette. A strasbourgi bíróság akár még idén arra kötelezheti a kormányt, hogy törvényileg is szabályozza az otthonszülést.

Az egészségügyi államtitkárság egyébként a nyáron még azt mondta a Hírszerzőnek, hogy egyetértenek a jogszabályi háttér szükségességével, és "az új egészségügyi kormányzat tervei között szerepel, hogy a nemzetközi trendek figyelembe vételével, valamennyi érintett bevonásával olyan jogi szabályozás szülessen, amely a szakma által megkövetelt feltételek megléte estén alternatívát kínálhat a várandós nő részére a szülés helyének megválasztásakor".

Bár az egyeztetést még mindig szükségesnek tartják, de mai közleményükben arra figyelmeztetnek: ugyan "az anya joga eldönteni, hogy gyermekét hol akarja világra hozni, de arra fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az otthonszülés biztonságos lebonyolításának szakmai, egészségügyi és tárgyi feltételei nem adottak ma Magyarországon". Ezért az Egészségügyért Felelős Államtitkárság azt kéri, hogy az otthonszülés mellett döntő nő tájékozódjon azokról a veszélyekről, amelyek a jelenlegi helyzetben az újszülött és az édesanya biztonságát veszélyeztetik.

Mint írták, a tárca jelenleg is dolgozik az otthonszülés szakmai minimumfeltételeinek kialakításán és ezek jogszabályba foglalásán, de információink szerint eddig érdemi tárgyalás nem történt.

Támogatja az otthonszülést, vagy éppen megtiltaná csak a kórházban engedélyezné? Csapjanak össze az érvek és az ellenérvek a Hírszerzőn! Küldje el véleményét az info@hirszerzo.hu címre!

Hozzászólások (11) , melyek közül a legfrissebbek:

Amelie

Most, hogy bebörtönözték dr. G.Á-t, mint egy közönséges bűnözőt, az lesz a következő, hogy az otthonszülést is betiltják. Így a legegyszerűbb, és legolcsóbb... Lesz mit néznie Strasbourgnak, személy szerint szégyellem, hogy magyar vagyok.

kétszeres visszaeső

Én láttam néhány szülészetet műtősnőként, nővérként, betegként is. Komplikációt is láttam nem egyet és megoldási módokat is! Sőt….!
Hát szülő nőként - amíg nem muszáj - nem megyek kórházba az tuti! Nem a saját kényelmem miatt, hanem mert tudom, hogy ott senki nem kérdez, ott mindenki utasít és dönt. Felettem és a gyerekem felett egyaránt! Ott nem te vagy a lényeg, hanem az, hogy az orvos a protokollnak megfelelően járjon el, mert ebben az esetben történhet bármi, ő feddhetetlen, nem büntethető. (Ezért nem tudsz arról, ha a kórházban történnek hasonló esetek. Az orvos megfelelően járt el, ez van leírva, így kell csinálni! Más kérdés, hogy ebben az esetben nem jött be. De hát ilyen az élet, ez egy kórház, itt kérem az ilyen előfordul!)
Természetesen ismerek jó pár emberséges orvost is. Nem a kórházzal, nem az orvosokkal, nem a szülészetekkel van általában bajom, hanem azzal, hogy egy senkit nem érdekel, hogy én mit akarok. Nem vagyok felelőtlen! Kényelmes sem. Aki ismer, tudja. A legjobbat akarom a családomnak! Szülés terén pedig bárki bármit mond, ma Magyarországon a legjobb G. Más kérdés, hogy a háttér adott-e vagy sem. De pont erről van szó: ezt rendezni kell! Ezért küzdenek az otthonszülők is.
A kórházi szülés következménye nem feltétlenül lelki torzulás. De ezt nem is állította senki. Láttam nagyon szépen működő szülészeteket is és emberséges kórházi orvosokat is. Csak az a baj, hogy ebből van a kevesebb!

tatu

Aki nem csak a média eltorzított híreiből akar tájékozódni a tudomány mai, VALÓS állásáról a kórházi szülés veszélyeiről, az olvassa el ezt a cikket, főleg a 7. fejezetet és a tudományos irodalomjegyzéket. (a NOL kommentjeiből loptam)
http://www.oroszkati.com/tag/szuletes-szimbolumok/
Mint tudjuk, ma sokszor indítanak be mesterségesen szülést amikor nem kellene, adnak érzéstelenítő injekciókat, de ennek valós és hosszútávú hatásairól hallgatnak, legyen itt ezért egy pár közülük

"A szülészeti tapasztalatok egyre több negatív példát szolgáltatnak a kívülről adagolt oxitocin kevésbé jótékony hatásáról. A halmozódó esetek között szerepelnek a következő negatív hatások: a méh túlingerlése, intenzívebb fájdalom, méhrepedés, a magzat kimerülése, vákuum használata, császármetszés."
" * Az indított szülésekből született gyerekekre fokozott sérülékenység jellemző (Buckley 2008, Gaskin 2006, Romano, Lothian 2008)

Az indított szülésekből született gyerekekre fokozott sérülékenység jellemző: háromszoros az asphyxia, többen szorulnak újraélesztésre, intenzív terápiás támogatásra, és kétszeres a halálozási arány is (Buckley, 2008).
Az indított szüléseknél kimutatottan növekszik a meconium ürítés a vajúdás alatt, minek következtében, ha a baba az első lélegzetvételkor ezt belélegzi, tüdőgyulladást kap"
"Az EDA mellett született gyerekek kevésbé éberek, kevésbé jól orientáltak közvetlen születésükkor, és még akár hat hétig is gyakrabban sírnak, mint a természetes úton született társaik. Mindez kedvezőtlen helyzetbe hozza az így született gyerekeket az édesanyjukkal való első találkozás, illetve a korai egymásra hangolódás időszakában."
"Bertl Jacobson és Karin Nyberg kétszáz ópiumfüggő személy hátterét vizsgálta, akik 1945 és 1966 között születtek Stockholmban, és összehasonlították az eredményeket a nem kábítószerfüggő kontrollcsoport eredményeivel. Megállapították, ha az anya vajúdás közben kapott bizonyos fájdalomcsillapítókat, akkor a gyermeknél a kamaszkorban szignifikánsan megnőtt a kábítószer függőség. (Jacobson 1990)"

Pasinszki

Az otthon szülés szerintem nem azonos egy magán-szülőotthonbeli szüléssel. Itt az utóbbiról van szó. És alighanem ez a magán-szülőotthon nem rendelkezik a szolgáltatás ellátásához szükséges feltételekkel. Nem arról van tehát szó, mint amiről általában a Geréb Ágnes beszél, hogy ő azokat látja el, akik otthon, a saját lakásukban akarják világra hozni a gyereküket.

Domokos Gyöngyi

nor2-re: Az intézményen kívül született gyerekeket a szülészet nem látja el.
A 3. napon bekövetkező sárgaság teljesen normális reakció, a bilirubin lebomlása. Ez a szoptatás miatt el is húzódhat, mert ugyanaz az enzim bontja le az anyatejet és a bilirubint. A kórház sokszor csak a pénz miatt rakja a babát kékfény alá. Ő ugyanis csak a kezelések után kap pénzt. A babának meg ártani nem árt...
Ha egy gyerekorvosban aggodalmat ébreszt az intézményen kívül született baba sárgaságának mértéke, elküldi vérvételre, és ha nem megfelelő az érték, akkor kerül csak a baba kórházba. De ilyen esetről még nem hallottam, és nálunk sem történt hasonló.

Domokos Gyöngyi

A média torzít, és nem egyértelmű képet fest a körülöttünk lévő dolgokról. A Gerébbel történt dolgokat általában egyoldalúan, elferdítve és objektivitás nélkül viszik a nyilvánosság elé, mely hátrányos képet fest a szabályozás létrehozásánál az otthonszülésről.
Magyarországon nem csak egy bába létezik, és rengeteg otthonszült anyuka, minden komplikáció nélkül. Erről a sajtó hallgat, és hallgat azokról a halállal végződő esetekről is, amelyek orvosi műhibából következtek be. Pedig igen sok van belőlük... Kezdve a pécsi klinikán történt vállelakadástól megannyi más eseten végig menve. A kórházban sok baba és szülő nő hal meg, sokszor emberi mulasztásból. (Akkor zárjuk be a kórházakat is?) Ez a nyilvánosság elé egyáltalán nem kerül.

nor2

Hát, van az előttem szólónak igaza nem kevés. Én is a gyerek "kényelmét" tartanám szem előtt! És ha már születésház, akkor legyen ott a helyszínen egy ügyeletes mentő 2 orvossal (1-ik a babához, másik a mamához) valamint inkubátor, meg minden olyan eszköz ami ha nem is kell, ott legyen ha baj van. De sajnos ezek nincsenek, mert pénzbe kerülne. Ha meg nincs az anyukának pénze erre, szépen menjen korházba, mert ha besárgúl a gyerek, így is úgy is ott fog kikötni, csak a kérdés milyen állapotban... Ennyit az otthonszülésekről. Mo. ez gyerekcipőben van, és a dolgozó embereknek ez nem sűrűn kifizethető tétel...

Gerg

Magyarország szégyene, hogy nem rendezte ezt a kérdést még.
Én, mint Németországban otthonszülő elmondhatom, hogy igenis  
létezhet egy olyan rendszer, amiben magas fokon képzett bábák  
által vezetett otthonszülések zajlanak, közel 10%-os rátával,  
amikor az otthonszülő nőt/babát kórházba szállìtják,  
mindenfajta botránykeltés és noszorkányüldözés nélkül. Itt  
TILOS egy orvosnak bába nélkûl szülést levezetni. Szeretném azt  
látni egyszer otthon, hogy az orvosok elismerik patológiai  
szemléletüket a témában és a bábáknak visszaadják a  
stafétabotot, ami szülést illeti és egymással karöltve segítenek  
új életeket a világra hozni.

Magyarország szégyene, hogy nem rendezte ezt a kérdést még.
Én, mint Németországban otthonszülő elmondhatom, hogy igenis  
létezhet egy olyan rendszer, amiben magas fokon képzett bábák  
által vezetett otthonszülések zajlanak, közel 10%-os rátával,  
amikor az otthonszülő nőt/babát kórházba szállìtják,  
mindenfajta botránykeltés és noszorkányüldözés nélkül. Itt  
TILOS egy orvosnak bába nélkûl szülést levezetni. Szeretném azt  
látni egyszer otthon, hogy az orvosok elismerik patológiai  
szemléletüket a témában és a bábáknak visszaadják a  
stafétabotot, ami szülést illeti és egymással karöltve segítenek  
új életeket a világra hozni.

Magyarország szégyene, hogy nem rendezte ezt a kérdést még.
Én, mint Németországban otthonszülő elmondhatom, hogy igenis  
létezhet egy olyan rendszer, amiben magas fokon képzett bábák  
által vezetett otthonszülések zajlanak, közel 10%-os rátával,  
amikor az otthonszülő nőt/babát kórházba szállìtják,  
mindenfajta botránykeltés és noszorkányüldözés nélkül. Itt  
TILOS egy orvosnak bába nélkûl szülést levezetni. Szeretném azt  
látni egyszer otthon, hogy az orvosok elismerik patológiai  
szemléletüket a témában és a bábáknak visszaadják a  
stafétabotot, ami szülést illeti és egymással karöltve segítenek  
új életeket a világra hozni.

Kardos

Ilyen az, amikor rászállnak valakire!

Mindenhol azt olvasom, hogy egy tanfolyamon indult meg váratlanul a szülés.
Ilyen alapon történhetett volna egy áruházban, vagy bárhol...
Akkor az áruházvezetőt viszik el a rendőrök?

Az meg szégyen, hogy szabályozatlan az otthonszülés kérdése. De mi köze van ehhez az említett esetnek?

Kovács Sándorné

Szerintem felelőtlen minden nő, aki az "otthon" szülést választja. Nem azzal kellene foglalkozniuk, hogy Nekik jó legyen a szülés, hanem hogy a baba biztonságban legyen. Ha már nem a lakásukon, akkor a születésház is idegen környezet, nem? Ma már a kórházakban szinte mindenhol megvannak az alternatív szülés lehetőségei, és ott legalább biztonságos. Ha igazuk lenne, hogy a kórházi szülés során nem alakul ki megfelelő kapcsolat az anya és gyermeke között, akkor a mai Magyarország 50-60 év feletti része MIND problémás anya-gyermek kapcsolatban élne, és lelki beteg lenne a kórházi szülés miatt ( kb. azóta általános a kórházi szülés).

Új hozzászólás



hirdetés

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X