Ma eddig: 0 cikk

Helyreállt a bizalom a Magyar Posta és a Groupama Garancia Biztosító között (x)

Tavaly év végén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány „hajrájában” a sajtó több alkalommal foglalkozott különböző megvilágításban a Magyar Posta múlt évi közbeszerzési eljárásával. A Magyar Posta 2011. szeptemberében – közbeszerzési eljárás keretében – biztosítási keretmegállapodást kötött a Groupama Garancia Biztosító Zrt-vel.

De mit is jelent pontosan egy közbeszerzési keretmegállapodás? A közbeszerzési keretmegállapodás, ahogy nevéből is következik, keretet kínál arra, hogy egy megállapodás maximum négy éves időtartama alatt, amikor új igény merül fel egy szerződés megkötésére, már ne kelljen újabb, nyilvános és hosszadalmas közbeszerzési eljárást lefolytatni. Ekkor már elegendő, ha csak a keretmegállapodást megkötött partnertől/partnerektől kér ajánlatot az ajánlatkérő. Fontos megjegyezni azt is, hogy az ajánlat nem lehet nagyobb összegű, mint a megállapodásban rögzített „plafon” díj.

A Posta 2011-ben úgy döntött, hogy egy négy évre kötött keretmegállapodással célszerű „bebiztosítania” magát. Hosszadalmas, nyilvános pályáztatási procedúrát folytatott le, amelynek a végén a megmaradt két ajánlattevő közül az egyik, az Allianz Hungária Zrt. kiesett a versenyből. A keretmegállapodást így a Magyar Posta a Groupama Garancia Biztosítóval kötötte meg. Fontos kiemelni a félreértések elkerülése végett, hogy egyik biztosító árajánlata sem jelentett, és nem is jelent konkrét ajánlatot sem a 2012-es évre, sem az azt követő időszakra. A megajánlott maximált díjak magasabbak voltak, mint amekkorák egy konkrét, normál árajánlatkéréskor beérkező díjak nagy valószínűséggel lennének, hiszen ilyen esetben minden résztvevő „biztos, ami biztos” alapon magasabb díjat határoz meg. Az Allianz Hungária Zrt. egy évre maximált díjként 227.242.375 Ft-os díjat, míg a Groupama Garancia Biztosító maximált díjként 208.365.194 Ft-os díjat ajánlott meg.

A Groupama Garancia Biztosítóval létrejött keretmegállapodás mellett a Magyar Postának egyidejűleg az Allianz Hungária Zrt-vel határozatlan időre szóló biztosítási szerződése is volt és jelenleg is van, mert ezt a Posta nem volt köteles felmondani, még akkor sem, ha immár egy, a Groupama Garanciával kötött keretmegállapodással is rendelkezik. A Posta döntése eredményeként azonban az Allianz Hungária Zrt-vel fennálló határozatlan időre szóló biztosítási szerződéssel az Allianz biztosítja a postai gépjárműveket 2012-ben is.

A lehetőség a következő években tehát továbbra is fennáll, hogy a Groupama Garancia Biztosítót kérje fel a Posta ajánlattételre, azonban elmondhatjuk, hogy a közbeszerzés ismét nem szokványos helyzet kialakulásához vezetett, és a döntés egyáltalán nem egyszerű: hogyan lehet elérni a lehető legkedvezőbb díjat? A Magyar Posta, mint egy nem közpénzből gazdálkodó állami vállalat, készülve a 2013. január 01-jei piacnyitásra, egyrészt törekszik a költséghatékony, eredményes gazdálkodás fenntartására, a piacainak a megőrzésére és bővítésére, másrészt különös figyelmet és hangsúlyt fordít a partnereivel való folyamatos, jó kapcsolat fenntartására is.

Forrás:

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X