Mortal Kombat az Országgyűlésben: ők nyernének!
Míg Szlovákiától Ukrajnán át Dél-Koreáig és Nigériáig rendszeresen előfordul más országok törvényhozásaiban, hogy a politikai csatározások nyílt erőszakba torkollnak, addig a magyar parlamenti képviselők jellemzően még megmaradnak az üvöltözés és sértegetés eszközénél, pedig az ülésterem bud spenceri mértékű összetörésébe torkolló bunyóra akad példa a magyar történelemben. Összeszedtük minden frakcióból egy-két politikust, akik egy bunyóban biztosan helytállnának.
Eddig a legközelebb Zagyva György Gyula került ahhoz, hogy öklével tegyen pontot egy politikai vita végére – emlékezetes felszólalásában azt javasolta ellenfélének, hogy a folyosón „beszéljék” meg a problémát (és itt nyilvánvalóan nem újabb elméleti érvek megtárgyalására gondolt). Érdemes lehet azonban végiggondolni, hogy mi történne, ha nálunk is ököllel érvelnének a képviselők; ki nyerne, ki vezetné harcba a frakcióját, ki lehet a legeredményesebb harcos?
KDNP: Simicskó István, a kung-fu szerzetes. A kereszténydemokrata politikus a felebaráti szeretetet távol-keleti harcművészettel színezi, a Wing Tsun nevű kung-fu irányzat második fokozatú mestere (tíz tanulófokozat megszerzését követően lesz valaki instruktor, utóbbi kategóriába lépett immár a második lépcsőfokra a képviselő). A „női kung-funak” is nevezett irányzat az egyik legpraktikusabb módszer az önvédelemre, logikusan felépített rendszer, mely nem a szépségével, hanem könyörtelenségével hat. Nem a testi erő dominálja a technikákat, hanem a gyenge pontok támadása, az ellenfél mielőbbi ártalmatlanná tétele érdekében – ezek jellemzően az emberi test középvonalán helyezkednek el. Szemek, orrcsont, áll, torok, szegycsont, gyomorszáj és lágyék: Simicskó itt támad, ha veszélyben érzi magát, vagy Pálffy Istvánt. Ne álljunk elé!
Előnye: folyamatos edzésben van, friss és aktuális a tudása – a chi-sau („bőrlátás”) gyakorlatoknak köszönhetően pedig nem is kell látnia, elég éreznie az ellenfél mozdulatait
Várható küzdőstílus: gyors, folyamatos, úgynevezett láncütésekkel halad előre, illetve a hátsó lábra helyezett súlyponttal, legfeljebb övmagasságig rúg.
Harci értéke: 10/10
Jobbik: huligán-hagyomány. A radikálisokat két, a bőrfejű-mozgalomban edzett fickó vezethetné; eldönthetetlen, hogy Zagyva Gy. Gyula vagy Sneider „Roy” Tamás a hatékonyabb kettejük közül (megjegyezve, hogy egyébként is messze ez a frakció tűnik a „legütőképesebbnek”: Z. Kárpát Dánieltől Samu Tamásig, a személy- és vagyonőr Schön Pétertől Staudt Gáborig sorakozik azok sora, akik bármikor megtartanak egy interpellációt úgy is, ha közben Cser-Palkovics Andrást kell szorongatniuk a hónuk alatt). Hogy miért mégis a kertész és a villanyszerelő lenne a legeredményesebb közülük?
Zagyva Gyula tudhatóan edzésben lévő, sok-sok utcai csetepatét túlélt figura, aki a mai napig előszeretettel látogatja a Parlamentet acélbetétes bakancsban; Roy esetében pedig a könyörtelenséget díjaztuk pluszpontokkal: aki a szüreti elszámolás körüli viták miatt a saját szüleit is gyámság alá helyeztetné, az nyilván nem hezitál akkor sem, ha Ágh Pétert kell meggyomrozni.
Előnyük: a szabályok által korlátozott, sportszerű küzdősportok helyett a valódi, utcai bunyót képviselik
Várható küzdőstílus: széles ívű, úgynevezett „parasztlengővel” földre küldik az ellenfelet, majd bakanccsal dolgozzák meg
Harci érték: 10/9
LMP: Ivády Gábor, akivel tényleg „Lehet újra erős a vidék”. Nagyon szurkoltunk az egykori cselgáncsozóért, hiszen az utolsó pillanatig kérdéses volt, lehet-e még jelen összeállításban az LMP harcosa: nemrég a párt Etikai Bizottsága kizárta az LMP soraiból az ökoszociálisok egyetlen polgármesterét. Szerencsére azonban a párt Politikai Tanácsa felülbírálta az etikai döntést, a kizárást pusztán megrovásra enyhítve. Addig is, amíg a sorban harmadik bázisdemokrata fórum, az LMP Országos Választmánya meghozza a végső(?) döntést, gyorsan állítsuk hadrendbe Ivádyt!
A zöld politikus mindig aktívan sportolt: katonacsalád, sporttagozat, szertorna és cselgáncs, majd egy elkezdett, de be nem fejezett Katonai Műszaki Főiskola adott erre lehetőséget és indíttatást. Nem kérdés, hogy ma is ő a legmagasabb harci értékkel bíró ökoszociális; Schiffer András például két kézzel se tudná lenyomni szkanderben. Ő az egyetlen LMP-s, akiről feltételezzük, hogy egy parlamenti bunyó esetén visszaadná a pofont, és nem ülne le a földre sírni.
Előnye: a meglepetése ereje – senki nem gondolná, hogy a fényevők között megbújik egy keménykötésű vidéki fickó is
Várható küzdőstílus: dobács, gáncs, dobás, gáncs, ahogy azt a sportmúlt és a habitus diktálja
Harci érték: 10/8
MSZP: Botka László, a Hosszúpuska. A szegedi polgármester jóllakott napközis mosolya talán elaltatja az ellenfelet – de csak amíg ülve látjuk Botkát. A 197 centi magas ex-vízilabdázó igen veszélyes ellenfél lehet egy ökölpárbajban. A medencében megszokta a test-test elleni küzdelmet, megtanulhatta a gyors, piszkos trükköket a másik lelassítására. Hosszú végtagjai alkalmassá teszik arra, hogy alacsonyabb ellenfeleit távol tartsa magától, úgy támadjon, hogy azok ne érjék el – ugyanakkor épp ez a szokatlan ütő- és rugótávolság lehet a hátránya is: ha egyszer valaki bebújik a karjai közé, akkor Botka már képtelen megvédeni magát a testütések, illetve az állára célzott felütések ellen.
Előnye: átlátja a küzdő tömeget, és messzebbről eléri az ellenfelét, mint bárki más
Várható küzdőstílus: fejre célzott egyenes ütések, páros kezes lökések, valamint alacsony taposó-, illetve feltartó rúgások
Harci érték: 10/7
Fidesz: Borkai Zsolt, a magyar Jackie Chan. Az olimpiai bajnok tornász idén egy elhamarkodottan összetákolt összeférhetetlenségi javaslat miatt majdnem kihullott a biztos polgármesteri székből – de ha így is lett volna, biztosan a talpára esik. A kiemelkedően eredményes sportember ugyanis a mai napig méltó aktív éveinek sikeréhez, nem eresztett pocakot, nem lustult el. Ruganyossága, hajlékonysága komoly előnyt jelenthet a bársonyszékekbe dagadt ülepű átlagképviselővel szemben – elhajol, félreugrik, majd lendületből támad vissza. Nem várunk tőle elsöprő erejű rohamokat, de bármikor átszaltózik a tokásodó Vona Gábor fölött.
Előnye: a szűk parlamenti széksorokat bármikor tudja tornazsámolyként használni, így nyerve egérutat
Várható küzdőstílus: kihasználva átlagon felüli hajlékonyságát és súlypont-emelkedését, eltáncol ellenfelei elől, majd látványos és lendületes, magas ívű rúgásokkal terít le őket
Harci érték: 10/6