hirdetés
Ma eddig: 6 cikk

A jogállam tragédiája

4900 3

„Készen van a nagy mű igen, a gép forog az alkotó pihen.” – Az ember tragédiájából vett idézettel vezeti föl tegnapi közös állásfoglalását lapunk partnere, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet valamint a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság. A madáchi gondolat fölelevenítését a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, illetve a bírák jogállásáról szóló törvények megszavazása ihlette, mivel a kormányzat így „a jogállamiság utolsó védőbástyáját, a bíróságokat is – megnyugtató mértékben – befolyása alá vonta. Pedig a hatalom megosztásának a felvilágosodás óta uralkodó, máig érvényes tétele szerint, ahol a bíróságok és a bírák nem függetlenek, ott nincsen alkotmány sem. Az új törvények alapján ez a függetlenség intézményesen nem garantált” – fogalmaz a tegnapi közlemény.

Az éles hangú szöveg utal a jelenlegi működés anomáliáira is, ám azt állítja, hogy ezekre csupa rossz választ ad a kormánytöbbség: „a most létrehozott bírósági igazgatási rendszert megalkotói reformként próbálják láttatni, de valójában nem erről van szó. A jogalkotó az eljárások elhúzódására, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács sokat bírált belterjes, ellenőrizhetetlen működésére centralizálással válaszolt: a jövőben a bíróságokat az Országos Bírósági Hivatal kilenc évre megválasztott kontrollálatlanul és átláthatatlan fogja majd igazgatni. A hivatal elnöke lényegében teljes szabadságot kap a bírák kinevezésére, még azt is megteheti majd, hogy az ügy tárgyalására az illetékes bíróság helyett más bíróságot jelöl ki. Míg a nemzetközi példák világszerte a bíróságok átláthatóságának folyamatos erősödését mutatják, az új törvény felszámolja a bíróságok belső működésének átláthatóságát biztosító, ma meglévő garanciákat is. Az Országos Bírói Hivatal határozatai nem, csak az elnök éves tájékoztatója lesz nyilvános. Ráadásul a jogalkotó az átláthatóság fogalmát nem a bíróságok és a nyilvánosság viszonyában használja, hanem abszurd módon a bíróságok és a minisztériumi igazgatás közötti információáramlást érti e fogalom alatt”.

hirdetés

A centralizált rendszert egészíti ki az ügyészség működése. Az erről szóló törvények „sem a nagyszabású reform példájaként fognak bevonulni a magyar jogtörténetbe. A jogalkotó visszaállítja és konzerválja azt a rendszert, ami még a rendszerváltás előtti időkből származik. A legfőbb ügyész felelőtlen és akár élethosszig töltheti be hivatalát, az ügyészek még akár a bírósági jogalkalmazás helyességét is felülvizsgálhatják, az ügyészség törvényességi felügyeleti joga pedig a magánautonómia parttalan korlátozását teszi lehetővé. A legfőbb ügyésznek még az is szabadságában áll, hogy maga döntse el, mely bíróság előtt emel vádat. Mindennek eredményeképpen az ügyészség senki által nem ellenőrzött, széles jogosítványokkal felruházott politikai fegyver lesz a jelenlegi kormányzat kezében” – zárul a nyilatkozat.

*

A fentiekhez még annyit tehetünk hozzá, hogy – miután jó egy éve a kormánypárt egykori országgyűlési képviselőjét tették meg legfőbb ügyésznek – ezen a héten választották meg a bírói szervezet élére a kormánypárt európai parlamenti képviselőjének feleségét. Európa közepén, az Úr 2011. évében, több mint 21 évvel a rendszerváltoztatás után.

Hozzászólások (3)

Strohagen

Tisztelt Blogen!
A cikk irója nem hazudik valószinüleg Ön ezt nem érti.
Az EU-ben ma 17 országnak van közös valutája és az a fontos hogy ök amit elhatároznak és tesznek azt mi másik 10 ország amelynek nincs Euro fizetöeszköze vagy követi vagy sem. Például Svédországban ezt már izgultan tárgyalják a legtöbb párt amellett van hogy követi a fiskális Unio tervét. A pártok amelyek ellene vannak az a nacionalista/újfascista Sverige Demokraták és az ex kommunisták (Vänsterpártiet) a többi párt ezen az uton halad és valószinüleg aparlamenti vita után belemennnek tehát követik az EURO országokat. A Great Britain pedig mindig is lanyha volt az EURO-val szemben és ma igazán boldogok hogy az EURO országoknak van finansiella problémájuk. A kiugro az a kis Viktor O. "Mussolini" beállitása és szövege Ök a magyarok változtatták meg a véleményuket egy-pár ora után, sem a csehek sem az angolok ezt nem tették meg. Mi vagyunk a f...fejek!
Mi annyira antiszimpatikussak vagyunk az EU-ben hogy ma már senki nem akar a MAGYAR DELEGÁTUS MELLÉ ÜLNI! Ez sajnos igaz és köszönjétek meg a tisztelt Viktor O. Ùrnak!

grafomankohasz

A másfél év "munkáját" sejtésem szerint évtizedek alatt lehet majd helyrehozni. Átkozni fognak bennünket az utódjaink!!

hegedűs

Valamikor régen volt egy olyan rendelkezés " összeférhetetlenség ", mely szerint rokonok nem dolgozhattak egy helyen, sőt férj - feleség még érintőleges hivatali kapcsolatban sem lehetett.
Sajnos ez ami itt megy szembeköpése a józan gondolkodásnak és az emberi elvárásoknak. Vajon ha lesz egy kormányváltás és elszámoltatás, hogyan fognak védekezni ? Csak parancsot teljesítettem/tünk. Mindenért az akkori miniszterelnök a felelős stb.Akkor OV mit fog szóni ? Hogyan néznek saját magukkal szemben a KDNP képviselői, akik a keresztényi erkölcsöket még csak nem is ismerik a tetteikből ítélve.

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X