Ma eddig: 0 cikk

Mától az egész EU-ban figyel a Nagy Testvér

341

Minden e-mailünket, minden netes telefonhívásunkat, és minden általunk meglátogatott weboldal címét kötelező jelleggel tárolnia kell az internet szolgáltatóknak az Európai Unióban - ezt tartalmazza egy ma életbe lépett irányelv.

Mától egy éven keresztül kötelezően "emlékeznek" majd az internetszolgáltatók minden erotikus oldalletöltésünkre, ha az Európai Unióban kerekedik kedvünk efféle élvezetekre. Életbe lépett ugyanis az a direktíva, amely erre kötelezi a tagállamok területén működő cégeket. Nemcsak a szörfölésünk során felkeresett weboldalakat tárolják majd, de egy év távlatában minden e-mailünk, minden internetes telefonhívásunk is visszakereshetővé válik.

Megelőzhető lett volna a londoni terrortámadás?

A kötelezően átveendő irányelv megalkotása először a 2005 nyarán Londonban végrehajtott terrortámadások után merült föl, és azóta is folyamatos viták kereszttüzében áll.

Nem mindegy, hova kattintunk
(Fotó: Magócsi Márton)
Több internetszolgáltató, és emberi jogi csoportok is tiltakoznak a szabályozás ellen. Az Open Rights nevű jogvédőszervezet vezetője, Jim Killock azt mondta a BBC-nek, az előírás "őrültség", és nagyon veszélyes következményekkel járhat az Unió állampolgáraira.

Az uniós mobilszolgáltatóknak már ma is tárolniuk kell a hívások adatait egy éven át, ehhez csatlakoznak most az internetes cégek. Az általunk küldött e-mailek, weboldalak tartalmát nem tárolják, és a mondjuk Skype-on folytatott beszélgetéseinket sem rögzítik, de a címek tárolásával nagyon könnyen feltérképezhető lesz bárki virtuális kapcsolatrendszere, "látogatási" szokásai. Mindez az előterjesztők szerint ma már elengedhetetlen a bűnüldözésben, és a terrorcselekmények megelőzésében.

A hatóságok bírósági végzés birtokában kérhetik a szolgáltatókat ezek kiadására. Az irányelvet most a tagállami törvényhozásoknak is be kell építeniük jogrendszerükbe. A szolgáltatók egy része a tárolásból eredő többletköltségek miatt tiltakozik, ezt egyes tagállamok - ilyen például Nagy Britannia - saját költségvetésükből visszatérítik. 

A svédek nem kérnek belőle

Az Open Rights azt is vitatja, hogy szabályosan fogadták-e el az irányelvet a tagállamok. Az adatok tárolását ugyanis informatikai-piaci kérdésként kezelték, így elég volt egyszerű többséget szerezni annak életbe lépéséhez, míg ha biztonságpolitikai ügyként kezelték volna – márpedig alapvetően erről van szó - akkor mind a 27 ország beleegyezésére szükség lett volna.

Svédország ugyanakkor már jelezte, hogy semmiképpen nem alkalmazza majd, míg Németországban várhatóan az Alkotmánybíróság mondja ki a végső szót a kérdésben.

(Forrás: BBC)

TWITTERZŐ

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X