Klebelsberg kottájából próbál játszani a kormány
A rövidesen a parlament elé kerülő köznevelési törvénytervezet a néhai kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó elképzeléseit követi, amikor a mai korban is lehetőséget lát valamilyen új embereszmény kinevelésére. De vajon lehetséges-e a 21. század elején átnevelni egy társadalmat?
A Fidesz kormányzásával kapcsolatban olykor szóba kerül (mint vállalt történelmi előzmény) Bethlen István neve és kormányzása. Bethlen – mint közismert – 1921-től 1931-ig volt miniszterelnök s nevéhez fűződik (többek között) a magyar gazdaság sikeres konszolidálása. Érdekes módon alig hallani a mai kormány (elsősorban a kultúrpolitika szempontjából) fontos másik előképéről, Bethlen kultuszminiszteréről, Klebelsberg Kunóról. A két előkép mai „felhasználása” között persze nem kicsi a különbség: a Fidesz-kormány gazdaságpolitikája – a Bethlen-korszakkal ellentétben – a gazdasági függetlenedésre épül; a kulturális és az oktatáspolitikában ellenben nagymértékben visszaköszönnek a néhai miniszter eszményei és elképzelései.
Klebelsberg tagadhatatlanul korszakos és nagyformátumú kultúrpolitikus volt. Aki elfogulatlanul közelít munkásságához, az el kell ismerje: nélküle nem születtek volna meg a trianoni Magyarország tudománymegalapozó-fejlesztő törvényei – mint például a természettudományos kutatások intézményrendszerének megalkotásáról vagy a külföldi magyar kulturális intézetek létrehozataláról szóló törvények. Ezek a törvények (s nyomukban a megtett konkrét intézkedések) máig hatóan bekapcsolták a magyar tudományt a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, itthon pedig alapintézmények és intézetek sokaságát hozták létre.
Az utókor tudatában leginkább „nagy iskolaépítőként” rögzült néhai miniszter tevékenységét azonban nem pusztán a pragmatikus cselekvési hajlam, hanem az ideologikus alkotási vágy, sőt szenvedély is jellemezte. Klebelsberg nem csak iskolákat emelt, de fogalmi „építményekben” is gondolkodott. Ilyen volt például a „neonacionalizmus” fogalma, amelynek ő maga volt a kiötlője s (a korabeli mérvadó sajtón keresztül) következetes propagátora is. 1928-ban Neonacionalizmus címen adták ki cikkeinek gyűjteményét, s a kötethez maga a miniszterelnök, Bethlen István írt előszót. E kötet elé a kultuszminiszter is írt egy bevezetőt, amelyben saját fogalmát így definiálja: „Mit értek én neonacionalizmus alatt? A pozitív, az aktív, a produktív, a konstruktív emberek szolidaritását; a munkás, az alkotó emberek szent összefogását a rombadőlt haza újjáépítésének nagyszerű munkájában; öntudatos összefogást a kritika túltengéseivel, a hiperkritikával és általában a negatív emberekkel szemben”. A kötet egy későbbi dolgozatában (Új magyar típus) pedig így fogalmaz: „A neonacionalizmus főfeladata egy új magyar eszménynek, egy új magyar embertípusnak a kimunkálása; aki keveset beszél és szónokol, de annál többet dolgozik és alkot”.
Figyelve az elmúlt másfél év történéseit, talán nem túlzás annak megállapítása, hogy a Fidesz vezette kormány tagjai a neonacionalizmus fogalma kivételével maguk is mondhatták, írhatták volna a fentieket. Hiszen – menjünk csak sorban –: 1. A Fidesz-kormány általában vett politikai krédója a munka piedesztálra emelése a – nevezzük így – „munkátlansággal”, a munka nélkül szerzett jövedelmekkel szemben. 2. Ma is létezik egy „szent összefogás” (ez testesül meg a Nemzeti Együttműködésben), amelynek célja 3. Az elmúlt nyolc évben (a bal-liberális kormányok alatt) „rombadőlt haza” újjáépítése. 4. Abban is követi a mai kormány a néhai minisztere által kijelölt szellemi utat, hogy rendkívül érzékeny a „hiperkritikával”, illetve az általa „negatívnak” tekintett emberekkel” szemben. 5. Ma is napirenden van egy „szófukar”, ám „tett-centrikus” embereszmény körvonalazása, amelynek egyik elsőszámú példája maga a miniszterelnök.
De tovább is mehetünk, s megállapíthatjuk, hogy Klebelsberg szellemisége az elmúlt néhány hétben megalkotásra kerülő törvénytervezetekben is tetten érhető. Mint például az újonnan terítékre kerülő köznevelési törvény esetében. Természetesen már maga a cím sem véletlen. A bal-liberális oldalon persze máris megjelent a „hiperkritika”, hogy ti. ezzel a tervezettel nincs mit kezdeni, mert úgy rossz, ahogyan van. Nem nehéz megjósolni, hogy a kormányoldal számára az ilyen kritikák üzenete inkább megerősítő lesz, abban az értelemben, amit Klebelsberg a „negatív” emberekről írt. Holott itt egy nagyon fontos, mondhatni: kardinális kérdésről van szó. Kár lenne, ha erről egy rossz törvény születne.
Oktatás vagy nevelés? – e kérdésben foglalhatnánk össze a lényeget, amelyre az automatikus felelet nyilvánvalóan az, hogy oktatás és nevelés. Csakhogy ez utóbbit, a nevelés fogalmát az elmúlt 20 évben egyáltalán nem sikerült értelmezni. Százból kilencvenkilenc magyar – noha felméréssel ezt nem tudnánk igazolni – bizonyára úgy gondolja, hogy az iskola oktasson, és ne neveljen. Vagy neveljen, de fogalmunk sincs, hogyan.
A nevelés témaköre pedig szinte a demokrácia szívéhez kapcsolódik: ahhoz, hogy mit is gondolunk a demokratikus állampolgárról. Egyáltalán gondolunk-e erről a furcsa „állatfajról” valamit is. Attól tartok, amit gondolunk, az nem túl sok és inkább negatívum: a demokratikus állampolgár az állam által nem irányított egyén. Csakhogy ennél azért jóval többről van szó. Mert kétségtelen, hogy nem túlságosan szerencsés ma – a törvény tervezetében – valamifajta új embereszményről beszélni, de a másik, az eddigi véglet sem túl jó: ha a demokráciát politikailag „neveletlen” állampolgárok tömege népesíti be. Sajnos, a rendszerváltás utáni több mint 20 év történelmében e rendkívül fontos kérdésről nem folytak érdemi viták, s Magyarországon sokan ma is úgy vélik, hogy az államnak, a kormánynak semmiféle kompetenciája nincs a nevelés, pontosabban a nevelődés témakörében. Ez azonban erősen vitatható állítás. A nyugat-európai demokráciák éppen az által értek el kiugró eredményeket, mert a 2. világháború utáni nagy átalakulások során nem pusztán intézményeiket, de a társadalmi mentalitásokat is demokratizálták. Hogyan? Az iskolarendszernek nem csupán az oktatási, hanem a nevelési szegmensébe való hatékony befektetésekkel.
A Hoffmann Rózsa-féle tervezet, ha ki nem is mondja, de áttételesen deklarálja elkötelezettségét Klebelsberg Kunó kultúrpolitikai eszményei iránt. Felismer egy nagyon is létező kihívást („Lehet-e demokráciát építeni demokraták nélkül?), ám a kihívásra Klebelsberg Kunónak az 1920-as évek második felében születő válaszát adja; egy totálisan neveléshiányos helyzetre a „totális” nevelés receptjét. Ez, félő, bezárja a vitát, mielőtt az kinyílhatna. Holott a magyar demokrácia megújulásához a (politikai) nevelés érdemi reformjára nemcsak szükség volna, de a demokrácia nyugatias kiteljesedése e nélkül szinte elképzelhetetlen.
Az oktatáspolitikáról korábban a hvg.hu-n lezajlott egy vita, melyről itt olvashat.
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Hozzászólások (6) , melyek közül a legfrissebbek:
Kedves Yamago,
te összetéveszted a szélhámost a politikussal.
A jó politikust elsősorban a felkészültsége és a tágyalókészsége tesz azzá.
Orbán viszont abszolúte felkészületlen, a "tárgyalóképessége" pedig csupán a süketelésre, parancsolgatásra és a tárgyalóparnerrel való összeveszésre korlátozódik.
Úgyhogy Orbán legfeljebb használtautó-kereskedőnek volna "profi".
Orbánt, a párttitkárgyerek még a saját pártelnökségét is kizárólag csak az MSZMP támogatásának (Pozsgay államminiszter és Horváth belügyminiszter elvtársaknak) köszönhette.
Már a Nagy Imre-temetésen is csak azért szónokolhatott - és válhatott ezáltal országosan népszerűvé - mert az MSZMP ezt elintézte neki.
És még a mostani kétharmadját sem a saját ellenzékbeli konstruktivitásának köszönhette - valójában elképesztően gyenge ellenzéki teljesítményt nyújtott - hanem kizárólag annak, hogy az országnak elege lett az MSZP alkalmatlanságából.
- - - -
Ha Orbán valóban profi politikus lett volna, akkor 2010 tavaszán már teljesen kidolgozott reformprogrammal állt volna elő.
8 éve volt rá, hogy kidolgozza, és Bajnai külön felajánlotta neki, hogy minden bizalmas adatot megmutat neki és minden kérdésére válaszol, hogy az elképzeléseit aktualizálhassa.
Orbán viszont flegmán visszautasította ezt a lehetőséget.
Tehát nem érdekelte az ország helyzete, és nem érdekelték a reformok.
Csak a hatalom megszerzése érdekelte, és utána már csak látszattevékenységet kívánt folytatni.
Hát hogyne lehetne!
Volt szocialista embertípus,kommunista embertípus(akik különös anyagból voltak gyúrva).
És most lesz vezérsegg-nyaló ember típus.
Ja,hogy ez már volt sztálin, hitler,szálasi,rákosi alatt is?
Na,akkor megvan a minta,oszt jó napot,lehet termelni a zembereket.....
Én azért speciel Orbánnal csínján bánnék.
A Politikus is egy szakma, amit lehet amatőrként és profiként is csinálni. OV az utóbbihoz tartozik. És nem vitatható, hogy karizmatikus személyiség, aztán ennyi is.
Ellenben az apparátcsikjai tejfelesszájú idióta szolgalelkű nyáladzó barmok, akik emberként is és szakmailag is nullák. Sőt, undoritó hullák, bocs zombik.
Ezzel a csapattal nem lehet megváltani a világot, de még a zsebórámat sem a zaciból, mert közbe ellopják! :)))
Kedves György,
ennyire azért ne legyél demagóg.
A "nem dolgozott" érv itt arra utal, hogy Orbán és a Fidesz vezetése olyan megélhetési politikusokból áll, akik soha semmiféle területen nem bizonyították be a hozzáértésüket, mielőtt még a politikát főállásként művelni kezdték volna.
Tehát okkal feltételezhető, hogy Orbánék - a politikusi hantázáson túl - semmihez sem értenek.
És ezt a feltételezést erősen alátámasztani látszik az a tény, hogy Orbánék a legrosszabb teljesítményt - értsd: a legdurvább szakszerűtlenséget - pont a saját szakmájukban, a jog területén mutatják.
Az pedig szintén tény, hogy a fidesz által eddig produkált összes szakmai anyagra a szakszerűtlenség, átgondolatlanság, ellentmondásosság és kidolgozatlanság a jellemző.
Tehát tapasztalati tény, hogy Orbán és a Fidesz nem tud, és nem is akar tisztességesen dolgozni.
Erre voltam bátor - minden vulgármarxista utórezgés nélkül - célozni.
Mindig méltatlannak találtam a Fideszt, vagy Orbánt nem kedvelők "sohasem dolgozott" érvét. A csak a fizikai munkát értéktermelőnek tekintő, vulgár-marxista szemináriumok utórezgése ez. Szeretjük vagy sem, egy vezető politikus élete - amíg eljut addig, hogy miniszterelnök-jelöltként akár figyelembe vétessék, pláne hatalomra jusson és megtartsa - olyan állandó készenlétet igényel, amire a "normális" emberek nagy többsége képtelen. Bele is rokkannak a terhelésbe sokan, a hatalomhoz vezető úton, meg benne is. De hogy Orbán "szófukar és tett-centrikus" lenne?
Hogy a Klébelsberg "kultúrpolitikai eszméi" valóban sikeresek lettek volna, az a 20. század magyar történelme tükrében elég bátor állítás. Oktatásszervezői tevékenysége sikeres volt, és ezt a sikert szolgálták "kultúrpolitikai eszméi", a szavak.
"Ma is napirenden van egy „szófukar”, ám „tett-centrikus” embereszmény körvonalazása, amelynek egyik elsőszámú példája maga a miniszterelnök."
(Csizmadia)
Hmmm. Súlyos kijelentés ez egy olyan kormányfővel kapcsolatban, aki tudvalevőleg életében egy percet sem dolgozott, és az egész eddigi életének összes tevékenysége csupán olyan nyilatkozatokból állt, melyeket még a saját véleménye szerint sem szabad komolyan venni.
A Fidesz oktatáspolitikáját pedig nem igazán lehet Klébelsberggel egy napon emlegetni.
Klébelsberg ugyanis - a Fidesszel ellentétben - nem spórolni próbált az oktatáson, hanem épp ellenkezőleg: az oktatásra fordított költségvetési hányad jelentős növelésére törekedett.